Interjúsorozatunkban ezúttal Dr. Herencsár Lajost, főiskolai docenst, Közel-Kelet és terrorizmus-szakértőt kérdeztük Magyarország fenyegettségéről, a terrorizmus elleni háborúról, Afganisztánról és az al-Kaidáról.
Herencsár Lajos évekig élt a Közel-Keleten, magyar nagykövet volt Jordániában, tudósított Libanonból a 2006-os háború alatt, Darfurban az UNAMID munkatársa volt és a Baptista Szeretetszolgálat koordinátoraként megfordult a világ számos további konfliktuszónájában is (pl. Afganisztán, Kasmír, Szumátra). 2006-ban jelent meg "(T)error a rendszerben" című könyve, mely átfogó bemutatást nyújt a terrorizmus jelenségéről.
[KatPol]: Első kérdésünk Magyarország biztonságpolitikai helyzetével kapcsolatos. A hivatalos álláspont szerint számunkra az egyik fő biztonságpolitikai kihívás a terrorizmus. Ez mekkora veszélyt jelent valójában, és mennyire vagyunk rá felkészülve, illetve mennyire fókuszálnak - nem feltétlenül önszántukból - a titkosszolgálatok a "magyar terrorizmusra" a valódi helyett?
[H. L.]: Először is tisztázni kell, hogy nulla szinten lévő terrorveszély egyetlen országban sem létezik. Minden ország kockázati, veszélyeztetettségi szintje nulla fölött van – persze külső és belső események hatására ingadozhat. Nemrég például pozitív irányba „lengett ki" nálunk a budapesti NATO-csúcstalálkozó miatt, aminek nemcsak az volt a következménye, hogy megnehezült a közlekedés, az egyébként is élhetetlen fővárosban, hanem szükségessé váltak a terror elleni szigorúbb előkészületek. Emellett a magam részéről túlzásnak érzem, különösen a jelenlegi világgazdasági problémák fényében, hogy valamennyi szolgálatnál első helyen szerepel a terror elleni harc. Nem szabad a saját veszélyeztetettségünket túlbecsülni, mert könnyen abba a csapdába esünk, hogy ezt el is hisszük, és más, fontosabb területeket elhanyagolunk.
Hazánk közel sem olyan veszélyeztetett, mint például Franciaország, Belgium stb. Nem vagyunk célország, maximum tranzitország egyes terroristák számára, és akkor is legtöbbször utólag jövünk rá, hogy itt járt az illető. Mindenesetre nagyon remélem, hogy a titkosszolgálatok fel vannak készülve a jelentkező feladatok megoldására. A jelenlegi helyzetükről nem kívánok beszélni, de azt mégis meg kell jegyeznem, hogy nem tesz jót a HAZA (szeretném ezt nagy betűvel mondani, ha már artikulálni nem tudom) védelmében pártpolitikai befolyás nélkül tevékenykedni köteles titkosszolgálatoknak, ha a politika bármilyen formában eszközéül használja fel azokat. Az utóbbi időben ennek jeleit lehetett tapasztalni. Ez egyrészt rontja a szolgálatok nemzetközi megítélését az együttműködésben: csak gondoljanak bele, mennyire meg kell fontolni az információátadást egy olyan szolgálatnak, ahonnan ki tudja, milyen úton-módon szigorúan titkos anyagok kerülnek ki, amiket aztán úgy terjesztenek, mint a szórólapokat. Másodsorban ez hitelvesztéssel jár, harmadsorban pedig növeli a titkosszolgálatokon belüli bizonytalanságot, identitászavart gerjeszt. Bizonyára mindenki ismeri az „ellenség köztünk van" régi jelszavát. Nagy erőkkel keresik, ki mit szivárogtatott ki, ezt azért meg kellett volna előzni.
És azt is megmondom őszintén, hogy ha egy nemzetbiztonsági szolgálat, netán az IH (Információs Hivatal) vagy NBH (Nemzetbiztonsági Hivatal) információs központjába kémprogramot telepítenek, és az eredmény illetéktelen kezekbe jut, az azért elgondolkoztató. A magyar sajtó elsiklott efölött. Az biztos, hogy egyetértek sok más szakember megítélésével: az, ami történt, pártpolitikai elkötelezettségtől függetlenül hazaárulásnak kell, hogy minősüljön. Még egyszer hangsúlyozom: a szolgálatoknak a nemzet érdekében kell tevékenykedni, nem pedig pártokat kiszolgálni. Nagyon remélem, hogy ez csak egy pillanatnyi megingás volt náluk.
De hogy visszakanyarodjak a kérdéshez: Magyarországon rendkívül nehéz a terrorizmus fogalmának megadása, egyrészt azért, mert nemzetközi szinten sem megadható – nincs olyan definíció, amit minden ország egységesen el tudott volna fogadni, vagy ha el is fogadtak, az nagyon le volt butítva, és nem is értelmezték egységesen. Persze azzal mindenki egyetért, hogy vannak bizonyos ismérvei – ideológia háttér, erőszak, a fennálló hatalom támadása, stb. –, márpedig Magyarországon az utóbbi években nem volt ilyesmire példa, nem is jellemző nálunk. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a terrorfenyegetettség politikai szlogenné vált, bekerült a politika eszköztárába, ami nem kedvez sem az elhárító szervek munkájának, sem a közhangulatnak. Másrészt emlékeztetnék mindenkit a régi bölcsességre: ha valaki álhírként sokszor farkast kiált, az utolsó kiáltására már senki nem fog odafigyelni. Az már végképp komikus fejlemény volt, amikor bejelentették, hogy ismeretlenek magyar közintézményeket terrortámadással fenyegettek meg, és 90 millió forintot követeltek. Ez szimpla zsarolás, ideológia nyomokban sem felfedezhető mögötte.
[KatPol]: Az államok által egységesen, hivatalosan elfogadott definíciónál nem az lenne a fontosabb, hogy a biztonságpolitikai szakértők egyezzenek meg valami hasonlóban, nemzetközi szinten?
[H. L.]: Az ilyen szakértők többsége sehol sem mentes a pártpolitikai érdektől. Azok felett pedig ott vannak a nemzeti, szövetségi érdekek, amik befolyásolják őket. Csak gondoljon bele abba az abszurd helyzetbe, ha egy asztalhoz ültetnénk egy iráni, egy izraeli, egy francia és egy amerikai titkosszolgálati vezetőt, akkor életük végéig nem tudnának összerakni egy mindannyiuk számára elfogadható definíciót. Ilyen próbálkozásra pedig volt példa 2001. után, amikor meghirdették a terrorizmus elleni nagy nemzetközi összefogást, amihez hivatalosan Irán, Kína, Eritrea, Líbia, Szíria is csatlakozott – noha többen közülük rajta voltak a terrorizmust támogató országok listáján. Mindenki kifejezte a jóindulatát és a támogatását, ez eleve egy impotens tömörüléssé tette ezt a szövetséget, ami meg is látszik a munkáján.
Azóta több ország is de facto kilépett ebből, akik pedig bennmaradtak, azok engedmények hatására tették ezt. Kínának elnézték, hogy elnyomja az ujgur kisebbséget a „terrorizmus elleni harc" címén stb. Mindenki úgy vélte, hogy „rendben, csatlakozok ehhez a harchoz, de előtte még elintézném a belső kis problémámat". A kisebbeknek persze nehezebb volt ezt az amerikaiakkal elfogadtatni, a nagyok (Kína, Oroszország) segítségére, jelenlétére viszont mindenképpen szükség volt, ezért nekik elnéztek dolgokat.
[KatPol]: George Bush a 9/11 események után meghirdette a „terrorizmus elleni háborút". Volt-e az ennek jegyében folytatott afganisztáni és iraki háborús erőfeszítéseknek bármilyen pozitív hatása a terrorizmus elleni harc terén?
[H. L.]: A kettő alapvetően különbözik egymástól. Az afganisztáni beavatkozás a NATO-szerződés V. cikke alapján indult és folyik a mai napig. Én jártam ott, és bevallom, semmiféle optimizmus nem töltött el az ottani események láttán, sőt kételyeim támadtak afelől, hogy lehet-e ezek kapcsán terrorizmusról beszélni. Ott ugyanis lényegében reguláris erők között folyik a harc. Ami pedig az iraki támadást illeti, az annak indoklására felhozott összes amerikai érv alaptalannak bizonyult. Ezek később „elenyésztek", és a világ elsiklott felettük. Persze ma már ott is van terrorizmus, de hozzá kell tenni, hogy a robbantások, összetűzések, lövöldözések csak egy része tartozik ebbe a kategóriába, a másik része az én megítélésem szerint az idegenek elleni „felszabadító harc" jellegét kezdi ölteni.
Emellett a világban nem csökkent a terrorcselekmények száma. Ami a két háború összehasonlítását illeti: az iraki jelenlét olyan anyagi, gazdasági és politikai terhet jelent valamennyi résztvevő ország számára, amit egyre nehezebben tudnak elviselni. Ráadásul egyik fontos következménye az volt, hogy megosztotta az EU-t: azok a repedések, amik már amúgy is léteztek a szervezeten belül az egyes tagállamok között, a felszínre törtek. Voltak ellenzők, serényen támogatók, ideiglenes résztvevők stb. Jelenleg a háború egy „róka fogta csuka" szituációba került: nehéz lesz onnan kivonulni, legalább annyira nehéz, mint bennmaradni és itt ne m csak a presztízsveszteségre gondolok. Az utóbbi további áldozatokkal jár, az előbbi pedig azzal a veszéllyel járhat, hogy kialakul egy regionális tűzfészek, ami könnyen eszkalálódhat.
Egyszóval a harcok Irakban folytatódni fognak. A hatalmat nem igazán lehet átadni a helyi erőknek, mivel azok, minden előzetes remény ellenére nagyon megosztottak. A kurd kérdés pedig egyáltalán nincs rendezve – rengeteg bonyodalom származna abból, ha az iraki kurdok kikiáltanák a függetlenségüket, Irán és Törökország vagy akár Szíria részéről ez váratlan reakciókat váltana ki, bár egyértelműen az EU-tagságra aspiráló törököket érintené belpolitikailag a legérzékenyebben. A radikalizálódás veszélye egyébként időről időre abban az országban is felmerül. Az iraki síita többség pedig szoros kapcsolatban áll Iránnal, az Egyesült Államoknak pedig semmiképpen nem érdeke az, hogy Irán valamilyen befolyási övezetet, esetleg vallási fundamentalista rendszert hozzon létre Irakban.
A terrorizmus pedig az amerikai beavatkozás óta alakult ki ott, mert Szaddam véres diktatúrájában nehéz lett volna szélsőséges szabadcsapatoknak tevékenykedni, mert azonnal tömeges megtorlás lett volna a válasz. Ha az iraki titkosszolgálat egy adott területen ellenállást, lázadást észlelt, ott mindenkit kiirtott. A nyolcvanas években ugyanilyen módszerekkel lépett fel Szíria a Muzulmán Testvérek ellen. A világ egyetlen országa nem hördült fel több tízezer asszony, gyerek, férfi halálsikolya hallatán, pedig mindenki tudott róla. Visszatérve az eredeti kérdésre, nem valószínű tehát, hogy az Egyesült Államokban jelenleg bármelyik elnökjelölt gyors kivonulást fontolgatna Irakból.
[KatPol]: Barack Obama azt nyilatkozta, hogy amennyiben ő lesz az elnök, 16 hónapon belül kivonulnak.
[H. L.]: Ez könnyen lehet, de szerintem inkább várjuk ki azt a 16 hónapot, ugyanis egy olyan Irán mellett, amelyik jelenleg nem a legbensőségesebb viszonyban van az Egyesült Államokkal, nagyon nehéz lesz azt az országot elhagyni. Vegyük figyelembe, hogy az Egyesült Államok külpolitikájában rendszeresen feltűnik a lépcsőzetesen bevezetett szankciók lehetősége, a korlátozott csapás opcióját pedig Izrael többször is meglebegtette.
[KatPol]: Iránban ugyebár 2009 júniusában elnökválasztás lesz. Ha ez a mérsékelt erők győzelmét hozza, akkor javulhat-e az amerikai-iráni viszony és esetleg így megkönnyíthető lesz-e a csapatkivonás?
[H. L.]: Ez lehetséges, de inkább meg kellene várni, hogy Amerikában mi történik. Jósolgatni mindig lehet, de lám Szaúd-Arábiában, az Egyesült Államok egyik legfontosabb térségbeli szövetségesénél például az Iszlám Tanács fatvát adott ki a horoszkópok és a műholdas tv csatornák ellen, szóval inkább nem vállalkoznék az ilyesmire…
[KatPol]: Akkor térjünk át az afganisztáni helyzetre.
[H. L.]: Afganisztánban biztosan működnek terroristák, de felhívnám a figyelmet a tőle északra és keletre elhelyezkedő „isztánokra", amelyek az Egyesült Államokat támogatják a terror elleni háborúban anyagi segítség ellenében, közel sem az ókori görög demokráciára emlékeztető berendezkedésük van, inkább olyan eseteknek vagyunk tanúi, hogy pl. az egyik vezető az anyjáról nevezi el január hónapot, az apjáról pedig decembert. Ez nyilván lehet a szülői szeretet megnyilvánulása, de inkább azt jelzi, hogy újabb országokban alakul ki dinasztikus, a démosz, a demokrácia fogalmától távol álló, talán nem is ismerő berendezkedés. Ami Pakisztánt illeti, jelenleg ott egy olyan vezető van hatalmon, aki semmiféle támogatottsággal nem rendelkezik, semmi belső bázisa nincs.
[KatPol]: Egyáltalán semmi?
[H. L.]: Alig van támogatottsága. Szerintem egy átmeneti megoldás gyanánt került hatalomra, tudomásom szerint „Mr. 10 százaléknak" becézik.
[KatPol]: Azt a nevet nem a megvesztegethetősége miatt kapta?
[H. L.]: De igen. A támogatottsága valószínűleg még ezt az értéket sem éri el. Ott a hadsereg és a titkosszolgálat gyakorlatilag az általunk ismertnél jóval magasabb függetlenségi fokon tevékenykedik, erre a két csoportra a mindenkori államfőnek tekintettel kell lennie, mert az élet minden területén jelen vannak. A titkosszolgálat például biztosan tud a Pakisztán területén tevékenykedő, élő, kiképzést folytató tálibokról, támogatja vagy minimum megtűri őket. Nem csoda, hogy az Egyesült Államok kezdi elveszíteni velük a türelmét, ezzel magyarázható, hogy időnként katonai csapásokat mér a pakisztáni területen tartózkodó felkelőkre, ami persze a nemzetközi joggal nem igazán összeegyeztethető, ráadásul nem illik a Pakisztánról, mint az Egyesült Államok hű szövetségeséről kialakult képbe.
[KatPol]: Nemrég megjelent a hír, hogy az afgán kormány, a tálibok és az ismert helyi hadúr, Hekmatjar képviselői között szaúdi közvetítéssel béketárgyalások kezdődtek. Nyilván ez is azt jelzi, hogy a katonai megoldás lehetőségével egyre kevésbé számol bárki is. Milyen potenciális kimenetele lehet ezeknek az egyeztetéseknek?
[H. L.]: Semmilyen. Nem látok reális esélyt arra, hogy ebből bármi is kialakulhatna, amit pozitív fejlemény lehetne a világ számára, az afgánokról nem is beszélve. Ott (Afganisztánban) az embereket két dologgal lehet megnyerni: a létbiztonság megteremtésével – hogy a civileknek ne kelljen fosztogató, gyilkolászó fegyveres bandáktól tartania –, és a létfenntartás biztosítása – hogy biztosítva legyen számukra a lakóhely és az élelem. Én sokszor jártam a még a szovjetek által épített hegyi hágókon, nagyon hideg van arrafelé és roppant veszélyes közlekedni, mert az ember sosem tudhatja, ki fogja megállítani. Pontosan ugyanúgy éreztem magam, mint annak idején Boszniában vagy Libanonban a polgárháború alatt, ahol figyelmeztettek az út mellett található, piros zászlócskákkal jelölt aknamezőkre, de nem az ellenőrzőpontok „színére”.
Kabulban naponta vannak robbantások, sötétedés után az élet gyakorlatilag leáll, a külföldiek számára pedig általában véve kockázatos és nehéz. Biztonsági házak, páncélozott taxik vannak a számukra, az utóbbiak sötétített üveggel, nehogy valaki észrevegye a benne ülő külföldit. Nem egy életbiztosítás. Ez természetesen a segélyszervezetek munkáját is megnehezíti. Emellett napirenden vannak a törzsi összetűzések, melyeket nehéz átlátni. Nem hiszem, hogy erre lesz megoldás. A NATO-erők rendkívül nehéz helyzetben vannak ott, maga a földrajzi környezet sem kedvez annak, aki reguláris harcokat akar megvívni.
[KatPol]: Ami a Szovjetunió afganisztáni beavatkozását illeti, a legtöbb elemzés szerint hiába arattak ott helyi katonai győzelmeket a szovjet csapatok, mivel az afgán bábkormányuk nem tudta a saját közigazgatását kiterjeszteni a „megtisztított" területekre. Hamid Karzai rendszerével ugyanez a probléma.
[H. L.]: Pontosan. És ez nemcsak Kabulra érvényes, noha ott is zűrzavar van, hanem a tartományi székhelyekre is. A közigazgatásról még annyit, hogy kb. kéthavonta váltják a minisztereket, arra sincs idejük, hogy egyáltalán elkezdjenek dolgozni, tervezni, előre attól félnek, hogy el fogják őket távolítani valami törzsi vagy más érdek miatt. Ugyanez érvényes a tartományi kormányzókra is. Baglanban találkoztam a helyi kormányzóval, mire hazaértem, le lett váltva, pedig egy hónappal korábban nevezték ki. Bizonyára az utódja sem maradt a helyén sokáig.
Mellesleg ottartózkodásom alatt találkoztam egy tadzsik származású emberrel, neki kellett volna a kocsimat karbantartani. Nem sikerült neki – bizonyára megnehezítette a dolgát az, hogy a járművet utólag alakították át balkormányosra. Elmondta nekem, hogy a bátyja Kandaharban az amerikai hadsereg tolmácsa volt. Egy alkalommal konvojban közlekedtek, amikor a tálibok megtámadták őket. 18 amerikai halt meg, egyedül ez a tolmács élte túl, de a lábát elvesztette. Erről nem sok szó esett a híradásokban, mivel az ilyen háborúkban bevett szokás, hogy az ilyen, nagy veszteségekkel járó incidenseket elhallgatják. Ezzel természetesen becsapják a közvéleményt.
Jelenleg a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy az Afganisztánban folyó események az ellenállás intenzitása tekintetében már meghaladták Irakot. Amikor ott voltam tavaly augusztusban és szeptemberben, azt hallottam, hogy a kanadai hadsereg egységei akkora veszteségeket szenvedtek Kandaharban, hogy inkább kivonultak a tartományból és az egész környékről, mert nem tudták elviselni, hogy magukra hagyják őket. Persze a támadásoknak elsősorban az afgán rendőrség van kitéve. Rendszerint egy rendőr van egy faluban, ha jönnek a tálibok, jó esetben „csak" megverik, vagy felkoncolják. Ilyen körülmények között nem lehet létrehozni olyan rendfenntartó erőt, ami majd felveszi a harcot a tálibokkal. Baglan tartományban Pul i Khumritól [ahol a magyar PRT tábor is található] 7 km-re a tálibok ellenőrzik a falvakat. Láttam konvojban közlekedni a magyar katonákat, akkor még páncélozott járművük sem volt. Biztos nem egy léleképítő munka az övék.
[KatPol]: Egy saját ötlet: a nyugat miért nem szervez a fundamentalista terroristák és társadalmi bázisuk ellen küzdő terrorszervezeteket? Például nemrég kapcsoltak le egy terrorista sejtet Jemenben, amit a hatóságok szerint a Moszad pénzelt. Ők vajon mire akarták használni?
[H. L.]: Érdekes elgondolás. A nyugat saját magát köpné szembe az ilyesmivel. Ha jelenleg a nyugatot megnézzük, az Egyesült Államok és Európa közötti felfogásbeli különbség az, hogy míg Amerika a terrorizmus elleni harcot alapvetően katonai erő közvetlen alkalmazásával képzeli el, míg Európa ennél mélyebbre megy. Megpróbálja feltárni az okokat, fejlesztési és segélyezési politikával segíteni az érintett országokat, felhozni őket egy elfogadható szintre, hogy ne zuhanjanak bele egy olyan katasztrofális állapotba, ahol már nincs más, csak a káosz, a belső feszültség és az összeomlás. Ez több országot is fenyeget, elsősorban Afrikában, de Ázsiában is.
Ami a jemeni letartóztatásokat illeti: véleményem szerint elképzelhető, bár nem világos, hogy mi lett volna a szóban forgó terroristák indítéka. Ehhez érdemes hozzátenni azt, hogy erős hátterű, jóindulattal pletykának minősíthető feltételezések szerint – bár ennél többről van szó – az izraeli titkosszolgálat annak idején a Hamasznak nyújtott pénzügyi-logisztikai támogatást, hogy Arafat ellenzékét erősítse, mivel ő akkor egy stabil és nagy befolyással rendelkező politikus volt. Azt persze nehéz lenne megmondani, hogy Jemenben miért lenne szükségük ilyesmire. Az is lehet, hogy szóbeszéddel van dolgunk, amit egy ellenérdekelt fél terjeszt.
[KatPol]: Egyébként mekkora a terrorfenyegetés mértéke tágabb környezetünkben és az EU-ban? Az al-Kaida számos igérete ellenére elmaradnak a nagy európai és amerikai terrorcselekmények. Újabban ennyire jó az elhárítás, vagy ennyire ellustultak al-Kaidáék?
[H. L.]: Annyi bizonyos, hogy a szeptember 11.-i támadások óta az elhárító szolgálatok Európában, főleg a kiemelt célországokban (Magyarország nincs köztük) kétségtelenül megnövelt hatékonysággal dolgoznak, és hozzá kell tenni, hogy az európai titkosszolgálatok között létrejött (VÉGRE!) egy terrorizmus elleni bizottság, ami nem EU- vagy NATO-intézmény, de szoros kapcsolatban áll az EU-val. Ennek tagja Norvégia, Svájc és valamennyi EU-tagállam, de az Egyesült Államok nem (de határozott, mondhatni erőszakos lépéseket tesz annak érdekében, hogy bekerüljön, hiszen az információ hatalom és nagy úr!). A korábbi, az információáramlást különböző okokból gátló működési gyakorlat megszűnt. A szolgálatok felismerték, hogy ezen a területen együtt kell működni, márpedig ez a bizottság segíti az együttműködést.
Másrészt az Egyesült Államokban több intézkedést hoztak, amelyek a szabadságjogok terén rontottak ugyan a helyzeten – igaz, 9/11 után ezeket könnyű volt elfogadtatni a lakossággal –, de kétségtelenül megnehezítette a terrorszervezetek működését. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy az al-Kaida szervezettségét, képességeit rendszerint eltúlozzák.
[KatPol]: Egyes neokonzervatív szerzők egyenesen azt mondják, hogy az Egyesült Államok ellene vívja a Negyedik Világháborút.
[H. L.]: Ez borzasztóan jól hangzik, már-már a demagógia határát súrolja, mert ezt könnyen el lehet adni az embereknek, rémületet lehet kelteni bennük. Az al-Kaida neve ma már szitokszónak számít. Ilyen szlogenekkel lehet operálni, és sajnos ez kényelmessé is teheti a titkosszolgálatokat, mert könnyen arra a következtetésre jutnak, hogy adott esetben fölösleges azt kutatni, ki robbantott és miért. Egyszerűbb azt mondani, hogy ezt is az al-Kaida tette, nem kell tovább nyomozni. Annyi bizonyos, hogy a 2001-es támadások után sok szélsőséges szervezet bebújt az al-Kaida „ernyője" alá, kinyilvánította, hogy együttműködik vele. Lassan az eredeti nevük is kikopott a köztudatból, inkább mindenki az al-Kaidához sorolta be őket, ami a muszlim népesség körében nem számít egyértelműen elítélt szervezetnek. Így megnövelhették szimpatizánsaik táborát, és könnyebben juthattak pénzhez, biztosítani tudták a logisztikai hátterüket, és természetesen többször jelenhettek meg a médiában is.
De maga az al-Kaida inkább egy virtuális szervezet, ami elterjedt, mint a járvány, és lassan már a mutánsokkal találkozunk vagy a védjegyet használókkal. Bárhol és bármikor merényletet követhetnek el a nevében, annak ellenére, hogy az utóbbi időben Európában nem hallani róluk túl gyakran. Az igazi al-Kaida-tagok számára ez bizonyára egy kényelmes helyzet, mert mások akcióznak helyettük, az ő nevükben. Ezzel ráadásul feltüzelik a médiát és a kis szélsőséges szervezeteket is, amelyek Európában is létezhetnek, bár én személy szerint nem hiszek az „alvó ügynökök" tevékenységében. Aki már ilyen régóta alszik, az bizonyára kómába esett.
[KatPol]: Az Egyesült Államok példájához még csak annyit, hogy ott gyakran elhangzanak a határvédelemmel kapcsolatos aggodalmak: délen a mexikói határ könnyen átjárható, elég a rengeteg illegális bevándorlóra gondolni, az ellenőrzés pedig északon sem keményebb, ráadásul Kanadába könnyebb bevándorolni, és nem olyan szigorúak a terrorista veszéllyel kapcsolatos intézkedések.
[H. L.]: Az ilyen észrevételekhez nyilván egy másik érdek is fűződik, mégpedig a migráció visszafogása. Egyébként meg aki be akar jutni, az úgyis be fog jutni előbb-utóbb. Az elhárító szervek feladata az, hogy ezt megnehezítse, 100 százalékban kiküszöbölni viszont biztosan nem lehet.
[KatPol]: Az EU-ban folyik a lobbitevékenység, hogy a Hezbollah-t terrorszervezetté nyilvánítsák, ezzel együtt a Mudzsahedin e-Khalkot most vették le Nagy-Britanniában a terrorszervezetek listájáról. Nem lenne jobb az EU-nak, ha koherensebben állna a terrorista cím odaítéléséhez? Egyáltalán mi érdeke fűződik az EU-nak a fenti lépésekhez?
[H. L.]: Itt emlékezni kell arra, hogy Libanon egy frankofón állam, Libanon és Franciaország kapcsolata nagyon erős. Aoun elnököt, tábornokot a franciák mentették ki helikopterrel annak idején, amikor a szírek le akarták tartóztatni, a civil lakosság pedig élő falként zárta körül az elnöki palotát. Később visszatért a száműzetésből, rögtön be akart kapcsolódni a libanoni belpolitikába, és végül a Hezbollah-val kötött választási szövetséget, ami egy roppant érdekes konstellációt eredményezett.
A Hezbollah megítélése sok szempontból vegyes. Kb. 14 éve nem követ el akciókat libanoni területen kívül, és kifejezetten hangsúlyozza felszabadító jellegét. Az izraeli megszállás a kivonulásuk óta egy aprócska területre, a Sheeba-farmokra korlátozódik, melyek hovatartozása nemzetközi jogilag tisztázatlan. Korábban Szíria tartott rájuk igényt, aztán bejelentették, hogy a területet valamikor átadták Libanonnak, vagyis a Hezbollah a saját logikája szerint még folytathatja a harcot a felszabadításukért.
És azt is meg kell jegyezni, hogy a 2006-os háborúban a libanoni hadsereg nem harcolt az izraeliek ellen. Én akkor ott tartózkodtam, és interjút készítettem a Hezbollah bejrúti vezetőjével, és megkérdeztem tőle, hogy mi várható a libanoni hadseregtől (ekkor az izraeli csapatok már benyomultak az ország területére). Azt válaszolta, hogy a hadseregnek kötelessége felvenni velük a harcot. Ennek ellenére amikor ellátogattam délre, a frontvonalra közelébe, ott csak üres libanoni katonai bázisokat és északra visszavonuló egységeket lehetett látni. Katona egy sem volt sehol. Egyedül a Hezbollah lépett fel az izraeliekkel szemben, még az Amal (síita szervezet) sem csinált semmit, a libanoni közvélemény pedig – még a keresztények is, akik nem szimpatizálnak a Hezbollah-val – ebből azt szűrte le, hogy „egyedül ők védenek meg minket".
A Hezbollah-ról azt is tudni kell, hogy parlamenti képviselői vannak, radikális és mérsékelt irányzatok is megtalálhatóak a szervezeten belül, az én megítélésem szerint jelenleg a radikális szárny nem olyan erős. Naszrallah főtitkár egyszer már nyilvánosan lemondott a síita vallási állam megteremtésének céljáról – az más kérdés, hogy később pontosan az ellenkezőjét mondta. Nem lehet kizárni, hogy iráni és szír nyomásra tett így.
De azt is látni kell, hogy a Hezbollah állami szociális feladatokat is ellát: munkahelyeket teremt, segélyeket oszt, gyárakat, kórházakat, iskolákat tart fenn. Engem a háború alatt a Hezbollah járőrei naponta letartóztattak Bejrút általuk ellenőrzött negyedében, a Dahiyeh-ben, mivel azt mondták, hogy a forgatási engedélyem, amit a tájékoztatási minisztériumtól kaptam az egész ország területére, ott nem érvényes. Ha állami feladatokat látnak el, akkor állami jogköröket is akarnak vindikálni maguknak. A felszereltségük is jobb, mint a libanoni hadseregé. A háború alatt például Izrael légterébe beküldték a robotrepülőiket, már régen kinőtték a kilencvenes évekbeli sárkányrepülős korszakukat. Részben azzal érvelnek, amikor visszautasítják a leszerelést, hogy rajtuk kívül senki nem tudja megvédeni az országot. A libanoni állam megítélésének az sem tesz jót, hogy elképesztő mértékű a korrupció. Ott – hasonlóan sok más térségbeli államhoz és Magyarországhoz - az bevett dolog. Az EU-ban pedig azért nem vették fel őket a terrorszervezetek listájára, mert egyes országoknak ehhez érdekük fűződik, hogy jó kapcsolatokat tartsanak fenn Libanonnal.
Franciaország esetében el kell mondani, hogy ennek hagyományai vannak: Hariri támogatta a francia köztársasági elnök kampányát, aki pedig elment Hariri lányának esküvőjére, a családok összejártak stb. A korábbi ENSZ főtitkár találkozott a Hezbollah főtitkárával és ezzel legitim szervezetté tette. És ez nemcsak a keresztényekre vonatkozik. Nem véletlen, Bejrútot valamikor „Kelet Párizsának" nevezték a kultúrája, gazdagsága miatt. Persze ma már nem tud akkora ütemben fejlődni az ismétlődő háborúk miatt, melyek során rommá lövik az egész országgal egyetemben – és nemcsak a Hezbollah feltételezett állásait vették célba, de az elektromos műveket, a szennyvíztisztítót és más kommunális létesítményeket, később pedig a már a szállodákat is. Még jó, hogy a kaszinót eddig nem bombázták le.
[KatPol]: A terrorszervezetek listáihoz még annyit tennénk hozzá, hogy vannak olyan szervezetek is, amelyek terrorcselekményeket követtek el, mégsem kerültek rá ilyenre. Az Egyesült Államok listáján sem szerepelt az indonéziai Szabad Aceh Mozgalom (GAM), pedig a 2000-es évek elején Exxon Mobil létesítményeket támadott. Léteznek általános ismérvek, amelyek alapján egy adott szervezet felkerül egyik vagy másik ország listájára?
[H. L.]: Ebben alapvetően a politikai érdek a döntő. A GAM elsősorban Indiából, ill. Szingapúrból és Malajziából kapott utánpótlást, kalóztámadásokat is végrehajtottak. Az indonéz kormány pedig igen ingatag volt abban az időben, csak nehezen tudták felvenni a harcot a felkelőkkel. A problémát az okozta, hogy Aceh tartományban jelentős kőolajlelőhelyek vannak, a kormány pedig az ezekből származó bevételekből oda semmit sem forgatott vissza. A helyiek ezt kifogásolták. A világ pedig érdeklődéssel figyeli, hogyan tudta az indonéz vezetés a hatalmas olajexportot mínuszba átvinni. Ez az ország sem mentes a korrupciótól…Pedig egy időben Magyarország is be akart kapcsolódni a kitermelésbe, de ennek nem lett sok foganatja.
Aztán a Helsinkiben folyó tárgyalásokat követően 2005-ben megállapodás született a harcoló felek között, azóta a GAM tagjai betagozódtak a helyi közigazgatásba. Érdekes fejlemény volt, hogy a GAM nyomására Aceh tartományban bevezették a saríát. Ha ma az ember megérkezik oda, a repülőtéren (Banda Acehban) nagy táblák fogadják, melyeken olvasható a figyelmeztetés: „Ön megérkezett a saría területére". De ha szódás viszkit akarunk inni, akkor a kijárat után balra be kell térni egy szuvenírboltba, és kólát kell kérni, black label-t vagy red label-t. A teljes diszkréció jegyében papírzacskóba rejtett kólás üvegben kapjuk majd meg a kívánt italt. Bent a városban pedig egy angol állampolgár működtet egy (a biztonság kedvéért ablaktalan) sörözőt.
Ennyire érvényesül tehát a saría. Pont ott tartózkodtam, amikor bevezették; az első egy hétben iszlám rendőrség járőrözött az utcákon, és megdorgáltak minden hölgyet, aki nem viselt kendőt, vagy kihívóan öltözködött. Később aztán eltűntek. Ezen nincs mit csodálkozni, mivel az iszlám mindig hozzáidomult ahhoz a közeghez, ahol elterjedt, így vált elfogadhatóvá. Szumátra eme vidékének is megvannak a maga hagyományai, én is részt vettem ott egy varázsló szertartáson. A saría nem nagyon működne egy olyan természeti népnél, amely egymástól elszigetelt falvakban él a törzsi kultúra szerint.
[KatPol]: Cyberterrorizmus - egyre felkapottabb ez a kifejezés, a cyberhadviseléssel együtt. Szerény véleményünk szerint viszont nincs olyan, hogy "internetes terror". Ön mit gondol erről?
[H. L.]: Nyilván az ilyesmire is fel kell készülni, mert a lehetősége fennáll, de az kétségtelen, hogy a komputerterrorizmust túllihegik. A vele szembeni védekezés rendszerint gyorsabb, mint maga a támadás. A gazdasági megfontolások is megkövetelték a védelmi rendszerek létrehozását, mivel kezdetben Indonéziából és Oroszországból terjedtek el az internetes vírusok. Az meg egyébként nem terrorizmus, amikor konkurens cégek egymás számítógépes adatbázisába próbálnak betörni. Az észtországi szervereket ért támadásokat sem sorolnám ide, mert az egyszerűen két ország közötti konfliktus kifejeződése volt. Még szerencse, hogy nem keményebb eszközöket alkalmaztak. De azért a lehetőség benne van.
[KatPol]: A különféle konfliktuszónákban a felkelők gyakran a saját céljaikra használják fel az ott tevékenykedő humanitárius NGO-kat, levámolják őket, védelmi pénzt szednek tőlük, stb. Mivel Ön számos ilyen helyen járt, gyakran pont a humanitárius szervezeteket segítve, tapasztalt-e valami hasonlót?
[H. L.]: A humanitárius szervezetek (NGO) már régóta ismerik és használjak azt a gyakorlatot, hogy lehetőleg "kézből- kézbe" adjak a segélyeket és ha erre van lehetőség, akkor kerüljék a tiszta anyagi segélyezést. Még így is, a legnagyobb körültekintés mellett is, nyugodtan számolhatnak min. 10-20 %-os kálóval, veszteséggel.
Amennyiben állami pályázaton elnyert pénzről van szó, akkor is be van kalkulálva ez a veszteség. Ezt a veszteségi rátát a finanszírozó is elfogadja, ismerve a munka nehézségeit. Persze vannak hibák. Talán a legemlékezetesebb a magyar KüM 50-100 ezer dolláros segélye volt közvetlenül az utolsó háborút követően Irakban, amit két alkalmasnak ítélt "civilre" bíztak. Az illetők még a tévé nyilvánossága előtt sem tudtak érdemi választ adni arra, hogy végül kinek adták át az összeget és az ügy el is halt. Az biztos, hogy az NGO-knak törekedniük kell arra, hogy segélyeiket lehetőleg nem készpénzben és nem közvetítők útján, hanem ellenőrizhető módon, közvetlenül juttassák el az arra rászorultakhoz. Ez sem veszélytelen. A 2004-es cunami után Banda Acehban például a helyi fegyveres erőket kellett segítségül hívnunk, amikor a HBAid élelmiszersegélyét osztottuk a szerencsétleneknek, akkora volt a tumultus.
Utolsó kommentek