"fa inna hizb allah hum al-ghalibun"

/és Allah pártja az, akik győztesek lesznek, Korán, 5:56/

Pártokról kis hazánkban nem sok jó jut eszébe bárkinek is. A sárdobálás, az egymásra mutogatás mellett, ami ma a magyar közpolitikára jellemző, nem volna-e jó, ha nálunk is megjelenne egy párt, aminek az egyik vagy másik elcsépelt ideológiai irányzat helyett maga Isten volna a szellemi vezérfonala? Persze lehet, hogy ehhez nálunk is egy olyan polgárháború kellene, mint ami Libanonban tombolt 1982-ben. '82 gyönyörű év volt a háborúk szempontjából, zajlott az Irak-Irán háború, a britek sikerrel vitték véghez a falklandi akciót, és Izrael is ezt az évet választotta, hogy a még 1978-ban elfoglalt dél-libanoni védelmi zónából kiindulva elrongyoljon Bejrútig, és elpicsázza a PFSZ-t az Közel-Keletről úgy en bloc. Ezt a kitűzött célt sikerrel is teljesítette, de sokaknak nem tetszett, hogy a "cionista ellenség" újabb arab földre tette be a lábát, ezért szíriai és iráni befolyás hatására gerillacsoportok bukkantak fel itt is, ott is. Szíriának nem tetszett a Libanonban tomboló káosz (mellesleg maga Libanon létezése sem), és ki akarta terjeszteni a befolyását az országban, amihez jól jött egy lojális milícia. Teheránban pedig nem is olyan rég zajlott le az iszlám forradalom, és Khomeini követői égtek a vágytól, hogy tovább terjesszék eme forradalom lángját. Libanon ideális terepnek nézett ki, számottevő síita kisebbséggel, idegen megszállókkal, és anarchiával, ezért a Forradalmi Gárda tagjai összecsomagoltak, és nemsokára már a Bekaa-völgyben oktatták a fiatalokat a gerillahadviselés fortélyaira. (A Hezbollah zászlaja is erős hasonlóságot mutat a Forradalmi Gárdáéval.)

1983-ban két jelentős támadást is végrehajtottak ismeretlen tettesek az amerikai nagykövetség és a tengerészgyalogosok barakkja ellen, összesen 306 áldozatot követelve. Ezeket a merényleteket divatossá vált a Hezbollah nyakába varrni, és emiatt terrorszervezetnek bélyegezni, habár nincsenek egyértelmű bizonyítékok erre vonatkozóan. A Hezbollah akkortájt még csak egy maréknyi síita sejk által feltüzelt fiatalból állt, sőt valószínűleg még több apró sejt is ezen a néven futott, ezért egy ilyen akció megtervezése és kivitelezése meghaladta volna a képességeiket, valamint, ha valóban ők követték volna el, akkor a támadások után fűnek-fának villogtak volna vele, hogy reklámozzák az akkor még ismeretlen nevüket. A Hezbollah viszont csöndben készülődött az izraeli megszállók elleni harca, és a '80 évek közepétől kezdett erőre kapni.

1989-ben leragyogott a béke a megtépázott Libanonra a (Szíria által összehozott) Taifi Egyezmények képében. Ez fordulópontot jelentett a Hezbollahnak is - feladta a kezdeti "iszlám dzsihád a hitetlenek és a kormány ellen" retorikáját, és betagozódott a libanoni politikai rendszerbe, mint egy standard politikai párt, cserébe a kormány elismerte a különleges státuszát, azaz a Hezbollah nem egy milícia volt a sok közül, hanem hivatalosan is nemzeti felszabadító szervezet lett. (Ez amúgy a zászlójukon is rajta van  - al-moqawama al-iszlamijja fil-lubnan - A libanoni iszlám ellenállás) Az egész ügyködést természetesen szintén a jóságos Asszad atyuska felügyelte Damaszkuszból, hogy ne akadjon semmi probléma. A Hezbollah megkülönböztetett szerepét a később meggyilkolt Rafik Hariri is elismerte. Ez azért fontos, mert a Taifi Egyezmények és későbbi ENSZ BT határozatok is felszólítják a libanoni milíciákat a lefegyverzésre, de ha az ember megszállók ellen folytat államilag is elismert felszabadító harcot, akkor ugye nem milicista. Izrael viszont csak 2000-ben vonult ki Dél-Libanonból, és továbbra is ellenőrzése alatt tart egy Sheba farmok nevezetű területet, ami elég okot ad a Hezbollahnak, hogy továbbra is folytassa a harcát.

(Sheba farmok - egy aprócska terület a Golán fennsiktól északnyugatra. Jogi státusa vitatott, Szíria és Libanon szerint Libanonhoz tartozik, Izrael szeint viszont Szíriához tartozott 1967. előtt, ezért része a megszállt Golán-fennsíknak. Egy Naszrallah által mondott vicc szerint majd az fog pontot tenni a vita végére, ha kikiáltják a "Sheba Farmok Arab Köztársaságát". A terület értékét egyébként az itt található vízforrások adják.)

Szóval 1989-től elkezdődött a mai formában létező Hezbollah karrierje. Folytatták az ellenállási harcot Dél-Libanonban az IDF és az SLA ellen, de eközben elkezdték kiterjeszteni a befolyásukat Libanonban, mint politikai párt. Bejrút déli, síiták lakta szegénynegyedében, a Dahiyeh-ben kiépítették a saját szociális hálójukat, többek között egészségügyi ellátást, oktatást, közműellátást (!) biztosítva a helyi lakosoknak, akik máskülönben nem jutnának ehhez hozzá. Az 1992-es választásokon 12 parlamenti helyet szereztek meg a 128-ból, és azóta is hasonlón eredményesen szerepelnek a választásokon. Jelenleg a Siniora vezette ügyvivő kormányban 2 miniszteri poszt (energiaügyi és a munkaügyi) is az övék, és a parlamenti befolyásuk még akár nagyobb is lehetne, ha a Taifi Egyezmények nem szabályoznák le a politikai tisztségeket és arányokat a felekezetek szerint. 1992. azonban más változást is hozott a szervezet életében, izraeli helikopterek ugyanis szétlőtték a gépkocsikonvojt, amivel az akkori főtitkár, Szajed Abbasz al Musawi utazott a családjával együtt. Következmények: új főtitkár a mára már közismert Haszan Naszrallah személyében, és megtorlásul a buenos airesi izraeli nagykövetség felrobbantása 1 hónappal később. (A megtorlás szó nem erkölcsi alapot jelent, csupán rávilágít az okra - 1. Háborúban erkölcsöket keresni kb olyan, mint bordélyban szűzlányokat, 2. Ahogy Boncz Géza is megmondta: "Válaszra válasz a válasz".) Ez az akció egyébként azon néhány vitathatatlan terrortámadás egyike, amelyet egyértelműen a Hezbollahhoz lehet kötni, 2001. óta ők maguk szokták hangoztatni, hogy a '90-es évek után nem követtek el terrortámadásokat. Az akció vezetője egyébként a nemrég felrobbantott Imad Mugniyah volt.

1993. júliusában Izraelnek elege lett a gerillaharcból és elindította az "Accountability Hadműveletet", aminek során 7 napig lőtte, bombázta Dél-Libanont. A kedves olvasó gondolom sejti, hogy gerillamozgalmat még nem győztek le csupán egy hetes tüzijátékkal, szóval az egésznek sok eredménye nem lett. 1996. áprilisában gyakorlatilag megismétlődött az egész, ezúttal a "Harag Szőlői Hadművelet" (Operation Grapes of Wrath - ezeket az idióta neveket kik találják ki? Egy mondás szerint ha az egyszerű katonák maguk nevezhetnék el az akciókat, a többségüket "Rúgjunk Szét Pár Segget Hadműveletnek hívnák.) keretében, intenzív bombázás és ágyúzás 16 napon keresztül, aminek során főleg civil létesítményeket támadtak - no, igen apró probléma a gerillák elleni harcban, hogy ritkán rendelkeznek saját infrastruktúrával. 1996. április 18-án az IDF tüzérsége végrehajtotta azt a baklövést, amit már csak a Qana-i mészárlásnak neveznek, azaz 155 milis tüzérséggel telibekapta az ott található ENSZ felügyelet alatt álló menekülttábort. Eredmény 100+ halott civil, ami nem mutatott túl jól a címlapokon Izraelre nézve, persze rögtön el is kezdték mondogatni, hogy tulajdonképpen a Hezbollah a hibás, mert civil létesítményeket közeléből indítja a rakétáit - sogennannte "Emberi pajzs taktikát" használva. Kis kitérő - valóban az ENSZ létesítménytől pár száz méterre lövöldöztek Hezbollah gerillák, de a 155 miliméteres, élőerő elleni lövedékek 50 méteres körben ölnek meg mindenkit és 100 méteres körben okoznak valamilyen szintű pusztítást, szóval nem pont sebészi precizitású csapásra vannak kitalálva. Aztán emberi pajzs - ha a gerillák kiállnának a nyílt terepre messze bármilyen civiltől, lehetőleg messziről felismerhető megkülönböztető jelzéseket viselve, akkor a háború a légierő céllövészetévé silányodna. De a gerillák nem hülyék, és tudják, hogy fejlett társadalmak fejlett hadseregei rendkívül PR-érzékenyek, és ezért választás elé állítják azokat: vagy továbbra is a tűzerő elsöprő fölényére támaszkodnak, de akkor nagyon sok civil fog a "collateral damage" kategóriába becsúszni, vagy pedig előnyhöz jutnak azzal, hogy a szóban forgó hadsereg nem fogja tudni kihasználni a teljes tűzerejét. "A" Verzió - a hadsereg könyörtelen, és levág mindent, ami az útjába áll, vagy "B" Verzió - pont a gerilláknál, ilyen is megtörténhet, attól még, hogy nem ők a jó fiúk. Az IDF kommunikációja mindig a legrosszabb esetet választja, azaz úgy állítja be a tényket, hogy "valóban civileket ölünk, de tulajdonképpen a Hezbollah kényszerít rá, minket, tetszik látni, hogy ők milyen gonoszok, mi pedig tulajdonképpen csak a körülmények áldozatai vagyunk."  Dzsingisz kán meg forog a sírjában, hogy hadseregek idáig süllyedhettek.

1996. április 26-án megkötötték a békét az Áprilisi Megállapodás keretében, aminek érdekessége, hogy egyes értelmezések szerint ebben maga Izrael is elismeri a Hezbollah jogát az ellenállási harcra. (4. pont - "Without violating this understanding, nothing herein shall preclude any party from exercising the right of self-defense."  Felhívnám a figyelmet, hogy a szöveg "any party" - bármelyik felet említ és nem pedig az aláírókat, ergo a Hezbollahra is vonatkozik a jogos önvédelem gyakorlása.) A közös vonás a 1993-as és 1996-os akciókban (és majd később a 2006-os háborúban is), hogy Izrael éket próbált verni a Hezbollah és Libanon közé, azzal, hogy Libanon egészét "büntette" a Hezbollah akcióiért. Maga logika azonban nem működött, hiszen ha valakinek lerombolják a házát/megölik a családtagjait, akkor elsősorban azt fogja ezért gyűlölni, aki ezt tette, és nem keresgél mélyebb ok-okozati összefüggéseket.

Mindeközben a Hezbollah kiépített az azóta híressé vált médiarendszerét: az al-Manar tévécsatornát és az al-Núr rádiót, melyeket műholdról is sugároznak, és ha az ember hazájában esetleg nem lehetne őket fogni technikai okok, vagy a cenzúra miatt, akkor az internetről is lehet őket nézni/hallgatni. Az al-Manar egyébként az arab csatornák közül egyedüliként rendszeresen sugároz héber nyelvű adást is(!), kitűnően alkalmazva a pszichológiai hadviselés eszközeit. A szervezet számos weboldalt is üzemeltet, melyek angol nyelven is elérhetőek, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el az üzenetüket. A Hezbollah harca - mint minden modern háború - nem csak a csatatéren, de a médiában is folyik, nem csak az ellenséges katonákat kell legyőzni, de a propagandát is hatásos ellenpropagandával kell semlegesíteni, és ebből szempontból a Hezbollah sikeres volt a 2006-os háború során, ahol Izrael a propagandahadjáratot is úgy vívta, ahogy a valóságos háborút - átgondolatlanul, régi klisékre építve. 

A 2000-es év meghozta a várva várt győzelmet a Hezbollah számára: Ehud Barak akkori izraeli miniszterelnök kivonta a csapatait Dél-Libanonból, az SLA széthullott, tagjai Izraelbe menkültek, vagy megadták magukat a kormányerőknek, hogy elkerüljék a Hezbollah bosszúját. Libanon ünnepelt, a hírhedt Khiam-i SLA börtön foglyait kiszabadították, Bejrút utcáin zsákmányolt járművekkel parádéztak a gerillák, és az aktuális választásokon ismét taroltak a Hezbollah jelöltjei. Az helyzet azonban problémákat is hozott - ha véget ért a felszabadítási harc, akkor mi legyen a célja ezek után a Hezbollahnak, illetve miért maradjon Szíria továbbra is Libanonban? Ezen szerencsére gyorsan túllendültek, mert határviták továbbra is akadtak Izraellel, legfontosabb ezek közül a már említett Sheba farmok kérdése. Izrael többek szerint is súlyos öngólt lőtt az egyoldalú kivonulással, mert ahogy egy magasrangú IDF tiszt megfogalmazta: érdemes lett volna továbbra is beáldozni az évi 20-30 katonát, hogy távol tartsák a gerillákat Észak-Izraeltől, ugyanis a várakozásokkal (inkább wishful thinking) ellentétben nem a Libanoni Hadsereg, hanem a Hezbollah vette át a korábban megszállt területek ellenőrzését.

A Hezbollah egyébként többnyire tartotta magát egyfajta "játékszabályokhoz" a Dél-Libanon felszabadításáért folytatott harcban: nem támadott sem civileket, sem Izrael területén fekvő célpontokat, amíg Izrael és az SLA is tartotta magát ehhez, azaz ők sem lőttek civilekre, vagy bombázták Libanont a harci zónán kívül. Csak ha úgy érezte, hogy megsértették ezeket a szabályokat, kezdtek le záporozni Észak-Izraelre a rakétái. Ezért is néztek először furcsán, amikor 2006. júliusában Izrael elindította a 34 napos háborút - a Hezbollah akciója (2 IDF katona foglyul ejtése, 8 megölése) - némileg kilépett a játékszabályok keretei közül, mert nem megszállt libanoni területen hajtották végre, de a maximális reakció, amit vártak, az az izraeli megtorló csapások a határ mentén, plusz túszmentő akciók. Miután Bejrútot 3 napja bombázta a légierő, Naszrallah felszólította Izraelt, hogy állítsa le az egész országra kiterjedő műveletet, vagy nézzen szembe a következményekkel - azaz rakéták százaival. 

A 34 napos háború gyakorlatilag a "gerillák elleni hadviselés állatorvosi lova": a politikai és a legfelsőbb katonai vezetés hibát hibára halmozott, amint azt a nemrég megjelent Winograd-jelentés is megállapította. Először is nem volt átgondolt haditerv és nem kérdezték meg a katonai és biztpol tanácsadók véleményét, hanem a már kétszer (1993. és 1996.) csődött mondott elképzelést erőltették újra - ezúttal azért, mert 2005-ben a Hariri elleni merénylet következményeképpen Szíria kivonta csapatait Libanonból. Az IAF szét is bombázta Libanont, mindent, amit ért, például a bejrúti nemzetközi repteret vagy hidakat Észak-Libanon keresztények lakta részében, mert ahogy a hivatalos érvelés szólt,  "a Hezbollah gerillái esetleg használhatják őket". Mivel maga a háború megérne egy külön cikket is, rátérnék a végeredményre: Izrael négy célt tűzött ki maga elé (ezeket Shimon Peresz és Tzipi Livni is szépen pontonként elmondta): foglyul ejtett katonák kiszabadítása, Hezbollah rakétakészleteinek felszámolása, lefegyverzése, és a határról elűzése. Hát lássuk csak, a Hezbollah erősebb, mint valaha, a középhatótávolságú rakétáit (bővebben a szervezet rakétáiról itt) valóban elvesztette, de a fő erejét sosem ezek jelentették, hanem a kisebb katyusa rakéták, a két izraeli katonát még mindig fogva tartja, és habár feladta a Litáni folyótól délre fekvő állásait, tavaly óta újabbakat épít ki helyettük a folyótól északra - ki tudja, mikor támad kedve az izraeli vezetésnek újabb libanoni kalandokra. Győztes háborút Izrael ellen nem sok arab állam vagy szervezet tudhat maga mögött, ezért a Hezbollah rendkívül népszerűnek mondható szerte az arab világban.

A jelenlegi feszült politikai helyzet Libanonban bizony jó okot adhat arra, hogy az Hezbollah továbbra is fegyverben maradjon, egyesek szerint a polgárháborús idők látszanak visszatérni, Izrael pedig közvetve vagy közvetlenül, de biztosan ismét beavatkozna a harcokba (Szíria úgyszintén). Egyes libanoni politikusok már a fegyveres harcot emlegetik nyilatkozataikban, a múlt héten merénylet áldozata lett Imad Mugniyah, ami tovább kavarta az indulatokat (Naszrallah a Mugniyah temetésén mondott beszédében konkrétan válaszcsapással fenyegette meg Izraelt), szóval ki tudja, mit fog még hozni 2008-as év.

(Képek: 1. A dél-libanoni "biztonsági zóna", 2. Hezbollah rakétás egység, 3. pózolás riportereknek, 4. ünneplő tömeg a Khiam-i börtön felszabadításakor, 5. a Hezbollah rakétaarzenálja, 6. a 2006-os háborúban találatot kapott izraeli hajó. Képek forrása és további Hezbollah propagandaanyagok tömkelege itt.)