Oroszország idén végleg megszabadul hadseregének T-62-es harckocsijaitól, adta hírül az Izvesztyija. Az hadsereg-modernizációs tervek keretében Moszkva felszámolja a még mindig több mint 900 db-ból álló járműállományát, melyet a legtöbbet harcolt orosz gyártmányú harckocsiként tartanak számon. A közelmúltbeli botrányok által megtépázott orosz védelmi minisztérium lépése a hadsereg modernizálásának hosszú folyamatába illik.

A T-62-es harckocsi tervezése 1957-ben indult, miután hamar kiderült, hogy a T-55-ös változat 100 mm-es ágyúja nehezen lenne képes átütni nyugati társai, a Centurion illetve az M48 Patton páncélzatát. A nyizsnij tagili Uralvagonzavod Leonyid Karcev vezetésével működő tervezőirodája 1959-ben rukkolt elő a prototípussal. A 40 tonnás, 650 km maximális hatótávolságú, U5TS 115 mm-es ágyúval, 7,62 mm-es PKT géppuskával és  12,7 mm-es DSKM légvédelmi géppuskával ellátott közepes harckocsi sorozatgyártása 1961-ben indult be, majd még ugyanabban az évben rendszerbe is állították. 

A viszonylag gyorsan kifejlesztett harckocsi azonban csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Nyizsnij Tagilban, Omszkban és Harkovban összesen több mint 20.000 példányban legyártott T-62 T-55-ös elődjéhez képest nagyobb kaliberű fegyverzete ellenére hamar megmutatta hátrányait is: majdnem kétszer annyiba került előállítása, mint a T-55-é, emellett a HVAPDS 1968-as kifejlesztése, illetve a nyugati fejlesztések szintén hamar elavulttá tették. Lassúsága sem vált előnyére, a BMP-k támogatására sem igazán felelt meg. A Varsói Szerződés tagállamai sem lelkesedtek érte drágasága miatt, mely nem állt arányban a T-55-höz képest mért viszonylag mérsékelt előnyeivel. Mindezek - és az 1960-as évek közepe óta tervezés és 1971 óta gyártás alatt álló T-72 miatt - a teljes titokban folyó gyártását végül már 1975-ben leállították, ezután csak Csehszlovákia és Észak-Korea gyártotta szovjet licensz alapján az 1980-as évek elejéig.

Mérsékelt kezdeti fogadtatása ellenére a T-62 meglehetős színes harcászati és nemzetközi karriert futott be. A szovjetek először 1969-ben vetették be élesben a Damanszkij-szigeti határkonfliktusban Kína ellen. A kínaiak által kilőtt, majd zsákmányolt egyetlen T-62-t a szovjetek (akkori csúcstechnológiájuk lévén) a harcok folyamán megpróbálták visszaszerezni, sikertelenül. Így a harckocsi a mai napig a Népi Felszabadító Hadsereg sikereinek egyik szimbóluma. Noha a szovjet-kínai határkonfliktus nem hozta meg a Peking által várt eredményt, a kínaiak a zsákmányolt szovjet T-62-t azért felhasználták a T-55-ről koppintott 69M harckocsijuk tökéletesítésére. Bár a szovjet hadvezetés nem volt vele túlzottan megelégedve, a rövid életű T-64-nél mégis jobb adottságúnak bizonyuló T-62 a T-55-tel együtt a hetvenes évek közepére a szovjet harckocsiállomány 85%-át tette ki. Nem véletlen, hogy a T-62 az afganisztáni szovjet megszállás (1979-89) alatt használt egyik legelterjedtebb harckocsi volt. Az 1990-es évek elején Oroszországban még mindig több ezres nagyságrendben rendszerben álló, 1989-re inkább tartalékos és hátországbeli feladatokkal megbízott harcjármű kivette részét a csecsen háborúkból (1994-96, 1999-2009), sőt a 2008-as grúzi-orosz konfliktusból  is. 

A T-62 meglehetősen gyakran fordult elő a fejlődő világ konfliktusaiban is, így orosz értékelések szerint a legtöbbet harcolt saját gyártmányú harckocsinak tekinthető. Külföldre való szállítása már az 1960-as évek végén elkezdődött, Bulgária 1969-ben 250, Észak-Korea 1970-ben 350, Egyiptom pedig 1971-ben már 750 darabra adott le rendelést belőle, majd a jóm kippuri háborúban (1973) be is vetette őket Izrael ellen. 1973-ban azután Líbia, Szíria, Irak, Afganisztán és Mongólia is feliratkoztak a megrendelők listájára, majd 1976-ban Kuba, 1977-ben Algéria és Etiópia, 1978-ban Vietnam, 1979-ben Észak- és Dél-Jemen, 1980-ban Angola, 1981-ben Irán csatlakozott hozzájuk. A T-62 így értelemszerűen bevetésre került többek között az etiópiai (1974-91), az angolai (1975-2002) és a libanoni polgárháborúban (1975-90), az ogadeni háborúban (1977-78) a Líbia és Csád közti konfliktusban (1978-87), az iraki-iráni háborúban (1980-88) és az első Öböl-háborúban (1990-91) éppúgy, mint az afganisztáni polgárháborúban (1992-96), vagy a második Öböl-háborúban (2003). A Szovjetunió felbomlása után az utódállamok által megörökölt szovjet haditechnika részeként a T-62 természetesen szerepelt a grúziai (1992-93) és a tadzsikisztáni (1992-97) polgárháborúban is. (Érdekesség, hogy a hegyi-karabahi háborúban (1988-94) viszont nem került használatba, ott a régebbi T-55-ös, illetve a térség korábbi, szovjet műveleti területnek minősülő státusza miatt odacsoportosított újabb, T-72-es modellek játszották a főszerepet). Napjainkban is még mindig éles használatban van, például a líbiai (2011) és a szíriai polgárháborúban (2011-) is bevetésre került/kerül.

A számos reformintézkedést kezdeményező, Anatolij Szergyukov vezette orosz védelmi minisztérium 2011-ben határozott az Oroszországban még használatban lévő 900 db T-62 végleges kivonásáról, mivel a harckocsi elavult, ráadásul az egységesíteni kívánt fegyverzet koncepciójába sem fért bele, hisz az orosz hadseregben használatban lévő T-72-es, T-80-as és T-90-es harckocsik 125 mm-es ágyújától egyedül a T-62-es 115 mm-es fegyvere maradt el. A költségcsökkentés jegyében a harckocsikat 2013-ban szétszerelik, használható alkatrészeit eladják, melyekre, mint a minisztérium egyik forrása elmondta, már vannak is érdeklődő országok. A T-62-es egyébként jelenleg még mindig 18 országban áll hadrendben, legnagyobb számban Észak-Korea és Szíria arzenáljában található meg.

A T-62-esek kivonása csak egyike a 2007-2008-ban megkezdett védelmi reformoknak. Szergyukovék a hadsereg karcsúsítása, új egyenruházattal való ellátása mellett a korábbinál költséghatékonyabb és modernebb hadiipar felé tettek lépéseket, melyek egyike a harckocsifejlesztés lenne. A T-80BV típusú harckocsik 1 milliárd rubelre rúgó felújításán kívül tavaly Moszkva jóváhagyta a jövő orosz harckocsijainak és egyéb harcjárműinek egységes alapjául szolgáló, teljesen digitalizált irányítási rendszerű Armata harckocsiprojektet (balra), melynek prototípusát 2013-ra, sorozatgyártását 2015-re várják. 

A lassan haladó orosz haderőreform Szergyukov (balra) általi gyorsítása azonban egy pillanatra bizonytalanná vált a miniszter tavaly novemberi váratlan menesztésével. A katonai körzeteket átszervező, a tisztikart 40.000 fővel csökkentő, 2011-2020 között 600 milliárd dolláros fegyverzetfejlesztési programot elindító és a jelenlegi, köztudottan a korrupció melegágyának számító és túlárazott orosz hadiipar helyett költséghatékonyabb szisztémát létrehozni kívánó miniszter nyilvánvalóan számos ellenséget szerzett magának, ugyanakkor valószínűleg mégsem ez állt eltávolítása hátterében. A karrierjét szentpétervári bútorkereskedőként kezdő 50 éves Szergyukov Vlagyimir Putyin elnökké válása (2000) után hamar magas pozíciókba került. A Kreml urával való jó viszonyát is mutatta, hogy az adóhivatal élén Szergyukov felügyelte a Hodorkovszkij-féle vállalatbirodalom szétbontását, majd 2007-ban a szilovik Szergej Ivanov után civilként az orosz védelmi minisztérium élére nevezték ki. Posztját apósa, Viktor Zubkov kormánya (2007-2008) idején is megtartotta (noha a családi kötelék miatt felajánlotta lemondását, azt nem fogadták el), nem mellesleg éppen ezért sokak szerint nemcsak Putyinnak, de a hozzá közelálló apósnak is köszönhette karrierje gyors felívelését.

Az orosz és nemzetközi sajtó sejtése szerint a miniszter bukását valószínűleg szintén az azóta Gazprom-elnökké vált apósnak köszönheti. A Védelmi Minisztérium használaton kívüli ingatlanjai kezelésére létrehozott állami cég, az Oboronszervisz korrupciós ügyei után nyomozó és а minisztérium vagyonkezelő osztályának 33 éves vezetőjére, Jevgenyija Vasziljevára hajnalban rátörő rendőrök ugyanis a hölgy lakásában találták Szergyukovot is. A hűtlen vő ezután vádlottként egy 100 millió és egymilliárd dollár  közötti nagyságrendű, áron alul eladott katonai ingatlanokkal kapcsolatos korrupciós ügy kellős közepén találta magát.

A Szergyukov-ügy magával rántotta az orosz hadsereg vezérkari főnökét, a miniszterhez közelállónak tartott, az orosz hadiipart magas költségei és a T-90 gyenge minősége miatt korábban bíráló, Dmitrij Rogozin (hadiipart is irányító) miniszterelnök-helyettessel sajtóvitába kerülő Nyikolaj Makarov hadseregtábornokot is, akit Putyin szintén menesztett. Szergyukovot a korábban a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumát 18 évig irányító, 1991 óta egyébként legtovább orosz kormányzati pozíciót betöltő, és mellesleg meglehetősen népszerű Szergej Sojgu hadseregtábornok, Makarovot pedig a szárazföldi erők vezérkari főnöke, Valerij Geraszimov vezérezredes követte posztján. Hogy a reformok milyen ütemben és mely területeken folytatódnak, még kérdés, Geraszimov ugyanakkor minapi nyilatkozatában megerősítette az Armata projekt folytatását és azt, hogy az orosz hadsereg 2300, a projekt alapján gyártott  harcjárművet vár 2020-ig.