Előző tematikus cikkemben a fegyverkereskedelemmel, és annak nemzetközi vonatkozásaival, szabályozási kérdéseivel foglalkoztam. A sorozat folytatásaként tekintsünk be röviden a lőszerek, lőszerkészletek világába.

Lőszer nélkül nehéz háborúzni. Az itteni posztok jelentős része sem születhetett volna meg, hogy ha a feldolgozott konfliktusokban részt vevő feleknek fegyvereik mellett nem áll rendelkezésre elégséges mennyiségű lőszer (ti. nem lett volna konfliktus). Mégis, a fenti evidencia ellenére a lőszerek aránylag kevés figyelmet kapnak mind a szakirodalomban, mind a nemzetközi közösség szintjén.

Különösen igaz ez napjaink aszimmetrikus konfliktusaira, amelyekben a harcoló felek közti egyenlőtlenség nem csak technikai felszereltség, de lőszerrel való ellátottság terén is igen látványos lehet, illetve megjelenik a lőszerek alternatív, elsődleges rendeltetésüktől eltérő felhasználása, például IED-k készítése kapcsán. Kiemelt figyelmet érdemelnek továbbá, pontosan az ilyen konfliktusok kapcsán a kézifegyverekhez tartozó lőszerek.

A kilövésükre tervezett fegyverekkel ellentétben a lőszer (mint gyűjtőfogalom) alapvetően rövidebb élettartamú, nagy mennyiségben felhasznált fogyóeszköz. Ennek megfelelően az egyes fegyveres szervezetek működése során eltérő, gazdasági szemléletmódot követel a rendelkezésre álló készletek felhasználása. Nem csak arról kell gondoskodni, hogy adott esetben kellő lőszer legyen a csapatoknál, de annak is költségei vannak, ha a fel nem használt lőszerkészlet úgymond „ránk rohad”. Ráadásul a lőszerek egyben veszélyes anyagnak is számítanak, így megfelelő tárolási és kezelési szabályok vonatkoznak rájuk.    

Lőszerből tehát lehet adott esetben túl kevés, vagy túl sok. Cikkünkben az utóbbi esettel foglalkozunk, azaz a különböző haderők részére felhalmozott, majd feleslegessé váló lőszerkészletekkel.

Felesleges lőszerkészlet többféleképpen keletkezhet. Egyrészt, egy fegyveres konfliktus végén csökkenhet a lőszerfelhasználás intenzitása és a haderő létszáma (akár leszerelés, akár az elszenvedett veszteségek miatt), ez értelemszerűen együtt jár a lőszer iránti „kereslet” csökkenésével is. Ugyanez igaz a stratégiaváltással, haderő-átszervezéssel járó csökkentésekre is. Utóbbi esetben okozhatja a lőszerek feleslegessé válását technológiai váltás is.

Ma a legnagyobb feleslegessé vált lőszerkészletekkel természetesen a volt VSZ-blokk bizonyos államai rendelkeznek, így elsősorban Fehéroroszország és Ukrajna, melyek együttesen több, mint három és fél millió tonna (!) felesleges lőszerről számoltak be 2004-es EBESZ adatok szerint. Emellett jelentősek a Balkánon a délszláv háborúk következményeként (vagy Albánia esetében azt megelőzően) felhalmozódott felesleges készletek is.

Szintén jelentős készletek maradtak fent Afganisztánban és Irakban a koalíciós beavatkozásokat követően, ezekkel a konfliktuszónákkal azonban majd külön cikkben foglalkozunk. Addig is, az őrizetlenül hagyott fegyverraktárak kifosztása és az IED-k „elterjedése” közti kapcsolatot tárgyaló tanulmányt érdemes megnézni itt.

Miért jelentenek veszélyt a felesleges lőszerkészletek?

A kockázatok egyik fele a lőszerek fizikai és kémiai degradációjával függ össze, ideértve az ebből következő robbanásveszélyt, szivárgásból adódó lehetséges környezeti és egészségügyi károkat. Másrészt a kérdéses lőszerraktárak elégtelen biztonsági feltételei és a korrupció lehetőséget teremtenek a lőszerek illegalitásba kerülésére, legyen szó akár lopásról, akár korrupt katonai szereplőkön keresztül megvalósuló értékesítésről.

Az egyes lőszertípusok eltérő kockázatot jelentenek. Példának okáért az Egyesület Államokban alkalmazott klasszifikációs rendszer a lőszereket robbanásveszély, katonai érték, illetve mozdíthatóság szerint csoportosítja. A harmadik szempont értelemszerűen azért fontos, mert egy kézigránátot valószínűleg könnyebb kicsempészni bármely raktárból, mint egy 155 mm-es tüzérségi lövedéket.  Eszerint a legmagasabb kockázati kategóriába tartoznak például a kézi légvédelmi rakéták (MANPADS – Man-portable Air Defense System, azaz hordozható légvédelmi rendszer), míg a második kockázati kategóriába a különböző robbanóanyagok, gránátok. Az USA szempontrendszere a kézifegyverekhez tartozó lőszerkészletet csak alacsonyabb kockázati kategóriákba sorolja, holott például a fejlődő országok konfliktusaiban ezeknek jut a legjelentősebb szerep. 

Mit tehetünk a feleslegessé vált lőszerkészleteinkkel? 

A nemzetközi szakirodalom „DDD” definíciója három, egymásba ágyazott fogalmat takar. A legtágabb a felszámolás (disposal), mely magában foglalja a kérdéses készletek eladását, illetve elajándékozását, gyakorlatok keretein belül történő felhasználását, illetve a maradék két „D” alkotta kategóriát. A második „D” a demilitarizálás, mely lefedi a harmadik „D”-hez, a megsemmisítéshez (destruction) kötődő összes logisztikai folyamatot.

Érdekességképpen megjegyzendő, hogy a felesleges lőszerkészletektől való megszabadulás történelmileg (elsősorban a II. vh. után alkalmazott, de egészen a 70-es évekig jelen lévő) módja a tengerbe dobálás, például Hawaii környékén.

A legtöbb kelet-európai állam számára természetesen az értékesítés a vonzóbb alternatíva (hasonlóan a fegyverkészletekhez, lásd az itteni tanulmányt), hiszen a megsemmisítésnek költségei vannak. A nemzetközi közösség éppen ezért több országban donorprogramokkal segíti a megsemmisítést.

Maga a megsemmisítés egyébként – pontosan a lőszerek veszélyes tulajdonságai miatt – a fegyverek működésképtelenné tételénél sokszor bonyolultabb és drágább folyamat. (A megsemmisítés technikai megoldásairól lásd a felhasznált irodalmat.)

Nemzetközi szabályozás és programok

A lőszerekkel, lőszerkészletekkel kapcsolatos nemzetközi szabályozás alapvetően két szintre tagolódik. A politikai szinten nemzetközi egyezményekkel igyekeznek megakadályozni a lőszerek illegális forgalmát és elősegíteni a felesleges készletek felszámolását, míg a „technikai” szinten egyes nemzetközi szervezetek konkrét gyakorlati kézikönyvekkel és donorprogramokkal segítik a szükséges készletek tárolási körülményeinek javítását, illetve a felesleges készletek megsemmisítését.

A politikai szinthez tartozik globálisan az ENSZ, illetve szűkebb körben az Európához köthető szervezetek exportszabályozó tevékenysége, míg a technológiai szinten a különböző rezsimek leszerelési és megsemmisítési megoldásokra vonatkozó kézikönyvei, és magát a megvalósítást elősegítő donorprogramjai említhetőek.

ENSZ

Az ENSZ politikai szintjén a lőszerek kérdése elkülönül a kilövésükre alkalmas hagyományos fegyverek témakörétől. A lőszerkérdéssel foglalkozó szakértői csoport elsősorban az illegális transzferek felszámolására és a készletek védelmére koncentrál. Ez elsősorban olyan, jelentős lőszerfelhasználók lobbijának köszönhető, mint az Egyesült Államok.

Ugyanakkor a technikai területen ez a fajta szeparáció nem érvényesül, például az ENSZ Leszerelésügyi Irodája által kibocsátott kézikönyv egységesen foglalkozik a kézifegyverek, lőszerek és robbanóanyagok körével.

Megjegyzendő még, hogy az ENSZ, és a hozzá kötődő nemzetközi közösség az aknák kérdését is külön témakörben tárgyalja, ez azonban nem a raktárakban tárolt, fel nem használt, hanem a telepített aknákra vonatkozik. Itt a technológiai eljárások is külön körbe és külön szervezethez tartoznak. Aknákkal kapcsolatban további információk hozzáférhetőek a genfi székhelyű együttműködés honlapján.

AZ ENSZ egyebek mellett a UNDP-n keresztül nemzeti leszerelési programokat is támogat a technológiai szinten, például Montenegróban.

EU - Wassenaar

Az Unió mind a leszerelés és a készletfelügyelet, mind az illegális kereskedelem területén - formailag legalábbis - külön, kiemelt kategóriaként kezeli a lőszereket. Ennek alapja a Wassenaar-i Megállapodás tagállamai által elfogadott, és az Unió által átvett katonai célú és kettős felhasználású exporttermékek listája, ahol a lőszerek külön kategóriát alkotnak.

EBESZ

Az EBESZ tevékenysége kiterjed mind a stratégia-politikai (határozatok), mind a technológiai (kézikönyvek) szintekre. A felesleges lőszerkészletek tárolásáról, szállításáról és megsemmisítéséről szóló, 2003-ból származó EBESZ dokumentum öt kategóriába osztja a lőszereket: kézifegyverek, illetve nehézfegyverek lőszerei, rakéták, aknák, és robbanóanyagok, illetve felállít egy segítségnyújtási mechanizmust azon tagállamok számára, amelyek igénybe kívánják venni az EBESZ-szakértők tanácsadását fölös készleteik kezelésére, megsemmisítésére.  

A technológiai részletekkel a dokumentumhoz készült gyakorlati kézikönyvek (best practice guide-ok) szolgálnak. A lőszerek tárolására, illetve lőszerek szállítására vonatkozó, svéd és német közreműködéssel készült kézikönyvek ismertetik a releváns nemzetközi standardokat, jelölési, biztonsági és kockázatkezelési eljárásokat.  

SEESAC

A Balkánon működő SEESAC (South-Eastern European Clearinghouse for the Control of Small Arms and Light Weapons) felelős a térség kézifegyverekkel és lőszerkészletekkel kapcsolatos begyűjtési és megsemmisítési tevékenységeiért.

A központ által kibocsátott technológiai útmutató a megsemmisítési és raktározási irányelveken kívül nagy hangsúlyt fektet a lőszerek – és kézifegyverek – civil lakosságtól való begyűjtésének módjaira is.

A begyűjtési programok sikeressége – különösen egyes Fekete-afrikai országokban – külön cikket érdemelne. Rendszeres gyakorlat volt például az, hogy az érintett „leszerelő” gerillák először leadták használhatatlan, vagy elöregedett fegyvereiket és lőszereiket, majd az ezért kapott fejlesztési pénzből újakat vásároltak maguknak.

A Balkánon egyébként integrált begyűjtési és készletcsökkentési program is működik, amelyben a fent említett központ mellett részt vesznek az USA, a NATO, az EBESZ és a nemzetközi civil szektor képviselői is.

NATO

A NATO által alkalmazott raktározási eljárásokat és standardokat szokás a legmagasabb szintű és legbiztonságosabb nemzetközi normának tekinteni, mely mintaként szolgál a különböző fejlődő országbeli donorprogramokhoz, még akkor is, hogyha a NATO-szintű biztonsági előírások teljes körű megvalósítására a legtöbb esetben értelemszerűen nincs pénz. Technológiai segítségnyújtásért, tanácsadásért, programokban való részvételért a NATO Logisztikai Ügynöksége felelős.

Mi történik, ha nem vesszük komolyan a felesleges lőszerkészletek kezelését?

A romlott, illetve nem megfelelő körülmények között tárolt lőszer alapvetően kellemetlenebb és egészségtelenebb áru, mint mondjuk a romlott tejtermék. Az alábbiakban sorra veszünk néhány „elrettentő példát”, amelyek nem csak emberéletben és anyagi károk terén voltak jelentősek, de adott esetben az érintett ország hadereje számára is kellemetlen következményekkel jártak.

Albánia

Bizonyára sokak előtt ismertek az 1997-es albán zavargások, melynek során a piramisjáték-rendszer bukása miatt feldühödött tömegek számos elégtelenül (vagy egyáltalán nem) őrzött katonai fegyverraktárat fosztottak ki. Becslések szerint több mint fél millió kézifegyver, és milliós nagyságrendű egyéb eszköz (kézigránátok, aknák) került a tömegek kezébe, nem beszélve jelentős mennyiségű nehézfegyverről. Az ezt követő erőszakhullámnak pedig hozzávetőleg 1500 halálos áldozata volt. A fegyverek jelentős része később a szomszédos Koszovóba került, hozzájárulva az albán szeparatisták megerősödéséhez, és a a koszovói válság kirobbanásához. Nem véletlen, hogy a mai napig az egyik legösszetettebb és legszéleskörűbb begyűjtési-megsemmisítési program Albániában folyik.

Az eseményekről és a kézifegyverek szerepéről az albán társadalomban bővebb információ található például ebben a jelentésben.

Lagos, Nigéria

2002 január 27.-én tűz ütött ki a nigériai nagyváros katonai körzetének piacán, ami hamar átterjedt a szomszédos lőszerraktárakra. Ahogy az a kiterjedt lőszerraktár-tüzeknél lenni szokott, a bent tárolt lőszerek folyamatosan, egymást követően robbantak fel, folyamatos tűzijátékot okozva. Mindez a sűrűn lakott, nehezen járható negyedben még tömegpánikot is okozott, ahogyan a lakosok menedéket kerestek a robbanások elől. A 1000 főt is meghaladó halálos áldozattal járó, több ezer sérültet és több tízezer otthontalant eredményező robbanássorozat és tűzvész alaposan rávilágított (szó szerint) arra, hogy miért nem érdemes nehézfegyverekhez való lőszereket tárolni egy igencsak éghető nyomornegyed közvetlen szomszédságában. 
 

Rjongcson, Észak-Korea

Bizonyos források a témához tartózóként értékelik a 2004-ben Észak-Koreában bekövetkezett katasztrófát, melynek során egy tehervonaton bekövetkezett robbanás letarolta Rjongcson városának legnagyobb részét, ezres nagyságrendű áldozattal. (a halottak és sebesültek pontos száma – természetesen – máig nem ismert) Bár a „hivatalos” verzió szerint egy műtrágyát és egy olajat szállító tehervonat ütközése okozta a robbanást, nem zárható ki a robbanóanyag-, vagy lőszerrakomány sem. A  helyszínről készült műholdképeken jól kivehető a pusztítás. 

Maputo, Mozambik

Ez a 2007. márciusi eset nem követelt annyi áldozatot, mint az előzők, viszont számos videó és fotó hozzáférhető róla. A mozambiki főváros elöregedett, javarészt szovjet lőszereket tároló raktárában bekövetkezett, 100 körüli halálos áldozattal járó robbanássorozatot a vizsgálatok szerint a magas hőmérséklet következtében beinduló kémiai folyamatok okozták. Részletek a kapcsolódó jelentésben.

További, lőszerraktár-katasztrófákkal kapcsolatos példák hozzáférhetőek az amerikai külügy lőszerraktárakkal foglalkozó oldalán.

A cikk nagyrészt a Small Arms Survey következő anyagainak felhasználásával készült:

S. Pézard – H. Anders: Targeting Ammunition, a Primer; Small Arms Survey, 2006, Genf

J. Bevan et at: Conventional Ammunition in Surplus - A Reference Guide; Small Arms Survey, 2008, Genf

További Small Arms Survey publikációk