A The American Conservative nevű lap nemrégiben megint egy igen érdekes sztorit hozott le. A vietnami háború máig tartó sokkot jelent az Egyesült Államoknak, és számos kérdésben azóta sem tudták lezárni a vitát a konfliktust illetően. Az egyik ilyen téma, hogy vajon minden amerikai hadifogoly hazakerült-e az 1973-as békekötés után, vagy egyeseket hátrahagytak politikai megfontolásokból és/vagy puszta felelőtlenségből, ugyanis számos jel utal az utóbbira, még ha ezt sokan vehemensen is tagadják.
Nem akarom elbagatellizálni a dolgot, de gondolom feltűnt az olvasóknak, hogy ezt a történetet a Rambo-eposz is megénekelte a második részben. Hogy mennyire megalapozottak ezek az állítások, annak eldöntését az olvasóra bíznám. Következzen az Amconmag cikk összefoglalása, /zárójelben pedig a saját kommentem/.
Sydney Schanberg Pulitzer-díjas újságíró, aki 1970. óta foglakozik Indokínával. (mellesleg ő a The Killing Fields c. film alapjául szolgáló könyv szerzője is) Állítása szerint számos bizonyíték utal rá, hogy a párizsi békeszerződés után az USA nem kapta vissza az összes foglyul ejtett amerikai katonát Vietnamtól. Több százan ott maradtak, és egyesek még akár 10-15 évig is életben lehettek, mire a vietnamiak agyonlőtték az életben maradtakat, akik túl kínosak voltak mind a vietnami, mind az amerikai kormánynak. Az Egyesült Államokban óriási politikai botrány lett volna, ha kiderül a hátrahagyott katonák története, miután Nixon személyesen jelentette be a televízióban, hogy mindenkit hazahoztak, Vietnamnak pedig szintén kellemetlen lett volna, ha utólag napvilágra kerül, hogy hogyan használta zsarolási eszköznek amerikai katonák százait. A Pentagon mindent megtett, hogy eltussolja az ügyet, és egy olyan bajnokra talált, mint John McCain, aki vietnami múltját felejteni akarva, segédkezett ebben. Honnan is ered a történet?
A párizsi béketárgyalások során Észak-Vietnam szorosan a kártérítés fizetéséhez kötötte a hadifoglyok kérdésének rendezését. Hajthatatlanok voltak minden próbálkozással szemben, hogy külön tárgyaljanak róluk. Végül 1973. február másodikán Nixon egy hivatalos levélben 3,25 Mrd dollár "háború utáni újjáépítési segélyt" ígért Pham Van Dongnak minden "politikai feltétel nélkül. ” De a levélhez tartozott egy kiegészítő záradék, ami kimondta, hogy a segítségnyújtás kivitelezése "mindkét fél alkotmányos előírásainak megfelelően" kell, hogy történjen. Ez azt jelentette, hogy Kongresszusnak is jóvá kellett hagynia a kifizetést, és Nixon és Kissinger jól tudták, hogy a Kongresszus erre nem lesz hajlandó. Az észak-vietnamiak, akár azonnal átláttak a kettős beszéden, akár nem, szkeptikusak maradtak a jóvátétellel kapcsolatos ígéretek teljesítésével szemben - joggal, mert soha nem került rá sor. Hanoi úgy tűnik, hogy visszatartott hadifoglyokat — pontosan úgy, ahogy tette azt 1954-ben, amikor a franciák vereséget szenvedtek Dien Bien Phu-nál, majd kivonták az erőiket Vietnamból. Abban az esetben Franciaország kifizette a váltságdíjat, és a hadifoglyok hazakerülhettek.
/Hogy a franciák fizettek-e kártérítést, nem tudom, de az biztos, hogy már akkor sem számoltak el a vietnamiak minden francia, vagy a franciák oldalán harcoló vietnami fogollyal. A konfliktust lezáró 1954-es Genfi Egyezmények (Geneva Accords, nem keverendő a Conventions-el) egyéként nem tesznek említést jóvátétel fizetéséről, viszont felszólítják a feleket a foglyok szabadon engedésére./
10 bizonyíték
1) Hanoi a párizsi békeszerződés aláírása után egy 591 hadifogolyról szóló listát nyújtott át az amerikaiaknak, mely csak 9 Laoszban raboskodó foglyot említett, miközben az általános vélekedés szerint a valós szám ennél több százzal nagyobb volt, habár pontos adatokkal senki sem rendelkezett. A New York Times 1973. feb 2-án megjelent cikkének szalagcíme: “Laos POW List Shows 9 from U.S.—Document Disappointing to Washington as 311 Were Believed Missing.”
/Ezt maga a DoD hadifoglyokkal és ütközetben eltűnt katonákkal foglakozó hivatala is megerősíti. Továbbá említést tesz még hadifoglyok vietnami kormány által visszaszolgáltatott földi maradványairól, és hogy az amerikai kormány a '80 évek vége óta vietnami, kambodzsai, laoszi engedéllyel kutatást végez az eltűnt katonák után, melynek köszönhetően számos [repülőgép]roncsot és sírt megtaláltak, és több mint 900 amerikai katona maradványait azonosították és vitték vissza az Egyesült Államokba. 1973. után életben lévő hadifoglyokról azonban nincs szó.
Megjegyzendő továbbá, hogy a laoszi kommunistáktól az 1973-ban Vietnam révén átadott 9 hadi- és 1 civil fogoly kivételével nem kerültek haza fogságban lévő katonák, mivel a laosziak még azt is tagadták, hogy ilyenek egyáltalán léteztek volna./
2) Két, a vietnami háború alatt hivatalban lévő védelmi miniszter 1992. szeptemberében a szenátus Hadifogoly-bizottsága előtt tett vallomásai szerint nem hoztak mindenkit haza. James Schlesinger és Melvin Laird eskü alatt állították, hogy véleményüket hírszerzési információkra, levelekre, szemtanúk beszámolóira, sőt közvetlen rádiós kapcsolatfelvételre alapozzák.
3) A DIA (Defense Intelligence Agency) 1600 elsőkézből és 14.000 másodkézből származó beszámolót kapott az évek során, amikor valaki életben lévő hadifoglyokat látott. Egyes tanúk átmentek a hazugságvizsgálón, és meglehetősen részletesen leírták a körülményeket, köztük fogolytáborokat Hanoi közelében. A DIA ettől függetlenül úgy ítélte, hogy ez nem bizonyítja, hogy hadifoglyok életben lennének.
/A tanúvallomások egy része teljes biztossággal elkönyvelhető kitalált történetnek, és az is megeshetett, hogy Délkelet-Ázsiában börtönben ülő, köztörvényes fehér rabokat, illetve a térségben tevékenykedő misszionáriusokat nézhettek amerikai hadifogolynak. No de mind az 1600 esetben?/
4) A '70 évek végén és a '80 évek elején a thaiföldi lehallgatóállomások több laoszi rádióüzenetet is észleltek, melyek életben lévő hadifoglyokról és átszállításukról szóltak.
On Dec. 27, 1980, a Thai military signal team picked up a message saying that prisoners were being moved out of Attopeu (in southern Laos) by aircraft “at 1230 hours.” Three days later a message was sent from the CIA station in Bangkok to the CIA director’s office in Langley. It read, in part: “The prisoners ... are now in the valley in permanent location (a prison camp at Nhommarath in Central Laos). They were transferred from Attopeu to work in various places ... POWs were formerly kept in caves and are very thin, dark and starving.”
A CIA-t ez nem érdekelte, mert mivel ezt külső fél - a thaiföldiek - jelentette, az információt nem tartották megbízhatónak. De 22-es csapdája - a rádiókommunikáció lehallgatásával az NSA 1975-től Thaiföldet bízta meg, és így eleve nem is lehetett semmilyen információ megbízható...
5) A pilótákat kiképezték arra, hogy lelövésüket/fogságba esésüket követően bizonyos jeleket, (megfelelő módon rajzolt X, K), négy számjegyű azonosítójukat, vagy akár a nevüket formálják a növényzetbe, így üzenve a hollétükről. A műholdfelvételek számos esetben rögzítettek ehhez hasonló jeleket, de az általános reakció a Pentagon részéről az volt, hogy mindez az árnyékok és a növényzet formáinak eredménye. Egy alkalommal a pentagonos értékelő megtagadta ezt a választ, mert az egyik eltűnt katona neve volt látható a növényzetbe rajzolva az egyik felvételen, mire hoztak egy külső szakértőt, aki megerősítette, hogy az csak mégis csak az "árnyék és növényzet összjátéka". A Hadifogoly-bizottság vizsgálóbiztosa, aki látta a felvételeket így nyilatkozott: “Ha a fű képes kiírni emberek neveit és titkos négyjegyű azonosítószámokat, akkor újabban komoly tiszteletet érzek a fű iránt.”
/Egy X-et vagy K-t még elég könnyen bele lehet képzelni egy elmosódott felvételbe. De amikor egy ismert vietnami börtöntől alig több, mint 100 méterre jelenik meg a GX 2527-es azonosítószám, az azért egy csöppet furcsa. Ezt már nem olyan egyszerű belelátni egy átlagos rizsföldbe./
6) A PAVE SPIKE program - Az amerikai légierő levegőből tömegével ledobott szenzorokat használt a Ho Si Minh-ösvényen történő csaptmozgások felderítésére. Ezek a szerkezetek ledobásuk után kiálltak a földből, mint egy tüske, és a tetejükön lévő rádióadóval leadott jeleket az átrepülő, erre a célra átalakított gépek észlelték. A pilótáknak megtanították, hogy hogyan üzenhetnek a szenzorokkal lelövésük esetén. A Hadfogoly-bizottság előtt az egyik eltűnt pilóta felesége, egy POW/MIA-k hozzátartozóit tömörítő szervezet elnöke azt állította, hogy 1974-ben 20 alkalommal vitték be eltűnt katonák titkos azonosító számát ilyen eszközökbe. Senki nem cáfolta az állítást, de nem is voltak hajlandóak foglalkozni vele.
/Kis probléma a sztorival, hogy a Pave Spike egy kezdetleges célzópod, és mint olyat, nem dobálták sehova. Azonban ilyen program valóban létezett (Operation Igloo White), és valóban rengeteg szenzort - szeizmikus, infravörös, akkusztikus - szórtak szét a Ho Si Minh ösvény közelében. Az egyik átalakított géptípus neve, amit a programban használtak pedig Beechcraft Bonanza QU-22B "Pave Eagle"./
7) A legkomolyabb bizonyítékot 1993-ban találta a moszkvai levéltárban egy harvardi kutató - a jelentés átiratát, amit Tran Van Quang tábornok nyújtott be a Hanoi politikai bizottságnak 4 hónappal a párizsi béke aláírása előtt. Ebben 1205 amerikai hadifogolyról számol be és javasolja, hogy tárgyalási alapként használják őket. Mind Vietnam, mind az USA tagadta a dokumentum hitelességét, de nem adtak magyarázatot arra, hogy ki és főleg miért helyezne el hamisított bizonyítékot egy szovjet archívumba.
/Egész logikusnak tűnnek a számok: 1205 fogoly, a következő 4 hónap alatt az új hadifoglyokkal és az időközben elhunytakkal együtt ez a szám 1182-re csökken, majd Hanoi első körben átengedi az életben maradtak felét, 591 hadifoglyot, azzal, hogy a második 591 majd akkor megy, ha megjött a pénz.
Ebben az esetben a cáfolatok is ugyanolyan konteo-jellegűek, mint maga az állítás. A dokumentum fogalmi zavarokat és ténybeli hibákat is tartalmaz - de ez nem biztos hogy meglepő, mert egy vietnamiról oroszra, majd onnan angolra fordított szöveg szükségszerűen torzul. Lehetséges magyarázatok: 1) A vietnami forrás eltúlozta a dolgokat, és pontatlan jelentést adott le Moszkvának, 2) Az 1205-be beleszámoltak bizonyos dél-vietnami hadifoglyokat is, 3) Az orosz hírszerzés csempészte oda a dokumentumot (hogy feszültséget keltsenek az 1990. után közeledő Vietnam és USA között), 4) Az amerikai hírszerzés csempészte oda a dokumentumot (hogy ezzel zsarolva szedjenek ki információkat a hadifoglyok sorsáról Vietnamtól, akik ugye minden áron meg akarták cáfolni a dokumentum állításait)./
8) 2002-ben megjelent könyvében egy egykori Delta Force-os, Eric L. Haney leírja, hogy 1981-ben egy különleges egységgel átfogó felkészülést folytattak egy indokínai fogolytáborból történő szabadítóakcióra, de az akciót lefújták, majd egy év után ismét elővették - hogy azután ismét csak lefújják.
/A könyv szerint az akció leállításának oka mindkét esetben az volt, hogy a különleges erők egy másik - mellesleg elég érdekes életúttal rendelkező - tisztje, James Gordon "Bo" Gritz sajtótéjékoztatót tartott, és közölte az újságírókkal, hogy tudomása van életben lévő hadifoglyokról Laoszban, tudja, hogy hol vannak, és saját csapatával értük megy(!). A Deltának ezután OPSEC okokból muszáj volt eltekinteni az akciótól. Gritz kétszeri közbelépése nem lehetett véletlen, és Haney a CIA-t sejtette a háttérben, mert túl sok ember karrierje tört volna derékba, ha valóban sikerül élve kiszabadítani foglyokat Laoszból./
9) Beszámolók utalnak arra, hogy 1981-ben Reagan váltságdíj-követelést kapott Hanoitól a még életben lévő foglyokért (4 Mrd dollár). Richard Allan, Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója ezt eskü alatt tett vallomásában is megerősítette a szenátus Hadifogoly-bizottsága előtt 1992. június 23-án, majd később egy levelében visszavonta az állítását. Senki nem ment utána az ügynek.
10) Millard Peck ezredes, aki 1990-91-ben egy ideig a DIA Hadifoglyok és Ütközetben Eltűntek Különleges Irodánájának (Azóta átkerült a DoD alá, ha ugyanarról a hivatalról van szó. 1991-ben még biztosan a DIA-nél volt.) vezetője volt. Posztjáról 8 hónap után lemondott, mivel állítása szerint az iroda egyáltalán nem akart a nyomára bukkanni az eltűnt amerikai katonáknak, hanem inkább csak a látszat kedvéért működött és igyekezett megszabadulni minden bizonyítéktól, ami a vietnami hadifoglyokhoz kapcsolódhatott.
McCain szerepe
John McCain életében Vietnam egy sötét folt. 1967. október 26-án lelőtték a gépét Hanoi közelében, és ő hadifogságba esett. A vietnamiak kiemelt fogolyként tekintettek rá, mivel apja John S. McCain (a fantázia túltengett a családban, amikor a fiukat elkeresztelték) az Amerikai Haditengerészet admirálisa volt. Kínzásokkal végül is sikerült McCaint megtörni, és magnóra mondattak vele egy vallomást, amiben beismeri "a vietnami nép ellen elkövetett háborús bűneit". A felvételt később rendszeresen lejátszották a többi amerikai hadifogolynak, akik a Hoa Lo börtönkomplexumban vele együtt raboskodtak, hogy ezzel is pszichológiai nyomás alatt tartsák őket. Egy szó, mint száz, McCain érthető módon valószínűleg szeretné elfelejteni magát a "Vietnam" szót is.
Talán a sokk miatt, McCain a múltban többször is elég indulatossá vált, ha a hadifogoly-téma került szóba, magából kikelve üvöltött az eltűntek hozzátartozóival, sértegette őket, sarlatánoknak és összeesküvés-elméletek terjesztőinek nevezett mindenkit, akik kínos kérdéseket feszegettek /ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne lennének kemény konteósok ezen a területen/, és azt vágta a fejükhöz, hogy "megkérdőjelezik az ő patriotizmusát". De ez még mindig csak a hiszti, és emiatt sem lehetne különösebben pálcát törni McCain ősz feje felett.
Csakhogy a téma eltussolását Schanberg szerint McCain a törvényhozásban is erőlteti. 1990-ben benyújtásra került egy törvényjavaslat, melynek értelmében nyilvánosságra kellett volna hozni minden információt, ami hadifoglyokkal, vagy eltűnt katonákkal kapcsolatos. (Már amennyiben az nem sért nemzetbiztonsági érdekeket.)
“[The] head of each department or agency which holds or receives any records and information, including live-sighting reports, which have been correlated or possibly correlated to United States personnel listed as prisoner of war or missing in action from World War II, the Korean conflict and the Vietnam conflict, shall make available to the public all such records held or received by that department or agency.”
McCain, a Pentagonnal együtt ellenezte, és elkaszálta a javaslatot, majd benyújtotta helyette a saját javaslatát, ami olyan bürokráciát hozott létre, melyből nem kerülhet ki érdemi információ. Egy másik törvény (Missing Service Personnel Act) kimondta volna, hogy bármely kormányzati tisztviselőt, aki tudatosan és szándékosan információkat tart vissza eltűnt személyek hollétéről, pénzbüntetéssel és/vagy egy év börtönbüntetéssel lehet sújtani. McCain elérte, hogy a büntetőtétel kerüljön ki a törvényből, és leszűkíttette annak tartalmát.
Mégis, sem a 2000-es (amikor is alulmaradt George W. Bush-sal szemben, a republikánus jelöltállítás során), sem a 2008-as elnökválasztási kampány alatt nem kérdezősködtek újságírók McCain politikusi tevékenységének ezen oldaláról.
Mit is lehet erre mondani? Túl sok a kérdés, túl sok az egymásnak ellentmondó állítás, és túl kevés az egyértelmű bizonyíték. Azonban a XX. században bőségesen szolgál példákkal a katonák elárulására és cserben hagyására, ezért - még ha csak feltételezés is - nem olyan elképzelhetetlen dolog, hogy pár száz amerikai katonát feláldoztak a nagypolitika oltárán, és hagyták őket elrohadni Indokína mélyén. Bizony, lehet, hogy John Rambonak igaza volt.
***
Olvasnivalók:
DoD listája a le nem zárt sorsú katonákról
Többségük KIA, akinek a holtteste valamilyen oknál fogva nem került meg, vagy akiknek az esetében rendelkezésre áll valamilyen, a halálra utaló információ. Az 1973-ban feltételezett 300+ laoszi fogolylistán szereplő személyek vajon megtalálhatóak valamelyik kategóriában, vagy nem is részei a DoD listának?
Délkelet-Ázsiában fogságba esett és/vagy eltűnt személyekről további anyagok elérhetőek innen.
Ellenvélemény - ez az oldal tételesen cáfolja Schanberg cikkének legtöbb álllítását, de néha pontosan ugyanannyira homályosan, és nem bizonyítható módon.
Egy másik ellenvélemény, ez is az Amconmag-ról.
Utolsó kommentek