Biztos vagyok benne, hogy az amerikai átlagpolgár már feltette magának a kellemetlen kérdést: "Mégis milyen haszna volt/van édes hazámnak az afganisztáni és iraki háborúból? Nagyon szép dolog, hogy felszabadítottuk őket, azután felvettük a harcot az őket terrorizáló iszlamisták ellen, de nekünk mi előnyünk származik ebből?" Nos, úgy látszik, egy választ máris kaphat, de bizonyára nem egészen olyat, amilyenre számított. Történt ugyanis, hogy a kaliforniai Salinas városának polgármestere, Dennis Donohue még februárban meghívta a Monterey-i Haditengerészeti Posztgraduális Iskola Afganisztánt és Irakot megjárt oktatóit, hogy tapasztalataik birtokában tanácsadóként segítsék a hatóságok harcát az ott működő egyre pofátlanabb bűnbandák ellen. A 15 önkéntes - főleg (természetesen) haditengerészeti tisztek - tevékenységéről nemrég beszámolt a Washington Post.(folyt.=>)
És hogy a rendőrség miért tanulhat sokat az ilyen háborús veteránoktól? Nos, azért, mert Salinas (és megjegyzem, sok más amerikai város) egyes negyedei sok tekintetben hasonlítanak Bagdadra vagy Kabulra - de ez remélem nem éri meglepetésként a kedves olvasót, elvégre ha (rosszabb esetben) máshonnan nem is, de a B-kategóriás akciófilmek tucatjaiból már bizonyára tudja, hogy a tengerentúlon régóta borzolják a becsületes honpolgárok idegeit a főleg etnikai alapon szerveződő, a nagyvárosok egyes negyedeit uraló, leginkább jellegzetes öltözködési szokásaikról és tuningolt járgányaikról könnyen felismerhető utcai bandák. Elterjedésük sok mindennel magyarázható - érdemes pl. felidézni a roppant eredményes szociálpolitika olyan példáit , mint a "drogok elleni háború" -, de ez nyilván túlmenne egy blogbejegyzés keretein. A lényeg az, hogy történetünk szempontjából kétségtelenül a latin-amerikai eredetű bandák felemelkedése volt az utóbbi évtizedek legfontosabb fejleménye ezen a téren (ami nem kis mértékben az illegális bevándorlással magyarázható, az ezzel szembeni fellépés meg közismerten nem a hatóságok erős oldala arrafelé).
A latin-amerikaiak minden szempontból egyre fontosabb tényezőnek számítanak az Egyesült Államokban és elsősorban Kaliforniában. Ők a legszaporább etnikum (lásd ennek a hivatalos jelentésnek a 6. oldalát), és a Kaliforniában a lakosság 37 százalékát teszik ki. Már tíz évvel ezelőtt is ők adták az utcai bandák létszámának majdnem felét, Los Angelesben pedig 2005-re a jelentős többségét, a rivális etnikumot pedig igyekeznek elüldözni a saját területeikről. A 140 ezer lakosú Salinasban pedig a Norteños nemcsak hogy nagy mértékben felelős a Los Angeles-inél háromszor magasabb gyilkossági rátáért (ami azért már színvonal!), hanem egyes városrészekben de facto magához ragadta a lakosság feletti ellenőrzést. Az ok egyszerű: a szóban forgó (természetesen latin-amerikai származású) lakosok nem hajlandóak semmilyen formában az állami hatóságokat támogatni, mivel egyrészt félnek a Norteños megtorlásától, vagy eleve szimpatizálnak velük, másrészt mert sokan közülük olyan országokból érkeztek, ahol a rendőrök a saját szakállukra zsarnokoskodnak a nyomorult civilek felett, akik rettegnek tőlük. (Az Exiled Online hasonló jelenségről számolt be Memphisben.) A családok 10-15 százalékában van legalább egy bandatag.
(Egyébként az áldatlan állapotokkal érdekes kontrasztot képez a város mézesmázas honlapja.)
A tanácsadók vezetője, a hadsereg különleges erőinek Kolumbiát és Közép-Amerikát megjárt nyugalmazott ezredese, Hy Rothstein tehát joggal állapította meg, hogy a Salinas-i rendőrség ugyanazzal a feladattal néz szembe, mint az amerikai katona a távoli konfliktuszónákban: nemcsak a lakosság támogatását, de a felette gyakorolt ellenőrzést is vissza kell szereznie. James M. Few őrnagy, az iraki harcok veteránja pedig arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint a latin-amerikai kisebbség ugyanazt a bizalmatlan, ellenséges hozzáállást tanúsítja a város vezetése iránt, mint az iraki szunniták a bagdadi síita többségű kormány iránt. Nem csoda tehát, hogy a tanácsadók egy, a hadsereg által már Irakban is használt szoftvert alkalmaznak a gyanúsítottak adatbázisának összeállítására, melynek segítségével feltérképezhetik a bandatagok közötti kapcsolatokat.
Persze ebben az esetben a katonák szerepe a bűnüldözésben minimális, mivel a törvény szerint a hadsereget csak szigorú korlátozások mellett lehet a közrend rendfenntartására bevetni - csakhogy a szóban forgó törvényt egyre kevésbé veszik komolyan, és ugyebár mindig vannak kivételek. (Így fordulhatott elő, hogy az 1992-es Los Angeles-i zavargások leverésére többek között bevetették a tengerészgyalogságot is.) A Salinas-i akcióval pedig William S. Lind, a negyedik generációs hadviselés (4GW) elméletének megalapozója szerint az amerikai kormány mérföldkőhöz érkezett, amikor engedélyezte a Pentagon fennhatósága aló tartozó Haditengerészeti Posztgraduális Iskola szerepvállalását a városi bandák elleni harcban. Ezzel ugyanis hallgatólagosan elismerte, hogy az ország egyes területein negyedik generációs hadviselés (felkelés) folyik, és az új fenyegetés semlegesítésére új "nemzeti modellre" van szükség - és valószínűsíthető, hogy a hadsereg szerepvállalása csak nőni fog.
A magam részéről ezzel a gondolatmenettel annyiban vitatkoznék, hogy bandaharc és felkelés között van ugyan hasonlóság, de azért nem túl bonyolult dolog megkülönböztetni a kettőt. A felkelés definíciója az amerikai fegyveres erők jelenleg érvényes COIN-kézikönyve szerint (amely itt olvasható pdf-ben) "szervezett, elhúzódó politikai-katonai harc, melynek célja a fennálló kormányzat, megszálló hatalom vagy más politikai autoritás ellenőrzésének és legitimitásának gyengítése és a felkelő ellenőrzésének növelése", szűkebb értelemben pedig "szervezett mozgalom az alkotmányos hatalom megdöntésére fegyveres harc és felforgató tevékenység útján". Azt hiszem, erős túlzás lenne azt állítani bármelyik utcai bandáról, hogy politikai-katonai harcot folytatna a kormányzat megdöntésére - ehhez ugyanis nem sok érdeke fűzödik, és nagyobb eséllyel fordítja energiáit a más bandákkal való rivalizálásra. A kormányzati hatalom gyengülése persze számára előnyös fejlemény, de csak akkor, ha az megkönnyíti saját profitmaximalizáló tevékenységét, ami ugyebár létezésének végső célja. Valószínűleg szívesebben épülne be a hatalomba ahelyett, hogy megdöntené azt.
A fennálló hatalom meggyengült autoritása pedig ebben az esetben inkább a bandák tevékenységét elősegítő ok, nem pedig a bandák valamiféle módszeres tevékenységének következménye. Márpedig ha egy ország hagyja, hogy nagy számban érkezzenek a területére illegális bevándorlók, akiket aligha fűz hozzá bármilyen kulturális kötelék, és még angolul sem beszélnek, akkor talán nem kellene csodálkozni azon, hogy nem munkál bennük a hatóságokkal való együttműködés szándéka és a nemzet iránti lojalitás.
Sokan joggal hívják fel a figyelmet arra, hogy nem kellene mindenféle jelentéktelen mozgalomra ráaggatni a "terrorista" jelzőt, mert ez a szó definíciójának szükségtelen kiterjesztését, "felvizezését" jelenti. A "felkelésre" is alighanem ugyanez vonatkozik.
Utolsó kommentek