A nemzetközi, s néhanapján a hazai sajtóban is felröppennek Macedóniát érintő hírek, általában a névvita kapcsán (ha nem épp az albánokról írnak), mely Görögország és a kis FYROM között zajlik – immár 18 éve. De pontosan miért zavarja Görögországot, hogy Macedónia Macedóniának vagy ne adj Isten Makedóniának akarja hívni magát? A számunkra – enyhén szólva – furának tűnő vita mögött két nemzetépítés összeütközése húzódik meg.
    Az első és legfontosabb dolog, amit tisztázni kell a téma kapcsán, hogy Macedónia területe korról korra változott, és a mai államalakulat is egy nagy verseny eredményeképp jött létre.
    A térség (a kérdés) története az iskolából is jól ismert Makedóniával kezdődik, amit a makedónnak nevezett, valószínűleg thrák nyelvet beszélő, de erősen hellenizált lakosság népesített be. Ez a hellenizáció II. Philipposz (Kr. e. 359-336) alatt öltött mind nagyobb méreteket, majd pedig Nagy Sándor és utódbirodalmai alatt zárult le. Ekkor a Makedóniának nevezett terület a jelenlegi Észak-Görögországot, Albánia keleti részét, és a mai Macedónia délebbi területeit foglalta magába (a korai makedón főváros, Pella pl. tengerparttól és Szalonikitől nem messze található).
    Kissé lépve az időben, a bizánci kor első évszázadaiban egyre nagyobb méreteket öltő szláv bevándorlás rajzolta át a Balkán etnikai képét, olyannyira, hogy szláv törzsek egészen az Iszthmoszig eljutottak. A képlet elég egyszerű: a félszigeten 5 nagy népcsoport jelent meg/maradt fenn ezekben az évszázadokban: a görögök, akik elsősorban a tengerparti városokba szorultak vissza; latin nyelvű pásztorok (ők hegyekbe költözve pásztorkodó életmódot vettek fel), az albán (az ő eredetük kétséges, minden esetre a középkor derekára már nagyjából elfoglalták jelenlegi szállásterületeket); a szláv és a török (ők először északról próbálkoztak bolgárok, besenyők, úzok, kunok képében, majd délről az oszmánok gyűrték le a félsziget népeit). Macedónia területe több államhoz tartozott, végezetül oszmán fennhatóság alá került, és a harcoknak-telepítéseknek köszönhetően a régió etnikai összetétele átalakult.
    Az Oszmán Birodalom alatt azonban semmiféle különállást nem élvezett a terület, és mint közigazgatási egység létezett. Az ébredező nacionalizmusok a 19. század végétől azonban területi igénnyel léptek fel, s végeredményben innentől válik izgalmassá a történet. A macedón történelem részletesebb ismertetése helyett most elég annyi, hogy a környező népek törekvéseivel szemben a macedónok részéről is megindult egy függetlenségi mozgalom, amely Macedóniát nem mint nemzetállam, hanem a területén lévő népek szövetségeként képzelte el. Fontos megjegyeznünk, hogy az Oszmán-korban a Macedónia elnevezés csak közigazgatási-földrajzi egységként létezett (kb. 66 000 km2-t tett ki), állami elképzelések szintjén csak a macedón értelmiség körében jelent meg.
    A jóval erősebb és szervezettebb szomszédok végül az első és második balkáni háborúban (1912-1913) Macedóniát feldarabolták, s önálló állam helyett három ország része lett az adott terület. Egy része, mintegy 6798 km2 Pirini-Macedónia néven Bulgáriáé lett, a ma ismert FYROM területe Szerbiához, (a terület 38% - a mintegy 25 713 km2) és a legnagyobb rész Görögországhoz került (34 356 km2), több, mint 1 millió lakossal (ez a mai Észak-Görögország Szaloniki központtal)l Mint már említettük, a terület elég vegyes lakosságú volt, de a következő évtizedekben nagyfokú népességváltozásokra került sor.

A görögökhöz került terület esett át a legnagyobb változásokon. Az 1923-as Törökországgal kötött lakosságcsere egyezménynek megfelelően a görögországi muszlimoknak és törökországi ortodoxoknak el kellett hagyniuk szülőföldjüket (kivéve az isztambuli görög és kelet-thrákiai muszlim közösséget). Görögország pedig elsősorban az új szerzeményre telepítette be az érkezőket; mindennek köszönhetően a terület etnikai arculata erősen átalakult: mintegy 370 ezer török és pomák kelt útra, s közel 640 ezer görög érkezett.    
    A II. világháború alatti bolgár foglalás csak rövid intermezzónak bizonyult. A Macedón nép fejlődésének súlypontja a Jugoszlávia tagköztársaságává váló Macedóniába került.
    Érdemes megemlékezni a II. világháborút követő bolgár-jugoszláv tárgyalások egy érdekes vonulatáról. Tito és Dimitrov 1947-ben tartott bledi tárgyalásokon aláírtak egy együttműködési szerződést, és további tárgyalások mellett kötelezték magukat, ami egy létrehozandó balkáni föderáció felé mutatott. Mindez Vardar- és Pirin-Macedónia egyesítését jelenthette volna (a jugoszláv vezetés ráadásul etnikai alapon szerette volna rendezni a kérdést, ami török területeket is magába foglalt volna).Az elképzelés végül 1948 elején Sztálin ellenállásán bukott meg, ezzel véget vetvén az utolsó komolyabb kísérletre a macedón területek egyesítésére.
    Az újabb fordulatot Jugoszlávia széthullása hozta. Kiro Gligorov szerencsésen, háború nélkül választotta le a köztársaságot a délszláv államalakulatról, s 1991. szeptember 8-án népszavazással a lakosság abszolút többséggel állt a függetlenség mellé. Bulgária szinte azonnal, szeptember 13-án elismerte az új államot, azonban a déli szomszéd, Görögország ezt nem tette meg. A névvita ezzel vette kezdetét, mivel a görögök tiltakoztak a Macedónia elnevezés ellen, mert véleményük szerint Macedónia területi követelést fogalmaz meg az északi- területek iránt (ezzel Nagy-Macedónia rémképe lógott a görögök feje fölött), s ezen kívül jöttek a finomságok, úgymint a Makedónia név kisajátítása, a makedóniai görögök önrendelkezésének a semmibe vétele stb. Ellenben nem szabad elfeledkezni arról, hogy Görögország nem az állam függetlenségével nem értett egyet, hanem annak nevével.
A vita megértéséhez néhány dologgal érdemes tisztában lenni a görög álláspontot illetően. Egyrészt a görög történetírás szerint az ókori görögök és a mai görögök között kontinuitás van (szellemei-kulturális stb.), melyben helyet kap a magyar Herder-jóslathoz (vagy inkább komplexushoz) hasonló Fallmerayer, német értelmiségi által még az 1830-as években kifejtett tézis, miszerint ez a kontinuitás meglehetősen vitatható. Azóta is több görög történészgeneráció dolgozik ennek az ellenkezőjének a bizonyításán. Legyen akárhogy is, a görög történelmi múlt vitatása elég neurológikus pont lett. Másrészt a vélt vagy vallós területi igények jelentik az egyik legnagyobb veszélyt a görögök szerint. Azonban a partvidéki területeken élő macedónok száma jelentősen lecsökkent a háborúknak, kitelepítéseknek és asszimilációs politikának köszönhetően. A régiót felölelő három görög tartomány (Nyugat-, Közép- és Kelet-Makedónia) lakossága 2 millió fő, köztük az ország második legnagyobb városának számító Thesszalonikivel. Ebben a döntőrészt görög tömegben a több tízezres macedón közösség nem jelenthet komoly, elszakadni kívánó tényezőt.  Mindezen felül a görög alkotmány kisebbségnek csak vallási kisebbséget tekint, a nyelvi-etnikai hovatartozás nem jelenik meg a népszámlálásokban. Mindezeken felül Macedónia kijelentette többször is, hogy nincsenek területi követlelései szomszédai felé.
A kulturális (görög) önazonosság kérdése is elég támadható, hiszen az ő szóhasználatuk is az elnevezés kisajátításával jár; másrészt pedig a nagy kulturális kontinuitásra történő ráébredésre csak 1977 után került sor.   A görögök a tartományra a Macedónia elnevezést 1988-ban vezették be, s a közigazgatási terület jelképét is csak a macedón verzió után tették meg a napsugár-kék hátteres zászlónak, ahogy Thesszaloniki reptere is megkapta a Makedónia elnevezést (lásd később).

  Macedónia függetlensége Görögországban hatalmas tömegmozgalmakat váltott ki: ’92 elején és végén közel milliós tömegek tüntettek Thesszalonikiben és Athénban a fejlemények ellen (a görög diaszpóra pedig a nyugati államokban fejtett ki nyomást a kormányokra).
    A görög ellenvetésekkel szemben a Badinter-bizottság 1992 februárjában jelentésében úgy találta, hogy Macedónia teljesíti az önálló államiság feltételeit, és neve nem jelent fenyegetést Görögország számára (ráadásul az alkotmányában a függetlenné váló ország semmi utalást nem tett a makedónokra, az 1903-as Krusevo-i Köztársaságtól származtatta magát). Azonban Görögország nyomására sem az Európai Közösség, sem az ENSZ nem volt hajlandó elismerni, s végül az utóbbi szervezethez Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság (Former Yugoslav Republic of Macedonia - FYROM) néven csatlakozhatott a Biztonsági Tanács 1993 áprilisában hozott 817-es határozata alapján. A névvita azonban nem csillapodott, mind a görög, mind a macedón hátországban további tüntetések folytak a FYROM megváltoztatása végett (a macedónok amúgy is érzékenyen reagáltak a névvitára, mivel a szerbek is Dél-Szerbiaként aposztrofálták hosszú időn keresztül a területet). Mindezeken túl a névvita mellé zászlóvita is párosult. Ennek alapját a Vergina-i csillag képezi (Vergina egy észak-görögországi falu, Szalonikitől nem messze), ahol 1977-ben Manolis Andrikos görög régész megtalálta a makedón királyok temetkezési helyét, és II. Philipposz (vélt?) sírjában egy larnaxnak nevezett aranydobozt, melynek fedelét egy 12 ágú csillag ékesítette (ez a jel előfordul korabeli fémpénzeken is), ami a közönség szemében Makedónia jelképévé vált. Bár nem tudni, hogy a 12 ág mit jelképezne pontosan, különböző verziók láttak napvilágot. Az egyik legnépszerűbb szerint a 12 olümposzi isten metaforája. A függetlenné váló Macedónia ezt a csillagot tette nemzeti jelképévé (arany csillag piros alapon).

 A görög miniszterelnök nyomásgyakorlásként 1994. február 14-én embargót hirdetett, ami rendkívül nehéz helyzetbe hozta az amúgy is kiszolgáltatott országot (havi szinten kb. 40 millió dollárt veszített az ország). Végül 1995-ben amerikai nyomásra beszüntették az embargót, de cserébe a macedónoknak meg kellett változtatniuk a zászlójukat a ma is használatosra. A szerződés fontos része volt, hogy Görögország beleegyezett, hogy a névvita miatt nem fogja akadályozni Macedónia NATO és EU-csatlakozását sem. Az ideiglenes megállapodásban egyébként sem a Görögország, sem a Macedónia nevet nem írták le, hanem helyettük az „Egyik Fél” és a „Másik Fél” elnevezést használták.
Azóta is több névváltozat született: Új Macedónia, Szláv-Macedónia, Felső-Macedónia a macedón részről, Szkopjei Köztársaság, Vardar Köztársaság a görögöktől. Természetesen nem sikerült megegyezésre jutni. Az ENSZ különleges megbízottja Matthew Nimetz 2005-ben több javaslattal is előállt, azonban nem sikerült minkét fél számára elfogadható megoldást találni.
Bár egyre több állam ismeri el Macedóniát alkotmányos nevén (mint az Egyesült Államok 2004-ben, vagy mint akár Magyarország is), a névvitát nem sikerült megoldani. A görögök a Macedónia szót szeretnék mindenképp kihagyni az ország elnevezéséből, s nem hajlandók belemenni egy olyan megoldásba sem, hogy Macedónia a két ország közötti kapcsolattartásba használna egy elnevezést, míg egy harmadik országgal való kapcsolattartásra egy másikat.
    A vita legutóbbi megoldásának kísérlete a 2008-as NATO csúcs előtt kudarcba fulladt, noha Nimetz több verziót is javasolt (Macedónia-Szkopje Köztársaság, Felső-Macedónia stb), Görögország meg is vétózta FYROM csatlakozását. Macedónia ezután 2008 őszén a nemzetközi Bírósághoz fordult, azzal vádolván déli szomszédját, hogy megszegte az 1995-ös egyezményt.
    2009-ben eddig még nem született áttörő eredmény; Görögország mostanság az Észak-Macedóniai Köztársaság elnevezést javasolja. A vita valószínűleg a közeljövőben sem fog megoldódni, bár a nemzetközi közösség mind több tagja használja már Macedónia alkotmányos elnevezését a hivatalos használatban…

A térkép forrása: http://terkepek.adatbank.transindex.ro/legbelso.php3?nev=97