Hind, magyarul szarvastehén. Az Észak Atlanti Szövetség eme szelíd, félénk állat nevével ajándékozta meg a ’70-es évek szovjet hadiiparának egyik legpotensebb termékét. A szó hallatán az ember eltűnődhet, vajon nem becsülték-e alá az Egyesült Államok szakértői ennek az eszköznek a szerepét. A nyugati félteke harckocsizóinak szívében a negyvenes évek közepének Tigris paranoiája óta először éppen ez az eszköz lobbantotta lángra a félelem fáklyáját. Hamarosan nem mint füvet legelésző, csendes, szeretetreméltó teremtmény jelent meg a hajózók lelki szemei előtt az újdonsült forgószárnyas. Képzeletükben sokkal inkább éjnek évadján fák koronája felett, irtózatos robajjal száguldó, harckocsi zabáló fenevadként látták a helikoptert, melyet egymás közt Mumusnak (Bogeyman) neveztek. Saját személyzetük körében is inkább, egy másik fenevad, a Krokodil neve terjedt el. 

A kezdetek…

Az első repülőgép 1903-as felszállását követően a közvélemény, így a légi járművek tervezőinek a figyelme is mindinkább a mind nagyobb magasságok és sebességek elérésére képes járművek felé fordult. Hamarosan azonban felmerült az igény egy függőlegesen fel- és leszállni képes eszközre. Ezen árművek egy része a szemétdombon végezte, azonban egy-kettő részese lett a napjainkban ismert helikopter kialakulásának. Az erőfeszítéseket végül 1920-ban siker koronázta, s felszállhatott a világ első helikoptere. Ez azonban használatra voltaképpen alkalmatlan volt erőtlen hajtóművei miatt. Ennek ellenére a helikopterek „evolúciójában” mérföldkövet jelentett. Az első sikeres helikopter megjelenése nem váratott sokat magára. Igor Sikorsky, Amerikában élő orosz emigráns 1939-ben mutatta be VS-300-as helikopterét, mely alapjául szolgált a VS-316-os (katonai jelzés szerint XR-4) kifejlesztéséhez.

Az 1942. január 13-án levegőbe emelkedő szerkezet leszármazottai (YR-4B és R-4B) alkották a világ első sorozatban gyártott helikopter típusát, melyet a II. világháborúban a US NAVY illetve a US Army alkalmazott. Később pedig alapul szolgált az R-5-ös és R-6-os típusok kifejlesztéséhez. Ezek a helikopterek már csupán a nagy világégés lezárultát követően állhattak szolgálatba. A koreai háborúban már egy viszonylag kiforrott típust, az OH-13 Sioux helikoptercsalád tagjait vonultathatta fel az amerikai haderő. A típusnak léteztek harci, utász és egészségügyi feladatokat ellátó változatai is. Ebben a konfliktusban a sikerek dacára az új haditechnikai eszközök csupán kísérleti jelleggel vettek részt. Túl azon, hogy a típus hasznos segítséget nyújtott a szárazföldi erőknek, bebizonyította az újdonsült fegyvernem létjogosultságát is.

A fejlődés következő lépcsőfokát az S-55 és az S-58-as helikopterek képezték. A két típus alapvetően szállító feladatokat látott el a vietnámi hárborúban, de egyes példányait felfegyverezték, hogy a harctéren ledobott deszantosoknak tűztámogatást nyújthassanak. Ezt a módszert a Bell UH-1-esén tökéletesítették. Az első kifejezetten harci helikopter is a vietnámi háború nevéhez fűződik, ez volt a Bell AH-1-es.

Az amerikai fejlesztésekkel párhuzamosan a VSZ tagállamaiban is megkezdődött a helikopterek fejlesztése. Ezek a helikopterek hasonló rendeltetésűek voltak, mint nyugati társaik. Az első helikopterek a keleti blokkban is jobbára szállítási feladatokat láttak el, de az előbbiekhez hasonlóan ezeknél is megteremtették több-kevesebb fegyverzet függesztésének lehetőségét. A nyugati tömbbel ellentétben azonban az orosz harcászati doktrína nem tette lehetővé egy teljes mértékben a csapásmérésre specializált helikopter kifejlesztését, ennek megfelelően minden helikopternek képesnek kellett lennie csapatok szállítására is. Így a Mi-24-est is alkalmassá tették egy nyolcfős egység harctérre szállítására.

A Mi-24-es Hind azonban (hála hatalmas fegyverterhelésének és jelentős páncélzatának) ennek ellenére is képes volt lépést tartani, sőt számos ponton meg is előzni nyugati vetélytársát, az AH-1-est. A hetvenes években az előbb említett két típus megteremtett egy új helikopter kategóriát, a harci helikopterekét. Ezekben az években az előzőeket leszámítva más eszköz nem tartozott ebbe a kategóriába. A Mi-24-es voltaképp nem is igazán tartozott ebbe a besorolásba, de mivel a VSZ igényeit messzemenőkig kielégítette, nem is kezdtek bele egy helyettesítő típus kifejlesztésébe. Az AH-1-es lemaradni látszott a Mi-24-es mögött, s ez a tény a hidegháborús fegyverkezési verseny eszkalálódását vonta maga után a helikopterek fejlesztésének területére is.

Eközben Európában is felismerték a helikopterek jelentőségét, s belekezdtek saját eszközeik kifejlesztésébe. Ezek a programok – bár korszerűségükhöz nem fűződhet kétség - azonban sosem váltak olyan sikeressé és nagyra törővé, mint keleti és nyugati társaiké. Napjainkban a helyzet változóban van, s egyre több európai típus, illetve gyártó jelenik meg a tradicionálisan nagy helikoptergyártó nemzetek légi erejében és civil légi közlekedésében. Gondoljunk csak az Egyesült Államok Tengerészgyalogságánál szolgálatba álló VH-71-es helikopterre, mely az elnök rövidtávú légi szállításának feladatát hivatott ellátni, s melynek alapjául az európai EH-101-es szolgált. A döntés kétség kívül tartalmazott politikai indíttatásokat is, de egy ilyen fontosságú eszköz kiválasztásánál nyílván a szakmai szempontok dominálnak.

Az előbb említett eszközök bármilyen nagyszerű szerkezetek is, az idő már jócskán eljárt felettük. Többségük nem tudja teljesíteni a modern idők olyan új elvárásait, mint például a hálózat központú hadviselés, alacsony szintű karbantartásigény, minden eddigieknél magasabb megbízhatóság stb.. A huszadik század végén, huszonegyedik század elején egész sor új helikopterfejlesztési program látott napvilágot. Ezeknek azonban jelentős része még a sorozatgyártás megindulása előtt hamvába holt, köszönhetően az anyagi és időbeli korlátok jelentős túllépésének. Így a régebbi tervezések gyümölcsei (Mi-24, Mi-17, AH-1, CH47), továbbfejlesztett, vagy eredeti formájukban még jó ideig a világ forgószárnyas haderejének gerincét képezik majd, kiegészítve néhány vadonatúj társukkal.

A Mi-24-es alváltozatai

Mil Mi-24A Hind-A

A Mil tervezőiroda az 1970-es évek elején megkísérelte ötvözni a Mi-8C szállító /támadó és a Mi-8E harci helikoptereinek legkedvezőbb tulajdonságait. Bár már a Mi-8C is rendelkezett fegyverzettel, annak feladata inkább a szállítás, mintsem a légi támogatás volt. A Mi-8 Hip-E ezzel szemben – jóllehet jelentős szállítási kapacitással rendelkezett, hiszen képes szállítani 24 fegyveres katonát – hatékonyabb fegyverzettel rendelkezett, a szállító kapacitás rovására. A helikopter relatíve alacsony sebessége és repülési magassága révén ekkoriban rendkívül sebezhető célpontnak bizonyult. Ezt kiküszöbölendő a tervezőiroda helikoptereinek sebességén és páncélvédettségén igyekezett javítani.

Az új helikopter sárkányához a Mi-8-as egyes elemeit adaptálták, más részegységeket azonban teljesen átalakítottak, újraterveztek. A tervezés meggyorsítása végett megtartották a Mi-8-as jól bevált TV2-117A 1700LE-s gázturbináját. A fegyverzet hordozására szárnycsonkokat alakítottak ki a törzsközéprészen. Ennek jelentős aerodinamikai szerepe is van, hiszen kellő sebesség mellett jelentős felhajtóerőt termel, s a forduló sugarat is csökkenti. Az afganisztáni konfliktus magashegyi viszonyai között gyakran nekifutással startoltak a szovjet helikopterek, hogy a ritka levegőben is a lehető legnagyobb tömegű fegyverzetet hordozhassák. Az új helikopter méreteiben elmarad a Mi-8-as család többi tagjától, így az ellenséges légelhárításnak –különösen szemből- sokkalta kisebb célpontot nyújt, s az azonos erőforrás dacára jelentősen nagyobb sebességet érhet el. Faroktarója azonban jóval vaskosabb, erősebb lett, ezzel is növelve a helikopter túlélési esélyeit. Szintén a túlélőképesség növelésének nevében az elődénél kisebb, de nagyobb fordulatszámon működő farokrotort alkalmaztak. Fegyverzet elhelyezésére a szárnycsonkok alatt 2-2 pilon, míg a végén 2-2 rakétaindító sín kapott helyet. A helikopter A változatának talán legjellegzetesebb részlete a kabintető, mely egy üvegház benyomását kelti.

A tágas pilótafülkében háromfős személyzet- fedélzeti mérnök/lövész elöl, mögötte egymás mellett helyezkedett el a pilóta és a navigátor-, míg a desszanttérben egy 8 fős egység foglalhatott helyet. A gyalogosok ki- és beszállását a két oldalon elhelyezett nagyméretű ajtók könnyítették meg, míg a nyitható ablakok lehetővé tették, hogy a „rakomány”, kézifegyvereivel már a levegőből beavatkozhasson a harcokba. A Mi-24-es első prototípusa V-24 néven 1970-ben emelkedett a levegőbe, míg az első hadra fogható példány 1973-ra készült el. A későbbi A változatokon már a nagyobb teljesítményű TV3-117 gázturbinákat alkalmazták, a farok rotor pedig a kezdeti jobb oldalról a baloldalra került.

Típusjelzés: Mil Mi-24A

Gyártó: FÁK/Mil tervezőiroda

Főrotor átmérője: 17,3m

Hossz: 21,35m

Magasság: 6,5m

Főrotor forgáskörének területe: 235,06m2

Szárny fesztávolsága: 6,53m

Tömeg: 8400kg

Max. felszállótömeg: 11000kg

Hajtómű: 2x1660kW teljesítményű Iszotov TV3-117 típusú gázturbina

Max. sebesség: 320km/h

Emelkedő képesség: 900m/min

Szolgálati csúcsmagasság: 4500m

Hatótávolság: 160km (teljes fegyverzettel)

Fegyverzet: egy 12,7mm-es beépített géppuska, valamint 1275kg-nyi fegyverzet

(UV blokkok, irányítatlan bombák és 2x2 AT Swatter irányított páncéltörő rakéta)

Mi-24B/U Hind-A/Hind-C

Az 1971-ben bemutatott Mi-24A-nak létezett egy elő szériája, melyet a Mi-24B/C jelöléssel láttak el. Ezek voltaképpen megegyeznek a Mi-24A típussal, leszámítva a külső indító sínek hiányát. A C verzión a géppuskát és a célzó berendezéseket is elhagyták, s kiképzési célokra specializálva kettős kormányrendszerrel látták el.

Mi-24D Hind-D

A Mi-24A kedvező eredményei sarkallták a mérnököket egy átalakított, páncélosok elleni harcra optimalizált alváltozat kifejlesztését. Az új modifikáció 1975-ben állt csapatszolgálatba. A Mi-24A hátsórészét voltaképpen változatlanul hagyták, míg a pilótafülke és a törzs elülsőrész teljesen megújult. A hajózók tandem elhelyezkedése, valamint a sok elemből álló kabintető lecserélése egy darabból álló buborék formájú idomokkal jobb körkörös kilátást biztosított, így téve hatékonyabbá a páncélosok felderítését és semlegesítését. Ez az elrendezés továbbá kisebb célfelületet kínált az ellenséges légelhárításnak, valamint tovább csökkentette a sárkányszerkezet légellenállását. A kabintető anyagát páncélüveg képezte.

A személyzet létszáma két főre csökkent. Az elülső szekcióban foglalt helyet a fegyveroperátor, míg mögötte, magasabban került elhelyezésre a pilóta. Szükség esetén lehetőség van a fedélzeti mérnök elhelyezésére a pilótafülkét a deszanttérrel összekötő szűk folyosóban. Fokozták a helikopter páncélvédettségét, a rotoragyat a kezdeti acélötvözet helyett titánból készültre cserélték. Ezen módosítások fölöttébb hasznosnak bizonyultak az afganisztáni konfliktus során, mivel a mudzsahed gerillák légelhárítását jobbára 12,7 mm-es nehézgéppuskák képezték, melyek immár nem tehettek jelentősebb kárt a harci helikopter szerkezetében, s ami talán még fontosabb a személyzetében sem. A titán rotoragy akár a 20 mm-es gépágyú lövedékeinek is ellenállhatott. A helikopter elektronikus berendezéseit is módosították, felújították, s további eszközökkel egészítették ki. Az új rendszerek nagy része az orr rész alatt került elhelyezésre. Ilyenek az RWR, mely az ellenséges lokátor tevékenységről hivatott tájékoztatni a pilótát. Az IFF saját-idegen felismerő rendszer, az elektro-optikai tűzvezető rendszer, valamint a baloldalon elhelyezett rakétavezérlő gondola.

A nem irányított fegyverekkel történő célzást a pilótafülke elé beépített repülési adatbegyűjtő rúdon elhelyezett fordulás és bólintás érzékelők alapján történik. Ezek érzékelik a relatív szélsebességet, valamint a helikopter mozgását. Az új feladatkörnek megfelelően megújult a beépített fegyverzet is. A 12,7mm-es, négycsövű, irányítható géppuska az orr alatt lévő toronyban kapott helyet. Ennek hatásfoka harckocsik elleni harcra voltaképpen elégtelen volt, viszont tökéletesen megfelelt a könnyűpáncélosok (M-113, M2A2, Warrior) és páncélozatlan járművek likvidálására. A fegyvert nem csupán az operátor, hanem a pilóta is kezelheti, de akkor azt egy helyben rögzítik. A Mi-24D alváltozat jelentősségét jól szemlélteti, hogy a legyártott példányok száma jócskán meghaladta a kétezret (a szám magába foglalja az összes D változatból kiinduló alváltozatok számát is). A Mi-24D mint Mi-25 került exportálásra.

Típusjelzés: Mil Mi-24D

Gyártó: FÁK/Mil tervezőiroda

Főrotor átmérője: 17,3m

Hossz: 21,35m

Magasság: 6,5m

Főrotor forgáskörének területe: 235,06m2

Szárny fesztávolsága: 6,53m

Tömeg: 8200kg

Max. felszállótömeg: 12000kg

Hajtómű: 2x1660kW teljesítményű Iszotov TV3-117 típusú gázturbina

Max. sebesség: 335km/h

Emelkedő képesség: 750m/min

Szolgálati csúcsmagasság: 4500m

Hatótávolság: 160km (teljes fegyverzettel)

Fegyverzet: egy 12,7mm-es JakB-12,7 típusú géppuska, valamint 2400kg-nyi fegyverzet

A M-24A-hoz hasonló kombinációkban, kiegészítve póttartályok, légiharc rakéták és elektronikai harc konténerek függesztésének lehetőségével.
 

Mi-24V/P Hind-E/Hind-F

A Mi-24D-t követő fejlesztési lépcsőt a Mi-24V képezte, melynek harckocsi elhárító potenciálját tovább növelték, valamint megteremtették a lehetőségét az ellenséges helikopterek megsemmisítésének is. A fejlesztés a fegyverrendszerre és a fegyverzetre koncentrálódott, nem érintette a sárkány szerkezetet. A fejlesztésnek köszönhetően a Mi-24-es alkalmassá vált az AT-6 Spiral félaktív lézeres önirányítású páncéltörő rakéta alkalmazására, mely hatótávolsága és páncélátütő képessége messze felülmúlta a régebbi AT-2 Swatter képességeit. Az új fegyverzet révén jelentősen átalakult az orr alatti érzékelő csomag, melynek mérete jelentősen meg növekedett, mivel benne helyezték el az AT-6-os lézeres megvilágító és rávezető rendszerét.

A helikopter önvédelmi rendszereit kiegészítették infracsapda- és dipólszóró berendezésekkel. A Mi-24P Hind-F azonos a Mi-24V Hind-E-vel, leszámítva a pilótafülke jobb oldalán elhelyezett, fix elrendezésű gépágyút, mely a 12,7mm-es nehézgéppuskát volt hivatott felváltani. Nemzetközi forgalomba a két típus Mi-35 és Mi-35P jelöléssel került. A Mi-24V/P technikai adatai megegyeznek a Mi-24D műszaki adataival, eltekintve a fegyverzetbeli különbségektől. A V és P alváltozatokon kívül kiindulási alapként szolgált számos specializált feladatkörű helikopter kifejlesztéséhez. Létrehoztak például egy sugárzásmérésre alkalmas helikoptert és számos az eredeti lebutítottjaként jellemezhető exportváltozatot, vagy a Mi-24DU kiképző verziót, mely mindkét fülkéjében irányító szervekkel rendelkezik.

Mi-24 modernizációs programok

Mi-35M

Az 1995-ös Le Bour geti légi szalonon az érdeklődők figyelmesek lehettek egy új helikopterre, mely azonban kísértetiesen hasonlított a Mi-24-esre. A helikopter valójában a Mi-24-es feljavított változata volt. A modernizálást az orosz Rostvertol valamint a francia Thompson (ma Thales) vállalatok végezték el. A sárkányszerkezet lényegében változatlan maradt, komolyabb átalakítást csupán a farokrotor esetében alkalmaztak. A háromágú egységet egy négyágú, X elrendezésű darab váltotta fel, ahol a lapátpárokat egymáshoz képest térben is eltoltak (hasonlóan az AH-64-esen s a Mi-28-ason alkalmazott megoldáshoz). Az új farokrotor nagymértékben csökkentették a helikopter által keltett zajt, valamint a káros rezgések mennyiségét is csökkentette, s mindezek mellett nagyobb teljesítményt is szolgáltatott. Súlycsökkentés céljából a főrotor lapátjait üvegszálas műanyagból készültekre cserélték. Szintén súlytakarékossági szempontokat figyelembe véve hagyták el a futómű mozgató mechanizmust és rögzítették azt egy helyben.

A hajtóműveket a Klimov TV3-117MA-SB3 típusú, 2400 LE-s erőforrására cserélték. A külső pilonokat eltávolították. Az irányított páncéltörő fegyvereket 2X8as elrendezésben a külső pilonokra lehet felszerelni, ezzel a megoldással a páncéltörő fegyverek javadalmazása az eredeti duplájára növekedett, s a régebbi AT-6-os mellett lehetővé vált az AT-12-es Ataka bevetése is. A belső pilonokat azonban erre a célra nem lehet alkalmazni. Mind a négy pilonon elhelyezhető viszont 4-4 db Igla légiharc rakéta. Az újdonsült rakétákon kívül minden más, régebbi fegyver is alkalmazható a helikopterről. A négycsövű gépágyút felváltotta egy 23mm-es kétcsövű gépágyú. Különböző eszközökkel javították a helikopter önvédelmi képességeit, ilyenek az új infracsapda szóró berendezések és a hajtóművekből kiáramló gázokat hűtő radiátorok. Ez utóbbi berendezésekkel utólag a Mi-24-esek egy részét is ellátták, de nagy légellenállásuk miatt békeidőben nem alkalmazzák.

A pilótafülkét két nagyméretű több funkciós képernyővel látták el, melyeken a digitális térképek és a repülési adatok jeleníthetőek meg, de a fegyveroperátor munkahelye is teljesen megújult. Nem maradhattak ki az új berendezések közül a legújabb GPS és rádiónavigációs eszközök és az új rádió- és adatközlő berendezések sem. Az orrész bal oldalán helyezték el az infravörös célzótornyot, mely céladatokat szolgáltat és elengedhetetlen kelléke az éjszakai repülésnek. A modernizáció egyik sarokköve az éjszakai bevethetőség lehetőségének megteremtése volt, így a műszerek világítását az éjjellátó berendezésekkel kompatibilis eszközökre cserélték. Csupán elgondolkodtató adalékként jegyezném meg az orosz fegyveri ipar kritikán aluli termékkövetését és a határidők betartásának, valamint az ígért képességek megvalósításának szabados kezelését, melyek a program minden előnye ellenére eltántoríthatják a potenciális érdeklődőket.

Az ELBIT modernizációs programja

Az izraeli program is nagy hangsúlyt fektetett az éjszakai támadó képességek kialakítására. Ennek érdekében szerelték fel a helikopter orr része alá Tamam cég televíziós és FLIR (előre néző infravörös) berendezését, melyek feladata a képfeldolgozó és automata célkereső berendezését, valamint ellátták a gépet az IAI fedélzeti számítógépével. A műszerfal világítását a Rostvertolhoz hasonlóan kompatibilissé tették az éjjellátó készülékekkel. Az igényeknek megfelelően készek ellátni a helikoptert e modern harci repülőgépek és helikopterek szinte nélkülözhetetlen kellékének számító glass cockpit-tal (nagy méretű, multifunkciós kijelzőkkel ellátott pilótafülke. S ugyancsak az igényeknek megfelelően képesek az orosz Ataka, vagy az izraeli Spike, de lényegében az összes rendszerben álló páncéltörő rakéta integrációjára is.