Avagy "a sárkány foga és karma", ha ragaszkodunk a felvezető postban tapasztalt sárkányozáshoz. Az ott vázolt menetrendnek megfelelően először is a minden hadsereg gerincét (esetünkben a teljes PLA 70%-át) adó szárazföldi erőket vesszük közelebbről szemügyre. Lássuk tehát, a műszálas ruhák dömpingjén és a madárinfluenzán kívül még hogyan és mivel képes érdekeit érvényesíteni a Középső Birodalom.
Egy kis történelem
A People's Liberation Army, azaz a Népi Felszabadító Hadsereg gyökerei a kínai polgárháború kezdetéig, egészen pontosan 1927. augusztus 1-ig vezethetők vissza. Ekkor tört ki az ún. Nanchang-felkelés, amely az első komoly összecsapás volt a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt fegyveresei között. Az innen és más, sikertelen felkelésekből visszavonuló forradalmárokból, banditákból, Kuomintang dezertőrökből és elszegényedett parasztokból alakult meg a KKP fegyveres szárnya, az "Első Munkás-Paraszt Hadsereg", amely később, kor- és elvtársaihoz hasonlóan a Vörös Hadsereg nevet vette fel, élén pedig két jeles úriember, Mao Ce-tung és Csou En-laj állt. Ami ezután jött, azt nagyjából ismert: polgárháború, nagy összeborulás a japánok ellen, majd újabb polgárháború; ezekre most nem is térnék ki részletesebben (talán majd egyszer a 'Régen vót' rovat hasábjain).
E két évtized történéseit átlapozva tehát közvetlenül a világháború után járunk. Az immár PLA néven futó Vörös hadsereg létszáma kb. egymillió fő, plusz kétmillió milícia, mikor nekiállnak befejezni a Japán miatt félbehagyott partit. Ekkorra vált kiforrottá Mao "népi háború" koncepciója (itt jobbra lentebb az ezt tartalmazó könyv meg is található a linkek között), melyre nem csak a háborús tapasztalatok, hanem szovjet katonai gondolkodók, számos korábbi kínai parasztfelkelés (pl. Taiping felkelés) és természetesen Szun Ce munkássága voltak hatással. Mindennek első látásra talán nem sok köze van a cikk témájához, csakhogy egészen a nyolcvanas évekig gyakorlatilag ez képezte a kínai nemzeti védelmi stratégiát (vagyis a fenyegetések megállapításán és a hadsereg feladatain keresztül meghatározta a fejlesztések irányait) és azóta is ezt alakítják át újra és újra a csillagok állásának és a nemzetközi politikai viszonyoknak megfelelően (a jelenleg verzió azt hiszem a "Helyi háború információs körülmények között"). A népi háború elmélete tulajdonképpen a forradalmi háború átfogó katonai-politikai doktrínája, avagy hogyan vívjunk sikeres védelmi háborút egy (technikai) fölényben levő ellenséggel szemben. A lényeg a következőkben foglalható össze:
- a lakosság teljes mozgósítása reguláris és irreguláris csapataink támogatására,
- az emberek elsőbbsége a fegyverekkel szemben (a technológiai hiányosságok lelkesedéssel történő pótlása)
- a késleltetett háború három szakasza: az ellenséget mélyen beengedni saját területre hogy túlterjeszkedjen és szétszóródjon (stratégiai visszavonulás- ekkora hátországgal mint Kína ez a része még nem nehéz), stratégiai patthelyzet (széleskörű lakossági támogatás és számbeli fölény mellett felőrlő gerillaháború, azaz war of attrition kezdeményezése), stratégiai offenzíva (áttérés konvencionális hadviselésre miután sikerült megszüntetni az ellenfél fölényét - vö. Afganisztán)
Mao 1949-es győzelmét követően az ország fő fegyveres ereje a PLA nevű ormótlan, rosszul felszerelt 5 milliós paraszthadsereg lett (ebben benne van 10 ezer főnyi légierő és 60 ezer főnyi haditengerészet, nincs viszont benne az 5,5 millió milícia: hogy ők kik, arról majd később). Elég hamar rájöhettek, hogy ez így nem igazán lesz jó: 1953-ra a legképzetlenebbek és a politikailag nem megbízhatók (avagy politikailag nem korrektek) leszerelése után ez az 5 millió potom 2,8 millióra apadt.
Az első modernizációs programok beindulása egyrészt a szovjet-kínai barátsági szerződésnek, másrészt a koreai háborúnak köszönhetőek. Előbbi a hatvanas évekig volt életben, utóbbiról pedig talán egy külön cikkben is megemlékezünk majd, hiszen közeleg a fegyverszünet 55. évfordulója. Most csak annyit, hogy a PVA (People's Volunteer Army- Népi Önkéntes Hadsereg... milyen jól hangzik...) a várakozásokhoz képest egész jól szerepelt a technikailag egy-két korszakkal előrébb járó és képzettebb ENSZ-erőkkel szemben. A legfőbb hiányosságok, mint azt majd látni fogjuk, azóta is ugyanazokon a területeken mutatkoznak (persze már egy más szinten): mozgékonyság, logisztika, utánpótlás, fegyvernemek közötti együttműködés.
Az ötvenes években tehát megindultak a szovjet tanácsadók és a teljes körű modernizáció, amely nem csak a hardverre, hanem a hadiiparra, hadvezetési, hadszervezési elvekre is kiterjedt (pl. sorkatonaság, tartalékos rendszer, hivatásos tisztikar). Persze a szovjeteket sem ejtették a fejükre: többnyire elavult, elenyésző támadó képességgel rendelkező eszközöket adtak át a kicsi sárga elvtársaknak, ami nagyban hozzájárult a kapcsolatok megromlásához (ez mondjuk elgondolkodtató: a szovjetek nem adtak high-tech eszközöket a kínaiaknak, mert nem bíztak bennük, a kínaiak pedig nem bíztak a szovjetekben, mert nem kapták meg tőlük az említett eszközöket). A modern(ebb) fegyverzettel szükségszerűen együtt járt a kiképzés idejének és színvonalának emelkedése. Ez viszont a politikai képzés, a politikai tisztek szerepének és ezáltal a pártellenőrzés csökkenését eredményezte. Lin Biao védelmi miniszter ismét a "tiszta forradalmi érzületet" helyezte középpontba a professzionalizmus helyett, minisztersége alatt ezért számos kampányt folytattak a "morál és fegyelem" helyreállítására.
Az ötvenes évek végén illetve a hatvanas években három plusz egy olyan esemény történt, amely a PLA számára meghatározó jelentőséggel bírt a későbbiekben. Az 1959-es tibeti felkelés és az 1962-es kínai-indiai , illetve az 1969-es kínai-szovjet határvillongás főleg amiatt jelentősek, mert a PLA mindhárom esetben időben és helyileg korlátozott, konvencionális (jó, Tibetben inkább COIN) hadviselést folytatott: nem érvényesült a Mao-féle "népi háború" stratégiája, így már ekkor látható volt, hogy a harmadik világháború helyett a PLA-nak elsősorban milyen jellegű feladatokra kell felkészülnie. A plusz egy pedig a Szovjetunióval való szakítás: ettől fogva ugyanis a kínai védelmi ipar jó ideig szinte teljesen magára volt utalva. Emellett a szűkös források és az ideológia is az önellátás irányába terelte a hadiipart, ami érthetővé teszi például, hogy miért használják máig szívesebben a gyengébb minőségű hazai másolatokat, noha már megfizethetnék az importot is. Más kérdés, hogy azt a saját kapacitást azóta sem sikerült megfelelő színtre fejleszteniük. Egyébként ebben az időszakban ismét a katonai képzés kerülte előtérbe a politikaival szemben, így utóbbi egy átlagos katona idejének már "csak" 30-40 százalékát töltötte ki. Nem meglepő módon a PLA a Kulturális Forradalom néven ismert, hm, "népi kezdeményezésben" is tevékeny részt vállalt (miért pont ők maradtak volna ki?), de erre részletesen nem térünk most ki (csak két szám: a Kulturális Forradalom alatt a PLA kb. 2 millió katonája végzett politikai tevékenységet, melynek során több százezer fős veszteséget szenvedtek).
A modernizációs program a hetvenes években, Teng Hsziao-ping vezérkari főnöksége alatt folytatódott, ekkor már kifejezetten szovjetellenes éllel, a szárazföldi erőkre koncentrálva. Az évtized második felében meghirdetett "Négy modernizáció programjának" keretében a védelmi modernizáció az utolsó helyre került (a mezőgazdaság, ipar, tudomány & technika után). Az 1979-es kínai-vietnámi háború pedig megmutatta, mennyit ért az elmúlt majd' harminc évnyi fejlesztés: semennyit. A PLA még mindig ugyanazokkal a problémákkal küszködött mint Koreában: alacsony mozgékonyság, gyenge logisztika, elavult hardver, nehézkes fegyvernem-közi együttműködés (ehhez jött még, hogy akkoriban épp rendfokozatok sem nagyon voltak a hadseregben...).
A '79-es (és tulajdonképpen az összes azt megelőző) háború tapasztalatai alapján a nyolcvanas években újabb modernizációs program indult, amelynek ezúttal három fő célja volt: a hadsereg politikai szerepének megszüntetése és a párt ideológiai ellenőrzésének visszaállítása; a tisztképzés, kiképzés, hadszervezet és egyáltalán a katonai doktrína reformja; a védelmi ipar/K+F szektor átszervezése. Majd' negyvenévnyi szerencsétlenkedés után tehát először is elérkezettnek látták az időt Mao "népi háború" doktrínájának reformjára. Az még ma is tökéletesen megfelel annak, ami: a jelentős technikai fölényben levő, megszálló hadsereggel szembeni hadviselés kézikönyvének. Negyven év alatt azonban nagyot fordult a világ az időközben atomhatalommá vált Kínai Népköztársasággal, és ha kicsit későn is, de világossá vált, hogy a megváltozott körülményekre megfelelő választ kell adni. A válasz neve: "Népi háború modern körülmények között". A lényeg: előretolt védekezés bizonyos határszakaszokon, kulcsfontosságú városok és ipari központok kiemelt védelme, fegyvernem-közi együttműködés fokozott hangsúlyozása. Megjegyzendő, hogy ez is alapvetően egy defenzív stratégia, a legfőbb fenyegetésnek ugyanis egy szovjet vagy USA/Tajvan inváziót tekintettek. Bár a harmadik világháborúra való felkészülésnél szerencsére sikerült lejjebb adni, ezeknek a forgatókönyveknek már akkoriban is kb. nulla valószínűségük volt. Ahogy egy 1984-es forrás megjegyzi:
" Because China wishes to avoid dependence on foreign arms suppliers in the course of PLA modernization, it will be a long time before their defense will be formidable enough to defend against what the Chinese percieve as the main threat. [...] It is hard to imagine anyone would want to invade China. The idea of controlling one billion people and occupying the fourth largest coutry in the world should make any military planner balk." - Major J. L. Booker
Külön figyelmet fordítottak továbbá nem csak a tisztek, hanem a közkatonák oktatásának és kiképzésének magas(abb) színvonalára is, meg egyáltalán magasabb elvárásokat fogalmaztak meg, sokat javítottak a katonák életkörülményein, morálján is. És ha már ennyi mindent megreformáltak, új egyenruhákkal és rangjelzésekkel koronázták meg az egészet (az egyenruhákról részletesen a cikksorozat egy későbbi darabjában).
A jelen: miből mennyi?
Ez volt tehát a helyzet a legutóbbi időkig. Ez szép és érdekes, de immár történelem. Lássuk tehát, hová jutott napjainkra a Mennyei Birodalom, ahol egyes becslések szerint a kétszámjegyű GDP-növekedés harmadát a hamisítás illetve a hamisított áruk forgalmazása teszik ki.
Kezdjük rögtön azzal, ami a legszembeötlőbb: mennyi is a címben emlegetett sok kicsi? A világháború utáni csúcs 1985-re tehető, a hadsereg szárazföldi erőinek létszáma ekkor 3,16 millió volt. Ez mára majdnem a felére, 1,6 millióra csökkent, azaz a (relatíve) kisebb, de professzionálisabb hadsereg kialakításának nemzetközi trendje Kínát is elérte. Ennek a drasztikus leépítésnek egy részét persze felfogta a PAP, azaz a People's Armed Police, melynek létszáma kb. másfél millió. 
A PAP egy, a PLA-tól hivatalosan független fegyveres rendfenntartó szerv, valahol félúton a rendőrség és a hadsereg között. A gyakorlatban leginkább a PLA-ból leszereltek "pihentetésére" szolgál, akiket nem egyszerre, hanem fokozatosan engednek vissza a civil életbe, elkerülve így a munkanélküliség hirtelen megugrását. Hivatalosan feladatai a határőrizet és a kiemelt infrastruktúra (meg persze az Olimpiai láng) védelme, nagyobb tüntetések, zavargások, lázadások elsimítása (2005-ben egyes becslések szerint kb. 87 ezer ebbe a kategóriába tartozó incidens történt, szóval azért kezdenek igencsak érződni a feszített tempójú fejlődés hátrányai is), de elvileg megvannak az eszközei kisebb szeparatista felkelések elfojtására is. Külső támadás esetén pedig könnyűgyalogsági feladatkörben alkalmazható (értsd: ágyútöltelék). Ez azonban nem azonos a hivatalos tartalékosok rendszerével (belőlük kb. félmillió van), sem a Népi Milíciákkal. Valójában ez utóbbi a legnagyobb kínai fegyveres testület: az elsődleges milícia kb. tízmillió (!) főt számlál, a közönségesről nincsenek adatok (lehet, hogy magának a központi kormánynak sem, a hozzá nem értő bürokrácia miatt). Közigazgatásilag a milíciák a helyi katonai körzetekhez tartoznak, feladatai a rendőrség és a határőrség kisegítése valamint a nem kiemelt közlétesítmények védelme. Felszereltségüket, kiképzésüket könnyen el lehet képzelni, ha figyelembe vesszük, hogy hivatalosan még könnyűgyalogságnak sem jók, mint a PAP (szükség esetén persze ők is alkalmazhatók tartalékosként).
No, de vissza a PLA-hoz. Az említett 1,6 millió fő (melynek több mint fele, kb. 990 ezer fő sorkatona) 18 hadseregcsoportba osztva, hét katonai régió között oszlik meg. Ezek nyolc fegyvernemre bonthatók (gyalogság, páncélosok, tüzérség, légi eszközök, légvédelmi rakéták, műszakiak, híradósok, NBV 
védelmi alakulatok, plusz a speciális ágazatok, pl. felderítés, elektronikai hadviselés), melyeknek kb. 10-20%-a számít gyors reagálású erőnek. Hogy mekkora a harckészültség- és hatékonyságbeli különbség a gyors reagálásúak és a hagyományos erők között, azt tapasztalat hiányában nem lehet megítélni, de tény, hogy előbbiek kapják a felszerelés javát, a kiképzésük is magasabb színvonalú és ők azok, akiket komolyabb felkészítési procedúra nélkül be lehet vetni az anyaországon kívül (ezért gyors reagálásúak, ugyebár). Ha 15%-al számolunk, akkor kb. 240 ezer főről van szó (akiknek, mint mondtuk, valódi hatékonysága igazából ismeretlen azon túl, hogy jól mutatnak a katonai parádékon). Ilyen gyors reagálású erő például a Különleges Műveleti Erők (SOF), amelyek valóban elsőrangú kiképzést kapnak és minden jóval fel vannak szerelve, de hát pont ezért hívják őket különleges erőknek. Épp ezért régiónként csak 1-2 ezer van belőlük. Ez összesen legfeljebb 14 ezer katona, akiket elsősorban egy esetleges tajvani csetepatéra tartanak fenn és akikről biztosan tudható, hogy felveszik a versenyt más nagyhatalmak hasonló kategóriájú egységeivel. A szárazföldi erők újoncainak fő forrása az alulképzett vidéki parasztság (a képzettebbeket felszippantja a privát szektor). Hozzávéve a tényt, hogy évente a teljes létszám jó egyharmada hagy fel ilyen vagy olyan okokból a szogálattal, megkapjuk a PLA egyik legfőbb hiányosságát: nagy hiány van tapasztalt, jól képzett, professzinális személyzetből, akik képesek kezelni a kézifegyvereknél bonyolultabb eszközöket is. A gyors reagálásúakat is beleértve a szárazföldi erők teljes állományának kb. egyharmada tekinthető modern, professzionális katonának.
Térjünk most rá a "vasakra", azaz a tüzérségre, légvédelemre és nem utolsó sorban a páncélosokra. A tüzérségről annyit, hogy bár a PLA igen sok, kb. 17,7 ezer tüzérségi eszközzel rendelkezik, ebből kb. 14 ezer a vontatott tábori löveg, melyek nagy része már akkor elavult volt, mikor lekoppintották a szovjet modellekről, lassan selejtezik is őket lefelé. Ugyanakkor pl. a D-20-as mintájára készült 152 mm-es Type 66-osból, mely lézervezérlésű lőszerek célbajuttatására is képes, egyre több áll szolgálatba, a saját fejlesztésű PLZ-45-ös önjáró lövegből meg Kuvaitnak is adtak el. A tüzérség fő ütőerejét a 2400 sorozatvető és rakétatüzérségi eszköz adja. Hogy a korszerűbbekből (WS-1, Type 83, A-100) mennyi áll a PLA rendelkezésére, arról nincs pontos adat, de valószínűleg nem túl sok, az egyik forrás szerint például mindegyikből ugyanannyi van nekik: some.
A légvédelem terén a tüzérségnél tapasztalthoz hasonló a helyzet, csak valamivel kisebbek a számok. A PLA összesen 7700, többnyire elavult légvédelmi löveggel és járművel rendelkezik, melyek nagy része a változatosság kedvéért szovjet másolat (pl. ZSU-23 Silka mint Type-80); ezek nagy részét a közeljövőben légvédelmi rakétákra kívánják cserélni. rendelkezésükre áll 284 darab SAM, 2006-os adatok szerint ez a következőképpen oszlik meg: 24db HQ-61, 200 db HQ-7, 60 db SA-15; azért érdekes, hogy például a tüzérségi eszközökkel szemben a lérakokat milyen kínosan számon tartja a külföld... Ha már légvédelem, akkor tudjuk le a szárazföldi erők légi járműveit is, pár sornál többet itt nem is érdemes foglalkozni velük (esetleg majd a légierős cikkben). Támadó helikopterek tekintetében a 150+ szakaszosan felújítandó Mi-17-es és 171-es mellett a PLA rendelkezik összesen 30-40 darab, korszerűnek mondható WZ-9-el, illetve már tesztelés alatt áll a WZ-10, mindkettő az Eurocopterrel közös fejlesztés. Emellett erőteljes érdeklődést tanúsítanak az UAV-k irányába is. Ez elsősorban izraeli import HARPY-kat és saját gyártmányú WZ-5/Chang Hong 1-eseket jelent, utóbbi típusról sokat elárul, hogy egy Vietnámban használt amerikai UAV, a Firebee "helyi változata", szóval nem épp a legmodernebb konstrukció. Persze már tervezik az új típust, ami talán majd a Global Hawk "helyi változata" lesz.
Végül elérkeztünk mindenki csörömpölő kedvenceihez, a tankokhoz/harckocsikhoz/ MBT-khez, kinek melyik tetszik. A PLA a modernizáció és leszerelések után is mennyiségét nézve igen komoly tankhadsereget tart fenn, 2006-os adatok szerint összesen 7580 MBT-vel rendelkeznek. Az eddigiek után talán nem meglepő, hogy ezek nagy része szintén ócskavas, meglepetést legfeljebb az arányok okozhatnak: 1995-ben a modern és elavult páncélosok aránya 0:100 volt (azaz egytől egyig elavultnak számítottak, ami azért helyi viszonyok között is sok, pláne egy feltörekvő nagyhatalomhoz képest), 2006-ra ez kb. 30:100-ra változott (2280:7580), ami még mindig nem túl jó arány, de mindenképp jelentős haladás. És igen, a páncélosok nagy része is szovjet illetve orosz minta alapján készült. A páncélos haderő gerincét máig a T-54 "tuning" Type 59 adja, számuk 5000 fölött van, és csak olyan apróságok hiányoznak a legtöbbjükből, mint pl. lövegstabilizátor (azért a D variánst sikerült valamennyire szintre hozni, kérdés, hogy abból mennyijük van). Az MBT-k második generációját a Type 88-ak és Type 96-ok képviselik, ezekből kb. 1500 darabbal rendelkeznek (utóbbinak ék alakú homlokpáncélzattal felszerelt változatát ránézésre nem könnyű megkülönböztetni a modernebb Type 99-ektől, persze lehet, hogy épp ez volt a cél). A PLA legmodernebb páncélosa a T-72 alváz és a Leopard 2 torony összeházasításából született Type 99/ZTZ99, amely már minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Ennek megfelelő az ára is: 1,9 millió USD körül ('99-es árfolyamon) ezért nincs is belőle túl sok, összesen csak kb. 300 darab.
Végül néhány szó az aktuális védelmi doktrínáról. A kilencvenes években ugyanis felülvizsgálták és ismét a körülményekhez igazították a "népi háború modern körülmények között" doktrínáját, kialakítva a "helyi korlátozott háború high-tech feltételek mellett" alapelvét. Gyakorlatilag ma is ez határozza meg a kínai biztonságpolitikát, annyi módosulással, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap benne az információs, hálózat-alapú hadviselés és egyáltalán a C4ISR komponensek. A 2006-os Nemzetvédelmi Fehér Könyv (White Paper on National Defense) az ilyen dokumentumokban szokásos elemeket tartalmazza: ország területi egységének fenntartása, szeparatizmus kordában tartása és Tajvan függetlenedésének megakadályozása, terrorizmus elleni fellépés, stb. Hu Jintao elnök formálisan a következő négy alapvető fealdatot határozta meg a hadsereg számára: a KKP uralmának biztosítása, a gazdasági fejlődéshez szükséges stabil környezet biztosítása, a nemzeti érdekek védelme és a világbéke fenntartásához való hozzájárulás (persze ezúttal sem árt a sorok között olvasni). Igazából az egyetlen dolog, ami miatt ezek nem lehetnének bármelyik másik állam hadseregének feladatai, az a KKP-re vonatkozó rész, ami azt mutatja, hogy lassan a hivatalos politikai szólamokból is kikopik az ideologikus szóhasználat. A fő újdonság, hogy bár továbbra is védekező jellegű a doktrína, már nem csupán a támadás erejét levezető passzív, hanem akár preemptív hadműveletekkel is operáló aktív védekezésben gondolkodnak. Az ok: pontosan tudatában vannak, hogy számításba jöhető ellenfeleikkel szemben még jó ideig technológiai hátrányban lesznek, ezért az esetleges nézeteltéréseket igyekeznek a lehető leggyorsabban döntésre vinni, nem hagyva időt az ellenségnek állásainak kiépítésére és válaszcsapásra.
És a tanulság a jövőre nézve
Az eddigiek mellé mit is mondhatunk még zárásképpen a Népi Felszabadító Hadsereg szárazföldi erőiről? Elmondhatjuk, hogy parasztfelkelők és forradalmárok gyülekezetéből hatvan év alatt sikerült egy, a kor követelményeinek többé-kevésbé megfelelő, hagyományos feladatait megfelelően ellátni képes haderőt kovácsolni. Erre a haderőre jellemző például, hogy egy katonai vezető nemrégiben komoly sikerként jelentette be, hogy a vezetése alatt álló régióban a harceszközök kétharmada van bármikor bevethető (tehát harcképes) állapotban. Erre a haderőre az is jellemző, hogy a mai napig egy párthadsereg, a párt uralmának legfőbb támasza, ahol a lényeges döntések a Kínai Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságában születnek. Ez pedig a történelmi tapasztalatok szerint semmilyen hadseregnek nem tesz jót. Erre a haderőre jellemző még, hogy hagyományosan pont azokban a képességekben szenved hiányosságokat, amelyek egy konvencionális háborúban a legfontosabbak: mozgékonyság, logisztika, összhaderőnemi együttműködés és morál. És végül, ami nagyon-nagyon jellemző rá: alulképzett emberanyag társul elavult eszközök mellé, ami nem éppen a nyerő kombináció.
Egy mondatban összefoglalva tehát Kína jelenleg a nemzetközi politikai színtéren nagyhatalom, és ugyanez a Kína katonai szuperhatalom is - lehet majd egyszer, néhány évtized múlva, a jelenlegi trendek folytatódását feltételezve. Amit jelenleg látunk, az ugyanis nem egy szuperhatalmi színtű hadsereg kiépülése, hanem alapvető szerkezetátalakítás és modernizáció, melyek szükséges, de nem elégséges feltételei előbbinek. A végére pedig egy idézet a Department of Defense idei éves Kína-jelentéséből (a becslések megítélésénél tessék szem előtt tartani, hogy kiknek is készült ez a jelentés: hazájukért aggódó és a hadiiparnak juttatott állami pénzekről szavazó derék amerikai honatyáknak).
"The U.S. Intelligence Community estimtes China will take until the end of this decade or longer to produce a modern force capable of defeating a moderate-size adversary. China will not be able to project and sustain small military units far beyond China before 2015, and will not be able to project and sustain large forces in combat operations far from China until well into the following decade."
Utolsó kommentek