Az északír lojalisták félkatonai szervezetei a "Bajok" idején vívtak ki hírnevet maguknak, de a megalakulásuk mögöttes motivációi jóval régebben jelen voltak. A protestáns számbeli fölény és a rendőri erők széles jogköre mellett ugyanis az unionista belpolitikai hegemónia harmadik pillérét a brit fennhatóságról minimum ambivalens nézeteket valló, ennek megfelelően másodrangú állampolgárokként kezelt ír katolikusok megfélemlítése jelentette - ennek kirívó példája volt, amikor 1920-22 között Belfast katolikus lakosságának egyharmadát űzték el egymást követő pogromok eredményeként. A történelem során unionista protestáns civilek csoportjai többször is önként fegyvert fogtak az ír függetlenségi törekvések ellen, a "Bajok" kezdeti szakaszában is több okból erre került sor.

A hadviselést szabályozó nemzetközi egyezmények, melyek sok tekintetben az európai hadi kultúra hagyományaira épültek, azt a nézetet képviselték és képviselik, mely szerint polgári személyeknek nem szabad sem a harcok résztvevőivé, sem azok elszenvedőivé válnia. Ennek dacára a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a civilek számtalan esetben, ráadásul változatos módokon folynak bele a fegyveres politikai harc világába. A hagyományos háborúkat kizárólag a hivatásos hadseregek "asztalának" szokás tekinteni, ám még ezeknek is többszöri velejárója volt a partizánok és népfelkelők tevékenysége, noha az ebben való részvétel természetesen egyáltalán nem volt mindig opcionális.

Arra is találni példákat a krónikákban, hogy a belső fenyegetéssel szembenéző államhatalom politikailag megbízható civilekből szervez kevéssé vagy egyáltalán nem képzett milíciát, kisegítő karhatalmat a rend megszilárdítására. A gerillaharc és a terrorizmus pedig kifejezetten olyan műfajt jelentenek, ahol a csatlakozó amatőrök önkéntes elhatározásán és lelkes, mondhatni fanatizmusba hajló tettrekészségén van a hangsúly, semmint a testületi szellemen, a kényszerre épülő parancshierarchián vagy a gondos kiképzésen.

Hányan ébredünk fel ezzel a gondolattal egy nyári napon: „Ma reggel még nem tudok szinte semmit az első világháborúról. De estére szeretném, hogy mindent tudjak róla.” Akit még a reggeli kávé után sem hagyna nyugodni ez a gondolat, annak John Keegan, a nemrég elhunyt brit illetőségű hadtörténész könyve az egyik legjobb és legolvasmányosabb választás.

A hadtörténelem talán legismertebb brit krónikása, a közelmúltban elhunyt Sir John Keegan neve jó eséllyel nem ismeretlen az olvasók számára. 26 évig tanított a sandhursti Királyi Katonai Akadémián, majd a Daily Telegraph védelmi rovatának szerkesztőjeként és a kormány katonai tanácsadójaként tevékenykedett, emellett számos egyetem vendégprofesszora volt. Hírnevét több vélemény szerint annak köszönhette, hogy gondos kutatómunkával összegyűjtött információk szakmailag megfelelő rendszerezése után képes volt olvasmányos, szinte szórakoztató formában feldolgozni a háborúk történelmének egy-egy fejezetét. Nem csoda tehát, hogy több művének magyar fordítását is kiadták már.

Ezek száma nemrég ismét bővült, mivel Hat hadsereg Normandiában - a D-naptól Párizs felszabadításáig c. műve, mely először 1982-ben került a közönség elé, megjelent az Akadémiai Kiadó gondozásában, a Hadiakadémia sorozat újabb köteteként. Ahogy az angolok mondanák, Keegan ebben az esetben is "megcsinálta a házi feladatot" - ellátogatott a harcok helyszíneire, beszélt brit és német veteránokkal egyaránt, a bevetett alakulatok dokumentált története mellett sok életrajzot, visszaemlékezést böngészett végig, köztük francia és német szerzők műveit is. Összességében elsődleges forrásokat korlátozott mértékben használt fel, de ennek megítélésekor érdemes észben tartani, hogy végső soron nem egy doktori értekezésről van szó.

Figyelem, kedves olvasók! Ezen a héten két szerkesztőnk, Rammjaeger83 és SchA ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vendége lesz. A beszélgetés során a kelet-ukrajnai harcok apropóján a közelmúlt egy hasonló eseményét, az Oroszország és Grúzia között 2008 augusztusában lezajlott háborút és annak előzményeit járjuk körbe, és kitérünk arra is, milyen párhuzamokat indokolt vonni a jelenlegi helyzettel a Donyeck-medencében. Az adás június 28-án, szombaton 17:30-tól, ill. vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Jó szórakozást!

UPDATE: Technikai problémák miatt a felvétel egy hét késéssel, július 5-én 17:30-kor, az ismétlés pedig másnap 2:00-kor és 9:00-kor kerül adásba. Kérjük az olvasók szíves elnézését.  

UPDATE #2: letölthető a műsor

CN & Rammjaeger83

Az igazat megvallva itt a szerkesztőségben nem követtük lankadatlan figyelemmel a krími és kelet-ukrajnai eseményeket, illetve ezek visszhangját, de annyit így is bizonyosan el lehet mondani, hogy mindezt a véleményformáló nyugati média az orosz külpolitikában bekövetkezett baljós fordulat megnyilvánulásának tekinti, amely veszélyt jelent Oroszország szomszédaira, továbbá destabilizálja a nemzetközi rendet és kereskedelmi kapcsolatokat, így végső soron az orosz államnak is hátrányára válik. Természetesen lehet vitatkozni az efféle vélekedések megalapozottságáról, mögöttes okairól, de ez más lapra tartozik. Annyit viszont valóban kijelenthetjük, hogy létezik az államközi kapcsolatokra vonatkozó három, íratlan elv, melyeket az orosz kormány eddig betartott, Ukrajnában azonban mindet látványosan felrúgta. Ezeket röviden így lehet összefoglalni:

A hidegháború évtizedeiben a katonai nagyhatalmak közötti kapcsolatokra a rendszeres válságjelenségek dacára többé-kevésbé kiegyensúlyozottság, rendezettség volt jellemző, így a korábbi európai korszakokhoz képest a katonai vezetők is a történelem kevésbé ismert, jelentéktelenebb szereplőivé váltak. A szovjet tömb államaiban a fegyveres erők feletti szigorú pártfelügyelet magától értetődő követelménynek számított, ami eleve kizárta a hadsereg önálló hatalmi tényezőként való fellépését, vagy akár bármilyen katonatiszti csoportosulás önálló tevékenységét. És mivel a nemzetközi gulyáskommunizmus aránylag nyugalmas belső viszonyait háborús fenyegetés sem forgatta fel különösebben, kifejezetten szembetűnő, hogy a szocialista fegyverbarátságban egybeforrt hadseregek alig "neveltek ki" olyan tábornokokat, kiknek nevét, tetteit akár tehetségük miatt, akár egyéb okból megőrizte volna az utókor emlékezete.

A minap tiboru, a Konteóblog szerzője közölte velünk is a hírt, hogy immár a nagyközönség számára hozzáférhetővé vált a Konteó 1: Harminc válogatott összeesküvés-elmélet c. művének folytatása. A tartalomjegyzékből kiderül, hogy a biztonságpolitika iránt érdeklődők ebben a kötetben is találhatnak majd szellemi táplálékot, úgyhogy azt csak ajánlani tudjuk nekik s egyben minden olvasónknak. A könyv megrendelhető az Alexandra, a Libri, a Bookline és a Göncöl Kiadó weboldalán, a könyvesboltokban pedig kb. június elejétől lesz kapható. Jó szórakozást kívánunk hozzá!  

A minap Pável blogján rá lehetett bukkanni a Hadtörténelmi Közlemények 126. évfolyamának 2. számára, abban pedig (571-581. old.) Dr. Számvéber Norbert tollából azon - bizonyára igen csekély számú - szakmai igényű kritikák egyikére, melyek a 2. vh. keleti hadszínterén bevetett magyar megszálló csapatokra vonatkozó, nemrég megjelent dokumentumgyűjteményt veszik szemügyre. A cikkhez nem fűzünk kommentárt, egyrészt mert könyvkritikára kritikát írni már kissé izzadságszagú műfajnak tűnik, másrészt az ilyesmit ildomos ráhagyni a komoly szakmai előélettel rendelkező hadtörténészekre. Inkább azt emeljük ki, hogy részletes választ ad arra a kérdésre, ami a téma körüli, igazság szerint nem valami színvonalas vitákban mintha teljesen háttérbe szorult volna: milyen források alapján lehetne egyáltalán képet alkotni a 20. századi magyar hadtörténet eme - a kritika szavaival élve - feldolgozatlan és kibeszéletlen fejezetéről?

Az egykori brit filmhíradók kapcsán már utaltunk arra, hogy a 2. világháború idején az Egyesült Államok átlagpolgárai a japánokat, nem pedig a németeket tekintették a fő leküzdendő ellenségnek, noha ezt ma már nem tudná megmondani senki, aki a kanonizált történészi munkák és a hollywoodi filmek alapján alkot képet a múltról. A katonai tömegtájékoztatásért felelős szervek annak idején persze tisztában voltak a valós helyzettel. Jól bizonyítja ezt két, hasonló céllal megalkotott hivatalos rövidfilm, amely az informatika forradalma révén ma már a nagyközönség számára is világszerte hozzáférhető.