Felhívjuk a kedves olvasók figyelmét, hogy az általunk már ismertetett Harckocsizók: a páncélos hadviselés emberi története c. kötet bemutatójára 2014. december 3-án du. 5 órakor kerül sor a Pódium Bárban (Stefánia Palota, Honvéd Kulturális Központ, 1143 Budapest, Stefánia út 34–36.). A könyv brit fókuszú ugyan, ám a vetítéssel egybekötött előadások fókuszába a magyar harckocsizás történelme kerül majd. Dr. Számvéber Norbert őrnagy, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár vezetője a legeredményesebb magyar páncélosász, vitéz Tarczay Ervin százados tetteit ismerteti. Szekeres József nyugállományú ezredes saját tapasztalatait foglalja össze a T-34 vezetőüléséből a T-72-vel felszerelt tatai harckocsidandár parancsnokságáig. Hattyár István, az egyetlen ma működő magyar páncélosalakulat, a 25/11. harckocsizászlóalj parancsnoka a harckocsizó fegyvernem jelenlegi szerepéről és helyzetéről értekezik. A kötetet pedig annak fordítója, dr. Molnár György mutatja be. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

"Kifejezetten a logika tagadásának tűnt azt feltételezni, hogy minden törvényszerűség dacára te életben maradsz." - Andrew Wilson főhadnagy, Királyi Harckocsihadtest, 141. zászlóalj

"Egyszerűen fel nem foghattuk, hogy a legmagasabb fokon iparosított országok, amelyek tőlünk, egymást sok éve gyilkoló európai hatalmaktól olyan messzire vannak, hogyhogy nem a világ legkiválóbb harckocsijával jönnek Normandiába - na, ezt tényleg képtelenek voltunk megérteni." - Fritz Langanke Untersturmführer, 2. SS-páncéloshadosztály

A XX. század haditechnikai találmányai közül a gépkarabély és a vadászrepülő mellett alighanem a páncélosról lehet bizonyosan elmondani, hogy a szélesebb közönség szemében is szimbólummá vált. Noha már az I. vh. nyugati frontján megjelent, mára megismert formáját annak a technológiai és elméleti forradalomnak köszönhetően nyerte el, amely a hadviselés terén a világ fejlettebb felén a későbbi évtizedekben lezajlott, s ennek következtében nem csekély várakozások fűződtek hozzá. Már méretével és zajával megragadja a figyelmet, másrészt nem elhanyagolható körülmény, hogy "rendteremtő" beavatkozások, puccsok, fegyveres villongások visszatérő kellékeként a hidegháborús időkben is mondhatni jobban "szem előtt" volt, mint a hasonló összetettségű fegyverrendszerek. Köznapi nevén a "tankból" így vált egy meglehetősen specifikus szerepkörre szánt harceszközből a katonai agresszió és egyben a politikai elnyomás jelképe.

Nemrég jött ki a magyarországi mozikban a Fury (nálunk Harag) néven futó, második világháborús akciófilm Brad Pitt-tel a főszerepben. Miután a szerkesztőséget mindig is érdekelte a második világháború rögvalóságát bemutató kapcsán Hollywood fejéből kipattanó agymenések sora, így mi is adtunk egy esélyt a filmnek. Figyelem - a kritika spoilereket tartalmaz, valamint militarista szemszögből értékeli a filmet, azaz számunkra érdektelen az operatőri munka, vagy a karakterek jellemfejlődése, amíg a német csapatok megfelelően tudják kezelni a Panzerfaust-okat.

A krími és kelet-ukrajnai konfliktusok körüli médiacirkusz elég egyértelműen demonstrálja, mennyire eltérő szemszögből látják az amerikaiak és az oroszok ugyanazt a biztonságpolitikai helyzetet. És mivel az ezzel kapcsolatos értekezések gyakran visszakanyarodnak a szovjet múlthoz, továbbá annak visszásságaihoz és örökségéhez, az egyik mozgatórugó gyaníthatóan az, hogy azt a korszakot is hajlamosak másképp megítélni. Ez az ellentét persze egyáltalán nem új, és nem is feltétlenül külpolitikai összezördülések apropóján nyilvánul meg. Tavaly pl. a Relic Entertainment Company of Heroes 2 stratégiai játéka olyan mértékű felháborodást váltott ki az orosz gamerközösség körében a 2. világháborúban játszott szovjet szerep sajátos ábrázolása miatt, hogy válaszul az 1C Softclub inkább a FÁK teljes területén eltekintett annak forgalmazásától.

A statikus védelem a 20. századi hadtörténet egyik többnyire lesajnált elgondolása, melyet az újfajta motorizált hadviselés apostolai csak kiröhögtek. A Maginot-vonal neve pl. örökre egybefonódott a francia hadsereg nem túl meggyőző teljesítményével az 1940-es tavaszi hadjárat során. De Európában máshol is épültek hasonló célú védelmi vonalak. Ezek végül nagyrészt vagy nem váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket, vagy a nagypolitika fordulatai következtében kihasználatlanul váltak az enyészet martalékává  - hogy ez üdvözlendő fejlemény volt vagy sem, azt mindenki döntse el magának. Egy földrajzilag közeli példáról következzen most egyik törzskommentelőnk, sirdavegd fényképes beszámolója, amelyért ezúton is köszönetet mond neki a szerkesztőség. A képekre kattintva megtekinthető azok nagyobb változata, a teljes album pedig megtekinthető itt. Jó szórakozást! 

***

A csehszlovák kormány 1935 és 1938 között az ország legfontosabbnak tekintett területeit egy bunkerekből álló védelmi vonallal kívánta megvédeni a növekvő német (és másodsorban magyar) fenyegetéssel szemben. Az erődrendszer rendeltetése egy meglepetésszerű támadás feltartóztatása lett volna annyi időre, hogy a csehszlovák hadsereg időben végrehajthassa a mozgósítást, és végeredményben sikeresen vegye fel a harcot a franciák, magyar támadás esetén pedig a románok oldalán - legalábbis valami ilyesmiben reménykedhettek az ötletgazdák.

"Ez nem Párizs, itt nem fogtok parádézva átvonulni!" /Sztálingrád védőinek tulajdonított fenyegetőzés/

A 2. világháború keleti/orosz (Moszkvából nézve pedig nyugati/német) hadszínterének eseményei közismert módon az igen jelentős vérveszteségekről híresültek el, melyeket szokásossá vált az egymásnak feszülő két fővezér hadvezetési kérdésekben való járatlanságával, továbbá a szovjet tisztikar egy jelentős hányadának már-már arcpirító hozzá nem értésével magyarázni. A küzdelem élethalálharc jellege is vitathatatlan szerepet játszott, meglehetősen végletes magatartási formákra sarkallva a harcoló feleket. Ám ennek leginkább magától értetődő következménye a háború többi vetületéhez képest alighanem relatíve kevés figyelmet kap laikusok és hozzáértők részéről egyaránt.

A had- és rendvédelem história blog szerzőivel eddig nem szerveztünk közös programot, de, tekintettel az olvasótáborok nem csekély átfedésére, ez is olyasmi, amit illő elkezdeni valamikor. Mellőzve tehát a további körítést, a kedves olvasókat most meghívjuk első közös blogbulinkra.

Időpont: 2014. október 11. (szombat). Helyszín: Budapest belváros.

Figyelem, kedves olvasók! Egykori interjúalanyunk, dr. Békési László kérésére hívjuk most fel a figyelmet egy tudományos konferenciára, amely hamarosan az ő elnökletével kerül megrendezésre az I. világháború geopolitikai vonatkozásairól, és egy kapcsolódó témájú kiállítás megnyitója is lesz egyben. A konferencia időpontja: 2014. szeptember 18. 13.00-18.00, helyszíne: Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtár (1093 Budapest, Közraktár u. 4-6.), 1. emeleti oktatóterem. A részletes program megtekinthető itt. Akiben részvételi szándék fogalmazódik meg, legyen szíves jelezze ugyanott, az oldal alján. Kellemes művelődést!      

"50 ezer embert kell majd megölnünk, 25 ezer felforgatót és 20 ezer szimpatizánsukat. És el fogunk követni 5 ezer hibát is." - Luciano Menéndez tábornok, 1976

Figyelem, kedves olvasók! Ezen a héten két szerkesztőnk, Rammjaeger83 és SchA ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján című, a nyári adásszünet után újra jelentkező hadtörténeti műsorának vendége lesz. A beszélgetés témája a válogatás nélküli módszerekkel vívott, s ezért a médiában "piszkos háborúnak" is nevezett argentínai konfliktus, amely 1976-83 között zajlott az egymást váltó katonai junták és a diktatúra baloldali ellenzékét alkotó gerillaszervezetek között. Kitérünk a történelmi előzményekre, a következményekre és a történelmi párhuzamokra is. Az adás szeptember 13-án, szombaton 17:30-tól, ill. vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Jó szórakozást!

UPDATE: letölthető a hanganyag

Szemfülesebb olvasóinkat aligha éri meglepetésként, hogy recenzióink sorát John Keegan egy újabb – az Akadémiai Kiadó Hadiakadémia című sorozatában megjelent – kötetének szemügyre vételével folytatjuk. A csata arca három jól elkülöníthető részre tagolódik, melyek akár egészen eltérő érdeklődésű olvasók megszólítására is alkalmasak lehetnek. Az első, mintegy bevezető fejezetben Keegan a könyv megírása során felmerült gondolatait osztja meg olvasóival. A második, harmadik és negyedik fejezetek egy-egy saját korszakukra jellemző ütközet – Agincourt, Waterloo, Somme – sajátos szemléletű bemutatását tartalmazzák. Végül pedig a befejező részben a jövő csatájáról és a csata jövőjéről szóló elmélkedések kaptak helyet.