Hosszú, feszültséggel teli időszak után - amellyel részben már a perpillanat szünetelő kínai történelmi sorozatunkban is foglalkoztunk - 1937-ben nyílt háború tört ki a nemzeti Kína és az imperialista Japán között Pejping (a mai Peking) térségében; a harc augusztus 13-án átterjedt Sanghaj környékére is, amely Kína legfontosabb ipari és kereskedelmi metropolisza volt. A városban és a környező településeken három hónapig folyt a véres küzdelem, ahol a kínaiak a létszámukkal próbálták ellensúlyozni technológiai hátrányaikat, sikertelenül, így október 26-án elkezdték a visszavonulást.
A megtört kínai morál, illetve az érdektelen nyugati közvélemény inspirálása érdekében Kína Generalisszimusza, Csang Kaj-sek úgy döntött, a 88. hadosztály németek által kiképzett és felszerelt elit katonái közül az életben maradtak egy részét hátrahagyja egy hősies utolsó helytállásra. Az ő történetüket mutatja be a The Eight Hundred című 2020-as kínai film, amely a KatPol Kávéház mai adásának témája Enz és Rammjäger83 részvételével.

Utolsó kommentek