A közel-keleti helyzet egyre csak fokozódik - kivéve amikor nem. Libanonban spec. enyhülni látszik a múlt héten kialakult szituáció, Siniora és kormánya visszavonta a két rendelkezését, amivel igencsak magára haragította a Hezbollah-t: mégsem váltják le a bejrúti reptér biztonsági főnökét, és mégsem tekinthető illegálisnak a telekommunikációs hálózat, amit  Hezbollah az utóbbi években kiépített. Ezzel a közelgő polgárháború veszélye - ami azért kisebb volt, mint azt a mainstream média gondolta - egyenlőre elhárult.

I don't know what to say to people like this. Obviously they are decent, good citizens. Obviously they are trying their best — trying to be constructive, to give some hope to the world. How do I tell them what I feel? Which is, that they are floating in orbit between Uranus and Neptune — inhabiting some place that does not touch the real world at any point.

/John Derbyshire/

Úgy egy éve, hogy megjelent Edward Luttwak cikke The Middle of Nowhere címmel, a Közel-Kelet messze túlbecsült stratégiai jelentőségéről. S valóban, olykor az egyszeri blogszerkesztő is óhatatlanul elmereng az olvasottsági statisztikákon, s azon, hogy a t. olvasóközönségben milyen témák kapcsán horgad fel a kommentelési vágy. És a látvány mi elébe tárul, biza lehangoló. Mert persze nem zárhatjuk ki azt az eshetőséget sem, hogy minden más cikkünk gyengébbre sikeredett, de azért mégiscsak gyanús, hogy az egyetlen téma ami nagyobb tételben vonzza a figyelmet, az a Közel-Kelet, s az azon belül is törvényszerűen előkerülő izraeli-palesztin kérdés. (A következő befutó természetesen a második világháborús német haditechnika volna.)

Mert hát attól eltekintve, hogy a közel-keleti béke - a focival és úgy en bloc a politikával egyetemben - az élet ama csodás dolgai közé tartozik, melyekhez mindenki fenemód ért, igazából meg nem mondanám, miért kellene, hogy az emberiség eme nagy homokozójának sorsa ily terjedelemben foglalkoztasson minket. Az anyázósarok mai vendége tehát az izraeli-palesztin konfliktus.

Minden civilizált nemzetnek jól felfogott érdeke, hogy nemzetközi bíróságok színe előtt vonják felelősségre azokat a lator államokat, melyek terroristákat képeznek ki, hogy megdöntsék a nekik nem szimpatikus államok törvényes kormányát. Úgy van, Nagy-Britanniáról és az Egyesült Államokról van szó. Rövid magyarázat alant: (folyt =>)

Libanonban már három napja szépen eszkalálódnak a harcok az ellenzéki Hezbollah és Amal milíciák, valamint a hadsereg között, és Haszan Naszrallah már egyenesen a kormány hadüzenetéről beszél. Bejrút újra Bejrút, úttorlaszokkal és elszórt géppuskaropogással.(folyt.  =>)

 Mint már korábbi cikkünkben is megemlítettük, a mai, 2008. május 9-i Győzelem Napi ünnepségen nemcsak 18 év után először újra hadieszközök dübörögnek a Vörös tér kövezetén, de bemutatkoznak az új orosz egyenruhák is. Előbbi tény már önmagában is érdekes, hisz a haditechnika részvételére a Szovjetunió utolsó előtti éve (1990) óta nem volt példa. Mindez összefügg Oroszország önbizalmának (és gazdasági képességeinek) újbóli visszatérésével (hiába, a piszkos anyagiak miatt még a németek feletti győzelem ötvenedik évfordulón, 1995-ben sem futotta haditechnikai bemutatóra, igaz, felépítették Moszkva egyik új látnivalóját, a Győzelem Parkot), no meg az eszközök reklámjával is. E cikkünkben azonban a második ténnyel, ti. az új egyenruhák megjelenésével és bemutatójával kívánunk foglalkozni, melynek véleményünk szerint szintén köze van a közelmúlt történéseihez, az önbizalom visszaszerzéséhez. Korábbi cikkünkben már értekeztünk róla, hogy noha továbbra is a régi cári és a szovjet hagyományok egyfajta ötvöződésére lelhetünk az új, 2008 M egyenruhákon, mégis némi el(vagy vissza)mozdulást érzékelhetünk a szovjet stílusjegyek felé, mindamellett, hogy a modernizáció (pl. a digitális mintázatú gyakorlóruhák) is az egyenruhacsere indoka volt.