by 5.g & CSM & NagyH & Rammjaeger83 & SchA

A kedves olvasó bizonyára tud arról, hogy kis hazánkban immár nemcsak gazdasági, de kormányválság is egyértelműen tapasztalható (rendszeresen frissülő információk itt). A hírek szerint április 14.-én szavaz majd az Országgyűlés a kormánypárt konstruktív bizalmatlansági indítványáról, míg az államfő az előre hozott választásokat favorizálná. Persze minden politikai kalkulációt erősen behatárol az, hogy a jelek szerint jóformán senki nem akar bátran vállalkozni egy ekkora csődtömeg kormányzására.

Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy megnevez néhány potenciális miniszterelnök-jelöltet, elvégre aki egy ilyen helyzetben véleményt nyilvánít, attól joggal várja el mindenki az építő jellegű javaslatokat, a konstruktív kritikát.

Illetve csak a lehetséges támadási tervek, hiszen az IDF-ből senki sem szivárogtatta ki az igazi terveket, de a Center for Strategic and International Studies egy munkatársa volt olyan kedves, hogy összeszedte egy PDF-be, amit erről az opcióról tudni kell, az okoktól a rendelkezésre álló eszközökön át a lehetséges megvalósítási verziókig.

Előrebocsátom személyes megjegyzésként, hogy a két ország már annyit fenyegette egymást mindenféle katonai csapással, hogy egyre hiteltelenebbé válik a támadás, lásd Osiraknál vagy a 2007-ben lerombolt (állítólagos atomprogramhoz tartozó) szíriai létesítménynél sem pofáztak annyit, hanem bombáztak és kész. Maga a tanulmány kimerítő térképeket, táblázatokat és grafikonokat tartalmaz mind az iráni, mind az izraeli légierőről, légvédelemről és nukleáris programról és a különböző forgatókönyvekhez tartozó egyéb részletekről, ezeket én nem másolnám mind ide,  csak utalni fogok rájuk, de érdemes átböngészni őket. Lássuk ehelyett a két fél motivációit, Iránét az atomra, Izraelét a támadásra. (folyt. =>)

Egykori interjúalanyunk, Thomas P. M. Barnett hosszú szünet után a múlt hónapban új könyvvel rukkolt elő, melynek címe: Nagyhatalmak: Amerika és a világ Bush után. Ennek leglátványosabb hozadéka az, hogy annyi év után ismét megugrott iránta a médiaérdeklődés, máris több újság és rádióadó készített interjút a katonai tanácsadóként (is) működő volt professzorral, és természetesen részletekbe menően kérdezték legújabb művében kifejtett, Kínával, Oroszországgal, a globalizációval stb. kapcsolatos nézeteiről. Nos, az általa elmondottak alapján ezek nem sokat változtak 2003-4 óta, amikor először figyelt fel rá a közvélemény biztonságpolitika iránt érdeklődő része – de azóta ugyebár sokat változott a világ, és Barnett úrnak most is igen világos elképzelései vannak arról, mi várható a közeljövőben.

By Lohuen feat. Keleteu rovat

Koszovó függetlenségének kinyilvánítása után egy évvel az ország státusza még mindig nem tisztázott. Az új Kelet-Európa rovat első interjújában a Koszovó-problematikáról, és annak történeti hátteréről kérdeztük Csaplár-Degovics Krisztián albán-szakértőt, az ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék egyetemi tanársegédjét és Balkán-történészt.

Az ukrán hadsereg látlelete

Az előző részben az ukrán hadiipar szovjet örökségével, a rendszerváltás hozta új helyzettel, az ukrán fegyverexport fő irányairól volt szó. Vessünk egy pillantást a belső piacra is, illetve, elvileg az iparág létjogosultságát igazoló felhasználóra, az ukrán hadseregre.

Avagy Charles W. Freeman tragédiája. Az említett úriember egy amerikai diplomata, szókimondó, realista, több mint 40 év külügyi tapasztalattal, folyékonyan beszél kínaiul, franciául, spanyolul és elboldogul az arabbal is. Volt már nagykövet Szaúd-Arábiában és mindig is forszírozta, hogy az Egyesült Államok jó kapcsolatokat alakítson ki az arab államokkal és Kínával. Ez idáig szép, de senkit sem érdekelne, azonban nemrég őt választották ki, mint a Nemzeti Hírszerzési Tanács (NIC) leendő elnökét (ami egyben a legmagasabb pozíció az amerikai hírszerzésben). De még nem is ez kavarta fel a port, hanem, hogy az izraeli lobby akcióba lépett Freeman elkaszálásáért, és addig fúrták, míg végül kénytelen volt visszaadni a megbízást. (folyt.=>)

Bemelegítésképpen...

 A 2008. áprilisi bukaresti NATO csúcs apropóján az ukrán politikai elit nyugatos aspirációi újra a figyelem középpontjába állították az országot. Ezek után jött a 2008. decemberi MAP elutasítás, amely már nem jelentett szenzációt, hiszen mindenki - valószínűleg az ukrán kormányzat is - tisztában volt vele, hogy ez fog történni, mert az amerikaiak jó előre megalapozták a helyenként elejtett, erre utaló nyilatkozataikkal. A 2004 őszén-telén lezajlott „narancsos forradalom” után az ukrán politikai elit nacionalista-nyugatorientált része igyekezett felrúgni azt az egyensúlypolitikát, amit a korábbi elitek folytattak és huszáros rohamban próbálta véghezvinni az ún. "jevrointegráciát", vagyis az euroatlanti integrációt.

A jelenleg dúló gazdasági válság bizony igen kellemetlenül érinti kis hazánkat is, hiszen egyre durvább visszaesést jósolnak nekünk, és mostanra már kvázi leprás nemzet lettünk Európában. De nem csak a pannon puma fordult fel, más, komolyabb nemzetgazdaságok is gyengélkednek, köztük Németország is. Na és mire költik a jó germánok a gazdaság fellendítése érdekében a drága pénzt? 13. havi nyugdíjra? Szocpolra? Frászt, a hadseregre! (folyt. =>)

by 5.g / balkanfanatik / Rammjaeger83 / SchA 

A hónapok múlásával bizony eljött az ideje, hogy a KatPol Blog lapjain - a tavaly indított hagyományt követve - szemügyre vegyük, mit is kínál háborúk frontján az új év. Január vége óta búcsút inthettünk a patkány évének, s immáron az ökör kíséri utunkat. Ez így legalább olyan jól hangzik mint a tavalyi rágcsáló, a neves kutató, Dr. Wik E. Pedia meglátásait alapul véve azonban az ökör ideje közel sem olyan ígéretes katonai vonatkozásban, mint azt a patkányról olvashattuk. A legfontosabb idei események leltáránál éppen ezért semmi sem bizonyítja jobban a kínai horoszkóp bullshit voltát. 2009 - mint a történelem minden eddigi éve - bőkezűen bánik a biztonságpolitikai látnivalókkal, melyekből szigorúan szubjektív alapon szedtünk csokorba párat. A bőséges mondanivalóra tekintettel két részesre gyarapodó év eleji számvetésünk első részében tehát az alábbi térségekre vetnénk egy-egy pillantást: 

Irak
Libanon
Balkán
Mexikó
Kolumbia
Venezuela

Kevés város büszkélkedhet olyan színes egyéniségű polgármesterrel, mint Moszkva: Jurij Luzskov igazán figyelemreméltó ember. 

Egyszerű család sarjaként született 1936-ban: apja asztalos volt, anyja pedig egy fűtőházban dolgozott. Hárman voltak testvérek, így a szülők alacsony fizetése miatt meglehetősen sokat szenvedtek a szegénységtől. Egy fából épült moszkvai bérház földszintjén tengették mindennapjaikat. A három fiúnak egyetlen kiszuperált kabátja volt, amit még édesapjuk hozott haza a háborúból. Később a Gubkin Olaj- és Gázipari Főiskolán tanult, 1958-ban pedig diplomát is szerzett itt. Az remélte, az olajiparban tud elhelyezkedni, ehelyett azonban a műanyagiparba került. Mindazonáltal itt sem dolgozott rosszul: ugyan csak 1968-ban lépett be a Pártba, 1974-ben már a Vegyipari Minisztérium tervezőigazgatója lett. Itt kezdett eltávolodni a szocializmus eszméjétől, hiszen immár belelátott a termelés és a kutatás hiányosságaiba, problémáiba.