1944. október 15-e a magyar történelem egyik fontos dátuma: ekkor ért véget visszavonhatatlanul a tradicionális elit uralma az országban. A tiszavirág életű nyilas uralom, majd a kommunista diktatúra igencsak befeketítették az ezt követő időszakot a magyar történelemben. Mai adásunkban a nyilaskeresztes mozgalomról, közelebbről annak XII. kerületi véres tevékenységéről beszélgettünk; ennek apropóját Ács Dániel dokumentumfilmje, a 444 gondozásában megjelent A gyilkosok emlékműve, illetve Zoltán Gábor Orgia című regénye szolgáltatták.

Mai adásunkban első alkalommal foglalkozunk a keletnémet filmművészettel, méghozzá annak összesen három olyan alkotásával, melyek a német munkásmozgalom leghíresebb mártírjainak állítanak emléket. Az egyik a Weimari Köztársaság egyik meghatározó politikai szereplője, Ernst Thälmann életét feldolgozó, filmtörténeti ritkaságnak számító, monumentális kétrészes alkotás (Thälmann - Sohn seiner Klasse ill. Thälmann - Führer seiner Klasse) és a berlini spartakista felkeléssel foglalkozó Trotz alledem! (Mindennek ellenére). Az adás letölthető innen. Jó szórakozást!

Hosszú, feszültséggel teli időszak után - amellyel részben már a perpillanat szünetelő kínai történelmi sorozatunkban is foglalkoztunk - 1937-ben nyílt háború tört ki a nemzeti Kína és az imperialista Japán között Pejping (a mai Peking) térségében; a harc augusztus 13-án átterjedt Sanghaj környékére is, amely Kína legfontosabb ipari és kereskedelmi metropolisza volt. A városban és a környező településeken három hónapig folyt a véres küzdelem, ahol a kínaiak a létszámukkal próbálták ellensúlyozni technológiai hátrányaikat, sikertelenül, így október 26-án elkezdték a visszavonulást.

A megtört kínai morál, illetve az érdektelen nyugati közvélemény inspirálása érdekében Kína Generalisszimusza, Csang Kaj-sek úgy döntött, a 88. hadosztály németek által kiképzett és felszerelt elit katonái közül az életben maradtak egy részét hátrahagyja egy hősies utolsó helytállásra. Az ő történetüket mutatja be a The Eight Hundred című 2020-as kínai film, amely a KatPol Kávéház mai adásának témája Enz és Rammjäger83 részvételével.

Réges-régen, egy messzi-messzi Galaxisban... 

A Star Wars (Csillagok háborúja) univerzum ikonikus nyitómondata szinte mindenki számára ismerős lehet, még ha filmeket nem is láttak. Kevés olyan univerzum létezik, amely ennyire sok és ilyen mélyen beépült popkulturális elemet adott nekünk, mint ez a modernkori legenda. Az „én vagyok az apád”, fénykardok, jedi lovagok, az Erő, a rohamosztagosok, a legkülönfélébb járművek és persze a legkultikusabb főgonosz, a kiborg Darth Vader mind-mind kollektív tudatunkban élnek. A KatPol Kávéház mai adásának témája is ez az univerzum, Enz és Grodin részvételével, jelentős kihagyással ugyan, de az eredeti közönségszavazás eredményének megfelelően. 

Az 1899-1901 közötti bokszerlázadás a világtörténelem egyik egzotikus mellékzöngéjeként van kezelve mind a mai napig, amolyan koloniális kalandként, amelynek emlékét elhomályosítja az 1904-05-ös orosz-japán háború. A konfliktus jelentősége azonban túlmutat ezen, hiszen a modern távol-keleti történelem egyik kulcsfontosságú eseménye volt. A bokszerek, ezek „a komédiás cigányok” egyszerű parasztok voltak, akiket a gyarmatosító hatalmak évtizedek óta tartó területnyerő akciói és a hosszú ideje tartó aszály hívott életre. 

A halódó Csing-dinasztia tényleges vezetője, Ce-hszi (Cixi) anyacsászárnő nem mert szembeszállni velük, hanem miniszterei tanácsára a külföldiek ellen akarta felhasználni őket. A bokszerek felkelése, a külföldiek elleni kegyetlenkedéseik sosem látott összefogást eredményeztek a gyarmati hatalmak között: a nyolcnemzeti szövetség életre hívását. Ebben többek között a Monarchia is részt vett tengerészekkel, akik között ott volt az akkor még hadnagyként szolgáló von Trapp, akinek nevét később az A Muzsika hangja c. musical tette ismertté. Ma már komikusnak hangzik, hogy II. Vilmos német császár ezzel bocsátotta útjára katonáit: „Használjátok fegyvereiteket úgy, hogy még ezer év múlva se merjen egyetlen kínai sem ferde szemmel nézni egy németre.” 

Egeresi Zoltán, a Stratégiai Védelmi Kutató Központ munkatársa több mint három év szünet után ismét a podcastunkban vendégeskedik; a téma ezúttal is Törökország, azon belül is azok a katonai beavatkozások, melyeket az Arab Tavasz óta eltelt időszakban az Erdogan-rendszer Azerbajdzsánban és több közel-keleti országban indított.

...avagy mit adott nekünk az EU? 

Az európai integráció 1950-es évek utáni történetéről beszélgetve idézhetjük a Bryan életét, ahol a Római birodalommal kapcsolatban egy ponton felteszik a kérdést: „és mit adtak nekünk a rómaiak?” A borkultúra, utak, közrend felsorolását követően jutnak el a szereplők ahhoz a „demagóg” válaszhoz, miszerint „békét hoztak”, ami az Európai Unió esetében annyira nem is elrugaszkodott megállapítás. Podcastunk keretében ugyanis végig járjuk azokat a befagyott, befagyottnak vélt, vagy mára az integráció miatt kiüresedett konfliktusokat, amelyek az egyes tagállamok között léptek fel a múltban és hosszas katonai adok-kapok után végül az EU létrehozása és működtetése tűnik a járható útnak.

Minden, magára valamit is adó olvasónk/hallgatónk bizonyára feltette magának a kérdést leghamarabb 16 éves kora környékén, hogy mi lett volna, ha a németek nyerik a második világháborút? Podcastunk 55. adásában ezt a kérdést járjuk körbe. Mai témánk az Ember a fellegvárban (The Man in the High Castle) c. sorozat és annak érdekes vonatkozásai.

Sebastian Haffner Az elárult forradalom című könyvében úgy fogalmazott, 1918. szeptember 29-e a német történelem egyik legfontosabb dátuma, amely azonban elfeledett is. Még javában dúlt az első világháború, a németek a sikertelen tavaszi offenzíva (a Kaiserschlacht) után defenzívába kényszerültek az amerikaiak által kiegészített Antant erői ellen. Ekkor Ludendorff tábornok, az ország kvázi katonai diktátora, aki kénye-kedve szerint ugráltathatta még a császárt is, úgy döntött, békésen átadja a hatalmat ellenzékének. Kevés diktátor képes ilyen hideg fejjel meglátni azt, mikor járt már le az ideje, a tábornok pedig úgy gondolta, a háború menthetetlenül elveszett. Ludendorff hatalma kezdettől fogva azon alapult, hogy győzelmet ígért nyugaton, ám ezen a napon azzal állt elő, hogy a hadvezetésnek 24 órán belül fegyverszünetet kell kérnie.

Itt veszi fel a történet fonalát podcastunk, a KatPol Kávéház 54. adása, amely a Kaisersturz nevű német kosztümös drámát mutatja be Rammjäger83 és Enz részvételével. A film, mint címe is ígéri, a császárság bukásának körülményeit mutatja be, aminek egyik nagyon fontos szereplője volt Ludendorff tábornok, aki beindította az események láncolatát. A film azonban mégsem rá koncentrál, hanem a makacs II. Vilmos császárra, az általa igencsak megvetett, ideggyenge unokatestvérére, Miksa badeni hercegre és Friedrich Ebertre, a Német Szociáldemokrata Párt akkori vezetője, a későbbi köztársaság első kancellárjára, majd elnökére.

„Egész Spanyolország felett felhőtlen az ég” - terjedt szét a rádióüzenet az éterben 1936. július 17-én, jelt adva a puccsra készülő tábornokoknak a cselekvésre. Spanyolországhoz nem volt túl kegyes a történelem elmúlt száz éve: előbb Napóleon igázta le őket, majd elvesztették dél-amerikai gyarmataikat, aztán következtek a karlista polgárháborúk, a spanyol-amerikai háború és a királyi diktatúra, mindez nyakon öntve folyamatos puccsokkal, belharcokkal és általános politikai instabilitással, valamint hatalmas vagyoni egyenlőtlenségekkel, a katolikus egyház fojtogató hatalmával és politikai szélsőségekkel.

A második spanyol köztársaság 1931-es megalakulása (XIII. Alfonz király dicstelen bukását követően) úgy tűnt, tiszta lapot biztosít az országnak. Ám a valóság elég gyakran kiábrándító tud lenni: mind a baloldal (radikális szocialisták, anarchisták és kommunisták), mind a jobboldal (királypártiak, karlisták és a helyi fasiszta mozgalom, a falangisták) arra akarta használni a demokratikus intézményeket, hogy társadalmi elképzelését az országra erőltesse. Ennek csak ideig-óráig tudtak ellenállni a köztársaság gerincét alkotó polgári pártok. Gil Robles, a jobboldali pártokat tömörítő CEDA diktatórikus hajlamú vezetője kijelentette: „a demokrácia nem cél, csak egy eszköz arra, hogy az új államot meghódítsuk”.