"A jemeni köztársaság fél évszázaddal ezelőtti megalapítása óta Rijád folyamatosan támogatta a Szanaa-i rezsimet és annak ellenzékét is. Ennek célja az, hogy az egységes, de legyengített Jemen ne jelenthessen fenyegetést a Királyság számára." - J. E. Peterson
"Szépen alakult az új háború, és a szaúdiak, mint a túltáplált sakálok, körbeszimatoltak a határvidéken, hogy egy kis balhét csinálhassanak anélkül, hogy ténylegesen harcba kellene bocsátkozniuk."
Gary Brecher a.k.a. War Nerd még az 1994-es jemeni polgárháborúról tette ezt a megállapítást. Mára az egyébként sem a békés állapotairól ismert ország északnyugati részén annyira elmérgesedett a helyzet, hogy az Arab-félsziget rettegett katonai nagyhatalma ezúttal indokot talált a nyílt beavatkozásra. Hivatalos bejelentésük szerint a jemeni síita lázadók szaúdi határőröket támadtak meg, és több határmenti faluba is megpróbáltak behatolni, ezért a hadsereg "minden eszközzel", többek között 1300 deszantos bevetésével meg fogja tisztítani a területet a betolakodóktól, és légicsapásokat intézett ellenük - a lázadók bejelentése szerint jemeni felségterületen is, de ezt a hivatalos szervek Szaúd-Arábiában és Jemenben is tagadták.(folyt.=>)
Utolsó kommentek