by Rammjaeger83 & SchA

Egy jeles ünnepnapon indított és ezért meglepetésszerűnek szánt, az ellenség remélt felkészületlenségére építő támadás minden bizonnyal az egyik legrégebbi trükknek számít a hadtörténelemben (elég csak a Tet-offenzívára gondolni). A német hadvezetés is ilyesmiben gondolkodott, amikor 65 évvel ezelőtt a mai napon nagy erejű, összehangolt bevetésre küldte a Luftwaffe még megmaradt vadászlégierejének derékhadát – mint később kiderült: utoljára. Ez volt a Bodenplatte-hadművelet, a mai cikkünket pedig azok emlékének szenteljük, akik végrehajtották és elszenvedték azt.

13 szomáliai kalóz – egy balul sikerült támadás folyományaként – december eleje óta raboskodott a Hr. Ms. Evertsen holland fregatt fedélzetén. Nemrég azonban a holland legénység vízre bocsátotta lepukkant csónakjukat, ellátta őket üzemanyaggal és élelemmel, majd minden különösebb felhajtás nélkül szabadon engedte őket. Az indok: senkinek sem volt kedve perbe fogni őket. Abszurd? Biztosíthatok mindenkit, a helyzet még ennél is sokkal siralmasabb.

A cím nem egy politikai párt buta kampányszlogenjének paródiája, hanem a szentpétervári Hadtörténeti Múzeum - korábban Tüzérségi Múzeumként ismert intézmény - egyik egyedülálló állandó kiállításának neve. A 2009. november 10-én 90. születésnapját ünneplő Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov személyes tárgyait, kitüntetései másolatát és általa tervezett (és mások által sokszor lekoppintott) fegyverek világunkban létező legszélesebb körű gyűjteményét felvonultató tárlat blogunkon való bemutatása ezért különösen aktuális.

Kevés olyan olvasónk lehet, aki a "szeretet ünnepéről" a KatPol nevére asszociál, és be kell hogy valljuk, mi ebben nem is találunk semmi kivetnivalót. Most mégis régóta szünetelő interjúrovatunk felélesztésével szeretnénk némileg hozzájárulni az ünnepi időszak tartalmas eltöltéséhez. Irán, Irak, Afganisztán és Pakisztán néha már-már végeláthatatlannak tűnő problémaköréről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.

Rammjaeger83 & SchA

A mai napon a hagyományoknak megfelelően ismét anyázós stílusú cikket tálalunk a kedves olvasó elé, de a változatosság kedvéért relatíve könnyed témában. Bizonyos szempontból hiánypótló írásnak is szánjuk egyben, mivel a szellemi eltévelyedés/tunyaság és a hatásvadász tollforgatás olyan megnyilvánulási formáinak elemzésére és kategorizálására teszünk kísérletet, melyekkel már több alkalommal foglalkoztunk a blogon.

Szégyen-gyalázat, de október végén anélkül múlt el egy csinos kis háború évfordulója, hogy mi erről megemlékeztünk volna itt a blogon. Tény ami tény, egy nem túl hosszú, sem túl véres, ezért nem is túl népszerű, konfliktusról van szó. (mondjuk  mostanában, a dalai láma látogatása kapcsán lehetett róla hallani). Végeredményét és hatásait tekintve azonban annál jelentősebb. Következzen az első darabja egy kétrészes sorozatnak, amely az 1962-es kínai-india határháborúval foglalkozik.

Annak idején egy cikkel megemlékeztünk Chareles Freeman megbuktatásáról az NIC elnöki posztjáért folyó versenyben. Most egy hasonló helyzetre hívta fel a figyelmet Stephen  M. Walt, a Foreign Policy egyik szerkesztője. Az alaphelyzet a következő: létezik egy olyan hivatal az amerikai államigazgatásban, hogy "Office to Combat and Monitor Anti-Semitism". Elbüvölő kis, a politikai korrektség által életre hívott iroda lehet, valószínűleg a jövőben errefelé is elszaporodnak az ilyen PC intézmények, amik harcolnak például a gender mainstreamingért és a többi, civilizált ember számára oly nélkülözhetetlen vívmányért. Obama a hivatal élére Hannah Rosenthalt akarja kinevezni, amit támogatnak a baloldali, és elleneznek a jobboldali amerikai zsidó szervezetek.

Biztos vagyok benne, hogy az amerikai átlagpolgár már feltette magának a kellemetlen kérdést: "Mégis milyen haszna volt/van édes hazámnak az afganisztáni és iraki háborúból? Nagyon szép dolog, hogy felszabadítottuk őket, azután felvettük a harcot az őket terrorizáló iszlamisták ellen, de nekünk mi előnyünk származik ebből?" Nos, úgy látszik, egy választ máris kaphat, de bizonyára nem egészen olyat, amilyenre számított. Történt ugyanis, hogy a kaliforniai Salinas városának polgármestere, Dennis Donohue még februárban meghívta a Monterey-i Haditengerészeti Posztgraduális Iskola Afganisztánt és Irakot megjárt oktatóit, hogy tapasztalataik birtokában tanácsadóként segítsék a hatóságok harcát az ott működő egyre pofátlanabb bűnbandák ellen. A 15 önkéntes - főleg (természetesen) haditengerészeti tisztek - tevékenységéről nemrég beszámolt a Washington Post.(folyt.=>)

Hétfő és csütörtök között érdekes látványban lehetett része Péterváron a Naberezsnaja Lejtenanta Smidta környékén sétálóknak: egy méretes, francia zászlóval ellátott Mistral-osztályú (és ezt a nevet viselő) helikopterhordozó állt a part mellett, hálás témát nyújtva a fényképezés kedvelőinek (például nekem). A hajó nem csak városnézésre jött a Néva-parti nagyvárosba.

"A jemeni köztársaság fél évszázaddal ezelőtti megalapítása óta Rijád folyamatosan támogatta a Szanaa-i rezsimet és annak ellenzékét is. Ennek célja az, hogy az egységes, de legyengített Jemen ne jelenthessen fenyegetést a Királyság számára." - J. E. Peterson

"Szépen alakult az új háború, és a szaúdiak, mint a túltáplált sakálok, körbeszimatoltak a határvidéken, hogy egy kis balhét csinálhassanak anélkül, hogy ténylegesen harcba kellene bocsátkozniuk."

Gary Brecher a.k.a. War Nerd még az 1994-es jemeni polgárháborúról tette ezt a megállapítást. Mára az egyébként sem a békés állapotairól ismert ország északnyugati részén annyira elmérgesedett a helyzet, hogy az Arab-félsziget rettegett katonai nagyhatalma ezúttal indokot talált a nyílt beavatkozásra. Hivatalos bejelentésük szerint a jemeni síita lázadók szaúdi határőröket támadtak meg, és több határmenti faluba is megpróbáltak behatolni, ezért a hadsereg "minden eszközzel", többek között 1300 deszantos bevetésével meg fogja tisztítani a területet a betolakodóktól, és légicsapásokat intézett ellenük - a lázadók bejelentése szerint jemeni felségterületen is, de ezt a hivatalos szervek Szaúd-Arábiában és Jemenben is tagadták.(folyt.=>)