A jelek szerint a Kadhafi-rezsim ellen immár NATO-parancsnokság alatt zajló légi és haditengerészeti műveletek eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött nyugati reményeket, ugyanis az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország bejelentették, hogy katonai tanácsadókat küldenek a líbiai felkelők megsegítésére, akiket egyébként az ország legitim urainak ismernek el. Mivel borítékolható volt, hogy ez a szkeptikus újságírók számára kiváló alkalmat kínál az USA dél-vietnami katonai beavatkozásával vont kényelmetlen történelmi párhuzamokra, a francia és brit kormányszóvivők sietve leszögezték, hogy Bengáziba küldött tanácsadóik létszáma minimális, és feladatkörük csak technikai és logisztikai területekre terjed ki, a a felkelők harci kiképzésére nem.

Azoknak, akik nem ismernék, az Inspire - elvileg - az AQAP (Al-Qaeda in the Arabian Peninsula) sajtóterméke, egy újság, ami angol nyelven toboroz követőket a "dzsihádra", vagyis az AQ esetében harcra és főleg terrortámadások elkövetésére amerikai és európai célpontok ellen. Az újság az ún. open source jihad jegyében íródik, vagyis kézikönyvként szolgál a bombakészítéshez, merényletek előkészítéséhez, titkos kommunikációhoz, gerillaharchoz, nyakon öntve egy jó adag spirituális-vallásos tartalommal, 16 éves és idősebb fiúknak-lányoknak. Az első rész 2010. júliusában jelent meg, és a mai napig további 4 követte. A média elég rendes felhajtást csapott körülötte, mivelhogy az AQ ezzel a taktikával új,  potenciális terroristák százezreit szólíthatja meg a nyugaton, sorra fognak alakulni a fundamentalista sejtek a békés kertvárosokban, aztán jönnek a robbantgatások meg a fogaknak csikorgatása.

A líbiai harcokat kísérő lankadatlan médiafelhajtás közepette nem sok figyelmet kapott az, hogy az arab forradalmi hullám nemcsak ott eredményezett külföldi katonai beavatkozást. Március 14-én - a letűnt szocialista tömb lakóinak bizonyára valamelyest ismerősen csengő forgatókönyv szerint - Bahrein kormánya az ellenzéki tüntetők és a hatóságok közötti egyre súlyosabb összecsapások után formálisan is katonai segítséget kért az olajmonarchiákat tömörítő Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) többi tagállamától, melyre válaszul Szaúd-Arábiából 1200, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) pedig 800 katona érkezett a kis országba, hivatalosan a kormányzati épületek és gazdasági infrastruktúra védelmére ill. a béke és biztonság megerősítésére (melynek jegyében a tömeges letartóztatásokkal járó szükségállapot is érvénybe lépett). A GCC egyébként az intervenció előtt és után is kinyilvánította támogatását a bahreini uralkodócsalád iránt, ami Katar és az UAE részéről azért némileg megmosolyogtató annak ismeretében, hogy ezzel párhuzamosan a kormányellenes felkelőket segítő líbiai légtérzárhoz is hozzájárulnak.

... avagy ha az ember objektívan kezdi szemlélni a dolgokat, egy idő után rájön, hogy semmit sem lehet objektívan szemlélni.

A mai elméleti cikk egy 1985-ben végzett szociálpszichológiai kísérletet mutat be, ami kitűnően illusztrálja, hogy a tévében, újságokban, interneten, stb. megjelenő hírek esetében felesleges az objektivitásról, illetve annak hiányáról elmélkedni. Ennek megítéléséhez a közönségnek is objektívnak kellene lennie, ami - különösen a gumicsont témáknál - képtelenség. Magyarán az objektivitás általában szubjektív kategória. A gondolatmenet innentől Robert P. Vallone, Lee Ross és Mark R. Lepper uraké, akik a Stanford Egyetem kutatói voltak a '80-as években, és az alábbi címmel publikáltak egy rövid tanulmányt a Journal of Personality and Social Psychology c. lapban:

Kadhafi állítólag nagy Rommel-rajongó. Legalábbis ezt állítja március végi cikkében az alábbi ausztrál hírlap online kiadása. Ahogyan a líbiai sivatagi háború egyre inkább a kadhafista és a lázadó erők közti oda-vissza fogócskázásba fullad a Szidrai-öböl mentén, néhány angolszász újságírónak és szakértőnek végre feltűnt, hogy katonai szempontból a történelem ismétli önmagát. 

by Rammjaeger83 & SchA

A közelmúltban egyik kommentelőnk hívta fel a figyelmünket arra, hogy mindeddig nem mutattuk be tárgyilagos, kiegyensúlyozott módon a Peru és Ecuador közötti határvitát. Ami azt illeti, a közvélemény túlnyomó többségéhez hasonlóan mi is úgy véltük, hogy ez csak két jelentéktelen dél-amerikai állam érdektelen konfliktusa, amelyhez Európának semmi köze, következésképpen az állásfoglalásnak sincs értelme.

A történelmi tények figyelmes vizsgálata során viszont arra jutottunk, hogy a dél-amerikai kontinens legösszetettebb és legkiélezettebb konfliktusával állunk szemben, amelynek megvan a maga morális dimenziója, és ezért a fejlett Nyugat részéről a semlegesség - pontosabban a közöny - hagyományos politikája semmiképpen nem indokolt többé. Következzen tehát a perui-ecuadori határkonfliktus, tágabb értelemben a Peru és szomszédai közötti ellentétek történetének rövid bemutatása.

A líbiai kormányellenes felkelésekről szóló kezdeti híradások közül a jelek szerint főleg azok keltették fel a (nyugati) közvélemény figyelmét, amelyek Kadhafi ezredes fekete zsoldosainak véres tetteiről számoltak be. Ennek kapcsán érdemes felhívni a figyelmet arra a politikailag talán nem teljesen korrekt, de a jelenlegi helyzetben korántsem elhanyagolható tényezőre, hogy a „Vezető Testvér” már évtizedek óta – a gazdasági célok mellett – hatalmának megszilárdítására használja fel a fekete-afrikai betelepülőket.

A mai napon az egyik testvérblogunk, a Töriblog szerzője, Hami tollából származó cikket kínálunk a fukushimai erőmű balesetéről, kálváriájáról és az események lehetséges következményeiről. Read & enjoy, Hami fáradozásáért pedig a szerkesztőség ezúton is köszönetet mond!

25 évvel a csernobili atomkatasztrófa után újabb nukleáris baleset borzolja az emberek idegeit. Japán történetének legnagyobb fölrengése, és az azt követő igen erős szökőár következtében ugyanis a Fukushima dai ichi erőműben olyan sérülések keletkeztek, amely miatt több komoly baleset következett be. Ebben a posztban a baleset körülményeit szeretném egy kicsit boncolgatni, majd pedig a következményeit.

Érdekes cikk jelent meg a kanadai Globe and Mail internetes kiadásában még februárban (elolvasható itt). Bár maga a cikk már vagy három hete lejött, azért írunk róla mégis hírrovatunkban, mert én csak most találtam meg és bizonyos szempontból változatlanul aktuális. Továbbá, bár maga a cikk is érdekes (Kadhafiról mint az afrikai egység nagy támogatójáról szól), minket most jobban érdekel a hozzá tartozó térkép (ld. bentebb, nagyobb térkép a linkelt cikkben). 

A szerte az arab világban zajló forradalmakról annyi okos gondolat jelenik meg nap mint nap az interneten, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Gondoltam, én is leteszem a közmondásbeli két centemet a forradalmak leképződéséről a médiában és a nyugati reakciókról általában, eggyel több vélemény nem árt. A kiindulópontom pedig a következő, egyszerű tétel: A nyugati/magyar közbeszéd már megint segget csinál a szájából, mert olyan dologban próbál okoskodni, amit nem ismer, és ami két hónappal ezelőttig nem is érdekelte.