Kadhafi állítólag nagy Rommel-rajongó. Legalábbis ezt állítja március végi cikkében az alábbi ausztrál hírlap online kiadása. Ahogyan a líbiai sivatagi háború egyre inkább a kadhafista és a lázadó erők közti oda-vissza fogócskázásba fullad a Szidrai-öböl mentén, néhány angolszász újságírónak és szakértőnek végre feltűnt, hogy katonai szempontból a történelem ismétli önmagát. 

Amint az itteni, itteni, illetve különösen az itteni  elemzések nagyon helyesen megállapítják, nemcsak Líbia katonaföldrajzi adottságai maradtak változatlanok az Afrika Korps jó hetven évvel ezelőtti hadműveleti óta, de – hála a szövetséges légicsapásoknak és a szemben álló felek felszereltségi szintjének – a hadviselési taktika is nagyban emlékeztet a tengelyhatalmak és a szövetségesek sivatagi háborújára. 

Bár földrajzi értelemben Rommel hadműveletei a jelenlegi fronttól keletre, a jelenleg a Líbiai Nemzeti Tanács által birtokolt „hátországban”, Bengázi és Tobruk környékén, illetve az egyiptomi határon zajlottak, a kérdéses városok majdnem annyiszor gazdát cseréltek 1941-42 folyamán, mint az elmúlt hetekben a keletebbre fekvő Brega és Adzsábija. 

A fent említett második taktikai analízis megállapításai a hadműveleti hasonlóságokról a következők: 

1. A líbiai partvonal természetes adottságai (akadályok teljes hiánya, sík terület, jelentős földrajzi távolságok) gyors előrehaladást tesznek lehetővé a szemben álló felek gépesített csapatai számára. Ez azonban az utánpótlási vonalak hosszúra nyúlásával jelentős problémát jelent, hiszen gyors sikerek esetén a támadóék hamar kifogyhat vízből, üzemanyagból és lőszerből, majd emiatt visszavonulásra kényszerül, hogy csökkentse a távolságot hátországi bázisaihoz képest.

A mai technika egy kissé...

2. A partvonal mentén elhelyezkedő városok természetesen stratégiai fontossággal bírnak. Bár Szirte, Adzsábija vagy Rasz Lanuf sem méretben, sem védettség mértékében nem hasonlítható a világháború során az angol csapatok által erőddé kialakított, és az Afrika Korps által kétszer is megostromolt Tobrukhoz, amely most keleti fekvése miatt a felkelők érintetlen fellegvárának számít, ennek ellenére meghatározó, hogy birtoklásukért milyen jellegű harcok folynak. Ez idáig a szemben álló felek egyike sem próbálkozott a kérdéses városok bekerítésével, blokád alá vonásával, majd továbbhaladással a stratégiai jelentőségű célpontok felé. Ez magyarázható természetesen a rendelkezésre álló csapatok és haditechnika kis számával is, de azt se felejtsük el, hogy európai ”előképeikhez” képest a kadhafisták és a felkelők hazai hadszíntéren harcolnak, ahol már csak PR-szempontból is elengedhetetlen a városok feletti ellenőrzés gyakorlása. Ennek kapcsán különös figyelmet érdemel a Rommel ellen küzdő brit csapatok SAS kommandós egységeinek alkalmazása, akik gyakorlatilag a mai lázadókéval azonos technikával (technicallal), csak egy hangyányival alaposabb kiképzés birtokában eredményesen zaklatták a sivatag felől a tengely csapatait.

... lerobbantabbnak tűnik a réginél.

3. Ahogyan a világháborúban is, ma is meghatározó a légierő szerepe. Akárcsak a sivatagi hadműveletek során 1942-43-ra megerősödő szövetséges légierő, úgy a mostani koalíciós légi fölény is döntő taktikai előnyt jelent a szárazföldi csapatok számára. A különbség természetesen adott: míg az RAF a Lutfwaffe erőinek visszaszorítása után szabadon támogathatta Montgomery csapatainak előrenyomulását az Afrika Korps-al szemben, addig a koalíciós ellentétek és a nemzetközi tiltakozás révén a jelenlegi légicsapások bár földre kényszerítették Kadhafi légierejét, de nem nyújtanak hathatós és egyértelmű légi támogatást a felkelők támadó műveleteihez.  

4. A cikk megállapításait kiegészítendő: ahogyan az Afrika Korps számára a vereséget végül is a szövetséges csapatok 1942. novemberi algériai partraszállása jelentette, úgy Kadhafi számára is létfontosságú a kétfrontos háború elkerülése. Nem véletlen, hogy a szövetséges légicsapások ellenére csapatait a Tripolihoz közelebb fekvő, „nyugati frontot” jelentő felkelő kézben lévő városok, elsősorban Zintan és Miszráta ellenőrzés alá vonására koncentrálta, a mostani helyzet állása szerint sikerrel, elkerülve Tripoli bekerítését.  Ha a Nemzeti Tanács csapatai nem találnak módot arra, hogy helyben, megvessék a lábukat Nyugat-Líbiában, vagy átkeljenek a sivatagon a part menti városok megkerülésével, és a szövetséges légi támogatás intenzitása is csökken, akkor a beígért arab és amerikai fegyverszállítások ellenére is elhúzódó konfliktusra van kilátás az ismét harctérré váló Észak-Afrikai területeken.

Hozzá kell tenni: amíg a világháborús hadmozdulatok ennyi évtized távlatából részletesen dokumentáltak és nyomon követhetőek (az evidens, tematikus Wikipedia szócikkek mellett érdemes megtekinteni az alábbi, líbiai oldalt, mely a világháborús helyszínek és események feltérképezésével foglalkozik; egy rövid történeti összefoglalót a hadműveletekről; illetve a bőségesen hozzáférhető nyomtatott szakirodalmon kívül például az alábbi angol nyelvű elemzést), addig az elmúlt egy hónap szárazföldi harcainak nyomon követése már valamivel nehezebb. Nem csak a hivatalos líbiai média értelemszerű dezinformációi, de a felkelők kezdetben igen lelkes, ám mostanra kissé visszafogottá vált online jelentései sem jelentenek túl nagy segítséget a harcok nyomon követéséhez. A Líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács hivatalos weboldala, amely a harcok kezdetén igen látványos és ígéretes, „zászlócskás” módszerrel jelezte a front állását, például egy hónapja egyáltalán nem frissült. (Valószínűleg nem éreznek nagy kedvet a piros-fekete-zöld trikolórok kadhafista egyszínűre történő visszacseréléséhez..) A legnagyobb ellenzéki híroldal  pedig, amelyik szorgalmasan követi a nemzetközi hírügynökségek jelentéseit, egyáltalán nem rendelkezik térkép-opcióval, ahogyan az Al-Jazeera Líbia-blogja  sem. 

Ezt kellett volna időnként frissíteni...

A legjobbnak talán a BBC online térképe tekinthető, amelyik március 19.-e óta naponta frissülő összefoglalóval és térképpel segíti a hadműveletek áttekintését. Reméljük, minél tovább folytatják. Ha olvasóinknak tudomásuk van ennél is jobb összefoglalókról, megint csak leszámítva az amúgy kiterjedt, de sajnos szintén térkép nélküli Wiki-forrásokat, azt nagy örömmel fogadjuk a kommentek között!

Megjegyzés: Bár múlt péntek már elmúlt, ezúton is szeretnénk kifejezni elismerésünket a román haditengerészet meggyőző hozzájárulása iránt, melynek keretében egy félelmes erejű, 76 mm-es ágyúval felszerelt fregattal rettentik el azokat a gaz fegyvercsempészeket a líbiai partoktól, akiknek eszükbe jutna Kadhafi erőit segíteni. Szurkolunk, Regele Ferdinand! Mellesleg kíváncsian várjuk, hogy román barátaink, vagy a tőlük nem sokkal lemaradó bolgár bajtársak hasonlóan kompetens hajója teljesít majd jobban ebben a veszélyes és nagy kihívásokkal teli műveletben. 

Reméljük tehát, hogy az elkövetkező napokban okosabbak leszünk, és kiderül, hogy Kadhafi lesz-e 2011 újabb Sivatagi Rókája, vagy azért, mert taktikai géniuszként kijátssza a felkelőket és megszilárdítja hatalmát országa Tripoli felé eső oldalán, vagy azért, mert példaképéhez hasonlóan végül ő is vereséget szenved, és néhány év múlva már csak némi történelmi-szakmai nosztalgiával emlékezhetünk, akár a Wehrmacht afrikai kalandjára. (Azért valószínűleg kadhafis ajándéktárgyakat még egy ideig nem lehet majd vásárolni.)

 
Valószínűleg mindkét jelenlegi harcoló fél örülne már néhány ilyen Pz. II-nek is.

Hozzá kell tenni, ezzel a rövid szösszenettel természetesen nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, a hazai online médiában felbukkanó líbiás cikkek alatt számos helyen felfedezhetőek olyan kommentelők, akik több-kevesebb sikerrel már felfedeztek hasonló párhuzamokat. 

Apropó németek. Zárszóként nem mehetünk el amellett a távolságtartás mellett, amivel Berlin viseltetik az egész líbiai kérdés kapcsán. Nemcsak a politikai ellenzék, de a civil társadalom széles körének tiltakozását váltotta ki a német kormány döntése, melynek értelmében nem csak tartózkodtak a líbiai nemzetközi beavatkozást megalapozó, repüléstilalmi zónát elrendelő ENSZ BT-1973-as határozat  szavazásán , de semmilyen katonai segítséget nem hajlandóak nyújtani a közvélemény által amúgy emberi jogi megfontolásból többségében támogatott beavatkozáshoz. Sőt, átmenetileg még a hadihajóikat is kivonták a Földközi-tengeri NATO haditengerészeti misszióból. (Utóbbinak amúgy semmi köze Líbiához, de azért biztos, ami biztos.) A kialakult negatív képen nem javít sokat, hogy cserébe gyorsan megszavazták az afganisztáni német misszió kiterjesztését, hogy ezzel is „tehermentesítsék” a líbiai partoknál fáradozó NATO-szövetségeseiket.

A német kormány a tartózkodást a katonai beavatkozás elítélésével és a vértelen megoldás támogatásával (gazdasági szankciók stb.) magyarázza. Magának a BT-szavazásnak a kapcsán felmerült az egyszerű „jópontszerzés” magyarázata is - Kína és Oroszország szintén a beavatkozást ellenzők, illetve a szavazás során tartózkodók táborába tartoznak, állandó tagként pedig támogatásuk elengedhetetlen ahhoz, hogy Berlin is egyszer ilyen pozícióhoz juthasson a Tanácsban.  Mindezek ellenére történelmi párhuzam azért szemet szúrhat egyeseknek.

Egyrészt, a Bundeswehr külföldi bevetéseit áttekintve (például itt és itt) láthatjuk, hogy a Balkánt leszámítva a német hadsereg a nemzetközi missziói során gondosan elkerüli a világháborús helyszíneket (persze nem mintha túl sok nemzetközi misszió zajlana mondjuk a hajdani keleti fronton, szóval erre túl sok lehetőségük sincs), másrészt a mai napig nagy port kavarnak a német médiában a külföldi katonai missziók során bekövetkezett esetleges „félreérthető” események. Emlékezetes például az Izraeli légierő 2006-os esete a Kriegsmarine Földközi-tengeri járőrhajójával (hűha!!), de hasonlóan óriási botrány kerekedett a ugyanebben az évben az Afganisztánban szolgáló német különleges erők egyik dzsipjére felfestett Afrika Korps-szimbólumból is.  (Megint csak hűha, a fotón látható pálmafa még csak keresztet sem tartalmaz, horgot pláne nem.. Korrekció: azért ott középen befigyel valami, köszönjük az észrevételt, a cikk szerzője meg nem lát.) 

 
Ezen ment a balhé 2006-ban.

Egyszóval nem lennénk meglepődve, ha a német kormány az egyéb jól és kevésbé jól hangzó indokok mellett senkinek sem óhajtana magas labdát feldobni azzal, hogy emberi jogi megfontolásból Észak-Afrikába vezényli a Luftwaffét, hogy újfent ellenséges páncélosokat bombázzon. Pedig milyen stílusos lenne.