„Phenjan, december 19. (KCNA) – Kim Dzsong Il, a Koreai Munkáspárt főtitkára, a KNDK Nemzeti Védelmi Bizottságának elnöke és a Koreai Néphadsereg főparancsnoka jelentős szellemi és fizikai megterhelés következtében 2011. december 17-én 08:30 órakor helyszíni iránymutató látogatása során a vonaton elhunyt.” 

Az észak-koreai diktátor halálhíre decemberben pillanatok alatt bejárta a Földgolyót. Munkásságáról a média világszerte a személye köré vicces vagy félelmetes – és bizony gyakran az ellenérdekelt szolgálatok által fabrikált – anekdotákból fonódott legendacsokor felelevenítésével emlékezett meg. A Kedves Vezér születésnapja alkalmából a KatPolra oly jellemző legendás empátiánkkal felvértezve megpróbáljuk az esendő, olykor komikus emberi arc mögött felfedni a gátlástalan diktátor életútjának szakmai szempontból vitathatatlan érdemeit és tagadhatatlan gyarlóságait (bár a vicces képekről mi sem tudtunk lemondani). Az első rész Kim Dzsong Il belpolitikai pályafutását vázolja fel, míg a második részben a hatalmi átmenet kilátásait vesszük majd szemügyre.

Az amerikai katonai témájú popkultúra tárgyalása után ideje, hogy kicsit kiszélesítsük a képzeletbeli palettát. Nem ritka ugyanis, hogy különféle alkalomból más nemzetek nótáiból fakadnak dalra katonai együttesek, illetve különféle nemzetek katonai dalait hallhatjuk valamilyen más nemzet fiainak és lányainak interpretációjában. A képzeletbeli paletta igen széles is lehet, mi most csak néhány, főleg a keleti féltekéről származó példával adunk egy kis ízelítőt.

Az index.hu-n - meg a Yedihot Ahronotnak hála szerte a világban - megjelent a hír, miszerint Izrael államot kevesebb, mint 9 perc alatt eltörölhetik a Föld színéről egy iráni blogger számításai szerint, alapvetően kétféle reakciót válthatott ki az emberekből. Vagy sápítoztak a zsidó állam hajszálon függő létén, és a fenyegető gyilkosiszlámfanatikus veszélyen, vagy elégedetten dörzsölgették tenyerüket, hogy végre-valahára, a kapnak a pofájukra a cijonistákok is, végre. Én személy szerint mindkettőt kreténségnek tartom, de szántam az időmből egy Izrael-eltörléshez szükséges adagot arra, hogy utánanézzek ennek az ominózus iráni blogbejegyzésnek.

A hidegháborús nagyhatalmi versengés nemcsak az ideológia és a haditechnika, de a katonai gondolkodás terén is folyt. Ennek egyik megnyilvánulásaként Mao Ce-tung, Che Guevara, Vo Nguyen Giap, Carlos Marighella és elvtársaik megalkották a "népi felszabadító háború" különböző elméleteit, hogy más felkelőknek is útmutatást kínáljanak az ellenséges tábor "gyenge láncszemeinek" kiiktatására. Az már viszont kevésbé ismert, hogy néhány brit, francia és amerikai katonatiszt elfogadta a kihívást. Nemcsak a gyakorlatban szálltak szembe a világszerte előretörő felforgató eszmékkel, hanem írógépet ragadtak, hogy módszerrel módszert, doktrínával doktrínát állítsanak szembe, így lefektetve a felkelők elleni tevékenység (COIN) elméleti alapjait. Mivel az utóbbi témával eddig is részletesen foglalkoztunk, katonai teoretikusokkal viszont szinte egyáltalán nem, épp itt az ideje, hogy a közeljövőben részletesebben is bemutassunk néhányat a COIN eddig csak futólag említett bölcsei közül.

Idén január 5-én jelent meg a Védelmi Stratégiai Iránymutatás, mely az utolsó évét taposó Obama-adminisztráció elképzeléseit tartalmazza az amerikai fegyveres erők jövőjéről. Ez még nem tekinthető egy gyökeresen új stratégiának vagy katonai doktrínának, csupán az alapot szolgáltatja ezek későbbi kidolgozásához. Azt viszont elég jól lehet látni, hogy mik lesznek a főbb irányvonalak az Egyesült Államok "poszt-9/11" fegyveres erőinél.

Atroxtól származó vendégsorozatunk ötödik, utolsó része következik, mely a keresztes háborúk idején megalakult lovagrendek sorsával foglalkozik a Szentföld elvesztése után.

A szerkesztőségben nemrég eltűnődtünk azon, milyen lenne egy, a KatPol és a hasonló profilú blogok olvasótáborára specializálódott vendéglátóipari egység valahol a belvárosban. Nemcsak kiszolgált katonák járhatnának oda, hanem bárki, aki élénken érdeklődik a biztonságpolitika, a haditechnika iránt. Elképzeljük a nagy csatákról, híres fegyvertípusokról készült festményeket, archív fényképeket a falakon, a plafonról damilon lógó repülőgépmodelleket, a T-90 páncélvédettségéről, a legújabb amerikai/kínai/orosz "csodafegyverekről", a HM fegyverbeszerzéseiről meg hasonló témákról enyhén alkoholos közegben hajnalig folytatott eszmecseréket. Kifejezetten erre a tevékenységre szolgálna egy különterem is, amely különböző hadtörténeti és haditechnikai kiadványokból kitépett lapokkal lenne kitapétázva, hogy a vitába elegyedő felek akár a helyszínen is tájékozódhassanak a fegyvertípusok technikai paramétereiről, az egyes csaták legapróbb mozzanatairól.

Talán egy szép napon meg is csinálnánk, ha értenénk hozzá, és ha valaki volna oly kedves alacsony kamatra hitelezni nekünk egy kis indulótőkét. De egy ilyen műintézmény még ebben az optimális esetben is csak akkor számíthatna igazi hírnévre, ha sajátos ital- és ételkülönlegességekkel szolgálná vendégei szórakozását. Egy kicsit ötleteltünk arról, mik lehetnének ezek.

Az új évben a 4. résszel folytatódik a keresztes hadjáratokról szóló vendégsorozatunk:

A harmadik keresztes háború

Szaladin [Salah ad-Din, صلاح الدين], a nagyszerű hadvezér 1171-re egész Egyiptom egyeduralkodójává válik és megalapítja az Ajjúbida-dinasztiát, melyet majd a mamelukok buktatnak meg 1250-ben. Felszámolja az egyébként is népszerűtlen Fátimidák uralmát, majd Egyiptomot visszavezeti a szunnita vallási irányzathoz. Célkitűzése között szerepel az egész Szentföld egyesítése, és a keresztesek kiűzése a területről. Ügyes diplomata, jó politikus és nagyszerű hadvezér. Látszólag senki és semmi nem képes megállítani előretörését, megerősödését. A következő tizenöt évben hatalmát és birodalmának területét jelentősen megnöveli, és már magát Jeruzsálemet is közvetlenül veszélyezteti. Az Úr 1187. évében hatalma, befolyása már akkora fenyegetést jelent minden keleti keresztény számára, hogy azok még egyszer, utoljára egyesítik hadaikat, és a lovagrendekkel kiegészülve készen állnak arra, hogy megsemmisítsék Szaladin hadait.

A Josefov erőd egy hangulatos, bár a régi ragyogását elveszett védelmi létesítmény, mely Jaromer városka szélén terül el Csehországban. Annak idején 1780. és 1787. között II. József osztrák császár építtette Kelet-Morvaország védelmére a poroszok ellen. Köszönhetően annak, hogy soha nem próbálták megostromolni, jó állapotban maradt meg az utókornak. Fénykorában 12.000 katona állomásozott itt, ma már hírmondójuk sem maradt. Van viszont helyettük egy katonai múzeum, ott készültek az alábbi képek. 

by 5.g & CN & Rammjaeger83 & SchA

Néhány évvel ezelőtt War Nerd felhívta a figyelmet a hidegháborút követő első, sok tekintetben szánalmas évtized egyik ritkán emlegetett sajátosságára: a korszak fegyveres konfliktusainak stratégiai, történelmi jelentősége szinte fordított arányban állt a rájuk irányuló médiaérdeklődés szintjével. Ennek megfelelően óriási felhajtás kísérte a minimális veszteségekkel járó első intifádát és az északír konfliktust, továbbá a nagy horderejűnek beállított délszláv háborún is boldog-boldogtalan előszeretettel csámcsogott. Zajlottak viszont ezekhez képest gigantikus, öldöklő, fontos háborúk Afganisztánban, Dél-Szudánban, Kongóban vagy Etiópia és Eritrea között - de említhette volna Algériát is -, melyekkel lényegében a kutya sem foglalkozott.