A történelmi emlékezet egyik leglátványosabb, mondhatni népművészeti formája a haditechnikai eszközök makettezése. Szerkesztőségünk is bepillantást nyert ebbe a közelmúltban, amikor meghívót kaptunk egy legokiállításra, amely a KÖKI Terminálban került megrendezésre, és ahol a meghívás tárgyát képező II. világháborús német hadihajó, a Scharnhorst reprodukciója is megtekinthető volt. Építője, Szrimacz László, kinek fáradozásaihoz ezúton is gratulálunk, valóban mert nagyot álmodni, ahogy az alábbiakban is kiderül. Mielőtt azonban rátérnénk a makett bemutatására, illik dióhéjban szót ejteni magáról a megjelenített hajóosztályról is.
Olajbúvár III. - Hárman páncélban
2015.09.05. 13:52 KatPol Blog
Következik a Szekeres József nyugállományú ezredessel készített interjú írott változatának folytatása a harmadik résszel, mely eredetiben itt hallgatható meg.
* * *
A haderő modernizációja
1978-ban elkezdődött az átfegyverzés a T-72-re, és úgy döntöttek, a tatai ezrednél azt én fogom csinálni. Ezért kineveztek parancsnoknak, ahhoz pedig elő kellett léptetniük alezredesnek, megint soron kívül. Akkor már három éve voltam ezredtörzsfőnöki beosztásban. Ezredessé 1984-ben léptettek elő, amikor élenjáró ezrednek nyilvánítottak minket. Hozzáteszem, hogy a Magyar Néphadsereg történetében én voltam az első harckocsizó ezredparancsnok, akit ezredessé léptettek elő. Pl. Mórocz altábornagy, később hadseregparancsnok és honvédelmi minisztériumi államtitkár, Verpeléten őrnagyként volt az ezredparancsnokunk, úgy ment hadosztálytörzsfőnöknek is. Pacsek vezérkari főnök Rétságon volt ezredparancsnok alezredesként, később Mórocz helyett ő lett a hadosztálytörzsfőnök. Őt sem léptették elő. Darányi vezérőrnagy, hátországi védelmi parancsnok, alezredesként jött hadosztályparancsnoknak a kalocsai ezredtől.
9 komment
Címkék: magyarország tank szovjetunió hidegháború
Olajbúvár II. - Az ötvenöcsi
2015.08.30. 16:16 KatPol Blog
Ma folytatjuk a Szekeres József nyugállományú ezredessel készített interjú leközlését a második résszel. A módszer változatlan, vagyis a szöveg nem mindenhol egyezik szóról szóra a hanganyaggal. Nem is szaporítjuk tehát tovább a szót, inkább átadjuk az ezredesnek.
* * *
Átfegyverzés
Az '50-es években a katonai tanintézetek, köztük a tatai Rákosi Mátyás Páncélos Tiszti Iskola, T-34-en és a T-34 alvázára épített SzU-85 önjáró lövegen folytatta a kiképzést, de az alakulatok még nehéztechnikával voltak ellátva, ezért a felavatott tiszteket zászlóalj és ezred szinten arra képezték vissza. A katonai főiskola utolsó másfél évében én már a T-54-et tanultam, aztán az utolsó évben megérkezett a főiskolára az első T-55, a tatai 25. harckocsizó ezredtől, amely 1961-től volt ezzel a típussal felszerelve, előtte pedig 1957-től T-34-ekkel. Ott kezdtem meg a csapatszolgálatot 1964-ben. Később a 94 db T-55-öt két ütemben adtam át, először 31-et, utána 63-at a verpeléti 35. ezrednek. A kalocsai ezred volt a 24., a rétsági a 31., a tapolcai meg a 8. Sok alakulatot a T-34-ről T-54-re fegyvereztek át, abból is volt egy csomó.
20 komment
Címkék: magyarország tank hidegháború
[Szolgálati közlemény] II. KatPol-Lemil író-olvasó találkozó
2015.08.23. 12:30 KatPol Blog
Kedves olvasók! A tavalyi összejövetel sikerén felbuzdulva idén ősszel is közös blogbulit szervezünk, melynek napja 2015. szeptember 11. (péntek). Első körben szokás szerint felmérjük az érdeklődést. A részvételi szándékot kéretik itt kommentben, vagy a bal felső sarokban látható címre küldött e-mailben, vagy a Facebook-oldalunkon üzenetben jelezni legkésőbb szeptember 10. éjfélig. A kezdés pontos idejéről, a helyszínről és egyéb tudnivalókról minden résztvevőt Facebook-üzenetben vagy e-mailben tájékoztatunk, melyet a kommentben jelentkezők a blog.hu-s regisztrációjukhoz használt címükre kapnak meg. Aki ezt mégsem kapná meg szept. 11. délig, az legyen szíves minél előbb hívja fel rá a figyelmünket.
2 komment
Címkék: szolgálati közlemény
Olajbúvár I. - Élet a páncél mögött
2015.08.22. 21:44 KatPol Blog
Kedves olvasók! A közelmúltban több órás interjút készíthettünk Szekeres József nyugállományú ezredessel, a magyar páncélos fegyvernem egyik veteránjával. A hangfelvételt négy részben közöltük le, mai bejegyzésünkben pedig az első rész minél pontosabb átírására tettünk próbát. Ahogy korábban már ismertettük, ennek központi témája a T-34/85 típus, továbbá egy példa arra, miért és hogyan vált valakiből harckocsizó Magyarországon a '60-as években. Ami lentebb olvasható, az inkább az ezredes monológja, mint interjú. Utólagos egyeztetések során néhány félreértést tisztáztunk, az átiratot pedig igyekeztünk stilisztikailag feljavítani, ezért a közölt évszámok és szöveg nem mindenhol egyeznek a hanganyagban elhangzottakkal. Jó szórakozást!
8 komment
Címkék: magyarország tank hidegháború
KatPol Kávéház IX. - A Kreml buzogánya
2015.08.06. 17:21 KatPol Blog
Kedves közönség! A Szekeres József nyugállományú ezredessel folytatott beszélgetés negyedik, befejező részében immár nem interjúalanyunk katonai pályafutása és az annak során megismert típusok kerülnek ismét fókuszba, hanem a szovjet csapatokkal folytatott szakmai együttműködés különböző formái itthon és külföldön egyaránt. Ennek jegyében hallhatunk többek között egy élménybeszámolót a Barátság-82 hadgyakorlatról, melyre csehszlovák, magyar és szovjet alakulatok részvételével került sor Karlovy Vary térségében 1981-82 telén, továbbá emlékképeket a T-64 típusról szerzett, alapvetően negatív tapasztalatokról is.
14 komment
Címkék: podcast tank szovjetunió hidegháború
KatPol Kávéház VIII. - Hárman vasban
2015.08.02. 09:20 KatPol Blog
Ma a Szekeres József nyugállományú ezredessel készített interjú 3. részét tálaljuk fel a kedves olvasóknak, illetve hallgatóságnak. A főiskolai és akadémiai évek, a T-34/85, a T-54 és a T-55 alkalmazása után rátérünk a T-72 tornyában, parancsnoki beosztásban eltöltött csapatszolgálat időszakára, majd röviden az 1990 utáni főiskolai tanszékvezetői tevékenységre is. Mivel a típus megítélése legalábbis ellentmondásosnak nevezhető, a mai műsorban inkább a haditechnikai jellegzetességekre és az átfegyverzés problémáira, semmint a katonasztorikra került a hangsúly.
1 komment
Címkék: podcast magyarország tank hidegháború
[Műsorajánló] A Duna-parti erőd
2015.08.01. 10:08 KatPol Blog
Kedves olvasók! Aki érdeklődik a magyar hadtörténelem iránt, az valószínűleg örömmel hallja, hogy 7 év munka után elkészült az első teljes igényű dokumentumfilm a második világháború egyik elfelejtett városcsatájáról. A filmet a Duna TV mutatja majd be az idén. Az alábbi rövid tájékoztatást a producerek kérésre osztjuk most meg a közönséggel.
3 komment
Címkék: magyarország szolgálati közlemény németek szovjetunió 2.vh
KatPol Kávéház VII. - Az ötvenöcsi
2015.07.27. 07:00 KatPol Blog
Kedves olvasók! Folytatjuk a Szekeres József nyugállományú ezredessel készített interjú leközlését. A mai részben a T-54 és T-55 típusú páncélosokon, továbbá az akkoriban Zrínyi Miklós Katonai Akadémiának nevezett intézmény berkeiben eltöltött éveket tárgyaltuk ki. Röviden kitértünk a T-55 modernizációjára indított sikertelen korabeli programra és a T-62 típusra is, melyet a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok is használtak.
4 komment · 2 trackback
Címkék: podcast magyarország tank hidegháború
KatPol Kávéház VI. - Élet a páncél mögött
2015.07.21. 09:26 KatPol Blog
Kedves olvasók! Eljött az ideje, hogy podcastunk szerkesztése során gyakoroljuk a szerénység erényét, és átadjuk másnak a mikrofont. A mai adásban annak az interjúnak az első részét közöljük le, melyet Szekeres József nyugállományú ezredessel, a magyar páncélos fegyvernem egyik veteránjával a közelmúltban készítettünk. A beszélgetés során a T-34/85 típust jártuk körül, melynek belsejében interjúalanyunk megkezdte a közmondásos búvárkodást az olajban, és természetesen képet adunk arról is, miért és hogyan vált valakiből harckocsizó a '60-as évek létező szocializmusában.

Utolsó kommentek