Szokásunkkal szakítva legújabb könyvkritikánkban nem a múltba, hanem a jelenbe tekintünk, és Dr. Rainer Hermann Az Iszlám Állam: A világi állam kudarca az arab világban c. könyvét vettük szemügyre.

A téma aktualitását a külpolitika iránt érdeklődők számára nem kell bemutatni: az Iszlám Állam nevű csoport tavaly júniusi előretörésével a híroldalak és a nyomtatott sajtó kiemelt figyelmét kivívó jelenséggé emelkedett. De a hírek viharában eltűnt sok fontos részlet a csoport felemelkedésével és a kialakult körülményekkel kapcsolatban, amelyek ezt a baljóslatú szárnyalást lehetővé tették. Erre válaszul a szerző, aki a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója, és 1990 óta tudósít különböző helyszínekről a Közel-Kelet eseményeiről, kísérletet tett arra, hogy összefoglalja az Arab Tavasz megindulását követő folyamatokat és a nyugati országok reakcióit.

A csoport eredete és sikereinek okai mellett a kötet több kérdésre keresi a választ: milyen felekezeti dinamikák táplálják az erőszakot Irakban és Szíriában, mi az Egyesült Államok, Európa, Oroszország és a regionális szereplők felelőssége ebben, milyen kifutása lehet ennek a konfliktusnak hosszú távon?

A mű négy nagyobb részre van felosztva: az első kettőben a szerző az államberendezkedés válságát vizsgálja a térségben, míg a harmadik az Iszlám Állam tevékenységét vizsgálja, a negyedik pedig magyarázatot kínál a helyzetre. Mindezt a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok eszköztárának felhasználásával teszi, sok kronológiai adattal.

A könyv gondolatmenetének központi eleme a nyugati értelemben vett államiság és állammodell kiüresedése és kudarca a Közel-Keleten. Ennek a jelenségnek a szerző egy komplex és sokrétű értelmezését adja, az uralkodó elitek hatalomgyakorlásáról, a kialakuló társadalmi trendekről és feszültségekről, a lakossági attitűdök változásáról stb. Az Arab Tavaszban kicsúcsosodó folyamat alapjaikban rengette meg a világias berendezkedésű, olajban és egyéb nyersanyagokban általában szegény országokat. Azonban a kezdeti célkitűzéseket, ahogyan az ismert, csak Tunéziában sikerült részben megvalósítani. A szerző véleménye szerint ennek a megrázkódtatásnak az eredményeként jöhetett létre az az egyedi helyzet, amiben az Iszlám Állam a maga radikális, a térségben kialakult status quo-t megkérdőjelező ideológiája felerősödhetett, és az addig jogilag sérthetetlennek vélt, ám szigorúan nem ellenőrzött iraki-szíriai határt elkezdhette felszámolni.

A térségen belüli és azon kívüli kiemelkedő szereplők közötti hatalmi versengés átível az egész könyvön. A szaúdi-iráni vetélkedés, az Egyesült Államok és Oroszország érdekellentétei az utóbbi évek közel-keleti eseményei kapcsán alapos elemzésre kerülnek. Ennek indokoltságát mi sem mutatja jobban, mint a konfliktusban kialakult sajátos koalíciók. Irán, Oroszország, a Hezbollah, helyi keresztény és más kisebbségek az Aszad-rendszer oldalán, az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és az öböl-menti államok, Törökország, Európa pedig ellene, közben Irakban az Egyesült Államok, Oroszország, Irán de facto egy oldalon állnak, és az iraki kormányt támogatják az Iszlám Állam és más csoportok elleni, igaz kevéssé lelkes és hatékony harcában.

A blog olvasói számára a harmadik, az Iszlám Állam tevékenységéről szóló rész ígérhet nagyobb izgalmakat. A szerző röviden bemutatja a szervezet fejlődését, melynek során az Abu Muszáb al-Zarkávi vezette kis csoportból - kurd és más radikálisokkal való szövetkezése után - az iraki háború legismertebb és egyik leghalálosabb csoportja lett. Aki azonban részletekbe menő vizsgálódást vár erről a korszakról, sajnos csalódni fog, ugyanis a hangsúly inkább a 2010-es évek szíriai és iraki eseményein van. Betekintést nyerhetünk továbbá a csoport ideológiai hátterébe, vezéralakja, Abu Bákr al-Bagdadi életútjába és a nyugati sajtóban kevéssé tárgyalt vallási vitába is, ami az Iszlám Állam és a tradicionális vallástudósi réteg között zajlott le. A könyv esettanulmány jelleggel tárgyalja az Iszlám Állam hadjáratát a keresztény és jezidi kisebbségekkel szemben, jelentős figyelmet fordítva arra, hogy a látványos erőszak alkalmazása milyen központi szerepet foglal el a csoport tevékenységében. A Kobane elleni támadás és annak kudarca szintén kiemelt figyelmet kap. Emellett bemutatásra kerülnek a szíriai és iraki kurd, illetve az iraki síita csoportok is – bár itt az olvasónak hiányérzete lehet, mivel a történetből kimaradtak a síita „különleges érdekcsoportok” és a Népi Mobilizációs Egységek.

A könyv utolsó részében Hermann újragondolja a civilizációk összeütközésének fogalmát, és próbát tesz a kialakult helyzet szélesebb értelmezésére. Azon a véleményen van, hogy a jelenleg látható válságjelenségek a térségben egy jelentősebb átrendeződés jelei lehetnek, aminek eredményeként a Közel-Kelet is átélheti Európa 1648-as vesztfáliai pillanatát. Bár a lehetőség vonzó, a szerző is elismeri, hogy a párhuzam sántít több ponton is. Ezek közül a legfontosabb, hogy a harmincéves háborúban éppenséggel nem létezett az Iszlám Államnak megfeleltethető erő. Egyelőre azt is nehéz elképzelni, hogy a regionális ellenlábasok, Szaúd-Arábia és Irán, közvetlen konfliktusba bocsátkozzanak valamely szomszédjuk területén.

A mű összességében sok hasznos információt tartalmaz az Iszlám Állam felemelkedéséről, tevékenységéről és annak nemzetközi megítéléséről, a csoporttal kapcsolatos nemzetközi kezdeményezésekről és azok kudarcáról. Terjedelménél fogva természetesen nem térhet ki minden érdekes mozzanatra és részletre. Aki a 2003-2011 közötti iraki konfliktus vagy a szíriai polgárháború alapos vizsgálatára kíváncsi, annak inkább valamilyen más forrásanyagot ajánlanánk. Ezek a konfliktusok messze túlmutatnak az Iszlám Állam megjelenésén és tevékenységén, és jelen állás szerint is már többkötetes mű megjelentetését igényelnék.