A 2. sikeres forradalom is végbement Kijevben, de a hurráoptimista páneurópéer ünneplésbe belerondított Oroszország, effektíve ellenőrzése alá vonva a Krím-félszigetet és további invázióval fenyegetve, ha a frissen hatalomba került kijevi kormány esetleg valami nagyon ostoba dolgot tenne. Katonai megszállás és éles, fegyveres konfliktus lehetősége bontakozott tehát ki a szomszédban, ezért a blogon is nyitunk az eseményeknek egy topikot, az események és a lehetséges következmények kitárgyalására.

A jelenlegi helyzet szerint Ukrajna szuverenitását bizony orosz bakancsok tapodják, és ez a világ jó részének a rosszallását vonta maga után. Hadd hívjam fel a figyelmet a szokásos cinizmus jegyében pár apróságra, melyeket a szuverenitás aktuális védelmezői nem hangoztatnak. Az önrendelkezés joga és a határok sérthetetlensége két nemes elv, melyek sajnos időnként ellentétben állnak egymással. Nemes és felvilágosult világhatalmak ennek megfelelően éppen annak a fontosságát tartják szem előtt a kettő közül, amelyik jól felfogott érdekükben áll. Az a Nyugat, mely nem csak békés eszközökkel támogatva a szeparatistákat, bábáskodott Koszovó és Dél-Szudán megalakulásánál, nem tűrhette el, hogy megalakuljon Azavad vagy Szomáliföld, hiszen mi lenne a világból, ha csak úgy ukkmukkfukk határokat módosítgatnánk új államokat létrehozva. Nézzünk szembe a tényekkel: Ukrajna nem egy történelmi állam. A határait a Szovjetunión belül húzták meg közigazgatási határként, és habár az ukrán néptől nem vitatom el a történelmét, a mai Ukrajna határainak nem sokkal több létjogosultsága van, mint mondjuk Szudánnak  vagy Malinak. És sokak pechjére nem lehet elmenni a tény mellett, hogy az utóbbiakkal ellentétben Ukrajna egy igen erős nagyhatalom, Oroszország szomszédjában fekszik, mely nagyhatalom szeretne aktívan beleszólni a mellette zajló folyamatokba.

Azon filozofálni, hogy a Kijev utcáin tünető, majd később Janukovics távozását kivívó tömeg az ukrán nép fiainak és lányainak szabadságszerető képviselői, vagy szélsőségesek, akiket [tetszőleges ország / tetszőleges ideológia] pénzel, szintén értelmetlen dolog. A kettő általában együtt létezik, főleg ha egy olyan országról beszélünk, ahol komoly egymásnak feszülő geostratégiai és presztízsérdekek állnak fent. A számos, hogy is mondjam, anomália, melyeket már mások is észrevettek, abból a faék egyszerűségű tényből ered, hogy sem az oroszok, sem az EU, sem az USA nem fogják tétlenül nézni egy ilyen helyzetben, amint a tüntetők és a hatalom lemeccselik egymást közt a dolgot, miközben reménykednek, hogy talán-talán a nekik tetsző végeredmény születik. A reálpolitika már csak ilyen.

Ha emlékszik még valaki, 2005-ben volt egy narancsos forradalom, ahol a csillogó szemű ukrán fiatalok leváltották a korrupt, idegen érdekeket kiszolgáló rezsimet, élén Janukoviccsal. Ha 9 évvel később ugyanez a Janukovics van hatalmon, törvényesen megválasztva, és ugyanőt kell elűzni, mert korrupt, moszkovita, elnyomó stb., akkor illene egy pillanatra elgondolkodni, hogy az utcán tüntető, csillogó szemű fiatalok talán nem mind a 44 millió ukránt képviselik. Nem feltétlenül azért, mert idegen ügynökök, akik CIA/Moszad/stb. kiképzésével és százdollárosaival a zsebükben mennek rendet bontani (legalább is nem mind, de azért potenciális jelöltek akadnak), hanem azért, mert megosztott, mesterséges államról lévén szó, nincs egységes ukrán népi akarat. (És el ne kezdjen itt nekem senki mesélni a "csendes többségről", pro- vagy kontra a forradalmi erőkhöz képest. A többségnek, kisebbségnek, bármilyen csoportnak onnantól van politikai szava, hogy szavaz, tüntet, fegyvert ragadva harcol, az aktuális politikai helyzetnek megfelelően. Aki erre nem képes, annak kuss a neve, és nem kell vágyait és nyűgeit figyelembe venni a politikai rendezésnél.)

Ukrajna mozgósít, orosz katonák a Krímben, Amerika fenyeget, Krieg!

"Jó napot, drága hölgyem! A bocsánatáért esedezem, hogy elvonom a figyelmét a tüntetéstől, de lenne olyan kedves megmondani nekem, hogyan jutok el Szevasztopolba? A csoport, akikkel utazok, rossz útvonalat választott. Előre is köszönöm a segítségét :3"

Moszkvának igen komoly stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy a Szevasztopolban működő fekete-tengeri haditengerészeti támaszpontja megmaradjon, azt hiszem, ezt nem kell bővebben ecsetelni. Nos, a jelenlegi, háborúkat kínosan kerülő nemzetközi rendszerben létezik egy dolog, amit a "fait accompli", azaz befejezett (megmásíthatatlan) tény néven emlegetnek - "Sajnáljuk, hogy megtörtént, de már nem lehet visszacsinálni." Putyinnak felróják, hogy semmibe veszi az 1994-es egyezményt, mely garantálja Ukrajna határainak sérthetetlenségét, hiszen orosz reguláris erők mozgósításával ellenőrzés alá vette a Krím-félsziget főbb reptereit, csomópontjait, ezzel lényegében a ki és bejutást a területről. Ha az újdonsült ukrán kormány felmondta volna a flottatámaszpont-egyezményt az oroszokkal, ahogy szeretné, és kiebrudalta volna az oroszokat, vagy csak blokád alá veszi a kikötőt, akkor is tiltakozna valaki - már az oroszokon kívül -, hogy kérem itt egy nemzetközi egyezményt rúgnak fel jogtalanul? Vagy csak a vállukat vonogatnák, hogy "kérem, fait accompli, majd még tárgyalni fogunk róla, de tessék tudomásul venni" ? Ennek tudatában kellett Moszkvának olyan helyzetet teremteni a Krím-félszigeten, amit tárgyalási (zsarolási) alapként tud használni - de ez még nem annektálás, Putyin nem Hitler, a Krím-félsziget nem a Szudéta-vidék. (És nem kell mindenáron mindenhol hülye II. világháborús párhuzamokat keresni!)

Személyes véleményem szerint azonban Putyin elsiette a krími hatalomátvételt - dühből, reflexszerűen reagált Janukovics elmenekülésére és a kibontakozó, az orosz érdekeknek cseppet sem kedvező új felállásra. Az ukrán haderő nem ellenfele az orosznak, és az is látható volt, hogy fegyveres összetűzés esetén senki nem fog katonai erővel az ukránok segítségére kelni Moszkva ellen. Putyinnak lett volna ideje kivárni, míg esetleg az (általa illegitimnek tartott) kijevi kormány bejelenti Szevasztopol visszavételét, zavargások kezdődnek a félszigeten, és úgy 12-24 halott helyi orosz lakos, esetleg az eleve ott állomásozó orosz egységek elleni terrortámadásokat követően meglépni a Krím átvételét. A végső konfliktus így is, úgy is az ukrán és az orosz fegyveres erők zajlott volna, ahol Putyin nem veszíthet. Ehelyett a megelőző jellegű bevonulást választotta és ugyanezzel fenyegetőznek a keleti ukrán tartományokban, ahol a "Felvonulók kérték" spontaneitásával önszerveződött oroszbarát milíciák már aktívan tevékenykednek.

You shall not pass! - ukrán ortodox pap a feodoszijai támaszpont előtt, ahol a Kijevhez hű tengerészgyalogosokat a cikk írásakor körbeveszik az orosz csapatok és oroszbarát milicisták

Persze az oroszok fel tudnak mutatni humanitárius indokokat is, mondván eddig már 675.000 ukrán állampolgár keresett náluk menedéket 2014-ben, aminek valóságalapja ugyan lehet, de ez valószínűleg eltúlzott szám, és kevés ahhoz, hogy meghassa az EU-t, vagy Obamát. Sok helyen láttam, hogy párhuzamot vonnak a 2008-as grúz háború és a mostani ukrajnai események között. Lényeges különbség azonban, hogy miközben 2008 augusztusában a grúz hadsereg indított támadás a szakadár Dél-Oszétia ellen, cseppet sem kímélve a civil lakosságot, vagy éppen a "békefenntartó" eufémisztikus titulussal a térségben állomásozó orosz katonákat, jelenleg a katonai kezdeményezés még az orosz oldalon van, és e sorok leírásáig az új kijevi kormány nem próbálta meg erővel visszaszerezni a Krím-félszigetet. És Szaakasvilihez hasonló géniusznak kell lenni, ha azt képzelik, hogy elég lesz egy páncélos dandárral elrongyolni a Krím bejáratáig, az oroszok úgysem mernek majd semmit se tenni, mert félnek Amerikától.

Az ukrán fegyveres erők helyzete több, mint bizonytalan - számos hír röppen fel, arról, hogy tömegesen állnak át ukrán katonák, tengerészek és rendőrök az oroszok oldalára, ezek egy része dezinformáció a pánikkeltés céljából, más része viszont igaz. Amíg nincsenek tényleges összecsapások a Kijevhez hű fegyveres erők és oroszbarát milicisták, illetve orosz katonák között, addig a jelenlegi helyzet kénytelen-kelletlen, de tárgyalási alap a Kijevnek. Nincs értelme megpróbálni fegyverrel változtatni a helyzeten, mert az ukrán fegyveres erők állapota ezt nem teszi lehetővé. Ha orosz csapatok nyomulnak be a keleti régiókba, Donyeck, Luhanszk, vagy Harkov tartományokba, arra már lépniük kell, hiszen nem vehetik biztosra, hogy pontosan hol állna meg az orosz gőzhenger. Ez a lépés kevés mozgásteret hagyna Ukrajnának, és támogatottsága is nagyobb lenne az aktív fegyveres ellenállásnak, mint a túlnyomó orosz többséggel rendelkező Krímben. Ahogy valahol olvastam, "sok kelet-ukrajnai fiatal képzelné magát nagyapja helyébe, és fogna fegyvert a kommunista orosz támadóval szemben". 

Kérdéses tehát, hogy milyen mértékű lesz - ha egyáltalán lesz - az ukrán ellenállás.

Orosz oldalakon március 30-át emlegetik, mint egy népszavazás dátumát, ahol eldöntik a Krím további sorsát - mivel a többség orosz (ajkú), a legtisztességesebben megrendezett népszavazáson is a szeparatista irány fog győzni. Putyin, ha akarja, egy független államot is kreálhat a félszigetből, a kérdés csak az, hogy tud-e az EU és az USA olyan nyomást gyakorolni, vagy olyan feltételeket felajánlani, hogy ezt ne tegye. Ugyanis egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy Putyin nem akarja minden áron keresztül vinni a térség leszakítását Ukrajnától, csak orosz dominanciát akar fenntartani az országban. A szétszakadó, polgárháborúba sodródó Ukrajna legalább annyira káros lenne Putyinnak, mint az EU-nak, mert igen komoly gazdasági érdekei vesznének oda és sokkal durvább nemzetközi elszigeteltséggel kellene számolnia.

A nemes eszmék szempontjából pedig, ha elfogadható, hogy a tömeg szembeszállt Janukoviccsal, mert nem értett egyet az EU-tól eltávolodó, oroszbarát politikával, miért akkora bűn, hogy a krímiek egy része  - noch dazu, aktív moszkvai segítséggel - szembeszáll az új kijevi vezetéssel?

A frissítések jöhetnek a kommentekben!