Minél inkább jelentőségét veszíti világunkban az államközi háború intézménye, politikailag annál súlytalanabbá válnak a reguláris hadseregek, s így lassan elsorvad a díszszemlék szervezésének és rendezésének művészete is. Ezt rendszerint a nagyhatalmak fejlesztették tökélyre - gondoljunk csak pl. a Szovjet Hadsereg rendszeres Vörös téri magamutogatására, vagy a Wehrmacht parádéira -, ám a kisebb országok is igyekezték villogtatni képességeiket ezen a téren. Közülük máig ezt teszik azok, melyek a legutóbbi időkig is a háborús fenyegetés árnyékában éltek, vagy egyszerűen csak az átlagnál fontosabbnak tartották hagyományaik megőrzését. Mai posztunkban a könnyed szórakoztatás jegyében mutatunk be erre néhány példát.
Mai összeállításunk első szereplője, a hajdanvolt egységes Szomália azon kevés országok közé tartozott, melyeknek a hidegháborús korszakban alkalmuk volt "kipróbálni" mindkét szuperhatalmi tömböt - persze csak a maguk távolságtartó módján. Fővezére és egyben történelmének legmeghatározóbb alakja, Sziad Barre tábornok ugyanis egy idő után túl szorosnak találta az orosz medve ölelését, ezért inkább hagyta, hogy az arab sólyom vegye szárnyai alá. Ennek következményeként hadseregének fegyverzetét szovjet, amerikai, brit, olasz stb. eredetű eszközök sajátos elegye alkotta. Jól tükrözi ezt az alábbi felvétel, melyet egyik kommentelőnk, tudi ajánlott figyelmünkbe, és amely Barre 1969. október 21-i hatalomátvételének 15. évfordulóján rendezett parádét örökítette meg.
Egyáltalán nem egyedi eseményről volt szó, ugyanis a "jeles" dátum nemzeti ünnepnek minősült, melyen a fegyveres erőknek illő módon kellett képviseltetniük magukat. Kronológiai alapú összehasonlítás gyanánt érdemes megnézni ezt az olasz tudósítást egy korábbi felvonulásról, melyről a felbukkanó fegyverek kizárólag szovjet eredete alapján is ki lehet következtetni, hogy az említett külpolitikai fordulat előtt került rá sor. 1984-re azonban más markáns változás is történt. A szomáliai hadsereg - főleg annak büszkesége, a páncélos fegyvernem - önmaga árnyéka volt már csupán, mivel egységeinek kb. harmada és nehézfegyverzetének színe-java 7 évvel korábban odaveszett az "ősellenség" Etiópiával vívott háborúban.
Ám még így is jól látható a filmen a harmadik világ jelentős hányadára akkoriban jellemző kontraszt: a kietlen, jóformán nyomorúságos környezetből kirí a felvonuló géppark, amely jóval pazarabb annál, mint amit egy ilyen sivatagos agrárállam önerőből ki tudna állítani. A Fiat-6616 típusú csapatszállító páncélozott járművek mellett egyébként alighanem a szaúdiaktól kapott M47 Patton harckocsik jelentik a legérdekesebb színfoltot.
Persze a hidegháború lezárultával már nem számít ritkaságnak, ha egy hadsereg eszközparkja vegyesen tartalmaz nyugati és keleti típusokat. Meglepő lehet viszont egy laikus külső szemlélő számára az adott eszközpark mérete, legalábbis egyes országok esetében. Erre jó példa a függetlenség 50. évfordulóján Csádban rendezett parádé:
Ugyanabban az évben hasonlóan grandiózus eseményre került sor Nyugat-Afrika másik katonai kolosszusa, Mauritánia fővárosában, pedig nem is kerek évforduló szolgáltatta rá az alkalmat. Mindkét esetben felhívnám a figyelmet a szovjet eredetű páncélozott járművekre, amelyek persze inkább megfelelnek az adott környezetben, mint az amerikai vagy egyéb nyugati típusok (persze itt nem az éghajlatra kell gondolni).
De nem kell ám Afrikáig menni, hogy vegyes fegyverzetű haderőket találjon az ember, éppen ellenkezőleg. Következzen egy újabb 2011-es felvétel, ezúttal a demokratikus Moldova függetlenségének 20. évfordulójára rendezett kisinyovi parádé egy részletéről:
A felvétel tulajdonképpen kultúrtörténeti érdekességnek is tekinthető, mivel röviden és látványosan mutatja be, hogy a kis ország minden értelemben Kelet és Nyugat határvidékén terül el. Érdemes kiemelni, hogy a díszegységeket felvezető és a hadsereg lobogóját hordozó járműnek az első(?) generációs GAZ-24 (Volga) kabrióváltozatának egy példányát választották, mely ritka altípust a szovjet időkben - már ha a közismerten tévedhetetlen Wikipédiának hinni lehet - kizárólag erre a katonai feladatra használták. Ha ehhez hozzávesszük a díszelgő harcjárművek szemmel láthatóan jó állapotát és tisztaságát, elmondhatjuk, hogy az egyébiránt szerény anyagi forrásokkal bíró moldávok igyekeztek megadni a módját a jeles eseménynek.
A díszszemle további érdekessége a járművek alacsony sebessége - legalábbis a szovjet (vagy ha távolabbra akarunk visszatekinteni: porosz) ihletésű stílusokkal összehasonlítva - mely egyébként messze nem csak Moldovára jellemző. Alighanem a méltóságteljesebb jellegre, a hosszabb időtartamra, továbbá az esetleges sofőri hibák elkerülésére való törekvés állt a döntés hátterében. A vegyes eredetű eszközparkkal rendelkező, csekély erejű hadseregre mellesleg a hírekben gyakran szereplő Libanon is példát szolgáltat. Ezen a felvételen is Patton harckocsikat láthatunk, igaz a későbbi M48 változatot.
Vannak aztán olyan országok is, melyek masszívan az "old school" iskolát erősítik politikai módszertan, katonai stílusjegyek és külpolitikai orientáció terén egyaránt. Moldova apró keleti szomszédja, a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság (köznapi nevén Transznisztria) Belaruszhoz hasonlóan sokat tesz az államszocialista hagyományok ápolásáért, így hadseregének díszelgő felvonulását megtekinteni jóformán a szovjet múltba tett időutazással ér fel. Ennek az eseménynek is van külön érdekessége a hardverorientált szemlélők számára a T-64BV harckocsik formájában:
Közép-Ázsia egyik legszegényebb államában, Tadzsikisztánban is mintha megállt volna az idő, már ami a szovjet stílusú egyenruhák és egyéb katonai külsőségek megtartását illeti. Ebben a rövid TV-s tudósításban, mely a függetlenség 20. évfordulójára rendezett dusanbei parádéról szól, még a szovjet és szovjetcsatlós elitek egyik meghatározó közlekedési eszköze, a GAZ M13 (Csajka) kabrióváltozata is látható abban a szerepkörben, amiben Moldova esetében a Volga. Említést érdemel, hogy a magyar történelem legutóbbi - de nyugodtan úgy is fogalmazhatunk: utolsó - efféle eseményén a díszszemlét fogadó és parancsnokló tábornokot egyaránt ugyanilyen típusú limuzinok szállították.
A világméretű hidegháborús frontvonal másik oldalán helyezkedtett el Uganda, mely egykori brit gyarmat lévén - Idi Amin országlását leszámítva - minden értelemben igyekezett megőrizni az angolszász hatalmakhoz fűződő kapcsolatait. A függetlenség 50. évfordulóját ünneplő parádéról készült rövid tudósításban - melyet nem linkeltem volna, ha nem szerepelnének benne a Szuhojok - is egyértelműen észrevehető a brit katonai hagyományok hatása.
Megint más helyeken a régmúltban gyökerező és újszerű elemek ötvözését figyelhetjük meg. Peru esetében a ceremoniális lovasság, ill. a szájukban nemzeti lobogót tartó és egyéb trükköket bemutató rendőrkutyák mellett munkagépek és tartálykocsik, sőt jet ski-vel felszerelt (gyaníthatóan a parti őrséget vagy valami haditengerészeti különítményt képviselő) alakulatok is felvonultak:
Ennyire azért nem unortodox, de mindenképpen látványos elemeket - pl. a vízszintes állapotban hordozott, hatalmas nemzeti lobogót és az egyik különleges(?) alakulat szintén óriásira nagyított jelképét - tartalmazott a Bangladesben a függetlenségi háborúban aratott győzelem 40. évfordulójára rendezett díszszemle.
Némileg igénytelenebbnek hat az alábbi parádé, amelyre a mára történelemmé vált egységes Szudán függetlenedésének 52. évfordulóján került sor. A hangszórókból harsogó lelkesítő szlogenek viszonylag egyedi stíluselemnek számítanak az efféle rendezvényeken a szocialista világrendszer felbomlása óta, egyfajta zenei aláfestést adva a kínai és iráni eredetű harckocsik felvonulásához (ezekről kövebben itt és itt).
A Szomália kapcsán már említett kontraszt a környezet és a fegyverzet között itt is megfigyelhető, de még szélsőségesebb a majdani független Dél-Szudán hadereje, a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) esetében az alábbi, 2005-ös felvételen, amely nem egy köznapi értelemben vett parádét örökített meg, hanem egyfajta afrikai triumphust, az SPLA bevonulását Juba "városába" az 1983 óta zajló polgárháborút lezáró békeszerződés után. A döglött szarvasmarha, a kínai/japán gyártmányú teherautók ugyanúgy jellegzetes afrikai életérzést kölcsönöznek a jelenetnek, mint a T-55-ök, melyek annyira elterjedtek a fekete kontinensen, hogy állítólag nevét a "tank" szinonímájaként használják arrafelé.
Érdemes összevetni ezzel a 7 évvel később ugyanott készült felvétellel, amely nem profi munka ugyan, de jól bemutatja, hogy a fiatal köztársaság igyekszik elsajátítani az államiság olyan attribútumait, mint pl. épkézláb parádék szervezése. Érdemes még megfigyelni a trélereken érkező T-72 harckocsikat is, melyek gyaníthatóan Ukrajnából, kenyai közvetítéssel kerültek oda.
Persze egyes fegyveres csoportok kompetensebbek, mint mások. Befejezés gyanánt lássunk erre is egy példát. Az itt látható 1988-as spanyol dokumentumfilm a nyugat-szaharai POLISARIO-t mutatta be a nagyérdeműnek, és egy olyan, már-már szürreális elemekkel tarkított felvonulásról készült felvétellel kezdődik, melyet szemmel láthatóan a szovjet tömbben megszokott módszertan ihletett.
Köszönjük a figyelmet! Aki pedig ismer hasonló videot, kérjük ossza meg a kommentek között.
Utolsó kommentek