Miután az amerikaiak eltökélten hangoztatják, hogy az augusztus 21-én, al Ghouta ellen végrehajtott vegyi támadásért a szíriai hadsereg a felelős, a csapból is a hamarosan bekövetkező amerikai/NATO csapásról szóló híresztelések folynak. Mindenki elemez, a médiamunkások sorra veszik, milyen amerikai egységek kapcsolódhatnak be a támadásba, milyen fegyverekkel lövik/bombázzák majd a szír kormányerőket, ők mivel tudnak visszalőni/bombázni, stb, miközben a szerencsétlen ENSZ-vizsgálóbizottság még mindig a helyszínen kutakodik. Én kevésbé hardverorientált emberként azt mondom, hogy jóval kevesebben teszik fel a valóban lényeges kérdést: mi értelme van egy ilyen csapásnak?
Nem a hippi-értelemben véve, mi értelme az erőszaknak, vagy hogy az amerikaiak kettős mércét használnak, meg a 'zolaj, meg efféle baromságok. Még csak abba sem mennék bele, hogy gyanús körülmények övezik az ominózus vegyi támadást, emiatt jó lenne némi kézzelfogható bizonyíték, mielőtt a felelősséget Aszad nyakába varrják. A hideg, jól felfogott Realpolitik szempontjából, mi értelme van bombázni Szíriát? Szeretném végigfuttatni, tényleg csak vázlatosan, milyen lehetőségei vannak az USA-nak és a NATO-nak, és mit érnének el vele a szíriai polgárháborúban.
Limitált légicsapások: a népszerű forgatókönyv, két-három napig tartó intenzív bombázás és rakétázás katonai repterek, valószínűsített vegyifegyver-raktárak, a Baath párt és a hadsereg kiemelt létesítményei ellen, természetesen a szír légvédelmi rendszer szükségszerű leamortizálásával együtt. Ez valószínűleg nem esne jól a gonosz, vegyifegyver-alkalmazó rezsimnek, és jól elrettentené attól, hogy még egyszer ilyet csináljon, yeah. Azonban a több, mint két éve tartó harcokból látszik, hogy sem a taktikai bevetésekben nem túl fényesen szereplő szír légierő, sem a vegyi fegyverek nem jelentenek valódi ütőkártyát Aszad kezében. Az elmúlt fél évben a a kormányerők sikereinek záloga az elit könnyűgyalogság volt, a Hezbollah, ami visszavette Qusayrt, és emellett a szírek iráni (és talán orosz) tanácsadói, akik próbálják gatyába rázni a szír hadsereget. Egy rövid légi Blitzkrieg a káosznak abban a dimenziójában, amit ma Szíriának nevezünk nem fog érdemi változást hozni, hacsak egy szerencsés találat nem küldi át a másvilágra Bashar el-Aszadot és szűkebb vezetői körét. És akkor még feltételezem, hogy Szíria nem tud érdemi válaszcsapást mérni az amerikai egységekre, és nem csinál semmi őrültséget - ez nem is valószínű, inkább majd pár hét-hónap múlva lesz valami komolyabb terrortámadás, a szírek csapnivalóak a konvencionális hadviselésben, de a titkosszolgálatukat nem szabad leírni. Ha mégis, akkor jön a:
A helyzet kissé kaotikus. De semmi pánik, jön az USA és minden jobb lesz
Kiterjesztett bombázóhadjárat: ha Aszad valami merészet lép, ha nem, a pár napos shock-and-awe beavatkozás nem fog megoldani semmit, az egységsugarú választópolgár meg eredményeket fog követelni. És akkor a Pentagonban gyöngyözni fognak a homlokok, mert változtatni a hadiszerencsén, ami per pillanat a szír kormánycsapatok oldalán áll, egy csöppet macerásabb feladat. Egyrészről az ENSZ BT-t megkerülve, valamint az oroszokkal és a kínaiakkal szembemenve egy viszonylag rövid megtorló csapás is necces, de koszovói beavatkozáshoz hasonló, több hónapos bombázás már valószínűleg valamilyen válaszlépésre késztetné az említett két nagyhatalmat (diplomáciai/gazdasági/etc. válaszlépésre, nem kell a III. világháborúról fantáziálni). Jugoszlávia bombázásával szemben itt azonban nincs olyan diplomáciai alternatíva, amire "rá lehetne kényszeríteni" Aszadot, hogy azután az ütemes "Szép volt, fiúk!" ováció mellett vonuljanak le a NATO erői a porondról. Koszovó mellett a másik lehetséges analógia Líbia - addig bombázni a szír hadsereg erőit, egyesével az ütegeket, a harckocsikat, a PSZH-kat, míg a felkelők - beleértve az iszlám fundamentalista csoportokat - döntő fölényre nem tesznek szert. Csakhogy Szíriának jóval nagyobb a hardverparkja, mint Líbiának volt (és ott bizony elfogytak a NATO bomba-készletek!), ráadásul az ország eltérő szerkezete miatt ez óhatatlanul is civil áldozatokhoz fog vezetni, civilekéhez, akiket éppen jól megvédenek. Nehéz lesz kommunikálni, hogy véletlenül kinyírtak pár ártatlan embert, hogy megbüntessék az ártatlan embereket gyilkoló rezsimet, amiért vegyi fegyvert vetett be az ártatlan embereket gyilkoló felkelők ellen. Vagy hogy közvetlen légitámogatást nyújtanak az etnikai tisztogatásba bocsátkozó, torkokat elmetélő, holtakból majszoló, szakállas salafi bácsiknak, akik szerint Allah elleni bűncselekmény a puszta léte bárkinek, aki nekik valamiért nem szimpatikus. (Nem mintha a kormányerők sokkal humánusabbak volnának.)
Repüléstilalmi zóna: afféle köztes megoldás, afféle "hosszú távon maradunk, de nem folyunk bele komolyabban a harcokba" hozzáállással. A baj, hogy ehhez is szükséges a teljes szír légvédelem kiiktatása, ez sem tartható az orosz és kínai tiltakozással szemben, ráadásul ennek önmagában még sok eredménye se lenne, maximum, ha egy tengeri blokáddal kiegészítve megakadályoznák a fegyverek Szíriába érkezését. Ha pedig nincs jól látható eredmény, a népi közvélemény ugyanúgy pattogni fog, a politikai vezetés meg ugyanúgy hülyén jön ki az egészből.
Beavatkozás szárazföldi erőkkel/biztonsági zóna létrehozása: végső esetben, ha már az előző két opció sem hozza meg a várt eredményt, de Irak és Afganisztán tapasztalataiból okulva kizárt, hogy ezt pusztán amerikai/NATO erők hajtanák végre. Azonban ha össze tudnának dobni egy ad hoc koalíciót a szaúdiakból, GCC országokból és Törökországból, ez már egy lépéssel közelebb lenne a megvalósíthatósághoz. Az Arab Liga megszavazza a fegyveres beavatkozást, majd segítséget kér a nagy testvérektől, és a ENSZ-re máris is nincs szükség. Amerikai fegyverek, NATO támogatás, arab és talán török bakancsok szír földön, recept a sikerhez...
A dolgok visszafele is elsülhetnek. Nagyban is.
Kissé távolabbról szemlélve a dolgot, Edward Luttwak pár napja kifejtette, hogy jelen helyzetben az Egyesült Államoknak egyik fél győzelme sem jönne jól a polgárháborúban. Ha Aszad győz, az megerősíti Irán presztízsét és befolyását a térségben (belerondítva a szunnita tengely geopolitikai machinációiba), ezzel együtt stabilizálja a Hezbollah helyzetét is. Ha a felkelők győznek, egy új Szomália/Afganisztán/tetszőleges államkudarc születik a Közel-keleten, mert - leszakadó kurd területek kivételével - az elbűvölő takfíri dzsihádisták rémuralma állna a legközelebb ahhoz, amit államhatalomnak nevezhetünk. Izraelnek szintén nem jönne jól, ha a velük csak retorikailag ellenséges Aszad helyett az ISIS (Nem Archer ügynöksége, hanem az Islamic State of Iraq and the Levant) lenne a szomszédjuk a Golán-fennsíkon. Washington szempontjából a legkedvezőbb kimenetel még mindig az, ha Irán, a Hezbollah és a helyi al Kaida franchise halálra véreztetik egymást egy elhúzódó konfliktusban. Ebben az esetben viszont meggondolatlanság volt a fegyveres beavatkozást szükségszerűen maga után vonó "vörös vonalakat" meghúzni.
A katonai beavatkozás sajátságos paradoxona, hogy minél inkább erőltetik azt a stabilizálás jelszavával, annál inkább eszkalálni fogja a helyzetet. Ha nincs konkrét, megvalósítható politikai cél (és Aszad "megbüntetése" nem az), a katonai beavatkozás jó esetben drága önszórakoztatás, rossz esetben a kaotikus polgárháború felpörgetése. Ha viszont pont a káosz növelése és a harcok elhúzása a cél, mintegy lenullázva a rezsim elmúlt időszakban elért eredményeit, az könnyen visszaüthet, mert ebben a helyzetben senki nem tudja megjósolni, mi lesz fél év, egy év múlva, és korántsem biztos, hogy a dolgok úgy alakulnak a Levant térségében, ahogy azt a szivarfüstbe burkolózó imperialisták fondorlatos tervei kívánják. Mi lenne egy támadásban az amerikai érdek, azon túl hogy Obama tett egy felelőtlen kijelentést és nem tud kihátrálni mögüle?
Utolsó kommentek