Találós kérdés: hány országnak van ma Kelet-Európában titkosszolgálati múltú kormányfője? A FÁK államain és a hazai politikai vonatkozásokon túl, természetesen. Eggyel biztosan kevesebbnek. Keleti szomszédunkban két és fél hónapig bírta a külügyminiszterből a hírszerző szolgálat vezetőjévé, majd kormányfővé avanzsáló Mihai Razvan Ungureanu kormánya.
Ezzel térjünk is vissza eredeti témánkhoz: hosszabb szünet után folytatjuk szomszédaink védelmi felkészültségét és haderejét elemző sorozatunkat, ezúttal délkeleti szövetségesünkkel, Romániával. Sokak számára a hazánk képességeivel való összehasonlítás ebben az esetben sokkal inkább történelmi, mint gazdasági szempontból indokolt, hiszen Régi mániám...
Még akkor is, ha sokan talán ferde szemmel néznék az ilyesmit, azért valljuk be, látens módon a mai napig ott bujkál mindenkiben: „mi lesz, ha jönnek a románok?”.
Történelmi távlatból nézve ez amúgy többször valósult meg, mint az ellenkezője. Ha most Erdély területét kis túlzással átjáróházként értelmezve nem számítjuk, a modern kori Románia létrejötte óta bizony 2:1 az állás hazánkkal szemben a Budapest – Bukarest versenyben. A I. világháború közepén, a frissen belépett balkáni kishatalommal szemben német segítséggel, a Monarchia kétfejű sasos zászlaja alatt elért 1916-os sikerért dákoromán barátaink két alkalommal is visszavágtak.
Először 1920-ban, amikor a hőn áhított tiszai román határ kiharcolása és némi hadizsákmány reményében egészen Budapestig (sőt, azon is túl) menetelt a túlerővel szemben meggyengült Tanácsköztársaságot kegyelemdöfésben részesítő román királyi haderő. Másodszor pedig 1944-45-ben, amikor is a jól időzített pál- (mihály-)fordulást követően még egyszer megtették ugyanezt, bár ez alkalommal már a Vörös Hadsereg lelkes sodorvonalaként haladva. A román csapatok ez alkalommal kivették a részüket Budapest ostromából is, miközben a román légierő német gyártmányú gépei leginkább extra ingyencélpontot jelentettek a felségjelekkel nem sokat törődő szovjet légvédelem és repülőerők számára.
A szocializmus és az euroatlantizmus beköszönte óta természetesen mindez a múlté, és fegyvertársakként áll(t)unk vállvetve a világbéke kapitalista és terrorista ellenségeivel szemben. Ugyanakkor Románia, ahogyan a szocialista blokkban is tette, a mai napig igyekszik saját, egyedi pozíció kivívására a szövetségi rendszerben. Részben anyagi, részben stratégiai megfontolásoktól vezérelve.
Románia tehát – az eddig vizsgált Csehországgal és Szlovákiával ellentétben – viszonylag gazdag modern kori hadtörténelmi múltat, és olykor igen dinamikusan változó határokat tud felmutatni. A kettő természetesen összefügg. Részben ennek, részben a "balkáni társadalomszerkezetnek" megfelelően a hadseregnek és a nemzetvédő hagyománynak a mai napig érzékelhetően nagyobb társadalmi megbecsülése van az országban, mint az eddig vizsgált szomszédok körében.
Ehhez hozzájárul a geopolitikai szerep átértékelődése is. Amíg az előző század első felében vitathatatlanul a határvonalak megrajzolásával kapcsolatos konfliktusok domináltak (a balkán háborúktól kezdve a világháborúkig), addig ma már Románia a NATO egyik legkeletibb bástyájaként elsősorban Fekete-tengeri partvonala és stratégiai elhelyezkedése miatt fontos. Ez pedig Közép-Európa többi államához képest stratégiai jelentőségűvé teszi a visegrádi négyeknél, vagy éppen a posztjugoszláv utódállamoknál nagyobb játékosok számára is.
Nem elhanyagolható az sem, hogy Románia azon kevés kivételek egyike, amelynek szomszédjában még mindig létezik potenciális nemzeti-etnikai puskaporos hordó. A Besszarábia néven is ismert, egy időben az ország részét képező volt szovjet tagköztársaság, Moldávia lakosainak jelentős része nem csak román etnikumú és anyanyelvű, hanem rendelkezik román (tehát nem mellékesen uniós) állampolgársággal is – leszámítva természetesen a formailag az országhoz tartozó Transzdnyisztriát, mely függetlenségi érveinek a napig az ott jelen lévő (békefenntartóskodó) orosz hadsereg ad hangot.
A potenciális konfliktusforrások ellenére Románia 2004-ben (a közép-kelet-európai bővítés második hullámában) minden különösebb incidens nélkül lett a NATO, majd 2007-ben Bulgáriával együtt az Európai Unió tagja, így ma már kevéssé elképzelhető, hogy egy Grúziához hasonló kalandba keveredne a vitatott terület kapcsán. Ettől függetlenül az alacsony médiafigyelem ellenére élő ellentétekről van szó, amelyek a mai napig helyi szintű feszültséget generálnak elsősorban a románok és az oroszok között - gondoljunk csak a grúz konfliktusban rejlő párhuzamokra.
Védelmi költségvetés és stratégia
A fentiek után lássuk, mit tud letenni az asztalra ténylegesen Románia egy ilyen relatíve színes biztonsági közegben.
A román haderőt egy időben szokás volt a lerohadtság környékbeli iskolapéldájaként emlegetni. Pusztán a statisztikai adatokat elnézve ez nem feltétlen megalapozott. A környékbeli NATO-szövetségesekhez képest Románia egészen a legutóbbi, pénzügyi válsággal és IMF-csomaggal fűszerezett időkig relatíve magas honvédelmi költségvetéssel rendelkezett – ami aztán természetesen elegáns zuhanásnak indult. (2005-től máig 1.8%-ról közelítőleg 1.3% köré, máig többé-kevésbé stabil szinten, 8 milliárd lej környékén.) Ez nominálisan, az alacsonyabb GDP/fő rátát és a nagyobb népességet egyaránt figyelembe véve a magyar érték másfélszerese, ami még mindig nem olyan sok.
A sorkötelezettséget 2006-ban számolták fel, az azóta professzionális elven működő haderő létszáma még jelenleg is elég magas, mintegy 73.000 fő, ennek legnagyobb részét, 43.000 főt a szárazföldi haderő teszi ki, a maradékon nagyjából egyenlő arányban osztozik a vezetési szint, a légierő és a haditengerészet. Román védelmi dokumentumok egyébként a haderő teljes, az átalakítás végére tervezett létszámát civil állományúakkal együtt 140.000 főre tervezik, azonban nem derül ki egyértelműen, hogy a hangzatosan "Project Force" néven emlegetett koncepció létszáma magában foglalja-e a tartalékos alakulatokat, illetve a territoriális alapon szerveződő, de belügyi státuszú csendőrség jókora, szintén 70 ezres állományát.
A haderővel kapcsolatos román tömegtájékoztatás a mai napig láthatóan inkább a belföldi célközönség, mintsem a nemzetközi szövetségesek „kiszolgálására” koncentrál. Bár minden egyes haderőnemi és honvédelemmel kapcsolatos website elérhető angol nyelven is, az anyagoknak inkább „arcképcsarnok” jellege van. Ez alól egyedül a minisztériumi honlap jelent kivételt, bár a román honvédelemmel kapcsolatos dokumentációk csak hosszas keresés után érhetőek el angol nyelven. (Románia legutóbb 2004-ban fogadott el katonai, és 2006-ban nemzeti biztonsági stratégiát)
Haderőnemek
A román haderő a mai napig „klasszikus”, három haderőnemi rendszerben szerveződik, a Szárazföldi Erők, a Légierő és a Haditengerészet alakulatait a Nemzetvédelmi Minisztérium alá tartozó Vezérkar szervezete fogja össze. A haderő-átalakítás – mint a régióban mindenhol – természetesen itt is napirenden van, de a haderőnemek integrációja egyelőre nem történt meg.
A 40 ezer főt megha
ladó létszámú szárazföldi csapatok fő szervezeti egységei a mai napig a NATO-értelemben már nem túl korszerű hadosztályok, melyek egyenként számos gyalogos dandár, gépesített és hegyivadász zászlóalj, illetve légvédelmi és egyéb támogató csapatok számára szolgálnak szervezeti magasabbegységként. (És még ez a struktúra is relatíve újnak számít keleti szomszédunkban, hiszen a '90-es évek végéig egyenesen 1. és 2. Hadsereget tartottak fent.)
Az 1. hadosztály Bukarestben, a frissen újjáalakított 2. hadosztály a fővárostól szintén nem messze lévő Buzău-ban, a 4. hadosztály pedig Kolozsváron rendezte be a központját. A pontos hadrendről amúgy a vonatkozó Wiki-oldalak is alapos és áttekinthető képet adnak. Láthatóan ami hiányzik a "hivatalos" weboldalakról, az bőségesen felkerül open source elven.
A speciális erők ma már egyetlen zászlóaljban, összevontan tevékenykednek, központjuk – némiképp meglepő módon, várjuk az etnikai, biztonsági áthallásokat – Marosvásárhely.
A légierő
A közelítőleg 9000 főt számláló légierő három, az országot alkotó három régiót lefedő repülőtéren állomásoztatja MiG-21-es Lancereit. A "légiflottákba" szervezett helikopteres (IAR-330), valamint légvédelemre és felszíni csapásmérésre specializált MiG-ekkel rendelkező alakulatok az erdélyi Aranyosgyéresen, a Bukaresthez közeli Feteşti-ben és a keleti, moldovai régió légvédelmét biztosító Bákóban üzemeltetik bázisaikat - nem utolsósorban valószínűleg az izraeli közreműködéssel felújított gépek rövid hatótávolsága miatt is.
A szállítóalakulat Bukarest Otopeni reülőterén, a hazai gyártású, szintén izraeli közreműködéssel modernizált IAR-99-eseket repülő kiképzőalakulat pedig a szintén főváros-közeli Boboc repterén állomásozik.
A román légierő fő ütőerejét képező Lancer-eket a honvédelmi célú költekezés ellenzői és a szovjet haditechnika istenítői (a két csoport között azért nem jellemző az átfedés) egyaránt szívesen emlegetik a takarékos módon megoldott, nyugati szintű vadászgép-modernizáció iskolapéldáiként. Bár valóban modern rendszerekkel rendelkeznek, de ettől még több évtizedes szovjet technikán alapulnak, ami Európában már csak három szomszédos balkáni államban szolgál, üzemidejük pedig épp ezekben az években jár le. Nem csoda, hogy az elmúlt évtizedben leginkább akkor kerültek be a hírekbe, amikor valamelyikük éppen lezuhant. Ez a szovjet időkben még szintén mindennaposnak számító gyakorlat ma már az alig néhány tucat modern nyugati gépet üzemeltető kis NATO-tagállamok körében nem divat, és világosan kitűnik belőle, hogy a fogyóeszköz azért digitális képernyővel felszerelve is fogyóeszköz marad.
Ettől függetlenül kétségtelen, hogy ezzel a lépéssel az elvárt minimumszintet tökéletesen hozták a románok, sőt, annál többet is, hiszen hazánk csúcstechnológiájú Gripenjeivel ellentétben a román légierő már a balti rotációs légvédelmi kitelepülésben is részt vett. A Lancer-program alapos elemzését és technikai ismertetését már sokan sokszor elvégezték, így ezt nem ismételnénk meg.
A légierő által alkalmazott típusok rövid ismertetője amúgy megtalálható a haderőnem angol nyelvű honlapján is.
A haditengerészet
Románia azon kevés szomszédunk egyike, melyek számottevő tengerparttal és ennek köszönhetően haditengerészeti kapacitással rendelkeznek. A román haditengerészet büszkesége az a két, az angol haditengerészettől átvett Coventry osztályú fregatt, a Regele Ferdinand és a Regina Maria, melyek közül az első nemrég a líbiai szövetséges hadműveletek keretein belül a NATO Földközi-tengeri missziójához is csatlakozott.
A Fekete-tengeri "elrettentő" erőt alkotja még a fentiek mellett több korvett, valamint a Ceausescu-féle önfenntartás tengeri büszkesége, a román haditengerészet egyetlen saját gyártású fregattja, a Marasesti.
A vízjáró csapatok fontos összetevője a hazánkét többszörösen meghaladó létszámú és kapacitású folyami flottilla, ami többféle őrnaszádból és őrhajóból áll, központjuk – nem meglepő módon – a Duna-deltában található.
Felszerelés, modernizáció
Románia a mai napig relatíve jelentős számban tart rendszerben nagyon régi és kevésbé régi vasat egyaránt, ezzel bizonyos területeken a legversenyképesebb, modern nyugati technika beszerzésére is sort került - minimális számban.
A szárazföldi csapatok gördülő gerincét a százas nagyságrendben rendelkezésre álló TR-85-ös harckocsi (ami valójában T-55 modernizáció), valamint az a pár tucat MLI-84-es (ami pedig BMP modernizáció) adja, amelyek többé-kevésbé mind a hazai ipar termékei. Ezeken kívül szintén szovjet alapú, helyi BTR-modifikációk (TAB) szolgálják ki a lövész és gépesített csapatokat.
A modernizáció és a nyugati beszerzések eddig leginkább a szárazföldi erőket kerülték el, ennek néhány apró jele a tehergépkocsi-park megújítása mellett 18 Gepard önjáró légvédelmi gépágyú, néhány tucat Humvee és spanyol replikáik, valamint kb. 30 darab modern Piranha APC - az eszközpark további fejlesztése lassan aktuális lesz.
A légierő legnagyobb dilemmája a már bemutatott Lancer-ek egyre sürgősebb cseréje, amire bizony a gazdasági nehézségekkel küzdő országban nem igazán van forrás. Amerikai F-16-osok, vagy akár F-35-ösök vásárlására tett kijelentések mögött túl sok hitelesség és pénz nem áll, miközben már jó ideje tartanak az ezzel kapcsolatos viták, amint azt az alábbi cikk keltezése is mutatja.
Amit megspóroltak a modern, negyedik generációs vadászgépen, az elment a légi haderőnem másik igáslovára, a szállító repülőgépekre. 5 darab C-130-as Herkules és ugyanennyi C-27-es Spartan biztosítja a román haderő mobilitását és külföldi bevethetőségét, ezzel a kapacitásra pedig az ország - szomszédaihoz mérve legalábbis, ugyebár - méltán büszke lehet. A helikopterpark hasonlóan irigylésre méltó állapotát pedig a hazai ipar terméke, a francia licenc alapján gyártott IAR 330 Puma tömeges rendszerben állása tükrözi. Hasonlóan a MiG-ekhez, a Puma modernizált, megnövelt harcképességű SOCAT változata is izraeli közreműködéssel készült.
Külföldi missziók
Szövetségesi missziók tekintetében a románok némiképp ambivalens képet mutatnak. Egyrészt tény és való, hogy stratégiai pozíciójuk miatt azon kevés „szerencsés” NATO-tagok közé sorolhatóak, akik a kontingensek kiküldésén kívül egyéb kapacitásokat is – például rakétavédelmi rendszerek, CIA-börtönök és egyéb katonai bázisok létesítésére alkalmas saját területüket – felajánlhatnak az USA részére. Másrészt nehéz megállapítani, hogy a "sok helyen kicsiben" elv helyett nem egyszerűen a koncentráció elvét követik-e.
Jelenleg ugyanis némi kötelező balkáni jelenlétet és a pár fős, különböző nemzetközi szervezetek alá tartozó megfigyelő és összekötő missziókat leszámítva egyetlen országban vannak jelen román katonák szövetséges hadművelet keretein belül, mégpedig Afganisztánban. Ott viszont annál nagyobb kontingenssel, majd 2000 katona szolgál folyamatosan, legalább 2013-ig. Létszámukat az elmúlt két évben emelték erre a szintre, jelenleg a Paktika és Kandahár közé eső (tehát nem éppen a legbékésebb) Zabul provinciában támogatják az amerikai csapatokat. (További olvasnivaló ezzel kapcsolatban például itt és itt)
Mint említettük, a fentiek mellett Románia kivette a részét a líbiai polgárháború során felállított tengeri zárból is, melynek során a Regele Ferdinand fregattjuk csatlakozott a Unified Protector hadművelethez.
Pénzért bármit. És pénz nélkül?
A fentiek alapján láthatjuk, hogy Románia viszonylag alacsony honvédelmi költségvetésből egyszerre képest volt egészen az utóbbi évekig fenntartani egy olyan haderőt, amely nem csak megfelelt a szövetséges nagyhatalmak "hozzájárulási elvárásainak", de részben megtartotta a VSz-hadseregekre jellemző tömeges szárazföldi gépesített kapacitást is.
Ez azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tartható fent sokáig, így Románia a NATO tagjaként is arra törekszik, amire már a VSz-ben láthattunk példát, és amire történelmi múltja és közvetlen szomszédaival ápolt viszonya egyébként is predesztinálja. Szövetségi kötelezettségeinek elfogadható szinten eleget téve igyekszik tágítani mozgásterét, és olyan szövetségen kívüli hatalmakkal törekszik együttműködésre, amelyektől gazdaságilag és katonailag egyaránt előnyös kedvezményeket csikarhat ki. Gondoljunk csak az Izraellel folytatott szoros együttműködésre, vagy az USA-val ápolt viszonyra - amennyiben utóbbit a NATO európai dimenziójához mérten vizsgáljuk.
Pár éven belül eldőlhet, hogy ez a szövetségesi magatartás elegendő lesz-e ahhoz, hogy kompenzálja a csökkenő anyagi forrásokat, és akár előnyös beszerzésekhez juttassa Bukarestet. Ellenkező esetben a román haderő (néhány szomszédjához hasonlóan) hamarosan könnyen visszakerülhet a szocializmus végét jellemző minőségi állapotba - sokkal kisebb létszám mellett.
A fenti negatív forgatókönyv ellen szólhat a honvédelem magas társadalmi támogatottsága, és általában a haderő és az állami erőszakszervezetek szerepe a nemzeti identitás megteremtésében. Mint a cikkünk elején is említettük, olyan országról van szó, ahol a külföldi hírszerző szolgálat vezetői pozíciója legitim "parkolópálya" lehet egészen magas politikai szereplők számára is.
Nem meglepő tehát az sem, hogy az erdélyi magyarság körében a román haderő nem különösebben népszerű, a sorkatonaság eltörlése óta minimális szinten lévőnek tűnik a magyar etnikumú jelentkezők aránya.
Végezetül álljon itt egy videó a legutóbbi december 2-i katonai felvonulásukról. Azért tisztességes számú vas fordul meg Bukarestben ilyenkor.
Az eddigi cikkekhez hasonlóan most is várjuk olvasóink észrevételeit, linkjeit, szerencsés - vagy szerencsétlen - esetben személyes élményeit a román haderővel kapcsolatban.
További ajánlott olvasmányok
- Honlap a román haderő második világháborús szerepléséről
- Egy 2004-es datálású szakértői jelentés a román haderő állapotáról, szerkezetéről és reorganizációjáról
- Egy egészen friss, 2010-es cikk a román nemzetbiztonsági stratégia dimenzióiról
- A román speciális erők nemzetközi és haza renoméját öregbítő, sajnos az utóbbi években már nem frissült oldal
- A román haderő youtube oldala
Utolsó kommentek