Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy néhány cikk keretében kicsit tágabb keretek között próbálja megtárgyalni azon eseményeket, amik az Oszama bin Laden ellen nemrég végrehajtott akcióhoz vezettek. Első részben az UAV-k szerepét tekintjük át.

Az UAV-k rövid története

Jelenleg az UAV-k szinte minden feladat ellátására képesek, amit szokás szerint pilóta által vezetett repülőgépekre bíznak. (Pl. technikai okok miatt ma még az AWACS mindenképpen kezelőszemélyzetet igényel, de UAV-ket felderítésre, földi és légi célpontok megsemmisítésére is lehet használni.)

Talán a (CNN-nek köszönhetően) legismertebb UAV a már említett Predator, becsületes nevén General Atomics RQ-1. 1994-ben állt hadrendbe, és több mint 3 millió dollárba került darabja. A Predator már a boszniai konfliktus alatt bemutatkozott, hosszas felderítő repülések végrehajtásával. Felhasználói köre sajátos: az amerikai fegyveres erők mellett a CIA is vásárolt belőlük. Ennek köszönhetően jött a típus pályafutásának legérdekesebb változása, a felfegyverzése. Erre azután került sor, hogy a CIA felderítő repüléseket végzett Afganisztán felett még 2001 előtt, és többek között olyan felvételeket készített, amiken az amerikai elemzők szerint maga Oszama bin Laden volt látható. A felfegyverzés ezután indult meg, bár voltak ellenzői szép számmal (elsősorban amiatt, hogy a költségeket ki állja). A kezdeti variáció még 225 kg terhet tudott szállítani, 135 km/óra sebességgel maximum 24 órán keresztül volt képes cirkálni, miközben valahonnan messziről katonák irányították. Jelenleg ez az UAV-típuscsalád él és virul és töretlenül fejlődik, a legújabb tagja az RQ-9/Predator B/Reaper, ami jelenleg is megkeseríti az életét az tálib felkelőknek. Ez már 350 km/órás maximális sebességre képes, hordozhat levegő-föld és levegő-levegő rakétákat, illetve lézervezérlésű bombákat - egy igazi "hunter-killer" robotrepülő. Az UAV-k használatának előretörésével a fegyverzetben is történtek változások: a Hellfire helyét átvette a Small Smart Weapon (SSW, becenevén Skorpió).

Egy kis reklám:

Egy kis (igencsak hatásvadász) ismertető 2005-ből:

Az új felfegyverzett Predator legismertebb korai akciói közül lehetne kiemelni:

• Mohamed Atef, az al Káida katonai parancsnokának megölése 2001-ben Afganisztánban
• Egy Jemenben végrehajtott támadás, amiben az al Káida egy amerikai származású tagja és öt társa meghalt, amikor járművüket egy Predatorról indított rakéta eltalálta 2002-ben.

A különböző UAV-típusok előretörése az amerikai hadsereg műveleteiben ezután felettébb dinamikus volt. Ez részben a magasabb parancsnokságok vágyára volt visszavezethető, akik szerették élőben szemlélni az eseményeket, másrészről a költséghatékonyság is fontos szerepet játszott.

A pakisztáni események előrehaladtával a felfegyverzett UAV-k egyre jelentősebb feladatot kaptak: az USA a pakisztáni fél (sokféle okra visszavezethető) vonakodása miatt az ismertté vált biztonságos házak, gyülekezőhelyek és egyéb a fegyveres csoportokhoz tartozó infrastruktúra megsemmisítésének legfontosabb eszköze lett. A ráció az UAV-k bevetése mögött egyszerű: úgy lehet erőt alkalmazni segítségükkel, hogy komoly veszélynek az USA nem teszi ki a hadsereg vagy a CIA munkatársait és amennyiben mégis valamilyen oknál fogva a UAV megsemmisül, az anyagi vonzatok egy hagyományos repülőgéphez képest csekélynek mondhatók. A legjobb része a dolognak pedig, hogy a kezelőszemélyzet emiatt nem fog fogságba esni (Irakban a repüléstilalmi zónák fenntartásánál ez volt például az amerikai vezetés egyik legnagyobb félelme).

UAV-k Pakisztánban

Az USA és Pakisztán viszonya a terrorizmusellenes küzdelemben igencsak sajátos. Egyfelől vitathatatlanul Pakisztánban fogták el és ölték meg a legtöbb al Káida tagot és szimpatizánst, ugyanakkor az együttműködés az utóbbi években érezhetően nehézkesebbé vált. Pakisztán számára az afganisztáni események egy régi dilemma új leképeződését jelentik: az Indiával való ellentétek miatt a mindenkori pakisztáni kormány mindent elkövet azért, hogy egy baráti afgán vezetés biztosítsa a határait egy esetleges konfliktus esetén és ne kelljen erőit megosztani egy Indiával szövetségben álló Afganisztán miatt. Ennek a stratégiai érdeknek a leképeződése volt a segítség, amit a pakisztáni kormány a tálib mozgalomnak nyújt, és az amerikaiak azt vetik a pakisztáni hadsereg és hírszerzés szemére, hogy ezen érdekeket figyelembe véve nem hajlandók minden fegyveres csoporttal megszakítani a kapcsolatot, ami Afganisztánban tevékenykedik. A Haqqani csoport tevékenységét és a pakisztániak együttműködését szokták név nélkül nyilatkozó tisztségviselők felemlegetni.

Másfelől a pakisztáni kormányzat nem ura teljes mértékben saját területének: az ország területén zajló kisebb-nagyobb konfliktusok mellett a szuverenitás gyakorlása igencsak nehéz. Az Északnyugati Határtartomány, ahova a fegyveres csoportok koncentrálódnak, külön kihívást jelent a pakisztáni kormányzatnak, mivel ezen a területen a törzsekkel kooperálva, csekély mértékben tudták csak az állam befolyását érvényesíteni. Ebben a földrajzi viszonyok és a helyi szokások is szerepet játszottak. A pakisztáni kormányzatnak egészen 2001-ig nem állt érdekében, hogy katonailag megjelenjen ezen a vidéken, amerikai nyomásra viszont emellett döntöttek. Az amerikai fél azonban már elég korán megkérdőjelezte a pakisztáni fél elkötelezettségét ennek a harcnak a megvívásában, és a legfontosabb mélypont 2006-ban következett be, amikor a pakisztáni kormányzat egyfajta békét kötött a törzsi és iszlamista fegyveresekkel, amihez azok nem igen tartották magukat.

Mindennek eredményeként az amerikai vezetés feltételezhetően szükségét érezte annak, hogy saját csapásmérő kapacitást fejlesszen ki, amivel a rendelkezésére álló információk alapján, a pakisztáni kormányzat megkerülésével tudjon fellépni. A bizalom csökkenésével a két fél között a fegyveres UAV-k alkalmazása egyre nagyobb méreteket öltött.

Az amerikaiak számtalan támadást hajtottak végre Pakisztánban, ezek közül csak néhány jelentősebbről fogunk az alábbiakban megemlékezni. Az első jelentős emelkedés a támadások számában 2008-ban következett be, amikor a Bush-adminisztráció eszkalálta támadásokat, amikor a Musharraf kormány már a végét járta. Fontos azonban leszögezni, hogy ezt a fajta alkalmazhatóságot nem csak a Bush-adminisztráció, hanem az Obama-adminisztráció is felettébb megbecsüli. Ennek köszönhetően a politikai váltás Washingtonban egyáltalán nem eredményezte az ilyen akciók számának csökkenését, sőt, a térséget figyelők szerint Obama elnöksége alatt a támadások száma jelentősen megnőtt. Míg kezdetben csak az elkeseredés és a tétlenség megnyilvánulását látták ebben, addig mára a pakisztáni fegyveres csoportok elleni fellépés sarokkövévé vált amerikai szempontból a fegyveres UAV-k bevetése. Fontos továbbá megjegyezni, hogy az amerikai kormányszervek hivatalosan semmit sem szoktak közölni az UAV támadásokról, a klasszikus kifejezéssel élve "sem megerősíteni, sem cáfolni" nem szoktak (ez persze nem általánosan értendő, ez alól általában az afganisztáni és iraki akciók kivételek), ezért az alábbi akciók kapcsán csak sajtóértesülésekre fogunk tudni támaszkodni.

A támadások célja egyszerű: a fegyveresek biztonságérzetének aláásása, kiemelkedő célszemélyek megölése és ezáltal a műveletek késleltetése vagy megakadályozása.

Az, hogy pontosan ki irányítja az UAV-ket már egy nehezebb kérdés: eltérő információk vannak arról, hogy ki milyen célú UAV programokat üzemeltet. Egyfelől nem hivatalosan lehet tudni, hogy a CIA egy saját programot üzemeltet, aminek célját már fentebb kifejtettük. Más információk szerint az amerikai hadsereg is működtet saját UAV-ket a határ menti fegyveresek tevékenységének megfigyelésére, illetve arról is napvilágot láttak hírek, miszerint a pakisztáni és az amerikai fél egy közös UAV programot üzemeltet.

Azt, hogy pontosan milyen szabályozás alapján vetik be az UAV-ket, nem lehet tudni. Annyit azonban az eddigi gyakorlatból le lehet szűrni, hogy míg közvetlen 2001 után egy szűk kör megölésére akarták csak alkalmazni, addig a későbbiekben a kör egyre szélesedett, aminek a pakisztáni alkalmazása a leglátványosabb példája.

A felfegyverzett UAV-k bevetésének legfontosabb negatív hozadékaként a civil áldozatokat szokás kiemelni. Bár pontos adatokkal senki nem tud szolgálni erre vonatkozóan (illetve a civil fogalmának utólagos meghatározása is sokszor nehéz), abban egyetértés uralkodik, hogy a támadásoknak vannak civil áldozataik. Ezen akciók ellenzői erre szoktak hivatkozni, amikor a támadások leállítása mellett érvelnek, illetve az ennek köszönhetően kialakuló negatív megítélést Pakisztánban. (Nem szabad elfelejteni, hogy a két ország még mindig szövetséges.) Arról, hogy a pakisztáni kormányzatot az amerikai fél mennyire vonja be az akciók kapcsán sokféle vélemény látott napvilágot, általánosságban az volt elmondható, hogy nyilvánosan tiltakoztak, de nem tettek semmiféle ellenlépéseket az ilyen támadások megakadályozására és egyéb retorziót sem alkalmaztak. További érdekes vonatkozás, hogy az amerikai közvéleményben sem vált ki különösebben negatív reakciót alkalmazásuk.

Két emlékezetes akción keresztül szeretnék az UAV-k hasznosságát és korlátait bemutatni.

A kudarc: Damadola

2006 januárjában az USA egy jelentős visszhangot kiváltott támadást hajtott végre, aminek a célpontja személyesen Ayman al-Zawahiri volt, az al Káida második számú vezetője. Zawahiri nem volt abban az épületegyüttesben, amit célba vettek, a támadásban azonban sajtójelentések szerint meghalt tizenhét vagy tizennyolc civil, köztük nők és gyerekek. Más források szerint a halottak egy jelentős része fegyveres csoporthoz tartozott.

A támadást követően jelentős pakisztáni megmozdulásokra került sor, és a pakisztáni kormányzat hivatalosan is tiltakozott az amerikaiaknál.

A siker (?): Baitullah Meshud

2009 augusztusában feltételezhetően a CIA által végrehajtott támadásban a pakisztáni tálib mozgalom vezetője, Baitullah Meshud életét vesztette. Meg nem erősített hírek szerint már egy korábbi támadásban is megsebesült, de csak az augusztusi támadás után ismerték el a halálát.

A pakisztáni kormány a halála után kétes valóságalapú híreket tárt a világ elé, amik az utódlásával kapcsolatos belső viszályokról szóltak, ez azonban később megalapozatlannak bizonyult.

A probléma az esettel kapcsolatban csupán egy apróság volt: sokadik alkalomra sikerült csak megölni, és eközben nehéz megítélni, hogy hányan haltak meg.

Az UAV-akciók sikerességének kérdése

Röviden összefoglalva: a robotrepülőgépes hadjárat sikerét nehéz megítélni. Egyfelől sok jelentősnek mondott szereplőt sikerült az akció keretein belül az USA-nak megölnie.

Néhány kiemelkedő szereplő, akik feltételezhetően illetve bizonyítottan az UAV támadások áldozatául estek:

• Haitham Yemeni
• Abu Hamza Rabia,
• Nek Mohammed, 2004,
• Abu Khabab al-Masri 2008
• Abu Laith al-Libi, 2008
• Abu Haris 2008
• Ilyas Kashmiri 2009
• Osama al-Kini 2009
• Sheikh Ahmed Salim Swedan 2009
• Nazimuddin Zalalov 2009
• Tahir Yuldashev 2009
• Rashid Rauf 2008
• Saad bin Laden 
• Abu Sulayman al-Jazairi
• Saeed al-Masri 2010.

A New America Foundation egy igen részletes adatbázist tart fenn ezen támadások követésére. Az ő adataik szerint az akciókban minimum 1476, maximum 2353 civil, illetve minimum 1183, maximum 1881 fegyveres vesztette életét. Ebből becsléseik szerint harmincháromra tehető az akciókban meghalt jelentős vezetők száma. Ezeket a számokat természetesen óvatosan kell kezelni (a nemzetközi sajtónak gyakorlatilag nincs hozzáférése a területhez, így a helyi jelentésekre támaszkodnak, amiknek a valóságtartalmát nem lehet ellenőrizni), aki pedig részletesebben érdeklődik a pontos információk iránt, itt megnézheti őket.

A programnak beszámolók szerint nagyon jelentős pszichológiai hatása van a fegyveresekre, akik szemében az UAV-k már-már mitikus képességekkel bírnak. További bomlasztó tényezőként szokták emlegetni, hogy a számos sikeres támadás hatására a különböző terrorista csoportokon belüli gyanú és bizalmatlanság a feltételezett informátorok jelenléte miatt megerősödött, nehezítve a hatékony együttműködést.

Jogi vonatkozások

Szakértők szerint három alapvető elvet kell figyelembe venni az akciók végrehajtásának vizsgálatakor:

1. katonai szükségszerűség
2. a megölésnek nincs alternatívája
3. a célpontnak közvetlenül részt kell vennie az ellenségeskedésben

Tágabb értelemben azonban nehéz kérdéssel állunk szemben: a nemzetközi jog az államok közötti konfliktust szabályozza, de a pakisztáni kormány nem képes a szuverenitását maradéktalanul érvényesíteni a saját területén, és a célpontok olyan csoportok, amik ellen (névlegesen vagy ténylegesen) a pakisztáni kormány fel kíván lépni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a célpontok nem állami szereplők, hanem terrorista csoportok tagjai, vagyis nehéz megkülönböztetni őket a civilektől (pl.: nincs egyenruhájuk).

Vannak persze olyan szakértők is, akik szerint ez nem indok a klasszikus szabályok figyelmen kívül hagyására, és mivel Pakisztán nem támadta meg az Egyesült Államokat és nem rendelkezik ENSZ BT felhatalmazásával ilyen műveletek végrehajtására, jogtalanul lép fel. Eszerint a gondolatmenet szerint vissza kell térni a 2001. szeptember 11-e előtti gyakorlathoz, és a terrorizmust visszahelyezni a hagyományos helyére, vagyis a köztörvényes bűncselekmények közé (a háborús érvelést teljes mértékben elvetve).

Az Obama-adminisztráció eddigi hivatalos véleményét az alábbi videó foglalja össze talán a legjobban:

Leon Panetta CIA igazgató véleménye:

UAV-k vs. SOF

Amit az UAV-k mindenképpen lehetővé tesznek, az a célpontok hatékony megfigyelése alacsony kockázat mellett, csapások végrehajtása és az azt követő károk felmérése. Az UAV-k azonban sokszor nem képesek egyértelmű bizonyítékot szolgáltatni a célpont halálát illetően, ezen a téren általában az adott csoport által kibocsátott hivatalos kommünikék szolgáltatják a végső bizonyosságot. Emellett természetesen nem lehet az adott helyszíneket átkutatni, bizonyítékokat rögzítve, amik alapján esetleg újabb támadásokat lehet indítani. Az UAV-k egy aránylag egyszerű módját adják a különböző terroristák megölésének, de a járulékos károk és veszteségek miatt hasznuk nem annyira egyértelmű. Ugyanakkor mivel elvesztésük nem jár akkora veszteséggel, mint egy különleges egység bevetésének kudarca, az UAV-k még jó ideig preferált eszközként fognak működni az ilyen kétes helyzetekben. Egy további előnyük, hogy bevetésük nem igényel akkora hírszerzési és logisztikai előkészületeket, mint egy különleges egységé: a behatolás megtervezéséhez szükséges információk megszerzése, lehetséges alternatív tervek kidolgozása, ellenséges erők felderítése stb. jelentős erőforrásokat igényel és egy kudarcba fulladt akció veszélyei sokkal jelentősebbek (az egység tagjainak halála vagy fogságba esése, a médiában való felhasználásuk, fontos technikai eszközök ellenséges kézre kerülése, hírszerzési módszerek vagy források kompromittálódása stb. nem beszélve a politikai felelősségről). Arról nem is beszélve, hogy katonai egységek bevetése egy idegen országban annak engedélye nélkül milyen politikai (és jogi) következményekkel járhat, a honi és a célország közvéleményeiből kiváltott feltételezhetően negatív reakciókról nem is beszélve (ez még sikeres akció esetén is fennállhat). Természetesen az UAV-k elvesztése is kockázatokkal jár, amennyiben a roncsot nem sikerül megsemmisíteni, de ez a veszély, főleg nem állami csoportokkal szemben, amik nem rendelkeznek kellő technikai háttérrel ezen roncsok felhasználásra, minimális.

Folyt. köv.