Következzen Dr Herencsár Lajossal készített interjúnk második része, aki saját elmondása szerint "napjainkban az MFB vezetői gárdájában dolgozik, hosszú évek után ismét havi fixért. Jelenleg Pakisztánban (Vazirisztánban, Szvatban), a banki dresszkóddal szöges ellentétben lévő öltözékben és külsővel humanitárius munkát vezet az árvizi katasztrófa okán a HBAid (WBAid) által szervezett, a MOL-Pakistan által is támogatott projektben" Az interjú előző részét lásd itt.

[Katpol]: Térjünk vissza a központi hatalom megszilárdításának kérdésére. Tudomásunk szerint a kezdeti időszakban próbáltak mindenféle fegyveres csoportot integrálni az államba, de az idő előrehaladtával a preferált csoportok között egyfajta erőegyensúly jött létre, különösen a déli tartományokban, akik az állami hierarchiában meghatározó szerephez jutottak. A vesztes csoportok jelenleg inkább a tálibokhoz húznak, – mert az általános megítélés szerint végül ők fognak felülkerekedni – de a megnyerésükre jelenleg semmilyen törekvés nincs.

[Herencsár Lajos]: Jelenleg 2014. a kivonulás megkezdésének kitűzött dátuma, de volt már ez 2011. is. Ilyen helyzetben ezeknek a csoportoknak a visszacsábítása szinte reménytelen. Baghlan még viszonylag nyugodt tartománynak számított, amikor 2007-ben ott voltam. Tálibok csak néhány helyen voltak. Napjainkra a néhány éve „békésnek” mondható északi tartományokban, így Baghlanban és konkrétan Pol-e Khomri környékén is már mindenhol ott vannak, és nemcsak a pastuk lakta településeken, de Baghlan Dzsadídban és fölfelé, Mazarban is. Az ellenállás érzékelhetően egyre erősebb és terjeszkedik. Kabulban ezért nagyon erős az ellenőrzés. A város felett lebeg egy bálnára emlékeztető óriási fehér léggömb (lásd még: Repül a bálna), arra erősítették fel a belvárosi utak és a csomópontok megfigyelésére a biztonsági kamerákat. Mindenütt katonák vannak, a középületek előtt és a repülőtéren is – hozzátéve, hogy a katonák is korruptak, képzetlenek és semmi elhívatottság nincs bennük. Sokan fogják magukat, és egyszerűen hazamennek a fegyverükkel együtt.

[KP]: A „demokratikus Afganisztánban” a ’80-as években ugyanez ment.

[HL]: Persze. Egy amerikai vagy magyar kiképző számára ez felfoghatatlan. Azt mondja: „Vigyázz!”, erre a katona: ”Na jó, én hazamegyek”. Ha parancsba adják neki a futólépést, akkor lehet, hogy hazafut. Biztos vagyok benne, hogy a ISAF kiképzői és vezetői tisztában vannak azzal, hogy a növekvő létszámú ANA által képviselt valódi katonai erő csekély és nem elégséges az önálló feladatvégzéshez.

[KP]: Azt beszélik, hogy az ANP-hez képest, ami hagyja működni a drogkereskedelmet és a szervezett bűnözést, a hadsereg mindebben aktívan részt is vesz, illetve a dezertőrök eladják a fegyvereiket a táliboknak.

[HL]: Ez könnyen elképzelhető. De az is lehet, hogy a dezertőr egy bűnbandához csatlakozik és emberrablásokban vesz részt, mert ez jobb megélhetést biztosít neki és a családjának. Különösen most, hogy néhány héttel ezelőtt Omar molla kiadott egy, a korábbival ellentétes felhívást a külföldiek, beleértve az NGO-k és alkalmazottaik elrablására és meggyilkolására, ami szörnyűséges mivolta ellenére egy taktikusnak ítélhető válaszlépés részéről, hiszen már korábban érzékelhető volt, hogy inkább a civil segítségnyújtással lehet megnyerni a helyi lakosságot, mert a katonai akciók nem hozták a várt eredményeket. Tavaly az ENSZ kabuli kirendeltsége elleni támadás hatására a szervezet szinte összes munkatársa elhagyta az országot, az USAID emberei pedig ki sem mozdulnak az amerikai támaszpontokról. (Ők egyébként ugyanúgy beszálltak a korrupcióba, és „felverik az árakat”. Egy-egy pecsétért akár 500 dollárt is hajlandóak fizetni, amit a szegényebb költségvetéssel gazdálkodó NGO-k nem tudnak megfizetni.) Omar molla felhívása után pedig a legtöbb NGO is távozott. Februárban egy hétre hazatértem, és mire visszamentem Afganisztánba, megtámadták a fegyveresek által őrzött, külföldieknek fenntartott biztonsági házat Kabul belvárosában, ahol korábban el voltam szállásolva és darabokra robbantották. Ne hotelekre gondoljanak, ezek leginkább egy alsó kategóriás koszovói menekülttábor színvonalára emlékeztetnek. Először egy robbanóanyaggal megrakott teherautót használtak, majd az ezt követő zűrzavarban berohant két öngyilkos merénylő a fegyveres őrség mellett, akik szintén felrobbantották magukat. Ezt megelőzően pedig két, elsősorban külföldiek által látogatott nagyobb üzletet robbantottak fel. Ott egy napos tűzharcra is sor került, amit a helyszínről élőben közvetített a TV. A katonák összevissza tüzeltek minden célzás nélkül. Benyomásom szerint a lényeg nem a találat volt, hanem hogy minél többet lőjenek. A helyszínen tartózkodó riporter pedig jelentette, hogy éppen honnan lőnek. Ezzel az volt a probléma, hogy bent az épületben is volt TV, amit nézhettek a támadók. Délben letartóztatták a riportert és a teljes stábot, amit a műsorban be is jelentettek, amikor megszakadt a közvetítés. Bohózatnak lehetne minősíteni, ha nem lenne véresen komoly következményekkel járó tragédia. Kabul a szigorúan ellenőrzött terület, ahol a belső gyűrűbe elvben nehéz bejutni, mégsem olyan biztonságos. Ha a tálibok akarják, bejutnak, ott vannak. Jellemző a helyzetre, hogy alkoholtilalom van, de mindenki tudja, hol vannak az alkoholt árusító üzletek, amelyek a pletykák szerint védelmi pénzt fizetnek a táliboknak. Természetesen be van tiltva a drog, de a volt szovjet kultúra házában szinte nyíltan árulják a kábítószert. Az öngyújtót a reptéren elkobozzák az utastól, de az előző katonai ellenőrző pontoknál 10 dollár ellenében nem túrják fel, nem világítják át a reptérre tartó utas csomagját. A fura és sokszor érthetetlen helyzetek sokasága nem csak a magányos NGO-k találékonyságát igényli, hanem az ISAF vezetők talpraesettségét, problémamegoldó készségét is.

[KP]: A tálibok komoly stratégiai koncepcionális fejlődést produkáltak az elmúlt években, ami kb. 2005-2006-tól vált látványossá. Ez Ön szerint külső hatásoknak tudható be, vagy a vezetés új elgondolásainak?

[HL]: Természetes evolúcióról van szó. Az anyagi forrásaik nem változtak, maximum a csatornák, amiken érkeznek. Erőteljes anyagi háttérrel rendelkeznek. Jellemző volt, hogy a tavalyi elnökválasztások előtt az akkori baghlani kormányzó – mert ősszel már leváltották, „letelt az egy év” - egy sajtótájékoztatón megemlítette, hogy az egyik helyi katonai akció után ismeretlen helikopterekkel menekültek el a tálibok. Erre valaki rá is kérdezett, mire közölte, hogy most próbálják azonosítani, milyen helikopterek voltak.  [Erről ugyan pletykák valóban keringenek, de bizonyíték eddig nincsen hasonló esetre - szerk.] Később erről már egy szót sem beszélt, de komoly találgatásokra ad okot, ha helikopterük, vagyis légierejük van a táliboknak. Az viszont egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szovjetek ellen sikeresen használt föld-levegő rakétákkal rendelkeznek az ISAF ellen fellépő csoportok.

[KP]: Nemrég megjelent egy becslés, amely szerint összesen 50-100 Al Kaida-tag tevékenykedik Afganisztánban. Le lehet ebből vonni valami következtetést?

[HL]: Azt hiszem, régóta misztifikálják az AQ-t. Őszintén szólva nem tudom, létezik-e még egyáltalán. Ha igen, akkor létszámuk csekély lehet. Az viszont biztos, hogy a tálib mozgalom létezik, és nem csak az AQ-ból áll; maga is megosztott és belső mozgásban van, mint az afganisztáni klientúrarendszer. Itt is, ott is szövetségek köttetnek és bomlanak fel. Nem egységes a tálib mozgalom, csak a mozgásokat nem lehet sem követni, sem prognosztizálni; ellenkező esetben ezeket ki is lehetne használni, bomlasztani, egyes frakciókat tartósan(!) megnyerni.

[KP]: Az ISAF hírszerzése tehát komoly kihívásokkal küszködik.

[HL]: Elég abba belegondolni, hogy a CIA kabuli kirendeltségének vezetőjét és állományának zömét egy megbízhatónak vélt jordán ügynök lazán lemészárolta. Ha őt kiemelt ügynöknek tartották, akkor milyen információkat szállított korábban? Hiteleseket? Vagy egy játszma részeként adta a híreket? És a többi információ, amit a hírszerzés nagy mennyiségben kap, mennyire megbízható?

[KP]: Azt lehet tudni, hogy az amerikai titkosszolgálatok mennyi energiát fektettek egy afgán partnerszolgálat kifejlesztésébe? Amennyire mi tudjuk, az Északi Szövetség hírszerző hálózatát megpróbálták ebbe integrálni.

[HL]: Ez is bizalmi kérdés. Ha én amerikai hírszerző lennék, nem nagyon bíznék meg az afgán kollégákban, és erre jó okom lenne. A helyzet hasonló az ANA helyzetéhez. Nemrég történt, hogy egy afgán katona váratlanul lelőtte a kiképzőtisztjét. Pedig nem azt mondták neki, hogy ránk kell lőni, hanem a céltáblára. Sok a furcsa, váratlan esemény, amire nem számítanak. Emlékezzünk csak a magyar katonákra, akik egy támadás során megsérültek. Páncéltörő gránátot lőttek ki a járművükre, ami szerencsére nem robbant fel, pedig a célzás tökéletes volt. Jól jelzi a helyzet fonákságát, hogy később elfogták a támadót, az egyik közeli falu molláját, vallási vezetőjét. A kihallgatás során azzal magyarázta tettét, hogy éjjel az álmában megjelent előtte Isten, és erre szólította fel őt. Benyúlt az ágya alá, kivette az RPG-jét, kiment a hegyekbe és meglepő pontossággal eltalálta a magyar jármű ablakát. A történet itt még nem ér véget, mert az ISAF letartóztatta, de két nappal később a baghlani kormányzó kérte a szabadon bocsátását. Majd pedig a falu lakosai ugyanezt kérték a magyar tábor előtt. „Kérjük vissza a mollánkat!” Végig kell gondolni, hogy ilyen esetben milyen lehetőségek vannak. Elengedni a gyengeség jele, de lehet, hogy taktikai szempontból jó, mert baráti gesztus. Na de akkor elismerem azt a jogát, hogy bárki, ha megálmodja éjjel, mert hánykolódik, mert rizsszem van a lepedője alatt, akkor előveheti az RPG-jét, gépfegyverét a spájzból és megtámadhatja a magyarokat vagy a külföldieket. Különösen az aggasztó az esetben, hogy maga a kormányzó is kérte a mollah elengedését, a kormányzó, akinek együtt kéne működnie a PRT-vel és az ISAF erőivel.

[KP]: Egyes írásokban felmerült a kérdés, hogy mennyire lehet stabil a törzsi struktúra és a vallási elemek, például a Pakisztánból érkezett mollák mennyire alakították át az amúgy is háborús nyomás alatt álló törzsi struktúrát? Mennyire vált a mollák szerepe az egyes közösségekben meghatározóvá?

[HL]: A törzsi struktúra stabil és erős. Mindig is az volt. De egy fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet: maga a helyzet Afganisztánban, a törzsi határoktól függetlenül romlik. Az összetűzések már olyan területeken is megjelentek, ahol a korábbi években nem volt rá példa. És az biztos, hogy ennek magyar vonatkozása is van. Fel kell készülni, hogy a magyarok ellen is lesznek további támadások. Egy támadásnál három lehetőség van a végkimenetelt tekintve: az egyik az, hogy mindenki megússza ép bőrrel. A másik, hogy sérültek lesznek, de van egy harmadik, amikor halálos áldozatokkal jár a támadás. A magyar közvélemény egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy ott áldozatok lehetnek. Azok a kérdések, amiket felvetnek, például hogy Magyarország miért van jelen Afganisztánban, kommunikációs problémákra vezethető vissza. Olyanokra például, hogy Szekeres úr át nem gondolt módon tavaly azt mondta egy összetűzés kapcsán, hogy „a magyar katonák győztek Baghlan Dzsadídnál és megfutamították a tálibokat”. Ez azért volt furcsa, mert nem a magyarok voltak, hanem a magyarok által kiképzett afgán katonák, és egy napig harcolgattak ott. Utóbb pedig megjelent egy magyar újságban, hogy „a magyar hadtörténelem legdicsőbb tette volt”. Ami egészen bizarr kijelentés, de ennél még furcsább, hogy az afgán hírügynökség Szekeres úr kijelentését idézte, és lehozták az újságok, bemondta a televízió, hogy a magyar katonák megfutamították a tálibokat Baghlan tartományban. Ez azt sugallja, hogy magyar katonák, és nem az általuk kiképzett afgánok álltak harcban, ami biztonsági kockázatot jelent - nemcsak a katonákra, akik bent vannak a PRT táborban, de arra a néhány magát megvédeni nem tudó magyar NGO-ra is, aki ott dolgozik áldatlan körülmények között. Hangosan gondolkozva felteszem a kérdést: mi történne, ha elrabolnának egy magyar NGO munkatársat? Miután ezt a kérdést már másoknak is feltettem, a kapott zavaros és szóvirágokkal tűzdelt válaszok alapján két tanácsom van ezzel kapcsolatban: 1. Ilyen esetben az egyetlen járható út ami segíthet: „Térdre imához!” katonás utasítás végrehajtása. 2. Alapvetően senki ne menjen oda kirándulni, a kabuli éjszakai élet megismerése, a nagy vásárlások reménye céljából. Nem üres figyelmeztetés, ez esetben komolyan venni a KüM honlapjának ezzel kapcsolatos felhívását.

[KP]: A PRT hogyan tudja mérni a fellépésének az eredményességét a tartományban?

[HL]:Baghlan tartomány rendkívül nagy és a domborzati viszonyokról már a szovjet csapatok is megállapították, hogy nem kedvez a szárazföldi harcnak. Tíz év után ezt kivonulásukkal elismerték. A magyar PRT megpróbálja biztosítani a szűkebb környezetét, de ilyen terepviszonyok mellett, jelképes létszámú alakulattal ez egyszerűen nem lehetséges. Különösen, hogy megjelentek ott is az amerikai katonák, ami biztosan indokolt, hogy ott legyenek a magyarok táborában, de nem biztos, hogy hasznos, mert a tálibok szemében az amerikaiak a fő ellenség, ezt nem szabad elfelejteni. Ha a magyar jelleget akarom hangsúlyozni egy műveletnél és azt mondom, hogy a magyarok nem harcolnak, hanem segítenek, kenyeret osztanak, felépítetnek egy mecsetet, helyrehozatják a kerítést, az utakat, iskolapadokat barkácsolnak jól-rosszul, akkor nem engedek be oda harcoló alakulatokat, mert ezzel magunk is célponttá válunk és békés tevékenységünkről kialakított kép szakadozik, rosszabb esetben szertefoszlik. Nyilván vannak magasabb politikai érdekek is, de nemzeti érdekeink, konrétan katonáink biztonsága olyan prioritás, amit nem szabad feledni.

[KP]: A PRT-k kapcsán fel szokták vetni kritikaként, hogy „a magyarok kenyeret osztanak, az amerikaiak harcolnak, a németek is-is, a hollandok megint egy másik verzió, stb.”, vagyis minden nemzet megy a saját feje után és belpolitikai megfontolásokból viszi azt a vonalat, amit sikeres afganisztáni stratégiának gondol. A végén lesz tizenkét afganisztáni stratégia, amivel nem sok mindent lehet kezdeni.

[HL]: Van valami egyeztetés, de az kétségtelen, hogy az egyes tartományokért felelős PRT-k önállóan döntik el, hogy milyen területeket preferálnak a segélyezési, újjáépítési munkájuk során. Az adott ország az Afganisztánra szánt forrásait is az egyes NGO-knak a preferált területekre osztja szét, mint egészségügy, oktatás, szociális helyzet - és a nők helyzete, ami végképp érzékeny, veszélyes terület. Én ebben nem találtam koordinációt. Azt világosan kell látni, hogy az egyes tartományokban működő PRT-k alapfeladata nem harci jellegű (nevükben is benne van: Tartományi Újjáépítési Csoport). A nemzetközi összetételű harci alakulatok koordinációja természetesen megoldott. A PRT-k viszont a saját tartományuk sajátosságaihoz igazodva alakítják ki segélyezési, fejlesztési politikájukat. Jelzem, ennek során kőkemény határkőként van jelen a segélyezésre, fejlesztésre fordítható anyagi keret nagysága.

[KP]: A magyar szerepvállalás kapcsán van valami háttér-megalapozása annak, hogy miért vagyunk ott, vagy csak egy kipipálandó feladat?

[HL]: A NATO V. cikkely. Nyomatékosan szeretném mondani, hogy ez nem szövetségi elvárás, hanem szövetségi kötelezettség. Vagy NATO tagok vagyunk, vagy nem. Magyarország számára ez fontos dolog, mert a három repülő Gripenünkkel védjük a légteret…

[KP]: 14 van, legalább is könyvelés szerint.

[HL]: És ehhez kapunk még most a csehektől kiképző repülőgépeket. Ha belegondolunk, ezzel a néhány géppel a honi légteret nem lehet megvédeni. Az ország védelmét a jelenlegi állapotban lévő és technikai felkészültségű magyar hadsereg nem tudja ellátni. Szükségünk van a NATO-ra, és ha mi elvárjuk azt, hogy adott esetben minket megvédjenek, ha bárhonnan is fenyegetnék az országot, akkor nekünk ugyanúgy kötelességünk, ha elfogadtuk, hogy ez az esemény [szeptember 11. – szerk.] az V. cikkely hatálya alá esik – márpedig Magyarország elfogadta – akkor oda kell menni. Azt is mondhatnánk, hogy nem megyünk, de akkor megkérdezik, hogy mi a csudát keresünk a NATO-ban, ha az Alapokmány legfontosabb elvét, a kollektív védelmet, csak akkor tekintjük kötelezőnek, ha minket kell megvédeni. Egy nemzetközi szervezetben a tagság jogok és kötelezettségek halmazából áll. Ez most kötelezettség.

[KP]: Arra van-e esély, hogy az a megközelítés erősödjön fel, hogy ez a szövetségből fakadó előnyökhöz egy szükséges hozzájárulás?

[HL]: Ez kommunikáció kérdése, és ez az elmúlt 8 évben egy „sikerkommunikáció” volt, és esetenként hamis közlések is történtek, mint a „magyar győzelem”. Szekeres úr idején felnagyították a tetteket és elmosták a problémákat, mert ebből egy siker sztorit akartak csinálni. Hogy mi lehetett ennek az oka, erről vannak elképzeléseim, ő lett volna a főkatona…

[KP]: NATO főtitkár.

[HL]: De a lényeg, hogy a magyar közvélemény nem tudja, hogy ez olyan, mint egy üzlet, ha én kérek valamilyen szolgáltatást, akkor azt viszonoznom kell. Furcsa mód ezt jelenleg Magyarországon a közvéleményben még nem tudatosult, hasonlóan az ottani helyzethez. Gyakorlatilag napról-napra romlik a helyzet. Nem véletlenül mondtam azt, hogy nem tudjuk, hogy az a 300 katona milyen ütemezésben érkezik, csak a felajánlás körülményeit ismerjük, hogy egy kézfogásért Bajnai úr beígérte a 300 katonát. Nem tudjuk hogy ez harcoló alakulat lesz-e, a misszió tevékenységének súlypontjai milyen irányba változnak stb. Biztató jelként értékelhetők az új honvédelmi miniszter nyilatkozatai az afganisztáni misszióról, a magyar szerepvállalásról. Egy reálisabb kép rajzolódott ki ezekből. Ez segíthet megérteni ottlétünk indokoltságát és feldolgozni a nem várt és remélhetőleg nem bekövetkező, teljesen azonban ki nem zárható tragédiákat. Valószínűsítem az új realista megközelítést felmutató miniszteri nyilatkozatok alapján, hogy a HM végleg felhagy a KüM-al történő bármilyen nyílt vagy mélyvízi rivalizálással (lásd még Szekeres úr nem minősíthető nyilatkozata a KüM NEFE pénzek elvonásáról) és a közös nemzeti, nemzetbiztonsági érdekek mentén működnek együtt a jövőben.

[KP]: Még ilyen szinten nincs eldöntve a dolog, csak hogy 300? [This is BAGHLAAAAAN!!!]

[HL]: Az is elképzelhető, hogy ez a 300 katona nem egyszerre megy. Sok kérdést kell ezzel kapcsolatban még eldönteni, megválaszolni. Az viszont tény, hogy a felajánlást teljesíteni kell a növekvő kockázati elemek ellenére.

[KP]: Ennyire mellékes problémaként szerepelt, hogy csak így kijelentettek valamit, ami később kötelezettséggé vált?

[HL]: Nyilván a politikai hozama – az, hogy az amerikai elnök fogadta Bajnai urat -, nagyobb volt, mint annak az átgondolásának a kényszere, hogy vajon mi lesz ezzel a 300-as felajánlással. Ez már egy másik szférát érint, nem Afganisztánt, hanem az akkori Madzsarisztánt. Ha a tényeket nézzük, akkor nincs értelme ezen töprengeni.

[KP]: Tálas Péter legújabb tanulmányából akár azt is le lehet szűrni, hogy a magyar vezetésnek már arra is figyelnie kell, hogy mikor tudunk kivonulni Afganisztánból, hogy jó ütemben tegyük azt, hogy nekünk a NATO-n belül ne legyen belőle presztízsveszteségünk.

[HL]: Nagyon nehéz ezt a gyakorlatban kivitelezni. Ezzel el lehet játszani fejben, de hogy lehet onnan lelépni anélkül, hogy kivonunk onnan, ha nem is harcoló alakulatokat, de katonákat? Hogy fogjuk kommunikálni a NATO felé?

[KP]: Jó időzítéssel, például éppen a lengyelek után, de még a britek előtt, a hollandokkal kézenfogva…

[HL]: Vagy a kanadaiakkal, mert a hollandok a belpolitikai viharok után már vonulnak kifele. (Megjegyzem: valószínűsíthető, hogy a hollandok valamilyen más konstrukcióban, de nem számolják fel jelenlétüket véglegesen. Esetleg a kiképzési területen fognak jeleskedni a jövőben.) A kanadaiak is ki akarnak jönni, belpolitikai okokra hivatkozva. Csak ha belegondolunk, hogy ha egy választás előtt történik ott egy tragédia, az befolyásolhatja a választás eredményét, így a kivonulás könnyen a választási kampány részévé válhat, amiben valljuk be, van valami visszataszító. Visszatérve a holland kivonulásra: roppant figyelemre méltó a tálib reakció. A kivonulást üdvözlő nyilatkozatukban az amerikaiakat jelölték meg fő ellenségként és a rajtuk kívül az operációban résztvevő összes államnak „békét ajánlottak”, amennyiben követik a holland példát. Ezzel gyakorlatilag az egyes államok kormányaira helyezik át az afganisztáni jelenlét felelőségét és terhét. A korábban említett „tálibok megosztása” ötlet, fordított előjellel, náluk is felmerült.

[KP]: A szovjet kivonulás utáni események lehet, hogy előrevetítik, mi fog történni Afganisztánban. A kormány még évekig hatalmon maradt, ameddig a Szovjetunió tudta bele önteni a pénzt. A központi kormány ’92-93 körül omlott össze végleg, egyszerűen azért, mert elfogyott minden támogatás, nem kaptak több fegyvert.

[HL]: Hozzá kell tenni egy nagyon érdekes dolgot, több afgántól hallottam, hogy a szovjet megszállás idején jobb volt a helyzet, mert volt közbiztonság és volt élelem. Nyilván a megszépülő múlt egy nosztalgikus felhanggal jön vissza, mert most nincs biztonság, nincs munka, nincs biztos megélhetés. Egy szimpla lakos nem tudja felmérni, hogy egy véletlen golyótól pusztul el az ismerőse, rokona, amit az ISAF katonái lőttek ki – azért az figyelemre méltó, hogy mennyi baráti tűzben elpusztult afgán katona és civil van, ez akár továbbgondolásra is érdemes -, vagy a tálibok, hadurak, afgán ellenállók, zavarosban működő bűnözők ölik meg.

[KP]: Szóval nyilván éveken belül lesz valami kivonulás, és akkor ottmarad a kormány, és az amerikaiak és mindenki más majd próbálja önteni bele a pénzt, hogy legalább akkor tartsák meg a főbb városokat. Nadzsibullah ugyanez csinálta pár évig.

[HL]: Az Egyesült Államokat ugyanúgy érinti a gazdasági válság, Évről évre mélyebbre nyúl a zsebébe. Az a baj, hogy jelenleg nincs kiút, mert ha onnan kijönnek, bedől az egész, és ha bedől – nem véletlenül vázoltam az ország geopolitikai környezetét -, akkor ez elkezd eszkalálódni. Hol áll meg a folyamat, hol van ott egy stabil állam? Talán nem borúlátó túlságosan a véleményem, ha kijelentem, hogy egy ilyen folyamat hatásait minden ország megérezné valamilyen formában. Magyarország is. Egy ilyen folyamat megállításához, korlátozásához, ellenőrzéséhez a mostaninál sokkal nagyobb erőkre lenne szükség. A méreteket tekintve a végkimenetel pedig bizonytalanabb lenne az afganisztáni operációénál. Ami szintén nem alacsony fokú.

[KP]: Arra mekkora esélyt lát, hogy a kivonulás után visszatérnek az irániak, pakisztániak és elkezdik újra azt, amit a ’90 években játszottak?

[HL]: Minden lehetséges. Kulluna bi jadd Allah. (Mindannyian Isten kezében vagyunk.)