Dr. Herencsár Lajossal 2008-ban már készítettünk egy interjút a nemzetközi terrorizmus témájában. Most abból az apropóból kerestük meg ismét, hogy 2009. júniusa és 2010. áprilisa között Afganisztánban tartózkodott a HBAid (Baptista Szeretetszolgálat) programigazgatójaként. Szerkesztőségünk ezúton is köszöni neki, hogy elfogadta felkérésünket és elvállalt egy második interjút is, amit a terjedelemre való tekintettel két részben fogunk leközölni.

[Katpol]: Első kérdésünk az afganisztáni magyar szerepvállalással kapcsolatos. Mit lehet elmondani a magyar PRT tevékenységéről az elmúlt egy-másfél évben? Ön mit látott belőle? Mennyire van egyáltalán értelme a Magyar Honvédség (MH) katonáinak ott lenni, ha a PRT – legjobb tudomásunk szerint – nagyrészt újjáépítéssel, humanitárius segítségnyújtással foglalkozik?

[Herencsár Lajos]: Mára az MH már két formában is jelen van Afganisztánban. Létezik a már említett tartományi újjáépítési csoport, jelenleg kb. 240-300 fővel, és van egy, a hírek szerint magasan képzett harcoló alakulat, amely felderítést és hasonló feladatokat végez. A létszáma és a támaszpontjának helye mellett a tevékenysége is titkos. Ez borzasztóan romantikusan vagy kalandosan hangzik, mégis az afgán helyzetet nézve megalapozott, annak ellenére, hogy néhány internetes portál arra kóborló alkalmi és felelősség nélküli újságírója tud a részletekről is (ez egyébként nem csupán a magyar szitokszókat használó magyar felderítőket minősíti, hanem az ISAF-ot is!). A PRT valóban döntő súllyal humanitárius és fejlesztő tevékenységgel foglalkozik, de ezenkívül a táborban, Pol-e Khomri-ban ill. a környékbeli falvakban rendőrségi és – az ISAF más erőivel együtt – katonai kiképzés folyik, az utóbbi inkább kevesebb, mint több sikerrel. Azt nehéz körvonalazni, hogy a humanitárius, fejlesztő tevékenység pontosan mit takar. Tisztázni kell, hogy a PRT katonái nem ragadnak ásót, nem ápolnak betegeket, nem tanítanak angolra analfabéta afgánokat, tehát ilyen értelemben nem beszélhetünk humanitárius tevékenységről. Olyan értelemben már igen, hogy felfogadnak helyi vállalkozókat meghatározott munkákra, pl. kerítést építeni vagy egy utat rendbe hozni. Itt ne gondoljunk arra, hogy egy kilométernyi utat, én ennél kevesebbet láttam. Azért ne zárjuk ki, hogy ez kilométerekben mérhető, de én annyit láttam, hogy a magyar tábor előtt zúzalékkal van borítva az út (a szomszédos vízmosásban rozsdásodó szovjet tankot mintha már bontani kezdték volna), és ki van téve egy tábla, hogy ezt a magyar PRT csináltatta. Esetenként élelmiszert is osztanak a rászorulóknak.

[KP]: Tehát a magyar tábor felújította a saját környékét?

[HL]: Felújítatta. Mint említettem helyi vállalkozókkal, akik helyi munkásokkal végeztetik el ezeket a feladatokat. A sanyarú helyzetet látva már az is segítség, hogy néhány tucat embernek munkát adtak. Egy 5-8 tagú családnak a havi 150-200 dolláros fizetés a túlélést jelenti. A kormányzói épület környékén is van egy ilyen magyar segítséget hirdető tábla. Hogy pontosan mit újítottak fel, nem tudom, talán a kerítést… A kormányzó épülete mögötti nagy konferenciapalota egy magyar segélyszervezet szervezésében épült fel, de EU-s pénzből. A csodapalota minden jó szándék ellenére kilóg megjelenésével és felszereltségével a környezetből. Megkockáztatom: talán egy cseppet irritáló is. Egy mecseten is van ilyen tábla, ott a falakat erősítették meg, és van valahol a Szalang-alagút után, a Bamiyan felé vezető út környékén egy orvosi rendelő, ami mára teljesen elhagyatott, lepusztult, mert valószínűleg rosszul választották ki a helyszínt, ezért ott jelenleg se orvos, se beteg nincs. A magyar nép ajándékát hirdető tábla viszont ott díszeleg. Egyszer pedig láttam Pol-e Khomri-ban az út szélén, a lakatosok bódéi mellett egymásra hányt vasszerkezetű iskolapadokat, melyekre rá volt írva, hogy „Hungarian PRT”. Nyilván ez is a humanitárius segítségnyújtásunk része volt, bár a hírek szerint gyorsan tönkrementek, a nebulók örömére vagy bánatára. Persze lehetséges, hogy végeztek tevékenységet más területen is, de nem szembeötlő. A fejlesztési munkát – végezze azt civil NGO vagy katonaság – egyébként is nagy körültekintéssel kell megtervezni és végrehajtani. Csak a helyszínre adaptált, a helyi viszonyokat minden tekintetben figyelembe vevő projektek működőképesek. Valljuk be, a katonaságnak nem ez a fő profilja és nehezen illeszthető bele a megszokott, begyakorolt működésbe.

Meg kell említeni, hogy katonai, védelmi szempontból a magyar tábor elképesztően rosszul kiválasztott helyen van, ismereteim szerint ezt a jelenlegi honvédelmi miniszter is megállapította, amikor ott járt. Sajátos, hogy elődjének, számtalan afganisztáni útja során ez nem tűnt fel. Lehet nem volt ideje körülnézni vagy valami más gátolta a tábor környezetének megszemlélésében. Ezt a helyszínt a hollandoktól vette át az MH, Baghlanban korábban ők működtettek egy hasonló csoportot. Úgy kell elképzelni, hogy egy három oldalról zárt katlan, több száz méteres magaslatok veszik körül, képszerűen kifejezve: ha valamelyik tetejéről egy tálib vagy ellenálló köp egyet, valakit biztos eltalál lent a táborban. Ráadásul nem is bővíthető vagy csak nagy költségekkel. Nem tudom, hogyan fogják elhelyezni benne azt a 300 fős erősítést, amelyet a Bajnai-kormány megígért. Persze elképzelhető, hogy az egész tábort átköltöztetik egy megfelelőbb helyre, ami katonai szempontból kedvezőbb. Azt tudni kell, hogy Pol-e Khomri-t rendszeresen városnak nevezik, de valójában egy meglehetősen lepusztult állapotú, nagyobbacska község. Ennek ellenére Baghlan tartomány egyik központi települése, ott van a kormányzó épülete. Egyébként figyelemreméltó, hogy Baghlan kormányzói szinte évente váltják egymást – egyes feltételezések szerint azért, mert ha már „elég gyümölcsöt szedett a fáról”, akkor másnak is hozzá kell férni ahhoz. A gyakori, ciklikusnak mondható váltások a tartományi vezetésben egész biztosan nem kedveznek a PRT tevékenységének. Munkájuk során tartós és működőképes partneri kapcsolatokra lenne szükségük. A jelzett körülmények miatt ezt nélkülözniük kell. A tartományi vezetés rapszodikus, kiszámíthatatlan változása a tartományban dolgozó két magyar segélyszervezet (Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet) munkáját is jelentősen megnehezíti, pedig a romló biztonsági helyzet, az elképesztő korrupció miatt helyzetük amúgy sem rózsás.

[KP]: Ezek szerint a magyar PRT elég sokat költ helyi vállalkozók révén Baghlanban. A költségek vajon mekkora százaléka vándorol kenőpénz formájában és más úton-módon a helyi tisztviselők, vagy akár a tálibok zsebébe?

[HL]: Ezt nehéz meghatározni. Feltételezem - de nem zárom ki, mert a körülmények néha rákényszerítik az embert olyan dolgokra, amiket egyébként nem tenne meg -, hogy az MH nem támogatja a helyi korrupciót tevőlegesen (eltekintenék itt a HM körül az elmúlt 8 éves működés kapcsán kirobbant pénzügyi botrányoktól, amik, nem remélve, de a történések alapján mégis valószínűsíthetően elérik az afgán missziót is). Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy a támogatásból, ami elindul Magyarországból, mennyi jut el a célcsoporthoz, akiknek szánták, akkor azt tudnám mondani, hogy átlagosan 30-50%, és kb. ugyanez a becsült érték vonatkozik a többi PRT-re is.

[KP]: Más hasonló műveletekhez képest ez szokásos aránynak számít?

[HL]: Ez egy nagyon rossz arány. Figyelembe kell venni, hogy az ISAF csapdahelyzetbe került. Afganisztáni tartózkodása lassan olyan időtartamot ér el, mint annak idején a szovjeteké, és emlékezetes, hogy ők végül feladták azt az eleve kudarcra ítélt akciót. Nem elhanyagolható tényező, hogy a költségek évről-évre nőnek. Jelenleg nyugodtan kijelenthetjük, hogy a határ a csillagos ég, amit már az elhúzódó operációban résztvevő tehetősebb államok is nehezen viselnek. Az ISAF nem teheti meg, hogy feladja a harcot, mert ez rendkívüli mértékben rontaná a NATO hitelét, és nagyon sok nehezen megválaszolható kérdést vetne fel.
A helyzet több szempontból is bonyolult. Először is nem mondható, hogy az Afganisztánnal szomszédos országok bármelyikében is stabil lenne a helyzet. A nyugati és a magyar média ezt nem nagyon érzékelteti, de Iránban egy nagyon veszélyes szituáció alakult ki abból a szempontból, hogy az eddig egyértelműen radikális vezetésű országból könnyen átfordulhat egy instabil góccá, ha a belső feszültségek tovább gerjednek, és nem jön létre kompromisszumos megoldás.

Északra szovjet utódállamok, különböző „-isztánok” vannak. A közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok nem arról híresek, hogy a demokrácia csimborasszói lennének. Bár kétségtelenül érdekes jelenség, ha egy volt KGB-tábornok dinasztiát alapít, egy másik helyi diktátor pedig az édesanyját olyannyira tiszteli, hogy elnevezi róla az egyik hónapot, elvégre ez erős szülői szeretetet feltételez, de az már kevésbé az, hogy az afganisztáni drogtermés (aminek tradíciói vannak, hiszen a 60-as évek hippi-mozgalma is felfedezte ilyen szempontból) jelentős részét északi irányba viszik ki az országból kamionszámra. Ezekben az „isztánokban” olyan mennyiségű Lexust és Mercedes kabriót látni, hogy jól menő nyugati országokban nincs annyi. A pénz onnan van, hogy kábítószer kilójáért a termelőnek kb. 20 amerikai dollárt fizetnek – talán annyit se –, a szomszédos országban meg 100 dollárért adják el, miután megvesztegették a határőröket és a vezetőket. A továbbszállítás során pedig nyilván még nagyobb a profit.

[KP]: Tudomásunk szerint az iráni Beludzsisztánban is hasonló a helyzet, ott is a semmiből nőnek ki hatalmas villák.

[HL]: Igen, de ott nehezebb megoldani a csempészetet. Ezek az országok tehát stabilnak tűnnek, de diktatórikus rendszereik magukban hordozzák a törékenység kockázatát. Lényegében ütközőállamoknak is lehet tekinteni őket Oroszország és Afganisztán között, mivel afféle szivacsként nyelik el a lökéshullámokat. A kínai határvidék ezzel szemben zárt terület, azt leszámítva, hogy a túloldalon Kínának problémái vannak az ujgur szeparatistákkal. Kína egy időben azt mondta, hogy ott tálib terroristák vannak, ami naiv embereknek is hihetetlennek tűnik, de amit a nyugatiak a jó kapcsolatok építése és globális lépéseiket alátámasztandó el is hisznek (vagy úgy tesznek). Pakisztánban a legérdekesebb a helyzet, ahol egyes területek felett a központi kormány feladta az állami fennhatóságot, pl. a Szvat-völgyben – ami bizonyos szempontból jó, mert lehet tudni, hogy ott aztán biztosan vannak tálibok, szélsőséges fegyveresek, másrészt viszont túl sokan vannak. Csak megjegyzem, hogy az egyik legnagyobb magyar vállalatnak, a MOL-nak ezeken a területeken vannak érdekeltségei és külön csodálattal lehet az ott dolgozó magyar szakemberekről beszélni, akik a munka mellett naponta szembesülnek megoldandó, kockázati szempontból magas értékelésű problémákkal. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Pakisztán és Afganisztán között területi vita van, mert az utóbbi saját részének tekinti Vazirisztánt, és a pakisztáni vezetés riadtan gondol annak lehetőségére, hogy a „dicső” afgán hadsereg, amelynek létszáma hamarosan eléri a 171 ezret, az Egyesült Államok támogatásával átlépve a határt, Vazirisztánban is üldözni kezdi a tálibokat. Ez érdekes szituációt teremtene nemcsak a kabuli vezetés, de az amerikaiak és az ISAF szempontjából is, pl. kivonuljanak az afgán katonák onnan, afgán területről egyáltalán? És ez kihívást jelent a pakisztáni vezetés számára is, hogy mi legyen Vazirisztánnal, mert területet csak nem adnak oda. Vagy vissza. Az Indiával kapcsolatos kashmíri területi vita egyértelműsíti a pakisztáni álláspontot ilyen kérdéseknél.

Továbbá a helyzet már csak azért is sajátos, mert a rendkívül erős pakisztáni titkosszolgálat, az ISI egyrészt együttműködik az amerikai partnerszolgálattal, ugyanakkor nagyon nagy valószínűséggel ugyanígy tesz a tálibokkal is. Ez nyilván bizalmi kérdés is, mivel megnehezíti az amerikai-pakisztáni együttműködést, hiszen állandóan ott lebeg a szeme előtt az egyik szolgálatnak, hogy a másik tulajdonképpen „megcsalja”. További adalék, hogy a gazdasági világválság következtében 3 millió pakisztáni vendégmunkás tért haza a Khálidzsból, az Öböl-menti arab országokból, és most munka nélkül lébecolnak, folyamatosan tüntetnek a fővárosban, rá vannak szorulva az USA-ból érkező (el-eltünedező) segélyekre, az USA pedig a segélypolitikájával próbálja rávenni Pakisztánt, hogy egyértelműsítse álláspontját a tálibokkal kapcsolatban. Már a főváros, Iszlamabad is tele van ellenőrzőpontokkal, amelyeknél az egyik hivatalos figyelmeztetés szerint első felszólítás után tüzet nyitnak arra, aki nem hajlandó megállni, ugyanakkor egy másik hivatalos figyelmeztetés szerint a városban ál-ellenőrzőpontok is vannak, ahol rendőrnek beöltözött bűnözők rabolják ki az utasokat. Magánőrségek működnek, és fényes nappal támadnak meg embereket az utcán. Ez jól jelzi a bizonytalanságot, Rawalpindiben – ez össze van nőve a viszonylag frissen épített újnak mondható fővárossal, Iszlamabaddal – alig látni külföldit. A nagykövetségek falakkal és homokzsákokkal vannak megerősítve, mintha erődítmények lennének, a gépkocsijaik pakisztáni magánrendszámmal közlekednek, a diplomatarendszám fent van a vezető napellenzőjén, amit csak akkor hajt le, ha ellenőrzőponthoz ér. Ennek ellenére majdnem mindennap van valami robbantás – nemcsak a fővárosban, de Peshawarban, Lahoreban és Karachiban is. Egyszóval nagyon bizonytalan a helyzet, különösen vidéken. A térségben döntően egyedül töltött közel 10 hónap alatt gyakran éreztem úgy, hogy a felszínen európai szemmel kedvezőbb képet nyújtó (egyébként a szürke afgán táj után üdítően zöld) Pakisztán több veszélyt hordoz egy külföldi számára, mint a folyamatos harcokkal kétes hírnevet szerzett, végletekig lepusztult és kivérzett Afganisztán.

[KP]: Az ISI-nek van valami hosszú távú stratégiai célja a tálibok támogatásával? Létezik még a ’90-es évekbeli koncepció, hogy egy iszlám fundamentalista vezetésű Afganisztánt akarnak egy India elleni háború esetén hátországnak használni, ezzel stratégiai mélységet szerezve az anyaországnak?

[HL]: Ezt nem tudnám megmondani, pontosabban (bármilyen szokatlan is a kijelentés) nem akarom megosztani a magánvéleményem a közzel, de ha már Indiát szóba hozták: az ő erős afganisztáni jelenlétük mindenképpen figyelmet érdemel. Például Kabultól autópályát építenek Irán felé, ami hadászati szempontból az „ősellenség” Pakisztán számára nem egy biztató jelenség, mert Irán és Pakisztán között nem felhőtlen a viszony. India nagy ázsiai riválisa, Kína pedig Pakisztánban van jelen, bár megjelentek Afganisztánban is a ritka ércekkel kapcsolatos bejelentést követően. Tavaly kötöttek is velük a pakisztániak egy atomkutatási egyezményt. India nyilván nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy két vele szomszédos atomhatalom ilyen lépésre szánja el magát.

[KP]: Tapasztalható annak bármilyen jele, hogy India Afganisztán területén is Pakisztán destabilizálására, helyi pozícióinak meggyengítésére törekszik, akár titkos műveletekkel is?

[HL]: Titkos műveleteket biztosan végrehajtanak. Kölcsönösen. De mint nevükben is szerepel, ezek az operációk titkosak, így kívülről csak találgatni lehet. A kabuli indiai követség feltűnően nagy létszámmal működik, és tavaly, ha jól emlékszem, két robbantásos merényletet is végrehajtottak ellene, amelyekért Pakisztánt vádolták meg [szerk.: 2008-ban és 2009-ben voltak, lásd itt és itt]. Mivel az ISI és a tálibok közötti szoros együttműködés, mint említettem, nagy bizonyossággal feltételezhető, fennáll a lehetőség, hogy a támadásokat a tálibok pakisztáni megrendelésre hajtották végre. De csak hogy érzékeltessem a pakisztáni helyzetet: tavaly vagy tavalyelőtt egy bűnbanda elrabolt egy ott dolgozó lengyel geológust, akiért váltságdíjat követeltek. Ezt meg is kapták, de hogy még nagyobb bevételre tegyenek szert, úgy döntöttek, inkább egy jelentős összegért átadták, gyakorlatilag eladták a táliboknak a szerencsétlen áldozatot, akik azután lefejezték, és a terrorizmus PR-szabályainak megfelelően az Internetre feltöltötték az erről készített videofelvételt. Szükségük volt egy ilyen média-megjelenésre. Nagyon nehéz elválasztani a közönséges bűnözést a terrorizmustól és Afganisztánban is hasonló a helyzet.

[KP]: Mi a véleménye a tálibok kommunikációs stratégiájának fejlődéséről? 2001-hez képest elég látványos a változás. Egy új vezetői generáció kifejlődésének vagyunk tanúi, akik sok elemet átvesznek a hasonló arab mozgalmak módszereiből?

[HL]: Igen, és nem csak az araboktól. Például az irakiak biztos, hogy a táliboktól vettek át módszereket. Ez egy kölcsönhatás, oda-vissza megfigyelhető. A tálib vezetésben egyre több a nyugati kultúrában, technikában jártas, képzett ember, a mozgalom öregjei közül pedig sokan meghaltak, vagy megölték őket. Afganisztánnal és Pakisztánnal kapcsolatban, folyamatosan arról beszél a nyugati média, hogy terroristák támadtak meg egy ISAF konvojt vagy robbantottak fel egy járőrt. Látnunk kell, hogy nem mindenki tálib, aki harcol a külföldi katonák ellen. Sokan egyszerűen csak úgy vélik, hogy a több mint 100 ezer külföldi katonának semmi keresnivalója ott. Az ellenállás nem feltétlenül valamilyen ideológia mentén bontakozik ki és szervezettsége is különböző fokon áll. Szerepe van ebben a sértettségnek, a kilátástalanságnak és a háborúkban nem mindig figyelembe vett nemzeti önérzetnek is. Bagram környékén vagy bárhol az országban például folyamatosan vonulnak át nagy számban az ISAF hatalmas konvojai, főleg amerikaiak. Ahogy egy ilyen konvoj ráhajt az útra, a helyi lakosoknak félre kell állni, mert belelőnek a kocsijukba. Rá van téve az utolsó járműre a konvojban egy tábla, hogy 500 méterre sem szabad semmilyen járműnek megközelíteni, és aki ezt nem tartja be, arra azonnal lőnek. A katonák szempontjából érthető az intézkedés. A helyieknek ez egy elég megalázó érzés a saját hazájukban, ahogy az is lobog bennük, hogy még semmi nem valósult meg abból, amit az ISAF és a kormány ígért. Nincs közbiztonság, sem megélhetés, márpedig ez a két legfontosabb dolog az élethez, a léthez, a napok meg- és túléléséhez. A mostani körülmények között az emberek rövid távon, napokban gondolkoznak, hosszabb időt igénylő terveket nincs értelme szövögetni, mert a körülmények minimális esélyt sem adnak a realizálásukhoz.

[KP]: Tehát sok kormányellenes és ISAF-ellenes, alacsony szinten szervezett fegyveres csoport működik, akiknek nincs köze a tálibokhoz.

[HL]: Ennél is bonyolultabb a kép. A korábban a hadurak vezetésével harcoló milíciák továbbra is léteznek. Afganisztán a legjobb példa arra, hogy egy középkori klientúra-rendszer továbbélhet a 21. században. Szövetséghalmazok léteznek, amelyek folyamatosan átalakulnak, különféle érdekek mentén változnak, amit nehéz követni. Ráadásul mindezt a törzsi hovatartozás, a tradicionális törzsi ellentétek sora is bonyolítja. Sokat számít, hogy valaki pastu, tadzsik vagy hazara – akiket mindenki lenéz, de ettől függetlenül egy külön erőt képviselnek, amivel számolni kell. Én úgy tapasztaltam, hogy az ISAF parancsnokai eddig nem tudták követni ezeket a változásokat, márpedig így nehéz lesz megoldásokat találni bármire is. Volt példa rá, hogy az ENSZ különmegbízottja kijelentette: a helyzetet nem lehet katonai úton megoldani. Azonnal le is váltották. Legutóbb pedig az amerikai parancsnok tett a kormányt bíráló megjegyzéseket, és őt is leváltották. De ezt nem lehet sokáig csinálni. Fel kell ismerni, hogy komplex megoldásokra van szükség, mert kivonulni nem lehet. Kivonulási dátumokat ki lehet tűzni, azokat módosítani lehet, de hogy azokat megalapozzák, nagyon-nagyon sokat kell még tenni. A cselekvéseket pedig a helyi viszonyokhoz igazítva kell megtervezni, végrehajtani.

[KP]: Az ISAF parancsnokainak fejében sosem fordult meg, hogy a tálibok etnikailag pastuk, és vallási ideológiára építenek, és ezért az „oszd meg és uralkodj” elvét követve fel lehetne használni ellenük a törzsi struktúrát, ha az ember okosan keveri a kártyákat?

[HL]: Ilyen teóriákat fel lehet állítani, de ezeket a gyakorlatba átültetni nem egyszerű. Egy olyan területen, ahol élő törzsi, etnikai ellentétek vannak, nagyon nagy merészség lenne ezek kiélezésével, a törzsek, etnikumok megosztásával operálni egy nemes, de távoli messzeségben felsejlő cél elérése érdekében. Kísérletek a megoldásra már történtek. Obama elnök már tavaly kijelentette, hogy a mérsékelt tálibokkal tárgyalni kell. De ki fogja meghatározni, hogy ki a mérsékelt tálib? És egyáltalán mitől mérsékelt egy tálib? Mérsékelt, mert hajlandó leülni tárgyalni? Mérsékelt, mert tíznél kevesebb embert ölt meg? Mérsékelt, mert elfogadja a felkínált pénzt a békéért? Frázisokat lehet puffogtatni, de ezek definiálatlan kategóriák. Kik lesznek azok? És érdemes tárgyalni velük tulajdonképpen? Miért és meddig kellene megbízni bennük? Már az is felmerült, hogy egyszerűen meg kellene vesztegetni őket. Karzai elnök is dédelget ilyen terveket azon túl, hogy nemrég azt mondta, hogy a külföldi pénzügyi segítséget ne a civil szervezeteken keresztül küldjék, hanem adják oda neki, és majd ő szétosztja. Ez azért nagy óvatlanság lenne a donor országok részéről, mert az ő kezében landoló pénzek 80 százaléka eddig sem jutott el a célcsoporthoz. A Karzai-családnak jelentős befektetései vannak Dubaiban, ahová állítólag hetente küldenek repülőgépen egy táskás embert. Az elmúlt évek honi eseményeinek fényében jelzem, hogy ez a táska nem Nokia-s doboz, hanem bőröndökbe pakolt dollárokat jelent. A britek nemrég beleszaladtak az elnök testvérébe Kandaharban, és nagy mennyiségű (kb. egy háznyi) kábítószert találtak nála. Nyilván, ha nem Karzai testvéréről lett volna szó, akkor egy keményebb eljárást indítanak, de politikai megfontolások miatt futni hagyták, és erről hamarosan az egész ország tudott. Ilyen politikai alkukat persze sajnálatos módon mindig meg kell kötni, de nagy kérdés, hogy ez jó döntés volt-e egy ilyen szituációban, amikor meghirdették a szigorú fellépést az drogkereskedelemmel szemben. A tavaly augusztus 20-i elnökválasztások idején ott voltam Pol-e Khomri-ban, és már este az egyik helyi tévécsatornán láttam, ahogy Kandaharban tették bele nagy halomban a Karzai nevével beikszelt szavazócédulákat az urnákba, tehát nyilvánvaló csalás volt a választás. A Nyugat ezt tudta, látta és mégis egy hosszabbtávú politikai eredmény sejtése érdekében, a kisebbik rosszat választotta és a csalásokat nem szóvá téve elfogadta a választási eredményeket. Talán moralizálásnak tűnik, de mégis felvetődik a kérdés: hol van a határa a politikai alkuknak, amelyek adott esetben a meghirdetett alapcélokkal is szemben állhatnak? Arról az örkényi helyzetről már nem is beszélek, amikor egy ISAF-tag pénzt fizet azért, hogy ne támadják meg az afgán ellenállók az alakulataikat. Miután az eddig ezzel kapcsolatosan kirobbant botrányokat minden érintett tagadta, tekintsük pletykának, aminek lehet alapja. Szinte magam előtt látom a harctéren szemben álló vonalakat, amint átkiabálnak egymásnak: Nem jött meg a pénz, srácok! Ha holnap se csenget a postás, lövünk, támadunk!

[KP]: Egyes elvetemült értékelések szerint Karzait lényegében azért bírálják, mert egy középkori uralkodóhoz hasonlatosan kíván egy vazallusrendszert kiépíteni, de ezt végső soron fel is lehetne használni, elvégre annak idején az európai államokban is hasonló fejlődési folyamat zajlott le: a helyi hatalmasok nem akartak beleszólni az ország ügyeibe, de a pozícióikat meg kívánták őrizni, és ezeket összefogva, velük kiegyezve a központi hatalmat lassan meg lehetett erősíteni.

[HL]: Ezt biztosan meg lehetne valósítani Afganisztánban is, de akkor vissza kellene lépni 300 évvel. Az ISAF célkitűzése a tálibok megrendszabályozása és a demokrácia építése. A cél Jó! Európai, nyugati szemmel, távolról nézve, újságolvasói szinten. De Afganisztánban nem lehet ugrabugrálni, mint a játszótéren a történelem lépcsőfokain. A demokráciát egy országnak meg kell tanulnia, bele kell abba nőnie. Egy törzsfőnökből, helyi hatalmasságból, hadúrból nem lehet egyik pillanatról a másikra elkötelezett demokrata. A tálibokkal történő évek óta folyó „leszámolás” pedig magáért beszél. Nagy eredmények eddig nem születtek, és a végső győzelem a távolban várat magára. A tálibok, szélsőségesek elleni harc sikere függ a támogatói hátterek sikeres kikapcsolásától. Ez pedig szövevényes, bonyolult, sok összetevős feladat.

[KP]: Karzai véletlenül nem arra épít már most is, hogy ez az egész jelenlegi nemzetépítési kísérlet el fog bukni, a nemzetközi erők kivonulnak, melynek következtében az ő hatalmának is vége lesz és menekülnie kell? Nem ezért juttat Dubaiba és más külföldi helyekre annyi elsikkasztott pénzt, amennyit csak tud? És ebben az esetben az USA és szövetségesei miért nem találnak helyette egy másik vezetőt, aki még bízik a saját hatalmában?

[HL]: Egyelőre Karzai is bízik a hatalmában. Ott volt például Abdullah Abdullah, akinek jó esélyei voltak a tavalyi elnökválasztásokon, de Karzai végül különböző intrikákkal, váratlan új-régi szövetségekkel és csalással felülkerekedett rajta. Ez egy klientúrarendszerre berendezkedett, tekintélyelvű társadalom. Ehhez kell alkalmazkodni, más megoldás nincs. Én nem is emlékszem arra, hogy Afganisztánban mikor volt utoljára béke és szilárd központi hatalom. Már a hetvenes években is polgárháborús helyzet volt törzsi villongásokkal, de már a király idején is voltak belső felkelések. Az 1979-es szovjet invázió pedig végképp betett, az ország átzuhant egyik háborúból a másikba. A kivonulásuk után pedig egy újabb polgárháborús korszak vette kezdetét, ami az ország szétszakadását okozta. Azután jöttek pakisztáni támogatással a tálibok a mudzsaheddin mellé. (A tálib és a mudzsaheddin nem ugyanaz.) Átvették a hatalmat, és 2001. után pedig elkezdődött az a folyamat, amit ismerünk és máig tart.

Afganisztán tehát soha nem volt egy stabil pontja a világnak. Sokan ezért megkérdezik, hogy akkor mégis miért fontos? Hát valamikor azért volt az, mert keresztülhaladt rajta a Selyemút. Nemrég Karzai bejelentette, hogy óriási ásványkincs-lelőhelyeket találtak az országban. Ezt eddig senki nem tudta bizonyítani, de annyi biztos, hogy egy amerikai cég, amelyben Karzai is érdekeltségekkel rendelkezik, megkapta a koncessziót az olaj- és érclelőhelyek felkutatására. Kína gyorsan reagált, és azonnal szerzett magának egy koncessziós szerződést. Az viszont már bizonytalan, hogy valóban a várakozásoknak megfelelő nagyságú készletekről van szó, és az még bizonytalanabb, hogy ezeket a jelenlegi körülmények között mikor lehet kitermelni, vagy egyáltalán felkutatni. Afganisztánnak fontossága mégis geopolitikai környezete miatt van. A világ sok helyén vannak szélsőségesek hatalmon és mégsem csap oda a fejlett Nyugat. Itt viszont a környezet instabilitása okán Afganisztán rossz irányba billenése dominó-effektként hathat a környező országokra is. Ez viszont egy egész térség szélsőséges indulatoktól forrongó góccá válását jelentené, ami további eszkaláció veszélyét hordozza magában. Irán, Pakisztán (India), az utódállamok és rajtuk keresztül a nagy barna medve felnövekvő kölke: Oroszország ….Gondoljunk bele egy pillanatra! Vagy ne riadjunk vissza a belegondolástól!
 

(folyt. köv. egy hét múlva)

A témában ajánlott frissebb magyar tanulmányok még:
Tálas Péter - Csökkenő afganisztáni esélyek
Wagner Péter - Az afganisztáni nemzetközi fejlesztési együttműködés magyar eredményei és tapasztalatai