Guernica legendássá vált lebombázásáról sok érdekeset lehet olvasni időről-időre a médiában, azonban az esemény köré szövődött mitológia többnyire nem más, mint a saját korát messze túlélt háborús propaganda. Ezt sajnos manapság is kritikátlanul szajkózzák tovább egyesek, inkább saját politikai nézeteiktől, mintsem a történészi elhivatottságtól fűtve. Következzen tehát némi mítoszrombolás.

Mítosz: Guernica elleni német légitámadás terrorbombázás volt, hogy megtörje a baszkok ellenállását, a város megsemmisítésére irányult és előfutára volt Coventrynek, Hamburgnak és Drezdának.

Tétel: A Guernica elleni támadásra mindössze két tényező miatt tekintenek ikonikus történelmi pillanatként: nagyrészt a németek követték el, és Picasso megfestette.

Háttértörténet

1937. március 31-ét írjuk, javában dúl a spanyol polgárháború, és Franco eldönti, hogy miután Madrid gyors bevételéről szóló álmai szertefoszlottak, az elszigetelt északi köztársasági területtel fog leszámolni, és megindítja a nacionalista offenzívát Bilbao ellen. (A spanyol polgárháborúról a Töriblog folytat egy kivaló cikksorozatot, ajánlom olvasásra mindenkinek, akit az események tágabb kontextusa is érdekel.  A cikkeket lásd itt: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész) A támadás, ha nem is töretlen módon, de nacionalista sikereket hoz, mígnem elérkezik 1937. április 26, a neves nap, amikor is a Condor Légió gépei átfogó légitámadást indítanak az addig ismeretlen kisváros, Guernica ellen. Hozzá kell tenni, hogy amikor Guernicáról beszélünk a város szó némileg túlzás, az 5-6000 lakosával és minimális infrastruktúrájával találóbb lenne a kisváros, esetleg a "nagyobb falu" elnevezés. Emiatt az "először semmisítettek meg egy várost a levegőből" jellegű lózungokat illik a helyükön kezelni.

(Guernica korabeli látképe. Némi baszk nyelvtudás nem árt.)

Légi doktrína

A spanyol polgárháborút sokszor nevezik a MVH előzményének, főpróbájának, de valójában sokkal inkább egy korlátozott háború volt. A beavatkozó külső hatalmak csak limitált célokat akartak elérni, és a két spanyol fél is tanúsított némi önmegtartóztatást a háború alatt, hisz nem füstölgő romokat, hanem az egyesített Spanyolországot akarták kormányozni.  Mind a  nacionalista, mind a köztársasági légierők hajtottak végre a lakosság demoralizálására szolgáló, stratégiai bombázásokat a háború elején, 1936. július-augusztusában. A nacionalisták ilyen céllal bombázták Malagát és Badajozt, a köztársaságiak pedig Sevillát, Zaragozát, Cordobát és Oviedót. Azonban miután felismerték, hogy ezek az akciók hatástalanok és a nem hogy megtörték, de egyenesen felerősítették a nép ellenállását, az amúgy is csekély bombázókapacitásukat átirányították a katonai célok ellen és stratégiai bombázások már csak eseti jelleggel fordultak elő a háború során.

Franco többnyire nem is engedélyezte a masszív stratgégia bombázóműveleteket a nagyvárosok ellen, mint Madrid és Barcelona, ahol valóban komoly civil áldozatokat szedhettek volna (persze voltak kivételek). Sőt ezen felül tiltotta a főbb kikötők és hadiipari üzemek támadását is, mondván az utóbbiakból elég kevés van Spanyolországban.

Igen ám, mondhatnák egyesek, de a szóban forgó légitámadást nem spanyolok, hanem a Condor Légió gépei, illetve olasz bombázók hajtották végre. Nos ez a Luftwaffe korabeli légidoktrínája, illetve Wolfram von Richthofen, a CL akkori vezérkari főnöke elképzelései miatt két újabb érv a stratégiai bombázás ellen. 1936-ban a Német Légügyi Minisztérium (Reichsluftfahrtministerium) közzétette a Légihadviselés (Die Luftkriegsführung) című doktrínáját, ami a Luftwaffe repülőgépparkjának reális értékelésén alapult. Ez a dokumentum négy fő művelettípust határozott meg a légierő számára: légifölény kivívása, stratégiai műveletek, az ellenséges utánpótlási és felvonulási vonalak zavarása (interdiction, tud rá valaki egyszavas fordítást?), és a közvetelen légitámogatás (CAS). A doktrína fontosnak tartotta, hogy a Luftwaffe egy "csapat részeként" működjön, és nem pedig egy teljesen független haderőnemként, és hogy a háborús győzelem kivívása a három haderőnem összehangolt erőfeszítéseinek eredménye kell, hogy legyen. A dokumentum kétségeit fejezte ki az olyan elképzelések iránt, miszerint a stratégiai bombázás önmagában döntő eredményeket volna képes elérni az ellenség ipari kapacitásának megsemmisítése vagy a civil lakosságának terrorizálása által. (Szembemenve az akkortájt felkapott, Gulio Douhet-tól eredő teóriákkal, melyek dominánsak voltak a brit és olasz légierőknél.) 

Wolfram von Richthofen (igen, rokona a Vörös Bárónak), Spanyolországba érkezését követően gyorsan felmérte a helyi viszonyokat. A stratégiai célpontok hiányát, valamint a harcoló felek felszereltségének alacsony színvonalát látva  úgy döntött, hogy a légierőt elsősorban a nacionalisták csekély számú tüzérségének pótlására kell használni. A német légidoktrína, mint láttuk, nagy hangsúlyt fektetett a haderőnemek közötti együttműködésre, így a nacionalisták sikerének kulcsa a megbízható német taktikai légitámogatás lett, mint afféle "légi tüzérség". A német LW kötelékébe tartozó légelhárító tüzérség ugyancsak nagy szerepet játszott, a frontvonalra települve gyakran nyújtott közvetlen támogatást a nacionalista csapatoknak, nem csak az ellenséges repülőgépekkel, de a gyalogsággal szemben is, és a köztársaságiak hamar megtanulták rettegni a 2 és 8,8 centiméteres FlaK ütegeket.

Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy a CL a spanyol polgárháborúban nacionalista felügyelet alatt működött, és nem hajthatott végre akciót annak tudta és beleegyezése nélkül. Ebben a konkrét esetben a légicsapásra a nacionalisták részéről Mola tábornok az áldását adta.

Bombázás és hatásai

Guernica bombázása tehát nem valószínű, hogy stratégiai jelleggel ment volna végbe. Taktikai okai azonban annál inkább voltak. A nacionalista offenzíva fő célja Bilbao volt,  amit az ún. "Vasgyűrű" - kiépített köztársasági védelmi vonal vett körül. A nacionalisták szívós ellenállással szembesültek a baszkok részéről, ezért csak lassan haladtak, módszeresen felszámolva minden ellenállási gócot. Guernica közlekedési csomópontként az összeköttetést jelentette a Bilbao környékén állomásozó köztársasági derékhad, illetve a Guernicától keletre elhelyezkedő egységek, mintegy 23 zászlóalj között. A támadás elsődleges célja a visszavonuló köztársasági alakulatok sebességének lassítása, illetve a köztársaságiak  kommunikációjának elvágása volt. A Guernica körüli tagolt terepviszonyok (maga a város is egy szűk völgyben fekszik) ideális lehetőséget kínáltak a köztársasági csapatok elleni légitámadásokra.

A bombázás két fő célpontja a város egyetlen kőhídja (Rentaría), illetve a guernicai vasútállomás volt. A városban működött ez idő tájt a Unceta lőszer és fegyvergyár is, de nem valószínű, hogy szerepelt volna a célpontok listáján, és csak minimális károkat szenvedett el. (A nacionalisták szemszögéből nem lett volna értelme lerombolni egy hadiipari üzemet, ami várhatóan napokon belül a kezükre kerül.) Ezen felül Guernicában tartózkodott a támadás napján két baszk zászlóalj, melyeket egy egységbe vontak össze az alacsony feltöltöttségük miatt, az Euzko Gudarostea Sailgudua 66  (Baszk Hadsereg 66. zászlóalj) "Zergaitik-Ez", és az E.G.S. 33 "Lenago-Il".

Manapság szokás elfelejteni, hogy a korabeli hadviselési gyakorlatban a városokon keresztülvezető főbb útvonalak és közlekedési csomópontok eltorlaszolásának általános módja a környező házak ráomlasztása volt. Ez olyannyira bevett gyakorlat volt, hogy 1940-ben a visszavonuló britek is így jártak el Franciaországban, majd később az amerikaiak 1944-ben a németek mozgásának lassítása érdekében. Egy város közepén fekvő kisebb híd nehéz célpontot jelentett volna még az akkortájt legprecízebb bombavetésére képes zuhanóbombázóknak is, de csupán 3 ilyen gép (Hs-123) állt von Richthofen rendelkezésére, melyek nem is vettek részt a támadásban. A cél kezdetektől fogva a híd és a vasútállomás környékén található emeletes házak lerombolása volt, ezáltal olyan úttorlaszok emelése a  törmelékből, ami 24-48 órára lehetetlenné teszi a közlekedést a visszavonuló köztársaságiaknak.

A támadásban résztvevő géptípusok

Az általam végignézett források eltérnek a pontos számok tekintetében, de nagyjából a következő repülőgépek vettek részt a támadásban: 1(?) Do-17, 3(4?) He-111 B-2 (mindkét típus a VB/88 kötelékében),  16(18?) Ju-52 3ms német bombázó, melyek Burgos repteréről szálltak fel (több forrás magasab számot ad meg a támadó Ju-52-k tekintetében, de két megbízható forrás is azt írja, hogy a Burgosnál állomásozó K/88 összesen 3 Staffelből, 16 Ju-52-ből állt)  3 olasz SM.79 bombázó, melyeket összesen 16 Bf-109B, He-51 és Fiat Cr.32 kísért. A vadászok Vitoria repterén állomásoztak, és ott csatlakoztak a bombázókhoz.

Dornier Do-17 E-1 Maximális bombateher: 1000 kg (Elképzelhető, hogy a képen egy F modell látható)

Heinkel He-111 B-2 a legénységgel. Maximális bombateher: 1500 kg

Junkers Ju-52 3ms - Maximális bombateher: 500 kg

Savoia-Marchetti SM.79 - Maximális bombateher: 1200 kg

Heinkel He-51

Fiat Cr.32

Bf-109 B

Egyes források Ju-87A Stukákat is feltüntetnek a támadók között, de miután az első Ju-87-ek 1937 végén érkeztek Spanyolországba, és 1938 elején vettek részt először éles bevetésen, ez lehetetlen. Volt ugyan egyetlen darab Stuka (a 29-1 sorozatszámú Ju-87A-0), ami 1936 novemberében érkezett Spanyolországba tesztelésre, de keveset lehet tudni a tényleges tevékenységéről, és valószínűtlen, hogy egymaga részt vett volna a támadásban.

(Bónusz: lista a repülőgépekről, melyek részt vettek a spanyol polgárháborúban. Valószínűleg rémálom lehetett ennyi különféle géphez alkatrészeket szerezni.)

Maga a bombázás 5 hullámban ment végbe, nagyjából a következőképppen (a pontos részletek tekintetében sok az apró eltérés, sorry)

Április 26-án délután négykor (fél ötkor?) a VB/88 egyesével repülő Do-17-e és He-111-e megkezdi a támadást Guernica ellen. A Do-17 a hidat támadja 50 kilogrammos bombákkal, míg a He-111 a vasútállomást és környékét szórja meg 250 kg bombákkal. Mindkettő mélyrepülésből támad, 1000 illetve 1500 kg bombát szórnak ki. A He-111-et vezető tapasztalt pilóta,  Rudolf von Moreau főhadnagy visszafordul, hogy a köteléke többi részét is rávezesse a célra. Előtte (vagy utána, ezt sajnos nem tudtam egyértelműen kideríteni) még az első hullámot 15-20 perccel követve az olasz 205a Squadriglia 3 SM.79-e szórja meg a várost 3600 méter magasságból összesen 36 db 50kg-s bombával, majd a harmadik hullámot a visszatérő He-111-ek alkotják, összesen 2(3?) bombázza ismét a várost. A legsúlyosabb károkat azonban a Ju-52-ek okozzák. Ők 17.15-kor (17.45-kor?) érkeznek Guernica fölé, ekkorra azonban már a portól és füsttől alig lehet látni valamit a célból. A Ju-52 amúgy is egy átalakított "kényszerbombázó", a találati pontossága csapnivaló. A Junkersek hármasával repülnek rá a városra (amint az a támadás alatt készült képen látható feljebb), 50 kilós, valamint kisebb repesz és gyújtóbombákat szórva. Az utolsó, ötödik hullámot ismét a VB/88 gépei alkotják, melyek közben visszatértek Burgosba, tankoltak és újabb bombaadagot vételeztek, és 19.30-kor dobják le a terhüket a megtépázott városra. 

Egy történet a korabeli bombavetési pontosságról: 1937-ben a RAF egy nagyszabású bombázási tesztet hajtott végre. 30 elavult repülőgépet szórtak szét egy 1000 yard átmérőjű körben, és a bombázóparancsnokság egy héten keresztül támadta őket nagy és alacsony magasságról. A teszt eredménye következő lett: teljesen elpusztult 2 gép, javíthatatlanul megrongálódott 11, javítható állapotban volt 6 és 11 gépet pedig egy karcolás sem ért.

A mítosz szerint a német vadászpilóták mindeközben vérszomjasan bombázták és géppuskázták a civil lakosságot. Ehhez két kiegészítésem lenne:

- egrészről a bevetésen résztvevő Bf-109 B nem vittek bombát (nem is voltak rá képesek) A He-51 ugyan alkalmas volt 6x10 kg repeszbomba hordozására, de ebben az esetben légifedezetet biztosítottak a bombázóknak, ezért valószínűtlen, hogy bombákat vittek volna magukkal.

- másrészről a vadászok valóban támadhatták a civileket, ha egy kis csavart viszünk a dologba. A vadászok rendszeresen repültek "Autojager" bevetéseket, amikor is a front közelében közlekedő gépkocsikat lőtték szét. A Guernica elleni támadás során is így csaptak le a város környéki útvonalakra és számos járművet megsemmisítettek (lásd ezt a visszaemlékezést). Teljes joggal lehet feltételezni, hogy így nem csak a köztársaságiak autóit, hanem menekülő civilekét is kilőtték, és hogy valósak a vadul sorozó német vadászokról szóló beszámolók, csak éppen nem célzottan nőket és gyerekeket és nem az égő város utcáin támadtak. Nagy különbség.

A támadás katonai szemszögből többé-kevésbé sikeresnek mondható. A híd ugyan nem semmisült meg, de a Rentería 24 órára használhatatlanná vált a törmelék miatt. A köztársasági visszavonulás megakadt, lehetővé téve a további légitámadásokat április 27-én, Guernica pedig április 29-én különösebb ellenállás nélkül a nacionalisták kezére került. A városka persze korántsem nyújtott túl jó képet - a nacionalisták felmérése alapján a házak 70%-a javíthatatlan állapotban volt, 10 (20?)%-a komoly sérülést szenvedett, míg 20 (10?)% könnyebb károkkal megúszta a bombázást. A keletkezett károk nagy része nem közvetlenül a bombázásokból ered, hanem a tovaterjedő tüzek okozták, amit lakosság nem volt képes megfékezni. A tüzek kialakulásában fontos szerepet játszott, hogy az elpusztult házak nagy része fából épült, valamint, hogy a Ju-52-k által leszórt 1 kilós gyújtóbombák gyakran nem ütötték át a házak tetejét, hanem fennakadtak és így lobbantották lángra őket.

Az okozott pusztítás tekintetében nincs is akkora véleménykülönbség, viszont az áldozatok számát illetően elég széles a kínálat. A legkisebb szám, amit olvastam 12 halottról, a legnagyobb 3000-ről szól, lehet tippelni, hogy melyik kitől származik. Sokan kérdés nélkül elfogadják a baszk kormány által bejelentett 1654 halottról és 889 sebesültről szóló adatokat, ezek azonban többszörösen eltúlzott számok a valósághoz képest. Két próbálkozásról olvastam az áldozatok számának kiderítésére a helyi levéltárakban fellelhető elhalálozási adatok összegyűjtésével, és mindkettő igen alacsony számot hozott ki végeredménynek. (Irving - 96, Jose Angel Etxaniz - 120). Ezen kívül egy másik szerző (James Corum) rávilágít arra, hogy aránytalanul magas lenne az egy ledobott tonnára eső átlagos halálozás. Corum 40 tonna bombával számolt, ami kb. 41 halottat jelentene tonnánként, míg az MVH alatt a nagyvárosok elleni szőnyegbombázások átlagosan 7-12 halálos áldozatot eredményeztek. Az áldozatok valós száma nem haladhatja meg a 250-300-at.

Guernica romokban

Nem semmisült meg minden 

A bombázások térképe. (Ugyanez a google maps-en ábrázolva.)

A CL és a nacionalisták maguk is belátták, hogy komolyabb pusztítást okoztak, mint ami feltétlenül szükséges lett volna. Eltúlozták a bombaterhet és nem számoltak a másodlagos károkkal, amit a bombázást követő tűzvész okozott. (illetve a harmadlagos károkkal, amit a köztársasági propagandának köszönhettek) Guernica bombázása a németek szerint nem hogy megtörte, hanem még elszántabbá tette a baszkokat, akik addig "egyáltalán nem voltak kommunisták és szimpátiával viseltettek a németek iránt". (Heye, 1938, idézi Strategy for Defeat)

Összehasonlító példák

Kontrasztképpen megemlítenék néhány esetet, melyek súlyosságukban ugyan mérhetőek Guernica bombázásához, azonban nem vitték őket vászonra kreatív festők balra húzó ecsetei. (Még az MVH előttről, hisz onnantól már igen egyszerű lenne sorolni a példákat.)

• Barcelona, 1938. március 16-18. 3 napig, néhány órás időközönként folyamatosan bombázták  túlnyomó részt olasz gépek a várost Mallorcáról. Az olaszok vegyi fegyvert is bevetettek. Egyes becslések szerint az áldozatok száma 1300 halottra  és 2000 sebesültre rúg. Emlékoldal, spanyolul és katalánul beszélők előnyben. Interaktív térkép a bombázásokról.
   
• Alicante, 1938. május 25. Olasz gépek bombázzák a város piacát, a Mercado de Abastos-t. 313 halott, ezer körüli sebesült, nagyrészt a piacon környékén tartózkodó civilek, nagy számban nők, gyerekek.
   
• Kicsit korábbi, Damaszkusz, 1925. október 13-14. A franciák 48 órán keresztül bombázzák és géppuskázzák a levegőből a várost, hogy leverjék az arab felkelést. Az óváros jórésze romokban, a pusztítás nyomai máig fellelhetőek. 1500 halott. Ki emlékszik al-Hariqára?
  
  

És lehetne még folytatni, a britek bombázóhadjárata a kurdok ellen Irakban, az olaszok Abesszíniában, japánok Kínában, stb, stb, stb. De érdekes módon pont Guernica után döbbentek rá az újságírók, hogy a légierő micsoda pusztítást képes véghez vinni (habár a kortárs katonai teoretikusok ezt már jóval előtte tudták) és valahogy 70+ év távlatából is ez a mozzanat ragadt meg az emberek képzeletében a spanyol polgárháború levegőben vívott részéről.

***

Az anekdota szerint már a világháború alatt a németek kérdőre vonták Picassot a Guernica c festménye miatt: "Ezt maga csinálta?", és ő csak annyit felelt nekik: "Nem, ezt maguk csinálták!"

Az anekdota sajnos itt véget ér, pedig a németek nyugodtan válaszolhatták volna a következőt: "Lóf@szt, tisztelt művész úr! Ami a bombázást illeti, az a mi művünk. Számos ehhez hasonló légitámadás történt a polgárháború során, egy részük a mi felelősségünk, más részük nem. Viszont a propagandamítosz, ami a bombázás nyomán keletkezett, az a maga és a maga elvbarátai műve!"

Források:

Karl Ries-Hans Ring: Legion Condor 1936-1939 Eine illustrierte Dokumentation

Christopher Shore: Spanish Civil War Air Forces

Williamson Murray: Strategy for Defeat - The Luftwaffe 1933-1945

Williamson Murray: British and German Air Doctrine Between the Wars

James S. Corum: The Luftwaffe and the coalition air war in Spain

Horst Boog: Bombaháború, nemzetközi jog és emberiesség a légi háborúban (A Wehrmacht katonái, forrásgyűjtemény)

Carlos Caballero Jurado: The Condor Legion

egyéb internetes források