A The American Conservative-tól már korábban is linkeltünk anyagokat, de egy hónapja egy olyan interjút hoztak le, amit érdemesnek tartottam, hogy szélesebb körben is megismerjenek idehaza, ezért a könnyebb olvashatóság kedvéért egyszerű linkelés helyett lefordítottam az egészet magyarra. Az interjút Sibel Edmonds-szal készítették, egy ex-FBI fordítóval, aki egy elég durva sztorival állt elő, a hivatali korrupcióról, és idegen országok az egész amerikai politikai vezetést behálózó érdekérvényesítő és hírszerző  rendszeréről. Lesznek itt török kémek, izraeli lobby, Tom Lantos, szeptember 11., Obama, szex, botrány, minden. Érdemes elgondolkodni, hogy ha Edmonds csak egy kis szeletét látta a színfalak mögött zajló eseményeknek, akkor mi folyhat még, amiről nem tud a közvélemény.  Továbbá, hogy ha ilyen mértékben be lehet épülni az amerikai államigazgatásba és politikai vezetésbe, és ilyen könnyű azt más országok érdekeinek megfelelően befolyásolni, akkor egy kisebb államot - nevezzük mondjuk Magyarországnak -  vajon milyen szinten manipulálhatnak idegen országok.  Jó olvasgatást! (Ja, és az eredeti verzió is megtekinthető itt.)

 ***

Sibel Edmondsnak van egy története. A szeptember 11-i merényletek után öt nappal csatlakozott az FBI-hoz török és perzsa fordítóként. Munkájának része volt lefordítani és átírni a feltételezett török titkosügynökök és amerikai kapcsolataik közötti beszélgetések felvételeit. 2002 áprilisában elbocsátották az FBI-tól, miután hangot adott aggodalmainak, hogy az egyik fordító a részlegében tagja volt egy török szervezetnek, ami ellen nyomozás folyt magas rangú kormányzati tisztviselők és kongresszusi képviselők megvesztegetése, drogcsempészet, illegális fegyverkereskedelem, pénzmosás és nukleáris technológia proliferációjának gyanújával. Fellebbezett az elbocsátása ellen, de sokkal jobban aggasztotta, hogy senki nem vette a fáradtságot, hogy foglalkozzon a korrupcióval, amire fényt derített.

Az Igazságügyi Minisztérium főfelügyelőjének jelentése „hitelesnek”, „komolynak” és „egy alapos és gondos FBI vizsgálatot igénylőnek” nevezte Edmonds állításait. Pat Leahy és Chuck Grassley, a Szenátus Igazságügyi Bizottságának tagjai nyíltan támogatták őt. A „60 perc” c. műsor is utánajárt az állításainak és hihetőnek találta őket. Soha, senki nem bizonyította, hogy az Edmonds által feltárt tények hamisak, melyekről ő azt állítja, hogy alátámaszthatóak az FBI nyomozati aktáival.

John Ashcroft Igazságügyi Minisztériuma fordított módon erősítette meg Edmonds hitelességét, amikor kétszer is a kétes hírű State Secrets Privilege törvényhez folyamodtak, hogy ne mondhassa el, mit tud. Az ACLU az „Egyesült Államok történelme során a leginkább elhallgattatott személynek” nevezte.

De [2009.] augusztus 8-án végre lehetősége nyílt eskü alatt tanúskodni egy bírósági ügyben Ohioban, és beleegyezett, hogy a The American Conservative interjút készítsen vele ennek a tanúvallomásnak az alapján. Ami következik, az az ő beszámolója, amit néhányan a korrupció és a befolyással való visszaélés leghihetetlenebb történetének tartanak napjainkban. Ahogy Sibel fogalmazott: „Ha ezt egy regényben írták volna, senki nem hinné el.”

PHILIP GIRALDI: Nagyon kíváncsiak lettünk, amikor értesültünk a négy órás tanúvallomásáról az ügyben, ahol Jean Schmidt kongresszusi képviselőnőt azzal vádolják, hogy pénzt fogadott el a török kormánytól politikai támogatásért cserébe. Ön számos névvel és részlettel először szolgált az ügyben, és esküvel erősítette meg, hogy a vallomása igaz volt.

Lényegében egy korrupciós hálózatot vázolt fel, melyben amerikai kormányzati tisztviselők, kongresszusi képviselők és külföldi kormányok ügynökei vesznek részt. Ezek az ügynökök olyan információkhoz jutottak hozzá, melyeket ezek a külföldi kormányok vagy közvetlenül hasznosítottak, vagy egy harmadik félnek adtak el, a bevételeket pedig gyakran kenőpénznek használták fel, és ezzel még több korrupciót teremtettek. Kezdjük az első tisztviselővel, akit azonosított, Marc Grossmannal, aki akkor a harmadik legmagasabb rangú tisztviselő volt a Külügyminisztériumban. 

SIBEL EDMONDS: Az FBI-nál folytatott munkám során az egyik nagyobb művelethez tartozó akták, amiket átírtam és lefordítottam 1996 végén kezdődtek és egészen 2002-ig folytatódtak, amikor is elhagytam az Irodát. Mivel akkoriban az FBI-nak még nem voltak török fordítóik, az aktákat archiválták, de fontosnak tartották őket. Engem előzőleg tájékoztattak az ügy hátteréről, hogy miért indították ezeket a műveleteket, és hogy kik voltak a célszemélyek.

Grossman már korán felkeltette az érdeklődést a nyomozati aktában, amikor még az Egyesült Államok törökországi nagykövete volt (1994-97) és amikor személyesen is közel került a török kormány és feltételezett bűnözői csoportok embereihez. Szintén gyanús kapcsolatban állt jó néhány hivatalos és nem hivatalos izraeli személlyel is. Grossmant idő előtt visszahívták Törökországból egy botrány kapcsán, ami a médiában a „Susurluk” néven vált ismertté. Számos nagypályás bűnöző belekeveredett, csakúgy, mint magas rangú tisztek a hadseregtől és a hírszerzéstől, akikkel ő kapcsolatban volt.

Egy másik személyt, aki Grossmannak dolgozott, Douglas Dickersont a légierő őrnagyát szintén elmozdították Törökországból, és Németországba küldték. Miután ő és török felesége, Can visszatértek az USA-ba, ő Douglas Feith-hez ment dolgozni, míg a feleségét felvették az FBI-hoz török fordítónak. A panaszaim az utóbbi kapcsolatairól a török lobbicsoportokhoz vezettek végül az elbocsátásomhoz.

Grossmannak és Dickersonnak azért kellett elhagyni az országot, mert nagy vizsgálat kezdődött Törökországban. Külön ügyészeket neveztek ki és az ügy a címlapokra került Angliában, Németországban, Olaszországban és néhány balkáni országban, mert mint kiderült a bűnözői csoportok mindegyik helyen tevékenykedtek. A botrány egyik vezéralakja, Mehmet Eymür egy nagyobb félkatonai csoportot vezetett a török hírszerzés szolgálatában. Hogy megakadályozzák a tanúskodását, Eymürt a török kormány az Egyesült Államokba küldte, ahol 8 hónapig a washingtoni török nagykövetség hírszerzési osztályát vezette. Később amerikai állampolgárságot kapott, és most McLeanban, Virginiában él. A botrány központi figurája Abdullah Catli volt. 1989-ben, miközben Interpol körözés alatt állt, az USA-ba jött, tartózkodási engedélyt kapott és Chicagoban telepedett le, ahonnan 1996-ig irányította az ügyleteit.

GIRALDI: Szóval Grossman ezen a ponton visszatér az Egyesült Államokba. A Külügy harmadik legmagasabb pozíciójával jutalmazzák, és álítólag arra használja fel ezt a posztot, hogy kiszolgálja a „török érdekeket” – mind a török kormány, mind feltételezett bűnözők érdekekeit. Ezek néha megegyeznek. Az FBI tudatában van a tevékenységének és lehallgatja a telefonhívásait. Ha egy török felhívja Grossmant, az FBI figyeli az adott személy telefonhívásait, és ha a török felhívja egy barátját, aki pakisztáni, vagy egyiptomi, vagy szaúdi, akkor figyelik mindezeket a kapcsolatokat, szélesítve a kört.

EDMONDS: Pontosan.

GIRALDI: És Grossman pénzt kapott a végén. Egy eseben, amit említett, a Külügy egy kollegája ment begyűjteni a táska pénzt.

EDMONDS: 14 ezer dollárt.

GIRALDI: Milyen információt szolgáltatott Grossman a külföldi kormányoknak? Segítséget nyújtott külföldi személyeknek, hogy bejussanak a amerikai kormány laboratóriumaiba és védelmi létesítményeibe, ahogyan arról jelentések szóltak? Arról is szóltak hírek, hogy ő volt az összekötő kongresszusi képviselők egy csoportja felé, akiket, bizonyos értelemben, be akartak szervezni befolyásoló ügynököknek.

EDMONDS: Igen, ez helytálló. Grossman közvetlenül segítette török és izraeli kapcsolatait, és megkönnyítette a kapcsolatok felvételét olyan kongresszusi képviselőkkel, akik hajlandóak segíteni saját indokaikból kifolyólag, vagy akiket egyszerűen meg lehetett vesztegetni. A legmagasabb rangú személy, aki titkos információkat szerzett, Tom Lantos kongresszusi képviselő volt. Lantos egyik munkatársa, Alan Makovsky szorosan együttműködött Dr. Sabri Sayarival a Georgetown Egyetemről, akit széles körben török kémként tart számon. Lantos szigorúan titkos politikai dokumentumokat adott át Makovskynak, amiket védelmi tájékoztatók során kapott, hogy adja tovább Izraelnek, mert Makovsky az AIPAC-nak is dolgozott.

GIRALDI: Makovsky most a Washingtoni Közel-Kelet Politikai Intézetnek, egy Izrael-barát kutatóintézetnek dolgozik.

EDMONDS: Igen. Lantos abban az időben valószínűleg Izrael leghangosabb támogatója volt a Kongresszusban. Az AIPAC kiszűrte a Lantostól kapott anyagokból az Izrael számára fontos információkat, a többit pedig továbbadták török társaiknak. A törökök átvizsgálták a maradékot, elvették, amit akartak, és a többit megpróbálták eladni. Ha volt valami releváns Pakisztán számára, felvették a kapcsolatot az ISI-tiszttel a nagykövetségen, és azt mondták, „Itt van nálunk ez meg ez, üljünk le és beszélgessünk.” És azután eladták a pakisztániaknak.

GIRALDI: Az ISI-t – pakisztáni hírszerzés – kapcsolatba hozták a pakisztáni nukleáris proliferációs programmal, csakúgy, mint az Al-Kaidával és a tálibokkal.

Szóval az FBI figyelte ezeket a kapcsolatokat a kongresszusi képviselőtől a képviselő asszisztenséig, onnan a külföldi személyekig, akik kapcsolatban álltak a hírszerző szolgálatok embereivel, akik különböző washingtoni nagykövetségeken dolgoztak. És mindez az információ egy FBI-aktában van valahol?

EDMONDS: Az FBI akták két csoportjában, de az AIPAC-hoz kapcsolódó akták és a török akták végül egy üggyé álltak össze. Az FBI ügynökei úgy gondolták, hogy ugyanazt az ügyet nézik. Eredetileg nem az AIPAC-kal kezdődött, hanem az izraeli nagykövetséggel. Az eredeti célpontok diplomáciai fedés alatt dolgozó hírszerző ügynökök voltak a török és az izraeli nagykövetségről. Ezek a kapcsolatok vezettek el minket a Török-Amerikai Tanácshoz és a Török-Amerikai Szervezetek Gyűléséhez és utána az AIPAC-hoz. Innen mozdult előre az ügy.

GIRALDI: Tehát az FBI embereket figyelt meg az izraeli nagykövetségről, a török nagykövetségről, és ahogy az ember gondolná, a pakisztáni nagykövetségről is?

EDMONDS: Ők voltak a másodlagos célpont. Ők csak a törökök és az izraeliek maradékát kapták. Az FBI lehallgatta a kommunikációjukat, hogy megállapítsa, ki volt a diplomáciai célpont hírszerzőfőnöke, de ezen kívül voltak más személyek is, talán a katonai attasék, akiknek megvoltak a saját kapcsolataik, akik  a nagykövetségen a többiektől függetlenül működtek.

GIRALDI: Tehát a hálózat egy olyan személlyel kezdődik, mint Grossman a Külügyben, aki olyan információkat ad ki, amivel a török és izraeli hírszerzőtisztek közel férkőzhetnek az emberekhez a Kongresszusban, akik azután bizalmas információkat szolgáltatnak, melyek idegen nagykövetségeken kötnek ki?

EDMONDS: Pontosan. Voltak tisztviselők a Pentagonból is, akik ugyanezt művelték. Figyeltük Richard Perle-t és Douglas Feith-et. Egy listájuk volt az emberekről a Pentagonban, lebontva a bizonyos típusú információkhoz való hozzáférés szerint. Egy részük politikai volt, más részük fegyverzeti technológiákkal kapcsolatos, megint más részük nukleáris témákhoz kapcsolódó. Perle és Feith kiadták ezeknek az amerikaiaknak a nevét Grossmannak más érzékeny információkkal együtt: ez az ember titkolja a homoszexualitását, ez egy beteges szerencsejátékos, ez egy alkoholista. Az akták az amerikai célpontokról olyan dolgokat tartalmaztak, mint hogy mekkora jelzálogkölcsönük van, vagy hogy elváltak-e. A légierő egy őrnagya, akire emlékszek, éppen egy igen mocskos váláson ment keresztül, és a gyermeke felügyeletéért harcolt. Ők részletezték mindenféle sebezhetőséget.

GIRALDI: Szóval hozzáfértek a személyi és a biztonsági aktáikhoz, és azért szerezték meg illegálisan ezt az információt, hogy külföldi ügynököknek adják tovább, akik kihasználták a gyengeségeit ezeknek az embereknek, hogy információs forrásnak szervezzék be őket?

EDMONDS: Igen. Az személyek egy része a listáról a RAND Corporation-nek dolgozott. Végül a RAND vált ezeknek az ügynököknek az egyik elsődleges célpontjává.

GIRALDI: A RAND szigorúan titkos kutatásokat végez az Egyesült Államok kormánya számára. Tehát beszervezték ezeket az embereket vagy befolyásoló ügynöknek használták őket?

EDMONDS: Igen, és a RAND forrásoknak alig fizettek valamit ahhoz képest, amit az információ ért, ha eladták, mert nem volt azonnal hasznosítható Törökországnak vagy Izraelnek. Volt néhány forrásuk, akik középnyugati légitámaszpontokon dolgoztak. Ezek CD-ken vagy DVD-ken adtak ki információt. Egy esetben például a török katonai attasé megkapta  a lemezt, és rájött, hogy valami nagyon fontos van rajta, ezért felajánlotta a pakisztáni ISI-ügynöknek a követségen, de ott az árat túl magasnak találták. Ezután egy török kapcsolattartó Chicagóban szólt, hogy ismer két szaúdi üzletembert Detroitban, akiket érdekelné az információ, és meg is fizetnék.  Ezután a török attasé elrepült Detroitba az asszisztensével és nyélbe ütötték az üzletet.
 
GIRALDI: Tudjuk, hogy Grossman pénzt kapott a szolgálataiért.

EDMONDS: Igen. Néha adott a pénzből az embereknek, akik vele dolgoztak, és akik a telefonbeszélgetéseiről csak a keresztnevükön ismertek, mint John vagy Joe. Gondoskodott más emberekről is, beleértve a kapcsolatait a New York Times-nál. Grossman dicsekedett, hogy „Csak elfaxoljuk az embereinknek a New York Times-nál. Ők lehozzák a saját nevük alatt."

GIRALDI: Kapott Feith és Perle pénzt, amiről Ön tud?

EDMONDS: Nem.

GIRALDI: Ezek szerint más okokból tettek szivességeket. Feith és Perle is Törökországnak lobbizott és érdekeltek voltak Izraellel együtt védelmi szerződésekben, többek között a Northrop Grumman szerződéseiben, amit Feith képviselt Izraelben.

EDMONDS: Megállapodásaik voltak számos céggel, többek között a Török-Amerikai Tanács tagjaival is. Megállapodásaik voltak Kissinger csoportjával, a Northrop Grummannal, az ex-külügyér James Baker csoportjával és az egykori nemzetbiztonsági tanácsadó, Brent Scowcroft csoportjával is.

A törökök megfigyelése kapcsolatot fedezett fel Feith, Wolfowitz és Perle között 2001 nyarán, 4 hónappal 9/11. előtt. Egy egyezményt vitattak meg a török nagykövettel Washingtonban, ami révén az USA megszállhatná Irakot és feloszthatná az országot. A déli rész a briteké lenne, a többi az USÁ-hoz kerülne. Arról tárgyaltak, hogy mit kérne Törökország cserébe azért, hogy engedélyezzen egy török területről indított támadást. A törökök támogatták a javaslatot, de háromfelé akarták osztani Irakot és ők maguk akarták megszállni a kurd területeket. A három Pentagon-tisztviselő azt mondta, hogy ez több, mint amibe beleegyezhetnek, de továbbra is napi kapcsolatban maradtak a nagykövettel és a védelmi attaséjával, hogy megpróbálják meggyőzni őket.

Közben Scowcroft, aki a Török-Amerikai Tanács elnöke is volt egyben, Baker, Richard Armitage és Grossman tárgyalásokat kezdtek egy lehetséges török protektorátus létrehozásáról. Semmilyen döntés nem született, és akkor bekövetkezett 9/11.

Scowcroft minden áron meg akarta támadni Irakot 2001-ben, és még jelentést is írt a Pentagonnak, amiben kifejtette, hogy miért lenne létfontosságú az északi török front. Tudom, hogy Scowcroft hőssé vált egyesek szemében, amiért azt mondta, hogy ellenzi a háborút, de nagyon is támogatta egészen addig, amíg a kliensének a feltételeit el nem utasította a Bush adminisztráció.

GIRALDI: Armitage külügyminiszter-helyettes volt akkor, amikor Scowcroftnak és Bakernek saját tanácsadó cégeik voltak, melyek Törökországgal üzleteltek, Grossman pedig épp akkor lett államtitkár, a külügy hierarchiájában a harmadik helyen, Armitage mögött.

Ön korábban már célzott Grossman és más magas rangú tisztviselők erőfeszítéseire a Pentagonban, PhD-hallgatók beépítésére. Tudna erről részletesebben is mesélni?

EDMONDS:  A beépítési művelet még azelőtt kezdődött, hogy Marc Grossman megérkezett volna a Külügyhöz. A török ügynököknek volt egy hálózatuk különböző egyetemek török professzoraiból, akik hozzáférhettek kormányzati információkhoz. A fő forrásuk egy törökországi születésű atomfizika professzor volt a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT). Hasznos volt, mert az MIT számos PhD-st és végzős hallgatót küldött nukleáris létesítményekbe, mint Sandia vagy Los Alamos, sőt egy részük a légierőnek is dolgozhatott. Ő állítota össze a listát a PhD-hallgatókról, akiket ezekre a pozíciókra javasolt. Néha a török katonai attasé megkérte, hogy bizonyos hallgatókat juttasson fontos helyekre. Ezek a hallgatók nem is voltak feltétlenül törökök, de akiket kiválasztottak, már üzletet kötöttek a török ügynökökkel, hogy információt fognak szolgáltatni pénzért cserébe. Ha valamilyen oknál fogva nehézségekbe ütköztek a biztonsági engedélyek megszerzésénél, Grossman gondoskodott róla, hogy a Külügy elintézze az engedélyek kiadását.

Az információkért cserébe, amit ezek a diákok szolgáltattak, 4 vagy 5 ezer dollárt kaptak. És az információ, amit a két szaúdinak adtak el Detroitban, kb. 350 vagy 400 ezer dollárért kelt el.

GIRALDI: Ez a korrupció nem csupán a Külügyre és a Pentagonra szorítkozott – a Kongresszust is megfertőzte. Ön olyan embereket nevezett meg, mint az egykori házelnök Dennis Hastert, aki ma már a török kormány bejegyzett ügynöke.

Kis közbevetés - a Foreign Agents Act alapján mindenkinek, aki egy idegen kormány érdekeit képviseli Amerikában, egyértelműen azonosíthatónak kell lennie az amerikai közvélemény szemében, ezért az ilyen személyeknek regisztráltatni kell magukat, ahhoz, hogy törvényesen végezhessék lobbi/public diplomacy tevékenységüket. Érdekes módon azonban elég sokan "mentesülnek" a törvény alól, holott a tevékenységük pontosan megfelel az "idegen államot képviselő ügynök" törvénybeli definíciójának. Leghíresebb példa a már említett, kétes hírű AIPAC.

A vallomásában leírja a folyamatot, ahogy a külföldről származó hozzájárulásokat kisebb összegekre bontják le, 200 dollárra vagy kevesebbre, hogy ne kelljen az eredetükről elszámolni. Ez volt az elsődleges módja a kongresszusi képviselők befolyásolásának, vagy a külföldi ügynökök más sebezhetőségeket is kihasználtak, hogy megszerezzék, amit akarnak, például zsarolással?

EDMONDS: 1997 elején, az információ miatt, amit a FBI kapott a török diplomáciai közösségről, az Igazságügy már elkezdett vizsgálódni több republikánus kongresszusi képviselő kapcsán. Az első számú képviselő, aki kapcsolatban állt a törökökkel, mind az információk kiadása, mind a szolgálatok terén Bob Livingston volt. Utána a második Dan Burton volt, aki később az első helyre lépett, amíg Hastert a képviselőház elnöke nem lett. Bill Clinton főügyészét, Janet Reno-t tájékoztatták a nyomozásokról, és mivel republikánusokról volt szó, engedélyezte azok folytatását.

Nos, ahogy az FBI egyre több információhoz jutott, Tom Lantos is felkerült a listára, majd Douglas Feith, Richard Perle és Marc Grossman. Ezen a ponton az Igazságügyi Minisztérium azt mondta, azt szeretnék, ha az FBI csak a kongresszusi képviselőkre koncentrálna és kihagyná a kormányzatot az ügyből.  De az FBI-ügynökök, akik részt vettek az ügyben, továbbra is rajta akartak maradni Perle-n és Feith-en, mert az izraeli nagykövetség szintén bekerült a képbe. Ekkor kirobbant a Lewinsy-botrány és minden vizsgálat takaréklángra került.

De néhány szövetségi ügynök folytatta kongresszusi kapcsolatok felderítését. 1999-ben közvetlenül is lehallgattak kongresszusi képviselőket. (Azelőtt minden információt másodlagosan szereztek a FISA-n keresztül, mivel az első számú célpontjaik külföldiek voltak.) A megkérdőjelezhető törvényességű lehallgatás tökéletes ürügyet adot az Igazságügynek. Amint tudomást szereztek róla, megtagadták az engedélyt a kongresszusi képviselők és Grossman, mint elsődleges célok, megfigyeléséhez. De a vizsgálatot életben tartották Chicagoban, mert az ottani FBI-iroda a saját nyomozását folytatta. A külföldi kémtevékenység nagyrészének központja Chicago volt.

GIRALDI: Tehát a nyomozást leállították Washingtonban, de folytatódott Chicagoban?

EDMONDS: Igen, és 2000-ben újabb képviselő került fel a listára, Jan Schakowsky, egy demokrata képviselőnő Illinoisból. A török ügynökök elkezdtek információkat gyűjteni róla, és rájöttek, hogy biszexuális. Ezért egy török ügynök kapcsolatot létesített vele. Amikor Jan Schakowsky anyja meghalt, a török nő elment a temetésre, remélvén, hogy ki tudja használni a sebezhetőségét. Később intim kapcsolatot létesítettek Schakowsky házában, amit telepakoltak poloskákkal és rejtett kamerákkal. Azt akarták, hogy Schakowsky és a férje, Robert Creamer bizonyos illegális műveleti segítséget nyújtson nekik Illionisban. Ekkorra már nekik dolgozott Hastert, a polgármester és több más illinois-i szenátor. Nem tudom, hogy Schakowsky képviselőnőt végül is ténylegesen is megzsarolták volna, vagy hogy bármit is megtett volna a török nőnek.

GIRALDI: Tehát itt van ez a korrupciós séma a kormányzati tisztviselőktől kiindulva, akik információt szolgáltatnak külföldieknek és segítik őket, hogy kapcsolatba kerüljenek olyan amerikaiakkal, akik értékes információkkal rendelkeznek. Ezen tisztviselők egy része, mint Marc Grossman, közvetlenül pénzt kap. Mások üzleti előnyökben részesülnek: a Pentagon munkatársainak, mint Douglas Feith és Richard Perle Izraelben és Törökországban is voltak érdekeltségeik. A lopott információt eladták, és a bejövő pénzeket bizonyos kongresszusi képviselők megvesztegetésére használták, hogy befolyásolják a politikát és még több információhoz jussanak – számos esetben nukleáris technológiával kapcsolatos információkhoz.

EDMONDS: És fegyvertechnológiához, konvencionális fegyverek technológiáihoz, és a Pentagon politikájához kapcsolódó információkhoz.

GIRALDI: Ön szintén rendelkezik információkkal az al Kaidáról, egészen pontosan a közép-ázsiai és a boszniai al Kaidáról. Tudomása volt beszélgetésekről, melyek azt sugallták, hogy a CIA támogatta az al Kaidát Közép-Ázsiában és a Balkánon, embereket képzett ki, hogy pénzhez és fegyverekhez jussanak, és ez a kapcsolat fennmaradt egészen szeptember 11-ig…

EDMONDS: Nem tudom, hogy a CIA volt-e. Voltak bizonyos erők az USA kormánya részéről, akik török félkatonai csoportokkal működtek együtt, beleértve Abdullah Catli csoportját, a Fethullah Gülen-t.

GIRALDI: Ez vagy a Különleges Műveletek Egyesített Parancsnoksága vagy a CIA lehet.

EDMONDS: Talán nagyon sok esetben, amikor a Külügyről beszéltek, a CIA-re gondoltak?

GIRALDI: Amikor a Külügyről beszéltek, valószínűleg a CIA-t értették alatta.

EDMONDS: Rendben. Szóval ezek a beszélgetések, 1997 és 2001 között egy közép-ázsiai művelethez kapcsolódtak, amiben részt vett bin Laden is. Soha senki nem használta az „al Kaida” szót, helyette "mudzsahedekről" beszéltek és "bin Ladenről", illetve ami azt illeti, nem is bin Ládenről, hanem "bin Ládenekről", többes számban. Több bin Laden is volt, akik magángépeken Azerbajdzsánba és Tadzsikisztánba utazgattak. Az azerbajdzsáni török nagykövet is együttműködött velük.

Bin Ladenek voltak, pakisztáni és szaúdi közreműködéssel, az irányításunk alatt. Marc Grossman vezette az egészet 100 százalékban, embereket vitt Kelet-Turkesztánból Kirgizisztánba, Kirgizisztánból Azerbajdzsánba, és Azerbejdzsánból egy részüket Csecsenföldre irányították, másokat Boszniába. Törökországban rakták fel ezeket a bin Ladeneket NATO gépekre. Emberek és fegyverek mentek az egyik irányba és drog a másikba.

GIRALDI: Az Egyesült Államok kormányának tudomása volt ezekről az ügyletekről?

EDMONDS: 100 százalékig. Rengeteg kábítószer ment Belgiumba NATO-gépeken. Utána Nagy-Britanniába vitték tovább, és nagy mennyiség érkezett az USA-ba is katonai gépeken az elosztó központokba, mint Chicago, Paterson, New Jersey. Török diplomaták, akiket soha nem kutattak át, heroinnal teli bőröndökkel érkeztek.

GIRALDI: És persze ebből semmit sem vizsgáltak ki. Mit gondol, mennyi az esélye, hogy az Obama adminiszráció megpróbál véget vetni ennek a törvénytelen tevékenységnek?

EDMONDS: Nos, még Obama elnökválasztási kampánya alatt sem vettem be a szlogenjét a „változásról”, amit a média és sajnos a naív blogoszféra is népszerűsített. Először is, Obama szenátori tevékenysége, akármilyen rövid is volt, magáért beszél. Semmit nem tett azokért a változtatásokért, amiket megígért. Tulajdonképpen éppenhogy ellentétes álláspontra helyezkedett, legyen szó akár az NSA lehallgatásairól vagy a nemzetbiztonsági kiszivárogtatókról. Mi írtunk a szenátori titkárságára. Sosem válaszolt, holott tagja volt az ide tartozó bizottságoknak.

Ahogy Obama elnök lett, megmutatta nekünk, hogy a State Secrets Privilege továbbra is használatban lévő eszköz marad. Ez egy rejtett kormányzati előjog gaztettek, sok esetben bűncselekmények elleplezésére. És az Obama-kormány nemcsak hogy védi State Secrets Privilege használatát, de még tovább is megy, mint az előző szörnyű kormány, és fenntartja, hogy az USA kormánya szuverén immunitással rendelkezik. Ez Obama „változása”: a kormányzata látszólag azt gondolja, hogy még csak nem is szükséges az államtitkok védelméről szóló törvényre hivatkoznia, mivel a vezetőink császárok, akiknek az immunitása korlátlan. Ez nem az a nyelvezet, amit bárki is használna egy demokráciában.

A másik dolog, amit megfigyeltem, hogy Chicago a maga korrupt politikai kultúrájával, mennyire központi szerepet játszik az új kormányzatban. Amikor láttam, hogy Obama Rahm Emmanuelt választja ki kabinetfőnökének, ismerve a kapcsolatait Richard Daleyvel és Hastert társaságával, tudtam, hogy nem számíthatunk pozitív változásokra. Változások lehetnek, de változás valami rosszabbra. Nem véletlen, hogy a török bűnözői tevékenység központja Chicago volt.