"Vagy létrehozod magadnak a jövődet, vagy az áldozatává válsz annak a jövőnek, amit valaki más létrehoz neked."
/Arthur K. Cebrowski, az USA haditengerészetének nyugalmazott altengernagya/

Ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a KatPol töretlen diadalmenete. Idestova két éve már, hogy lapjainkon első két cikkünk (1. és 2.) megjelent. Ha a blogszületésnap karácsony volna, a bloggerek fáin minden bizonnyal impozáns statisztikák és elmeroggyant keresőszavak himbálóznának. E jeles évforduló alkalmából mi mégis úgy gondoltuk, hogy az íratlan hagyományt megtörve ezúttal inkább letűnt és újabb korok ismert és kevésbé ismert katonai "gondolkodóinak" adnánk át a teret egy-egy gondolat erejéig, melyeket mindig is igyekeztünk mondandónkba beleszőni, így csokorba gyűjtve azonban a szürke hétköznapok során nem nyílt alkalmunk bemutatni őket. E kis gyűjteménnyel köszönjük egyúttal lelkes olvasótáborunk kitartó érdeklődését, s ha bárkinek eszébe ötlik egy-egy találó háborús idézet, ne habozzék alant, a kommentek táján megosztani velünk.

Így a 70. évfordulóján az emberiség által valaha vívott legnagyobb, legmonumentálisabb konvencionális háború kitörésének, - mellyel nem véletlenül esik egybe blogunk indulása - továbbra is emlékeztetjük a magyar blogszféra olvasóit, hogy a háború (csakúgy, mint a rockzene) valóságos, örök és elpusztíthatatlan. Amíg egyesek egy idealizált világról ábrándoznak, és valóságtól elrugaszkodott elképzeléseiket megpróbálják ráerőltetni az emberekre, társadalmakra, nemzetekre, akár azok pusztulása árán is, addig szükség lesz realista ellenpólusra, olyanokra, akik visszarángatják az ábrándozókat a valóság talajára.

Következzen tehát néhány idézet

... arról, hogy milyen is a háború igazi lényege,

Joseph de Maistre, savoyai író, diplomata, filozófus.

Nem hallod, ahogy az anyaföld vérért kiált? De a szomját nem oltja az állatok vére, sem a bűnözőké, amit a törvény kardja ontott ki. Ha rájuk mindig lesújtana az igazság keze, nem lenne többé háború; de csak néhányukat éri utól, gyakran még meg is kegyelmez nekik és nem veszi észre, hogy végül ez a kegyetlen emberség teszi szükségessé a háborút - különösen akkor, ha közben az ostoba és veszélyes vakság megakadályozza a vezeklést az emberek között. A föld nem kiáltott hiába: kitör a háború. Az embert hirtelen szent megszállottság keríti hatalmába, amelynek nincs köze haraghoz vagy gyűlölethez, és csatába vonul anélkül, hogy tudná, mit akar, vagy hogy egyáltalán mit csinál. Hogy is lehetne megmagyarázni ezt a borzalmas rejtélyt? Semmi sem ellenkezik jobban a természetével, de semmi sem kevésbé visszataszító számára: lelkesen belefog abba, amitől elborzad. Észrevetted már, hogy soha senki nem bizonyul engedetlennek a halál mezején? Lemészárolnák Nervát vagy IV. Henriket is, de a legundorítóbb zsarnoknak és a legaljasabb mészárosnak sem mondják azt: "nem akarunk követni téged többé". Nem tudok felidézni egyetlen csatatéri lázadást, egy zsarnokkal szembeni egyetlen összefogást sem. Semmi nem áll ellen, semmi nem állhat ellen az erőnek, ami az embert konfliktusba rántja; egy ártatlan gyilkos, passzív eszköz egy megbízható kézben, és vakon esik bele a szakadékba, amit ő maga ásott; anélkül hal meg, hogy felismerné: ő maga okozta a saját halálát...

A háború szent, mert a háború a világ törvénye...A háború szent, mert az eredményeit emberi értelem nem láthatja előre, és azok igen eltérőek lehetnek két különböző nemzet számára. Vannak háborúk, amelyek tönkreteszik a nemzeteket, akár évszázadokra is; mások felemelik és mindenféle módon tökéletesítik őket...

/Joseph de Maistre: Szentpétervári párbeszédek, 1821 (részlet)/

...arról, hogy milyen érzés lehetett a múlt nagy háborúit vívni,

Vlagyimir Alekszejevics Tihomirov, a szovjet légierő nyugalmazott alezredese és a Második Világháború veteránja.

A [háború] volt életem legboldogabb és legszomorúbb időszaka. Szomorú, mert túl sok volt a harag és a fájdalom, de a legboldogabb, mert végre azt csinálhattam, amit mindig is akartam! Csak a győzelmek számítottak, és igazi barátaim voltak, de legtöbbjük ma már nem él. Tudtuk, hogy mit akarunk elérni és miért! A háború próbára teszi azokat, akik harcolnak, és olyan tapasztalatot ad, amelyet más módon nem lehetne megszerezni. A civilek számára a háború pokol, a katonának pedig nehéz, piszkos, büdös és veszélyes munka...Nekem könyékig véres a kezem, de büszke vagyok arra, amit tettem, és sem bántam meg semmit!...Őrizzétek meg a békét, háborúban pedig ne tétovázzatok, de férfiak legyetek, ne vadállatok, és miután a háborúnak vége, többé ne legyen bennetek  harag, legyetek megbocsátóak, de ne felejtsetek el semmit!

/V. A. Tihomirov/

... arról, hogy milyen, ha a távoli csatatereken harcoló hadsereget hátbadöfik,

Frederick Funston, elsősorban a spanyol-amerikai és a fülöp-szigeteki háborúkban jeleskedő, később tábornoki rangot elért amerikai tiszt.

Én magam harmincöt filippínót akasztottam fel tárgyalás nélkül, minek ekkora felhajtás akörül, hogy Waller megszabadult egy pár áruló vadembertől? Ha több Smith-ünk és Wallerünk lett volna, a háború már rég véget ért volna. Ahogy a rögtönzött hazai akasztások is közelebb hozhatnák a háború végét. Kezdetnek minden amerikait, aki nemrég kérvényezte, hogy a Kongresszus békét kérjen a Fülöp-szigeteken, ki kéne rángatni otthonaikból és meglincselni.

/Frederick Funston/

... arról, hogy a miért nem szabad elfelejteni, hogy a háború az élet természetes része, és miért szükséges tanumányozni azt,

Sir Nigel Thomas Bagnall, (lásd még itt) brit tábornagy, a hadsereg vezérkari főnöke

Vannak olyan emberek, akik szeretnék velünk elhitetni, hogy az ember egy békeszerető jószág, aki nem kér többet, mint hogy békében élhessen a társaival, foglalkozzon a családjával és megvédje érdekeit a jólétének fenntartásával kapcsolatban. Az efféle törekvéseket barbár módon félbeszakítják a hataloméhes despoták és a brutális katonáik túlkapásai. A jámbor emberek ezután a történelemre úgy tekintenek, mint ami alig több mint a béke sorozatos megszegése néhány gonosz ember által; miközben a hadtörténetet rontó hatásként elvetik, mert a háborút dicsőíti és idegenellenességet szít. De a háborúk nem nevezhetők időszakos eseménynek, amik megszakítják az ember normális és természetes fejlődését, hanem sokkal inkább könyörtelen következetességgel végrehajtott tevékenységnek, ami olykor pikantériával és sok eltérő külsőben jelentkezik.

Ahogyan azt Sir Michael Howard megfogalmazta a David Davies Memorial Institute-ban tartott Fegyverek és béke címet viselő előadásában (1983 januárjában):

"A háború magvai olyan különbözőek, mint az emberi konfliktusoké, de egy közös tényező majdnem minden háborúban megvolt az egyik oldalon, vagy mindkettőn: a háborúra való hajlam, ami vagy az uralkodó elitet, vagy az egész társadalmat áthatotta. Ez az a tényező, amit oly sokszor figyelmen kívül hagytak a liberális beállítottságú történészek, vagyis a kultúrák létezését, amik régen majdnem univerzálisak voltak és ma is messze állnak az eltűnéstől, és amiknek a keretén belül a vitás kérdések fegyveres úton történő megoldása természetesnek, elkerülhetetlennek és helyesnek számít."

Akármilyen kellemetlen, a háborúval kapcsolatos tényekkel szembe kell nézni. A vágyakba való menekülés helyett háború elkerülése érdekében meg kell vizsgálni az okokat, mérlegelni kell, hogy miként lehetne őket elkerülni, és fel kell készülni önmagunk védelmére, ami önmagában is erős elrettentést jelent. A hadtörténet vizsgálata ehhez ad egyfajta perspektívát és segít a múlt tanulságait megérteni.

/Sir Nigel Bagnall: Punic Wars 264-146 BC/

... és hogy miért nem lehet a liberális szemléletet követve egyfajta versengéssé szelidíteni,

Edward Luttwak, amerikai katonai stratéga és történész, arra a kérdésre válaszolva, hogy a háború hasonlatos-e egy sakkjátszmához.

Sakkjátszma volna, ha volnának szabályai, de a konfliktus lényege, hogy minden szabály felbomlik. Nem hasonlít az üzleti versenyre, mert az üzleti versengésnek szabályai vannak. Két termelő folytathat elkeseredett harcot a piaci részesedésért, megütközhetnek az árak, a minőség, vagy a hirdetés terén. De nem kezdhetik el felrobbantani egymás üzleteit. Mégis, a háborúban épp ez a normális, hogy az ember minden tőle telhetőt megtesz a győzelemért. Egy olyan sakkjátszma, ahol a játékosok ökölre mehetnek, lelőhetik, megmérgezhetik egymást. És persze nem is ugyanazon a táblán játszanak, még csak nem is ugyanazon az asztalon, hanem két különböző táblán, és ellenfelük lépéseinek is csak apró töredékeit pillanthatják meg.

/Edward Luttwak: Conversations with History (1987)/

... és végül arról, hogy mi hogyan is viszonyulunk a háborúhoz.

John Hawkwood (1320-1394) brit zsoldosvezér válasza két ferences rendi szerzetesnek, akik az "Isten adjon neked békét, uram!" szavakkal üdvözölték.

Isten vegye el tőletek az alamizsnát! Talán azt hiszitek, jót kívántok nekem, amikor idejöttök és arra kéritek Istent, hogy hagyjon engem éhezni? Nem tudjátok, hogy én a háborúból élek, és a béke tönkretenne engem? Én a háborúból élek, ti meg alamizsnából. Méltón választ adtam tehát az üdvözlésetekre.

/John Hawkwood

(idézi: Herfried Münkler: The New Wars 51. old.)/