"...sloppiness, and the inability to rise above trivial penny-pinching and short-term thinking -these were the true causes of epic breakdowns of civilized life, the last of which we probably haven't seen yet." - Kirill Pankratov

Nemrég megjelent egy apró cikk, amely szerint kis hazánk hadserege erőin felül teljesít a NATO és egyéb külföldi missziókban, és ezért drasztikusan csökkentek Magyarország védelmi képességei.

Jobban szemügyre véve a kijelentést, az első rész hamis, a második rész igaz és összefüggés pedig végképp nincs. Nem mintha a védelmi képességeink annyira fényesek lennének - háború esetén a Honvédség feladata, hogy feltartóztassa a ránk zúduló ellent, míg meg nem segít minket a NATO, és még ezt sem biztos, hogy teljesíteni tudná. Ha feldübörögne az a maroknyi megmaradt T-72-sünk, az még egy komoly önértékelési problémákkal küszködő harmadik világbeli hadurat se rettentene el. A védelmi képességek hiánya azonban nem abból ered, hogy annyi katonánk a messzi külhonban ragadt. A törvények szerint ugye max. 1000 katonánk vehet részt külföldi műveletekben, és ezt a számot nagyjából tartjuk is. Azt viszont, hogy "súlyunkon és erőnkön felül teljesítünk" esetleg az ország GDP-jéhez is kéne viszonyítani, nem csak a pofátlanul alulfinanszírozott honvédelmi költségvetéshez. Ugyanis a régi mondásból, miszerint a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, egyenesen következik, hogy a hadsereg is ugyanezt igényli, békeidőben is. Ez egy ilyen világ, minden országnak el kell tartania egy hadsereget, különben rövidesen kap egyet a szomszédjától.

Namár most itt ütközik bele az ember a háború és a (magyar) demokrácia alapvető ellentmondásába. A demokratikusan megválasztott kormányok előszeretettel helyezik előbbre az újraválasztásukat az ország hosszabb távú érdekeinél, és ebből a szempontból a hadseregre elköltött pénz a legrosszabb befektetés. Még a NATO által anno meghatározott, a GDP nyomorult 2 százaléka körüli szintet sem tudjuk teljesíteni a honvédelmi kiadások terén, mert akkor rosszabb lenne a nyugdíjasoknak, meg akkor inkább költsük kórházra meg segílyre a drága pénzt, a nép annak örül. Egy biztpol. szakértő annak idején megjegyezte, hogy: "Akkor minek a 386 parlamenti képviselő, meg minek a sok önkormányzat, küldjük el az összeset a picsába, és hívjuk vissza helyettük Rákosi Mátyást, akkor még több pénzünk marad kórházakra." De a hadsereg sajnos nem hoz túl sok szavazatot, ezért mindig a sor végén áll, amikor a költségvetési tortát osztják. A nép meg nem igazán szereti a fegyvereket, meg az egyenruhát, meg a masírozást, mert sikeresen beléjük neveltük, hogy ez per definitionem a fasizmus. Inkább mék láv.

A közgazdaságtan ezt úgy fejezi ki képletesen, hogy a honvédelem iránti kereslet vagy nulla, vagy végtelen. Békében az egyszerű ember személy szerint nem sokat profitál a hadseregből, és ezért, ha a kormány populista módon ráhajt a szavazatokra, akkor nem légelhárító rakétát meg tankot ígér, hanem ingyen sört meg kolbászt. Ha viszont esetleg kitörne egy háború, akkor az egyszerű nép is rádöbbenne arra az alapigazságra, hogy támadó hadsereget még a történelem során nem állított meg gázártámogatás vagy 13. havi nyugdíj. De akkor már ugye késő, és lehetne vérben törleszteni azt, amit előzőleg pénzben kellett volna fizetni.  Lehet mondani, hogy azért per pill elég békésnek ígérkezik a következő pár év, meg hát ott van a NATO, az EU, az ENSZ, meg a magyarok istene, és ezek majd segítenek, ha gond van, de az meg úgyse lesz. A probléma az, hogy egy ország hozzá tud szokni ehhez a gondolkodáshoz, és akkor sem változtat rajta, ha a dolgok rosszabbra fordulnak.

Mannerheim marsall a következőket írta 1939. novemberében: "Miközben a nagyhatalmak összeütközése egyre világosabban körvonalazódott, a védelmünkhöz szükséges költségvetési pénzeket megértés nélkül és fukarsággal kezelték (...) és még ezekben a pillanatokban is a védelem legégetőbb szükségleteivel kapcsolatos pénzügyeket ugyanolyan békés ütemben intézik, mintha normális körülmények között élnénk. Heteket, hónapokat áldoznak bizottsági véleményekre és bizottsági tárgyalásokra..." etc, etc. A Szovjetunió november 30-án támadta meg Finnországot, és habár súlyos veszteségeket szenvedett, számos értékes területet sikerült elcsatolni Finnországtól, és csak a finn hadsereg hősies helytállása akadályozta meg, hogy egy újabb szocialista tagköztársasággal gyarapodjon a vörös óriás. Pedig azért '39 novemberében a világ korántsem volt az a politikailag korrekt és fenntarthatóan fejlődő globális falu, mint manapság, és nem mellékesen már folyamatban volt valami, amit az utókor csak a Második Világháború néven szokott azóta emlegetni. Vajon a mai magyar politikai elit is a finnhez hasonlóan viselkedne, ha a nemzetközi helyzet válságosra fordulna? Minden bizonnyal az akkor ellenzékben lévő párt napirend előtt szólítaná fel a miniszterelnököt, hogy "azonnalmonnyonle", mert ő felelős az ország kilátástalan helyzetéért, a kormányzó párt egyik képviselője pedig rögtön visszautasítaná ezt, mint "aljas politikai támadást" és frappánsan rávilágítana, hogy a valódi felelősség az ellenzéket terheli. Azután egy bombatámadást követően a Parlament megsemmisülne, maga alá temetve mindenkit, miközben a háttérben még tart az elkeseredett harc Budapest utolsó védői, és a megszálló erők között. Legalább azoknak a képviselőknek nem kell a 13. havi nyugdíját fizetni.