2009. június 30-tól az Egyesült Államok és Irak között még a Bush-adminisztráció alatt megkötött - az erők státuszáról szóló - megállapodás alapján az amerikai hadsereg és tengerészgyalogság egységei hivatalosan nem hajthatnak végre egyoldalú (vagyis iraki engedély nélküli) katonai műveleteket, és a nagyvárosok ellenőrzése is átkerült az iraki biztonsági erőkhöz. A megállapodás szerint az amerikai erők 2011-ig teljesen átadják a biztonsági feladatokat az iraki biztonsági erőknek, addig támogató és terroristaellenes műveleteket végeznek.
Felvetődik azonban a kérdés, hogy mennyire vannak felkészülve az iraki biztonsági erők a rájuk váró feladatra?
Egy kis történelmi kitérő
Az iraki biztonsági erők kiépítése nehezen indult meg. 2003-ban a Koalíciós Átmeneti Hatóság (az amerikai vezetésű civil megszálló hatóság, angol rövidítéssel CPA) egy csak külső fenyegetésekkel szemben fellépni hivatott hadsereg és egy közösségi rendészetre szakosodott rendőrség felállítását tűzte ki célul. Az események azonban felülírták ezt az elképzelést. A CPA egy ideig nem volt hajlandó ezekkel szembesülni, ezért 2003-2004-ben a rendőrség és a hadsereg kiépítése lassan és rossz irányba haladt. 2004-ben a hadsereg átvette a rendőrség és a hadsereg szervezése és tagjainak kiképzése feletti felügyeletet, de politikai okokból nem a minőségre, hanem a mennyiségre koncentrált. A cél az volt, hogy minél gyorsabban átadják a felelősséget az iraki hatóságoknak a biztonság fenntartásáért, mert az akkori felfogás szerint az amerikai és koalíciós erők jelenléte sokkal inkább a probléma, nem pedig a megoldás részét képezte. Ennek következtében egy nem megfelelő intézményi hátterű, átpolitizált, nem megfelelően képzett erő jött létre, amelybe a felkelő csoportok és milíciák sok esetben mélyen beszivárogtak. Ez különösen a helyi rendőrségeknél volt látványos, de a nemzeti rendőrségnél is komoly problémákat okozott. Emiatt 2006-ban a rendőrség felső vezetésében komoly tisztogatásokat hajtottak végre, igyekeztek megszabadulni a politikailag elkötelezett vagy korrupt vezetőktől. További problémát jelentett, hogy a biztonsági erőkben döntően síiták és kurdok szolgáltak, minimális volt a szunnita részvétel.
2006-ban a szamarrai Aranymecset elleni merénylet kiélezte a felekezeti konfliktust, és a biztonsági helyzet nagymértékű romlásához vezetett. A mecset elleni támadás után a felekezeti erőszak addig nem tapasztalt méretűvé vált. Sajtóbecslések szerint ez a legvéresebb időszakban több mint 3000 civil áldozatot jelentett havonta. Az amerikai erők stratégiája ebben az időszakban az volt, hogy minél gyorsabban átadják az iraki biztonsági erőknek a felelősséget Irak biztonságáért, de az iraki erők sok esetben nem voltak képesek megfelelni a beléjük helyezett bizalomnak.
A csapatlétszám-emelés (2007-2008)
Az amerikaiak elkötelezték magukat az iraki helyzet stabilizálása mellett. Ennek részeként egy kb. 30 000 fős erősítést küldtek az országba, és egyúttal változtattak az addigi politikai célkitűzéseken. A cél nem az amerikai erők minél gyorsabb kivonása lett, hanem a biztonság javítása annak érdekében, hogy a kibéküléshez és a politikai reformokhoz megfelelő légkört teremtsenek. Az új elképzelések részeként támogatták a formálódó törzsi ellenállást az Iraki al-Káidával szemben, és vegyes iraki-amerikai bázisokat hoztak létre a biztonsági erők támogatására és ellenőrzésére. Az új amerikai hadvezetés bátorította az alacsonyabb parancsnoki szinteket, hogy a műveleti területükön élő törzsekkel mélyítsék el, a békülni kívánó felkelőkkel pedig építsék ki a kapcsolatokat. A csapatlétszám-emelési politika erőfeszítései elsősorban Bagdadra irányultak, mivel az erőszakos cselekedetek nagy részét a fővárosban követték el. A szemben álló felek mozgásának akadályozása érdekében a különböző felekezeti összetételű városrészeket falakkal választották el egymástól, és az átjárást katonai ellenőrző pontok segítségével felügyelték. Így a fegyverek (köztük az autóbombák) és fegyveresek mozgástere beszűkült. Ezután az amerikaiak az iraki partnerekkel együtt a közbiztonság helyreállítására törekedtek. A biztonsági helyzet javulásának fontos eleme volt, hogy a Szádr vezette mozgalom katonai szárnyában törések következtek be, és Szádr a rá nehezedő külső és belső nyomás miatt egyoldalú tűzszünetet hirdetett. Az erőszak látványos csökkenésének másik fontos figurája Ryan C. Crocker nagykövet volt, aki jelentős tapasztalatokkal rendelkezett Irakban és a szélesebb Közel-Keleten egyaránt. Jó munkakapcsolata Petraeus tábornokkal elég volt ahhoz, hogy egységesen lépjenek fel katonai és civil vonalon, amire korábban nem volt példa.
A csapatlétszám-emelési politika fő célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen az iraki kormányzat számára a békülési folyamat megindításához, és megfelelő törvényeket fogadjon el az ország hosszú távú működésének biztosításához. Ez azonban nem történt meg, és sok fontos kérdésben a mai napig nem született megnyugtató megoldás – ezért sok kommentátor nem tartja sikeresnek a csapatlétszám-emelési politikát, a biztonság látványos javulása ellenére.
Az iraki hadsereg
Az iraki hadsereg tizenhárom gyalogos és egy gépesített hadosztályból áll jelenleg, összesen 230 000 fő alkotja. A hadsereg szervezését 2003-ban teljesen elölről kezdték. A régi állományból kezdetben csak megkötésekkel, később már szabadabban vettek át embereket. Mindez azt jelentette, hogy az újonnan formálódó egységeket tapasztalatlan tisztek vezették. A hadsereg jelentős hányada területvédelmi céllal – és nem mobil egységként – jött létre, a rendőrség megsegítésére. A hadseregben is jelentős etnikai-vallási aránytalanságok vannak.
A hadsereg szervezésében az amerikai erőknek folyamatos szerepet kellett vállalni, és jelentős problémákat így sem sikerült áthidalni. Az iraki tisztikarnak nem volt elég ideje szervesen fejlődni, a gyors létszámnövekedés a minőség kárára vált. A tisztikar képzésénél akadály volt az angol nyelv ismeretének a hiánya. Mindez azt vonta maga után, hogy az iraki hadsereg tisztikara létszámban messze elmarad a hadsereg méretétől.
Ennek ellenére az iraki hadsereg képes volt bizonyos esetekben hatékonyan együttműködni az amerikai hadsereggel. Fontos azonban megjegyezni, hogy az iraki hadsereg jelenleg nem rendelkezik megfelelő páncélos, légi és logisztikai kapacitással ahhoz, hogy egy konvencionális háborúban megállja a helyét. Ezeket a képességeket az esetek túlnyomó többségében eddig az amerikaiak biztosították a műveletek során. Hangsúlyozni kell, hogy az iraki hadsereg még most is egy formálódóban lévő erő.
A rendőrség
Az iraki rendőrség két jelentős részből tevődik össze: a helyi rendőri szervekből és a nemzeti rendőrségből.
A rendőrség kiképzése kezdetben az amerikai külügyminisztérium, majd a CPA feladata volt, a munkában ekkor jelentős számú alvállalkozó vett részt. Az erőszak fokozódásával a kiképzést a védelmi minisztérium vette át. Ennek eredményeként a kiképzésben a katonai elem került túlsúlyba. A rendőrség jelenleg kb. 300 000 fős (2009. júniusi adat). A rendőrség létrehozásánál folyamatos problémát jelentett a megfelelő kiképzés és felszerelés biztosítása. Amerikai adatok szerint a rendőri erők jelentős részének felkészítése nem kielégítő. A rendőrség állományának bővítését a belügyminisztérium felügyeli, de a tartományok is alkalmazhatnak rendőröket saját hatáskörben. Az utóbbiak általában rövidebb ideig tartó kiképzést kapnak, mint a belügyminisztérium által alkalmazott társaik, de a kiképzést belügyminisztérium végzi. A helyi toborzások sok esetben korrupcióra is lehetőséget adtak, így az alkalmasság kérdése is sok esetben felmerült.
A speciális rendőri háttérintézmények kiépítése csak megkésve, 2004-ben indult meg (bűnügyi rendőri képzés, szervezett bűnözés elleni képzés, bűnügyi hírszerzés stb.). Emiatt ezen a területen is vannak lemaradások.
A rendőrség kötelékében a tapasztalt tisztek hiánya még nagyobb probléma, mint a hadseregnél. Távlati célként a rendőri állomány professzionalizálását jelölték meg az amerikai tanácsadók.
A nemzeti rendőrség
A nemzeti rendőrség még most is nagyrészt síita állományú. Korábban egyes részei komoly szerepet játszottak a felekezeti erőszak szításában. Mostanra amerikai vélemények szerint sikerült professzionalizálni, és egyfajta félkatonai erőként működik. Négy hadosztályba és 15 dandárba van szervezve. Az erők túlnyomó többsége jelenleg Bagdadban vagy a környékén van, a műveleti területe szélesítését tervezik.
A nemzeti rendőrséget 2007-ben komoly reformnak vetették alá: a vezetők jelentős részét lecserélték (az akkori kilenc dandár parancsnokait, a 27-ből 18 zászlóaljparancsnokot, valamint 1300 alacsonyabb rangú tisztet távolítottak el), és növelték a szunniták erőn belüli arányát. A hírhedt egységek (mint a Farkas dandár) személyi állományának jelentős részét áthelyezték, és szunnita tiszteket kaptak. Az altiszti és tiszti állomány kiépítése itt is gondot okozott. A nemzeti rendőrség 2007-ben a NATO olasz kiképzőitől kapott kiképzést. A nemzeti rendőrségnek jelenleg több mint 40 000 tagja van, és várhatóan tovább fog nőni a létszáma.
Az iraki biztonsági erők és a bászrai csata (2008 március)
Bászra várost a britek 2007-ben átadták az iraki biztonsági erőknek. A brit erők kivonultak a városhatáron kívülre, a város repülőtere lett a főhadiszállásuk. A britek távollétében milíciák és bűnözői csoportok harcoltak a város irányításért. A rendőrség része volt ennek a rendszernek. Így volt ez korábban is, amint azt a bászrai rendőrség súlyos bűnügyek osztályának esete bizonyítja. A súlyos bűnügyek osztályát felekezeti erőszakkal (emberrablások és gyilkosságok) gyanúsították, és a britek 2006-ban lerombolták a főhadiszállását is, mivel korrupt rendőrök állítólag a bebörtönözöttek kivégzését tervezték. A rendőri állomány egy része a milíciákból verbuválódott.
A csapatlétszám-emelési politika fontos eredménye volt, hogy a szunnita felkelés meggyengült, és a Maliki miniszterelnök vezette kormányzat elkezdett bátrabban fellépni bizonyos fegyveres csoportok ellen (fontos hangsúlyozni, hogy nem minden csoport ellen). Ennek leglátványosabb eleme a Bászra elleni „Lovagok rohama” hadművelet volt, amit a miniszterelnök parancsára, koalíciós segítséggel hajtottak végre 2008 márciusában. A város elleni támadást már egy ideje tervezték a koalíciós és iraki erők, de eredetileg júliusra időzítették. Maliki miniszterelnök kezdeményezésére hozták előre a támadás időpontját márciusra. Emiatt minimális műveleti tervezésre és koordinálásra volt lehetőség, és a kezdeti szakaszban az amerikaiak és a britek nem vettek részt. Ráadásul olyan egységek kerültek bevetésre, amelyeknek nem volt harci tapasztalatuk. A műveletet hivatalosan Maliki vezette.
A művelet 72 órás ultimátummal kezdődött, amikor a milíciákat megadásra és fegyvereik átadására szólították fel. Mivel ez nem történt meg, a támadás megindult, de hamarosan elakadt, mert az iraki erők nem voltak felkészülve az összecsapásra. A helyzetet súlyosbította, hogy a harcok átterjedtek a környező településekre is. A koalíciós erők kénytelenek voltak nyíltan bekapcsolódni a harcokba. Ez elsősorban az elakadt iraki erőknek nyújtott közvetlen légi támogatást jelentett. Az amerikai és a brit különleges erők, illetve az iraki egységekhez beosztott összekötők fontos szerepet kaptak a harcokban. A koalíciós segítségnek köszönhetően a Mahdi Hadsereg fegyveresei sorozatban vereségeket szenvedtek, amikor szembeszálltak az iraki hadsereggel, ez pedig Szádrt arra késztette, hogy fegyverszünetet kössön a kormánnyal.
A Mahdi Hadseregének meghátrálását győzelemként ünnepelték, de a siker nem lett volna lehetséges a koalíciós erők csendes támogatása mellett. A művelet azonban sok gyengeségre is rámutatott:
- Több százan dezertáltak a rendőrség és a hadsereg soraiból.
- Komoly logisztikai problémákkal kellett szembenézniük az iraki erőknek.
- A felkészülés hiányosságai miatt nem tudták megfelelően használni a rendelkezésre álló felszerelést. Például nem számoltak azzal, hogy az iraki hadseregben rendszeresített páncélozott járművek túl szélesek a bászrai utcákon történő hatékony manőverezéshez.
- A harc nem csupán az illegális fegyveres csoportok elleni fellépésről szólt, hanem egy hatalmi harc leképeződése is volt a jelentős síita politikai csoportok között.
- A rendőrség megbízhatatlannak bizonyult a művelet során, és emiatt több egységét is fel kellett oszlatni.
Problémát jelentett az amerikaiaknak, hogy a tűzszünet egyes hírek szerint iráni közvetítéssel jött létre. Utólag pozitívumként emelte ki az amerikai fél, hogy az irakiak fontos következetéseket vontak le a hiányosságokból.
A bászrai műveletet a Szádr város elleni művelet követte, ami szintén iráni közvetítésű tűzszünettel végződött. 2008 nyarán Dijala tartományban indult támadás az ottani felkelők ellen. Taktikai értelemben közös volt a műveletekben, hogy az iraki erők amerikai támogatásra szorultak logisztika, légitámogatás és felderítés terén is. Ugyanakkor a sikerek magabiztossággal töltötték el az iraki vezetést. Mindenekelőtt a bászrai történet volt politikai győzelem a kormány számára, és ezt igyekeztek a szádristákkal szemben kiaknázni. Az iraki erőket a siker új öntudattal és magabiztossággal töltötte el. A bászrai volt az első művelet, ahol iraki erők vezették a támadást, és a koalíciós erők csak támogató szerepkörben működtek.
Az iraki biztonság erők napjainkban
Az iraki kormányzat bizalma saját biztonsági erőinek képességeiben minden jel szerint nagyon magas. A Maliki-kormány bejelentette, hogy az amerikaiak által telepített biztonsági falak és útakadályok jelentős részét el kívánják távolítani, és eléggé szorosan értelmezték az Erők státuszáról szóló egyezményt (Status of Forces Agreement – SOFA).
Amennyiben a statisztikák alapján szeretnénk megítélni az iraki biztonsági erők tevékenységét, nehéz dolgunk van. Nincsenek megbízható hivatalos adatok az erőszakban elhunyt civil áldozatok számáról, mindössze a hírügynökségek által jelentett halálos áldozatok száma áll rendelkezésre. Ezek:
Időpont | Iraki biztonsági erők | Iraki civilek |
2009. augusztus (19-ig) | 22 | 318 |
2009. július | 47 | 193 |
2009. június | 51 | 316 |
2009. május | 39 | 149 |
2009. április | 45 | 302 |
2009. március | 49 | 229 |
2009. február | 39 | 163 |
2009. január | 54 | 133 |
Forrás: icasualties.org
Ezek a számok nagyon hozzávetőleges képet adnak a jelenlegi iraki biztonsági helyzetről. A biztonsági feladatok átvétele óta több látványos merényletet is végrehajtottak Irak-szerte, ami jelentős számú civil áldozatot követelt. A biztonsági erők tagjai emellett botrányokba is keveredtek (pl.: az alelnök személyes biztonságának szavatolásával megbízott egység tagjai bankrablást hajtottak végre, melynek során több rendőrt megöltek, és több millió dollárnak megfelelő zsákmányra tettek szert).
Az amerikai erők szerepe 2009. június 30-tól átalakult. A megkötött egyezmény értelmében az amerikai erők már nem folytathatnak egyoldalú műveleteket, a nagyvárosok ellenőrzését és biztosítását az iraki biztonsági szervek vették át. Csak az iraki hatóságok engedélyével, iraki egységekkel együtt járőrözhetnek a városokban. Az egyezmény értelmében az amerikai erők az őrizetükben lévő iraki foglyokat már hosszabb ideje vagy az iraki hatóságoknak adják át, vagy szabadon engedik. Raymond Odierno tábornok az alábbi módon foglalta össze a feladatokat június 30-án:
A feladatok átadása azonban nem ment zökkenőmentesen. Az amerikai erők és az iraki erők között a feszültség az utóbbi időszakban megnövekedett. A megállapodás többféle értelmezhetősége miatt az iraki és az amerikai fél eltérően értelmezi a megállapodást, ami a kapcsolat romlásához vezet. A legjobb példa erre az volt, amikor július végén egy amerikai konvojt támadás ért, és az amerikaiak támadóik üldözésébe kezdtek. Ennek során több iraki civil is életét vesztette hírügynökségi jelentések szerint. A kiérkező iraki egység parancsnoka le akarta tartóztatni az üldözésben résztvevő amerikai katonákat, mivel szerinte nem volt joguk ehhez az egyezmény alapján, és csak komoly rábeszélés hatására változtatta meg a véleményét. Bár később, washingtoni látogatása során Maliki miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az amerikaiaknak joguk van megvédeni magukat támadás esetén, az eset egyértelműen megmutatta az iraki biztonsági erők igényét az önállóságra és az amerikaiakkal szembeni ellenérzésre.
Nemrégiben kiszivárogtatták az iraki erők kiképzéséért felelős egyik tiszt memorandumát, amelyben a szerző a kivonulás felgyorsítása mellett foglalt állást. Timothy R. Reese ezredes, a Bagdadi Műveleti Tanácsadói Parancsnokság Tanácsadó Csoportjának vezetője komoly problémákat vet fel az iraki biztonsági erőkkel kapcsolatban. Alapvető megállapítása, hogy az iraki biztonsági erők eléggé felkészültek ahhoz, hogy a belső problémákat meg tudják oldani, de gyengék ahhoz, hogy a külső ellenségekkel szemben sikeresen felvehessék a harcot. Reese a kiképzés terén nem lát sok lehetőséget az iraki erők professzionálisabbá tételére, ugyanakkor komoly hiányosságokra mutat rá, amelyeket csak az irakiak tudnak megfelelően orvosolni:
- A felelős minisztériumok korrupciós problémái és együttműködésbeli hiányosságai
- A korrupcióellenes fellépés nem megfelelő
- Eddig nem került sor az ébredési tanácsok beolvasztására az államapparátusba
- A békülési folyamat a szunnita közösséggel és a kurdokkal egyre feszültebb, és a feszültség enyhítésére nem tettek komoly kísérletet
Problémák a hadseregben (Reese szerint):
- A korrupció széleskörű a tisztikarban
- A sorállományúakkal általában rosszul bánnak, és nem törődnek velük
- Az altiszti állomány szerepét a tisztikar nem fogadja el
- A nepotizmus és a haverság burjánzik az előléptetéseknél és kinevezéseknél
- A lustaság népbetegség
- A parancsnoki és irányítási rendszer túlzottan centralizált
- Az önálló kezdeményezés hiányzik
- Változásellenesség, minden újdonság elvetése
- Az iraki hadsereg és nemzeti rendőrség intézményeinek és rendszereinek alkalmatlansága akadályozza, hogy a biztonsági erők önfenntartóak legyenek
- Minden pozitív példára tíz negatív példa jut.
A változások június 30-a óta Reese ezredes szerint:
- Az iraki fél egyoldalú megkötéseket alkalmaz az amerikai féllel szemben, ami sérti az egyezmény alapelveit
- A tanácsadóktól való elhidegülés, együtt nem működés
- Az amerikaiakkal való közös akciók háttérbe szorítása, az amerikai célok komolyan nem vétele
- Az amerikaiak által elfogott, amerikai erők ellen akciókat végrehajtó személyek szabadon bocsátása
Sajtójelentések szerint problémát jelent az ún. ébredési tanácsokkal kapcsolatos kérdések megoldása, amit az amerikaiak az Irak fiai elnevezésű program keretében szerveztek meg. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek a csoportok a csúcsidejükben közel százezer főt számláltak, és jelenleg is tízezres nagyságrendről lehet beszélni. Ezek a csoportok helyi alapon szerveződtek, és nem illeszkednek egy önálló parancsnoki irányítási rendszerbe. Minden tag adatait rögzítik, és a szolgálataikért pénzt kapnak, vagyis egyfajta segédrendőri szerepet töltenek be (főként ellenőrző pontokat működtetnek). Mint korábban utaltam rá, ezek a csoportok a csapatlétszám-emelési politika idején játszottak fontos szerepet az erőszak csökkentésében, olyan területeken, mint a felkelés bölcsőjének nevezhető Anbar tartomány. A program amerikai kezdeményezésű és finanszírozású volt, és sok volt felkelő is részt vett benne. A síita többségű kormány nem viseltetett sok bizalommal az irányukba, de a biztonsági feladatok átadása keretében e csoportok felügyelete és finanszírozása is az iraki kormányhoz került át. A cél az, hogy beolvasszák őket a reguláris biztonsági erőkbe, vagy más munkát adjanak nekik az állami szférában annak érdekében, hogy a kialakult biztonsági helyzet fenntartható maradjon. Több vezetőjük ellen – a korábbi ígéretekkel ellentétben – letartóztatási parancsot adott ki az iraki kormányzat, ami növelte a feszültséget az iraki biztonsági erők és az említett szervezetek tagjai között. Egyes területeken a fizetések kifizetése sem ment zökkenőmentesen, és egyéb problémák is felmerültek. Az iraki kormányzat aggodalmai természetesen nem alaptalanok. Az Irak fiai csoportok a szunnita területeken rendelkeznek politikai befolyással, és amennyiben sikeresen beépítik őket a biztonsági erőkbe és az állami szektorba, a későbbiekben még problémákat okozhatnak. Ennek ellenére jelen pillanatban nincsenek arra utaló jelek, hogy köztük és az iraki kormányzat között a közeljövőben szakításra kerülne sor.
Az egyes iraki egységek politikai lojalitását is többen megkérdőjelezik. Egyes szakértők szerint jó esély van arra, hogy a hadsereg nem a nemzeti összetartás, hanem az etnikai-felekezeti ellentétek megtestesítője lesz. Vannak szakértők, akik rámutatnak, hogy Irakban nem a nyugati polgári vezetési modell fog meghonosodni a fegyveres erők felett, és az amerikaiak háttérbe húzódásával az etnikai-felekezeti ellentétek kiélezését célzó politikai erők igyekeznek maguknak megnyerni a rendőrség és a hadsereg egyes egységeinek lojalitását. Így a későbbiekben, ha összecsapásokra kerül sor, azok milíciájaként működhetnek – ez Irakban korábban sem volt példa nélküli. Az aggodalom fő oka, hogy egyes egységek (olykor hadosztályok) vezetőit bizonyos politikai pártok toborozták, és a biztonsági erőkhöz csatlakozva megtartották korábbi politikai kötődésüket. Ez a kérdés szorosan összefügg a professzionalizmusért folytatott, valamint a korrupció elleni küzdelemmel.
Potenciális problémák a biztonsági helyzet alakulásában:
- Etnikai-felekezeti ellentétek kiéleződése
- A helyi önkormányzatok gyengesége
- Közösségeken belüli hatalmi harcok kiéleződése
- Gazdasági válság begyűrűzése és a munkanélküliség növekedése
- Népszavazás az amerikai csapatok állomásoztatásának jövőjéről
- Választási eredmények körüli elégedetlenség, ellentétek, tapasztalatlan vezetők pozícióba kerülése stb.
Az amerikaiak nemrégiben bejelentették, hogy az iraki partnereikkel egyetértésben az ország északi részére erőket fognak küldeni az ott még mindig aktív felkelőcsoportok ellen. A lépés hátterében valószínűleg a fokozódó etnikai ellentétek enyhítése is áll. Az ellentétek fokozódásának az egyik megnyilvánulása, hogy a tervezett iraki népszámlást bizonytalan időre elhalasztották. Ez elsősorban Kirkuk miatt fontos, amit a kurd, a turkomán és az arab etnikum is a magáénak tart, és egy népszámlálás olyan helyzetet teremthetett volna, ami megzavarhatta volna a jelenlegi kényes egyensúlyt.
Utolsó kommentek