"Any organization can attempt to execute the conventional tactics
and operational art often associated with interstate warfare;
to do so proficiently, by contrast, is much more difficult."

Az említett témában most nem önálló cikk következik, csupán egy recenzió, mégpedig  a 2008. szeptemberében megjelent "THE 2006 LEBANON CAMPAIGN AND THE FUTURE OF WARFARE:IMPLICATIONS FOR ARMY AND DEFENSE POLICY" című 110 oldalas tanulmány, alapján, amit Stephen Biddle és Jeffrey A. Friedman társszerzők fémjeleznek, az elismerés (vagy anyázás) elsősorban őket illeti. Az eredeti tanulmány teljes verzióban letölthető innen.

Maga az írás elég alaposnak és lényegre törőnek nevezhető, tekintélyes mennyiségű szakirodalmat használtak fel hozzá, és igen sok interjút készítettek a  harcokban részt vett izraeli katonákkal, hogy első kézből szerezzenek információkat. A tanulmány fő tézise szerint a 2006-os háborút egy evolúciós lépésnek lehet tekinteni az aszimmetrikus konfliktusok terén, ahol is a nem állami szereplő egyre több elemet vesz át a konvencionális hadviselés eszköztárából, és azokat egyre professzionálisabban valósítja meg. A Hezbollah jelenlegi megítélése elég vegyes, (ennek inkább politikai okai vannak) de a 2006-os háború során alkalmazott taktikái nem, hogy nem terroristákra vallanak, hanem sokkal inkább egy konvencionális hadsereg irányába mutatnak. A tanulmányra egyébként War Nerd is utalt, megjegyezve, hogy a Hezbollah szerinte nem csinált semmi forradalmian újat, csak megfelelően alkalmazkodott a WW2 után megváltozott szabályrendszerhez.

A szerzők már az elején tisztáznak néhány alapvető fogalmat. Nem tartják helyesnek, hogy egyes szakértők éles határt próbálnak vonni a gerilla és a konvencionális hadviselés közé, és hogy az "irreguláris" és a "konvencionális" szigorú dichotómiájában gondolkoznak. A hadviselést egy folytonos sávként lehet felfogni, ahol a tisztán gerilla és a tisztán konvencionális típusok inkább extrém esetek, és a hétköznapi példák inkább ezen két pont közé esnek: "In reality, there is a continuum of methods between the polar extremes of the Maginot Line and the Viet Cong". (megj.: Véleményem szerint a sáv folytatódik a Vietkongtól lefele, a klasszikus terrorizmus irányába is. Az ábra a tanulmány 24. oldaláról származik.)  A katonai erő alkalmazásánál megkülönbözteti a "nyers erő" és a "kényszerítő/meggyőző" módszereket (vö. Liddell Hart: Stratégia - közvetlen és közvetett megközelítés):

"Coercive strategies work by convincing the enemy to give you what you want by threatening pain if they do not. (...) Brute force strategies work by taking what you want through force without requiring any meaningful decision on the enemy’s part." 

A szerzők szerint nem lehet egyértelműen kettéosztani, hogy az állam a nyers erő, míg a gerillák a kényszerítő megoldás szerint harcolnak, mert ezek ellenkezőjére is számtalan példa van - lásd a japán stratégia a csendes-óceáni hadszíntéren, ahol a japánok nem hihették, hogy valaha is legyőzik az USA-t annak elfoglalásával, vagy iparának megsemmisítésével, ehelyett úgy vélték, hogy ha elég nagy veszteségeket képesek okozni, és védelmük elég erős, hogy elrettentse az ellenséget, akkor az egy idő után felhagy a harccal.

A második rész a Hezbollah taktikáival foglalkozik hat értékelési szempont alapján, és ezeken keresztül próbálja bizonyítani, hogy a libanoni szervezet bizony túllépett Che Guevara szintjén.

1. A tűzharcok időtartama - a gerillák csak ritkán, az utolsó állásaikat védve bocsátkoznak elhúzódó védő harcokba, általában a meglepetésszerű, rajtaütéses támadásokra hagyatkoznak, és nem vállalják fel a védekező harcot a tűzerőfölényben lévő hadsereggel.  2006-ban a Hezbollah ennek pontosan az ellenkezőjét tette: meglepően hosszú (akár 8-12 óra+) védőharcokat is vívott, egy eleve jól kiépített, statikus védelmi vonal mentén, egyértelműen a terület megtartásáért.

2. A támadók és védők távolsága - a gerilláknak kockázatos megkísérelni közel merészkedni a konvencionális erőkhöz azok tűzereje miatt. Ha a rajtaütések során még is megteszik, akkor az akciót úgy tervezik, hogy mindenképpen túlerőben legyenek. (Olyan terepen, mint Dél-Libanon, képtelenség megvalósítani a Vietkong "magához ölelési taktikáját" mert rejtő növényzet híján az izraeli hadsereg már messziről kiszúrná és megsemmisítené a nagy tömegben támadó ellenséget.) Védekező harcok esetén pedig a gerillák általában feladják pozícióikat, és visszavonulnak, ha az ellenséges egységek túl közel jutnának az állásaikhoz. A Hezbollah fegyveresei viszont figyelemre méltó módon kitartottak, néha az utolsó emberig, egészen  durva mértékű közelharcot is felvállalva. (Point blank távra bevárták az ellent, az épületekből 20 méterről lőttek az alattuk elhaladó páncélosokra, gránátdobási távban harcoltak az IDF-fel)

"The Hezbollah defensive position at Shaked, for example, was finally overrun in place by Israeli assault; the garrison’s 20 fighters were all killed without any attempt at withdrawal or surrender over the course of a 12-hour battle"

"At Marun ar Ras, Aytarun, and Markaba, Hezbollah defenders held their fire until advancing IDF infantry had passed their outlying posts and were within the defense system itself, making withdrawal impossible."

3. Ellentámadás - a gerillák nem szokták az elvesztett területeket ellenlökéssel  visszafoglalni, egyszerűen mert ez ellenkezik a gerillahadviselés alapjaival és öngyilkosság lenne részükről. A Hezbollahra sem volt ez jellemző, de akadtak rá példák. Sőt, az ellentámadásaik meglepően szervezettek voltak, több osztag más-más irányból indít összehangolt támadást, fedező tüzet biztosítottak, gyakran irányított tankelhárító rakétákkal (ATGM) és aknavetőkkel. Egyes esetekben a többszintű védelem első vonalainak elestekor a szárnyakon átkaroló ellentámadással is próbálkoztak(!). Azonban ezek sosem voltak nagyszabású műveletek, csupán kisebb létszámú osztagok (max. 40-60 fő) vettek részt benne, ezért nem voltak sikeresek.

4. Zavaró tűz, aknamezők - a konvencionális hadviselésnél a védők aknamezőkkel és zárótűzzel igyekeznek feltartani a támadókat. Gerillákra nem jellemző a huzamosabb, egy területre koncentrált, célzott tűz, mert ezzel magukat is kitennék az ellenséges tűznek. A Hezbollah zavaró tüze csak ritkán volt koncentrált - habár volt erre példa - de az elaknásítást átgondoltan végezték, és esetenként megpróbálták vele nyílt terepre terelni a járműveket. (Azonban az izraeli utászoknak nem okoztak gondot ezek az aknák.)

5. Civilek és kombattánsok közelsége - a gerillák úgy vegyülnek el a nép körében, ahogy a hal úszik a folyóban, mondotta Mao elvtárs. Konvencionális hadsereg ehhez hasonlót viszont nem sűrűn tesz. A Hezbollaht már-már divat a civil pajzs használatával vádolni, de a tanulmány szerint ugyan a dél-libanoni pozícióikat gyakran civil épületekben  vagy azok közelében vették fel, de a népet már onnan már azt megelőzőleg evakuálták. Az effektív harci zónában az IDF sem tesz említést civil pajzs szisztematikus használatáról.

6. Egyenruhák a civilektől való megkülönböztetés érdekében - a gerillák csak ritkán hordanak egyenruhát vagy bármilyen megkülönböztető jelzést, Genfi Egyezmény ide vagy oda. A Hezbollah harctéren tartózkodó gerillái nemcsak, hogy egyenruhát viseltek, de: "their equipment and clothing were remarkably similar to many state militaries’— desert or green fatigues, helmets, web vests, body armor, dog tags, and rank insignia.On occasion, IDF units hesitated to fire on Hezbollah parties in the open because their kit, from a distance, looked so much like IDF infantry’s"

A harmadik rész a Hezbollah stratégiájával foglalkozik, már amennyire az meghatározható, ugyanis értelemszerű okok miatt (Naszrallah nem fog mélyinterjút adni) arra csak következtetni lehet. Az értékelést itt is releváns szempontok alapján végzik.

1. Nyers erő és kényszerítés aránya: a Hezbollah az aszimmetria miatt az IDF céljainak keresztülhúzására, elrettentésre fókuszált, ebből a szempontból kényszerítő stratégiát követett. Ebbe illeszkedik bele Észak-Izrael rakétázása, amivel olyan  árat  kívánt fizettetni Izraellel (és lakosságával), ami elrettentheti azt a háború folytatásától. Azonban a rakétáknál főleg a kis hatótávolságúak jöhettek számba, hogy ne semmisítse meg őket azonnal a légierő. Ezek viszont ki voltak téve a hadsereg támadásainak, mivel a határhoz közel kellett indítani őket, ezért konvencionális módon kellett őket megvédeni - és ez a Hezbollah stratégiájának a "nyers erő" oldala. A végletekig azonban nem tarthattak ki, vagyis előbb kellett megtörniük Izrael akaratát, minthogy elveszítenék Dél-Libanont. Ezért volt kulcsfontosságú a feltartóztató harc, hogy elegendő időt nyerjenek.

Ha a klasszikus gerillastratégiát követik, elveszítették volna a kényszerítő képességüket (rakéták), még ha valószínűleg hosszú távon az újra megszállt Dél-Libanonban nagyobb veszteségeket okozhattak volna az IDF-nek. A szerzők szerint valószínű, hogy ez a háborús forgatókönyv nem a konkrét 2006-os esetre (ami meglepte Hezbollah vezetését, mert nem számítottak ilyen erejű izraeli válaszra) hanem általánosságban,  egy izraeli agresszióra készült. (És valljuk be, azon a környéken nem árt erre felkészülni). A katonai stratégiája szempontjából tehát a Hezbollah sokkal közelebb áll a konvencionális hadseregekhez mint a gerillákhoz.

2. Az erők relatív koncentrációját vizsgálva a Hezbollah egységeinek eloszlása tízszer koncentráltabb volt, mint pl. a Vietkongé Vietnamban, de ez magyarázható a  hadszíntér kis méretével is, ezért ebből még nem lehet messzire mutató következtetéseket levonni. 

3. A hadszíntér katonai szervezettsége: A gerillaháborúknál a hadszíntér általában homogén, nincs differenciálódás, nincsenek frontok, etc. Hezbollahnál voltak preferált területek, melyeket különös erőfeszítéssel védett, tartalékokat halmozott fel, még ha a front a harcok előrehaladtával el is tűnt. A parancsnoki lánc igen jól volt szervezve, meglepő minőségű (száloptikás, illetve rejtjelezett rádiós) kommunikációs hálózattal, aminek köszönhetően a parancsnokok folyamatosan kapcsolatban álltak egymással és mindig tisztában voltak az aktuális helyzettel.  De a Hezbollah a rendelkezésre álló tartalékok minimálisak voltak, nagyobb átcsoportosításokat pedig az IAF miatt nem hajthattak végre, ezért nem voltak/lehettek eléggé rugalmasak a védelemben.

4. A gerillák mindig erősen függenek a nép szimpátiájától. Ez a vonás megjelenik Hezbollah védelmében is, mert kevésbé voltak hangsúlyosak számukra Dél-Libanon keresztények lakta vidékei.

Ahogy arra a a cikk elején található idézet is felhívja a figyelmet, a fontos azt is vizsgálni, hogy az adott nem állami szereplő milyen szinten tudja megvalósítani a konvencionális elemeket. A Hezbollahnál a professzionalitás megítélése vegyes: álcázásból kiválóak  (az első lövés általában a gerilláké volt, érdemes megnézni a tanulmányban a képeket a rejtekhelyeikről). Kiépített védelem szintén jó, a "fire discipline" dettó (megj.:  Ez utóbbi a térség népeinek vérmérsékletéhez képest meg szinte egyedülálló.). Akadnak gyengébb oldalak is: nagyobb formációk koordinálása nem valósult meg, (más kérdés, hogy mennyi lehetőségük/emberük lett volna rá). Különböző fegyvernemek összehangolt akciója ritka volt (itt a géppuska-ATGM-aknavető összehangolását értik ezen). A rugalmas, adaptív reagálás szintén nem volt a Hezbollah erőssége. Célzás és fegyverhasználat szempontjából nem egységes a megítélés, a kiváló ATGM csapatok az egyik véglet, és nem célzott, szórt kézifegyver-tűz a másik. Általában véve elmondható, hogy hatásos, de  pazarló tüzelési gyakorlat jellemezte a Hezbollah fegyvereseit.

Konklúziók

Stratégiája szempontjából a fentiek alapján a Hezbollah inkább a konvencionális  végponthoz áll közelebb, de bizonyos hiányosságai miatt nem lehet  teljesen annak nevezni. (megj: ezen hiányosságok egy része viszont eleve a szervezet helyzetéből fakad) A síita mozgalom még így is jobban teljesített, mint egyes állami szereplők, például az iraki "elit" Köztársasági Gárda, és az arab államok többsége az Izraellel vívott háborúik során.

A tanulmány szerint trendnek nevezhető, hogy a nem állami szereplők egyre inkább átvesznek egyes elemeket a konvencionális  stratégiából. (Azonban  nem foglalkozik ennek okaival, holott  enélkül nem lehet teljes képet kapni ezen trend  lényegéről). Az USA védelmi tervezésénél a szerzők szerint komplexebb szemléletre van szükség a Rumsfeld féle extrém hi-tech megközelítésnél, ami ugyan

"very effective against opponents who present massed targets maneuvering in large formations away from populated areas"

de ilyenekkel ellenfelekkel nem fognak találkozni az elkövetkezendő 10-20 évben. Sokkal életszerűbb olyan ellenségre felkészülni, mely a Hezbollahhoz hasonlóan (még ha nem is olyan mértékben) a extrém gerilla és az extrém konvencionális közötti széles sávban helyezkedik el. (tudom, nem nagy felismerés - node:) Pont ezért elhibázott az a jelenlegi trend, ami Rumsfeldhez hasonlóan egy szűk részre, a klasszikus low-tech ellenségre akarja optimalizálni a hadsereget (pl. Irak - AQ és egyéb milíciák elleni harc) az erre specializált járművekkel, taktikákkal, felszereléssel, felkészítéssel. Az MRAP jó Irakba, de egy képzett libanoni ATGM csapattal szemben semmit sem érne. Persze a hadsereg nem fókuszálhat egyszerre minden fajta hadviselésre - öttusázó hasonlat: mindenben aránylag jó, de mindegyik számban legyőzik az arra specializálódottak. (megj: A US Army a legnagyobb költségvetésű hadsereg a világon, azért ha vki tudja diverzifikálni a képességeit, hát azok ők. A COIN - konvencionális kettőséből össze lehet hozni egy olyan erőt, ami képes a Hezbollahhoz hasonló gerillák leverésére, vagy legalább olyan mértékű meggyengítésére, ahonnan már a COIN rész fejezheti be a feladatot - már ha csak a doktrínán múlna.)

Ez a dilemma egy súlyos kérdés a hadsereg számára, mert a jelenlegi COIN harcok túl nagy mértékben kötik le a csapatokat - és most elsősorban ez a szűk keresztmetszet. Jelenleg még nem lehet megjósolni, hogy a Hezbollah-féle eltérés a gerillahadviseléstől mennyire fog trenddé válni, de a 2006-os háború bebizonyította, hogy nem állami szereplők is képesek a konvencionális  hadviselést folytatni, mégha csak részlegesen is.

A tanulmány vége a véleményem szerint túlságosan átmegy az általánosítgatásokba, és azon túl, hogy "mit nem kéne", nem ír elő konkrétan semmit. Azt igen szépen végigvezeti, hogy a Hezbollah hadviselése miért nevezhető inkább konvencionálisnak, és valóban igaza van abban, hogy egy ilyen esetet, amikor egy felkelői csoport így túl tud lépni a korlátain, bizony figyelembe kell vennie a katonai tervezőknek. Azonban nem ad magyarázatot, hogy ez a változás milyen körülmények miatt következhetett be, márpedig enélkül igen nehéz felmérni ennek az esetnek a súlyát, és így a következményeit is a "jövő hadviselésére" vonatkozóan.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

UI: Ha lesz időm, írok egy rövid összehasonlítást a tanulmányban szereplő taktikai és startégiai szempontok alapján a Hamasz mostani teljesítményéről,  és elért eredményeiről, mert elegem van már a sok okos emberkéből, akik rendszeresen összemossák a Hamaszt a Hezbollahval.