Ezek a típusok azonban szinte csak petárdáknak minősültek a félelmetes erejű, ámde annál nehezebben bevethető, szintén rádióvezérelt – illetve annak szánt – Mistelhez képest, amelyet a Scapa Flow-ban horgonyzó hajók és a szovjet vízierőművek elleni precíziós csapásokra szántak. A szerkezet első pillantásra pontosan olyannak tűnik, mint amit az ember csak kétségbeesésében agyal ki (hogy a repüléséről ne is beszéljünk) – más kérdés, hogy a szövetségesek is bevetettek hasonlót a háború vége felé. Mindenesetre az ilyen “parazitagépek” bevetésének alapfeltétele a teljes légifölény, aminek a Luftwaffe híján volt 1944-re, ergo a Mistel is csak erősen korlátozott szerepet játszott a harcokban.

Az első igazi, háborúban is bevetett UAV megint csak amerikai volt, mégpedig egy, a pilóták kiképzésénél használt célpont - némileg átépítve. Ez volt a Ryan Model 147 "Lightning Bug", egy felderítésre használt UAV, amit a repülőgépre felfüggesztve, a levegőben indítottak, és főleg az SA-2 kilövőállások keresésére használták a vietnami háborúban, 1964-től, de végzett felderítőrepüléseket Kína és Észak-Korea fölött is. Powers U-2-ét alig 4 évvel azelőtt lőtték le, és az amerikai légierő érthető módon emberkímélőbb alternatívákat keresett a légifelderítésre. A Lightning Bug egy előre beprogramozott útvonal mentén repült, a megadott terület felett fényképeket készített, vagy SIGINT felderítést végzett (vagy egy speciális típusa röplapokat szórt, amiért is a katonák csak "bullshit bomber" néven emlegették), majd a repülés végén egy ejtőernyővel ereszkedett le.

Az igazi áttörés az UAV-k szempontjából az elmúlt 20 évben következett be - a fejlődés a mikroelektronika, az információs technológia területén, illetve a GPS létrejötte immáron lehetővé tette, hogy ezek a szerkezetek megmutathassák, mire is képesek valójában. Az 1991-es Öbölháborúban már nagyban hozzájárultak a koalíciós erők taktikai felderítéséhez, később pedig az afganisztáni Enduring Freedom hadművelet során is bizonyítottak. Itt jutott eszébe egy okos embernek (képzelem mekkora kreativitás kellett hozzá), hogy szép és jó, hogy az UAV megtalálja a tálibokat, de azok gyakran odébb állnak, mielőtt a légierő gépei bombákkal megrakva a helyszínre érnek. A háború már csak ilyen macerás dolog, az ellen nem várja türelmesen a halálos golyót/rakétát egy helyben. Mekkora lenne már, ha a felderítő UAV-k fegyverzetet is hordoznának, és ott helyben végezni is tudnának a célponttal, ha rábukkantak. S lőn - 2001. november 15-én 2 Hellfire rakéta, amit egy Predator UAV-ről indítottak, végzett Mohamed Ateffel, az al-Kaida katonai főparancsnokával, egy évvel később egy CIA által működtetett Predator likvidált Jemenben egy másik al-Kaida vezetőt 5 társával együtt. A jövő elkezdődött, hogy ezt az idióta közhelyet használjam. 

Típusok

Jelenleg az UAV-k szinte minden feladat ellátására képesek, amit szokás szerint pilóta által vezetett repülőgépekre bíznak. (Pl technikai okok miatt ma még az AWACS mindenképpen kezelőszemélyzetet igényel, de UAV-ket felderítésre, földi és légi célpontok megsemmisítésére is lehet használni.) Talán - a CNN-nek köszönhetően - a legismertebb UAV a már említett Predator, becsületes nevén General Atomics RQ-1. A kezdeti variáció még 225 kg terhet tudott szállítani, 135 km/óra sebességgel maximum 24 órán keresztül volt képes cirkálni, miközben valahonnan messziről egy katona irányította. 1994-ben állt hadrendbe, és több, mint 3 millió dollárba került darabja. Jelenleg ez az UAV-típuscsalád él és virul és töretlenül fejlődik, a legújabb tagja az RQ-9/Predator B/Reaper, ami jelenleg is megkeseríti az életét az tálib és iraki felkelőknek. Ez már 350 km/órás maximális sebességre képes, hordozhat levegő-föld és levegő-levegő rakétákat, illetve lézervezérlésű bombákat - egy igazi "hunter-killer" robotrepülő. Mellesleg még egy rekord fűződik a típushoz, 2002-ben ez az UAV vívott elsőként légiharcot egy pilóta vezette repülőgéppel, még pedig egy iraki MiG-25-sel, még ha az eseményt be is árnyékolja, hogy a MiG győzött. Jól demonstrálja az UAV-k térnyerését az amerikai légierőnél, hogy tavaly májusban felállították az első, kizárólag Predatorokból álló támadó századot (42nd).

Az UAV-k nem csak merevszárnyú repülőgépeket, de helikoptereket is "utánozhatnak" - ilyen a szintán amerikai tervezésű Fire Scout. Ez a nagyra nőtt modellhelikopter a szokásos felderítésen kívül szintén szállíthat lézervezérlésű Hellfire, illetve irányítatlan rakétákat, valamint - mivel bármilyen terepen képes leszállni - akár harctéren tartózkodó csapatoknak is szállíthat utánpótlást. VTOL képessége ideálissá teszi a haditengerészetnek, még erős szélben is képes leszállni egy mozgó hajóra. (Arról nem is beszélve, hogy a US Navy + az MC egy rendkívül sznob fegyveres erő, és minden egyes fegyvertípusból kell nekik egy saját, külön verzió.)

A fent említett UAV-k nagyok, drágák (több millió dollárba kerülnek, de az áruk még mindig töredéke egy modern harci repülőnek + a pilóta kiképzésének), és rendkívül sokoldalúak. Azonban ha az embernek csak kamerákkal ellátott r/c gép kell, azt olcsóbban is meg lehet oldani - ergo sokkal több ország hadserege juthat hozzá. Izrael is élen jár az UAV-k fejlesztésében, erősen marketingelt termékük a Heron felderítő és megfigyelő UAV, amit megvett a török és az indiai hadsereg is, utóbbi egyébként már külön légibázist is létrehozott az UAV-kre specializálva. Rosszindulatú megjegyzésként, ahány indiai repülőt összetörnek évente a pilótáik, nem csodálom, hogy a vezérkar érdeklődése a pilóta nélküli gépek felé fordult. De van saját fejlesztésű UAV-je Lengyelországnak, Ausztriának, Szingapúrnak, Indiának és nekünk, magyaroknak is. Az UAV-k elterjedtségére jellemző, hogy a Hezbollah libanoni gerillaszervezet is rendelkezik iráni tervezésű robotrepülőgépekkel, név szerint az Ababil(fecske)-T-vel, amivel szemmel tarthatja az izraeli határt, míg az izraeli kollegák a saját UAV-ikkel a Hezbollah gerilláit figyelik. 2006-ban még le is lőttek belőlük kettőt izraeli vadászgépek, és büszkén mutogatták a roncsokat, mint a légigyőzelemk bizonyítékát, habár nem vagyok benne biztos, hogy az Ababil többet ért, mint a rakéta, amivel kiiktatták.

Léteznek még az úgynevezett MAV-k (Micro Aerial Vehicle), melyek célja szigorúan csak a taktikai felderítés, és elé apróak és könnyűek ahhoz, hogy egy gyalogos katona is magával vihesse őket. Ilyen például a Dragon Eye, ami lényegében egy könnyű modellgép, kamerákkal, felderítő műszerekkel. Az ára  60-70.000 dollár körül mozog, tehát nagyságrendekkel olcsóbb, mint a Predator, ha meg lelövik - hááát akkor meg hadseregfüggő a költséghatékonysága, de a US Army-nak ez nem tétel. Az egész cucc 2 és fél kiló és kézből indítható, illetve tartozik hozzá még egy 5 kilós vezérlő egység. Ha ez még mindig túl nagy, ott van a Wasp, ami kevesebb, mint fél kiló, 72 centis szárnyfesztávval rendelkezik, és csúzliból(!) lehet indítani. Az irakban szolgáló amerikai katonák egyre hálásabbak ezeknek a kis kütyüknek, ami lehetővé teszi számukra, hogy észrevétlenül megnézzék, vár-e rájuk valami kellemetlen meglepetés a következő sarkon. Habár ez már nem UAV, terveznek egy gránátvetőből kilőhető minikamerát, ami azt ejtőernyővel ereszkedik le, miközben képeket küld egy PDA-ra. Ez már az abszolút "over the wall reconnaissance". 

Jelen és jövő

Az UAV-k a műholdas felderítésnél olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálnak, arról nem is beszélve, hogy adott esetben akár be is tudnak avatkozni az eseményekbe, de azért problémák hozzájuk is fűződnek. Először is korlátozó tényező a sávszélesség - egy hadműveleti területen a műholdas adatforgalom 90%+-t lefoghatják az UAV-k, ezért mindenképpen szükséges a jövőben ezt bővíteni, ha a jelenlegi trend mentén folytatódik a fejlődés. (Valahol azt olvastam, hogy egy darab SIGINT célokra átalakított Global Hawk UAV adatforgalma annyi, mint az összes Afganisztánban állomásozó NATO csapaté együttvéve.) Fontos szempont még, hogy az UAV-k  minél halkabbak és észrevehetetlenebbek legyenek. 1 - ahhoz azért nem elég olcsóak, hogy csak úgy ellenséges tüzet vonjanak magukra, és hát a  taktikai felderítésre használt UAV-knak viszonylag alacsonyan, 1000-500 méter alatt kell repülniük a maximális hatékonyság érdekében, 2 - ha idejében észlelik őket, akkor az ellenség elrejtőzhet. Ez utóbbi főleg városi környezetben jelent hátrányt, az embernek gyorsan leesik, hogy ha a jellegzetes fűnyíró-berregést hallja, akkor valószínűleg nem a bagdadi közterületfenntartók dolgoznak a közelben. Természetesen az UAV-k elleni védekezés is lépést tart a fejlődéssel, jó eredményeket lehet elérni a kisebb verziók ellen egyszerű mesterlövész-puskákkal (hiszen jópár MAV-t ilyen lövész-gyakorlócélból fejlesztettek tovább), a nagyobb darabok ellen pedig terveznek apró, nagy pontosságú, kinetikus energián alapuló rakátékat, ha jól emlékszem a britek már készítettek is egy egész pofás típust. Sebaj, a megtermettebb UAV-k simán hordozhatják azokat az eszközöket, amikkel a "hagyományos" repülőgépek szokták lerázni a légelhárító rakétákat, az evolúció folytatódni fog. Sőt, talán érdemes lesz újra hadrendbe állítani a jó öreg Flak 88-ast, a repeszhatás ismét jó szolgálatot tehet.

Egy másik jellegű probléma, hogy az UAV-k elterjedésével a rájuk vonatkozó polgári repülési szabályokat is ki kell dolgozni - ezt az EU már bölcsen megtette. A helyzet egyáltalán nem életszerűtlen, 2006. októberében egy meghibásodott belga UAV lezuhant és agyonütött egy nőt, valamint megsebesített másik 3 embert Kongóban - valószínűleg ez volt a történelem első halálos UAV-légibalesete. A sok ilyen cuccot küldünk fel a levegőbe, várható, hogy le is fognak potyogni, csakúgy, mint az embervezette társaik.

És hogy mit tartogat a jövő? Az F-35 JSF képviselheti az utolsó pilóta által irányított harcirepülő-generációt, utána valószínűleg már az UAV-k veszik át az uralmat ezen a terepen. Ha a gépnek nem kell pilótát hordoznia, akkor rengeteg eszköz kivágható belőle, a manővereknél nem kell figyelemmel lennie a emberi szervezetre gyakorolt hatásával, etc.(De nem, nem fog öntudatra ébredni egy villámcsapás következtében, mint az idióta hollywood-i filmekben.) Már most vannak tervek olyan UAV-kről, melyek radart és nagy hatótávolságú levegő-levegő rakétákat hordoznak. Egy másik elképzelés, ami a közeljövőben megvalósulhat, szintén Amerikától (a kapcsolódó R&D 3/4-e Amerikában zajlik) - egy AH-64, ami real time kapcsolatban áll a környéken tevékenykedő UAV-kkal, melyek a helikopter lövészének továbbítják az információkat. Ez elképesztő lehetőségeket nyit meg a harctéren, annyira, hogy ismét az emberi faktor lép be korlátozó tényezőként - ennyi információt már nehéz lesz egyetlen katonának kezelni.

Egy érdekesebb ötlet, hogy MAV-k egész raját miniatűr robbanófejekkel szerelik fel, és egyszerre vezeti rá a célpontra  - egy ilyen támadás gyakorlatilag elháríthatatlan lenne. És a technikai fejlődéssel ezek az eszközök egy idő után túlságosan sokak számára lesznek elérhetőek - igen, az UAV kitűnő fegyver egy terrorista számára is, 10-20 éven belül biztosan lesz olyan merénylet, amit ezekkel követnek el. A célszemély - mondjuk egy elnök - valahol beszédet tart, amikor megjelenik 50-100 miniatűr UAV, apró robbanótöltetekkel (esetleg egyetlen lövés leadására képes csővel - ha van mérnök olvasónk, érdekelne, hogy milyen találati pontosságot lehetne egy ilyen szerkezettel elérni 100-200 méteren belül,  mert az MAV-t biztos megviselné a visszarúgás) felszerelve. Milyen távolságból észlelnék őket a testőrök? Mennyi idejük maradna a célszemély biztonságba juttatásához, egyáltalán a közelben várakozó páncélozott limók ellenállnának-e a tucatnyi robbanásnak - ezeknek a szélvédőit golyóállónak tervezték, nem birkóznának meg a kumulatív töltetekkel. És akkor még a célpontnak kedvez a helyzet, mert feltételeztem, hogy körülveszi a testőrsége, akik ráadásul számítanak valamilyen támadásra. Sok-sok érdekes dolgot lehet ezekkel a játékszerekkel művelni, és ha azt vesszük, hogy az első "UAV általi emberölés" alig 6 éve volt, még rengeteg újdonságot fogunk látni az elkövetkező években.