Hirdetés

"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Hirdetés

Facebook

Bullshit Hunting Season

Cikkek

  • KatPol Kávéház CIV. - Egy depresszív csataAz 1415-ös Agincourt-i csata tipikusan az a fajta drámai esemény volt, amelynél kb. a hadtörténelem iránti érdeklődés felkeltésére alkalmas minden elképzelhető olyan részlet adott volt, ami egy...
  • KatPol Kávéház XCII. - Hideg fejjel, meleg szívvel, tiszta kézzelKedves hallgatóink! Legutóbbi, keletnémet témájú adásunkban, A mások élete c. film kapcsán elismételtük azt a kritikát, hogy az sajnos minden pozitívuma ellenére valószerűtlen képet fest a Stasi...
  • KatPol Kávéház LXXVI. - A Kőfal leomlikAz 1861-1865 közötti amerikai polgárháború az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb eseménye volt. Polgárháborúk akkor szoktak kitörni, amikor egy állam politikai csoportjai alapvető...
  • KatPol Kávéház LXVIII. - The high groundA kijelölt harcállásaikat az utolsó emberig rendületlenül tartó, és le végül sosem gyűrt kis helyőrségek nemcsak a népszerű történetírás, hanem utólag rendszerint a szelektív történelmi emlékezet...
  • KatPol Kávéház LXVI. - White knightsEgy nő becsülete minden korban olyan érték volt, amiért a férfiak kész voltak harcba szállni. Különösen igaz volt ez a középkorban, ahol a nő ártatlanságát, illetve a házasság szentségét a társadalom...

Címkék

1.vh (8) 18+ (1) 2.vh (90) afganisztán (53) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) amerikai polgarhaboru (5) argentína (3) atom (39) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (2) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (54) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (10) dánia (2) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (20) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (12) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (48) franciák (38) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (31) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (40) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (42) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (17) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (25) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (6) kémek (7) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (86) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (21) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (11) libanon (45) libéria (6) líbia (15) macedónia (3) magyarország (42) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (6) németek (55) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (3) olaszok (11) omán (1) örményország (5) oroszország (98) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (66) powerpoint (2) propaganda (65) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (14) repülőnap (3) róma (2) románia (6) spanyol polgárháború (3) sri lanka (13) SS (5) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (71) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (29) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (17) ulster (2) usa (165) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (24) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Überterror(?)

2008.01.16. 18:13 5.g

"Prohibit the taking of omens, and do away with superstitious doubts. Then, until death itself comes, no calamity need be feared."

/Sun Tzu: The Art of War, XI.26./

Na gyerekek, ki tudja mitől féltünk eddig? Az atombombától! És mitől félünk mostanában? A terroristáktól! Akkor mi az amitől még ezeknél is jobban félhetünk? A nukleáris terrorizmustól! Úgyvan gyerekek, ügyesek vagytok.

Mohamed El Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője nemrég adott hangot abbéli aggodalmának, miszerint a Pakisztánban fokozódó nemzetközi helyzet nyomán esetleg illetéktelenek is rátehetik kezüket az ország egy-két atomfegyverére. Pakisztáni kormánykörök természetesen biztosították a nemzetközi közösséget  az ország nukleáris arzenálja felett gyakorolt ellenőrzésük szilárdságáról.  De biztos sokak számára emlékezetes a tavaly novemberi eset is, amikor a magyar-szlovák határon fogtak el két magyar és egy ukrán állampolgárt, majd' fél kiló uránnal a hónuk alatt. Ami bár kiválóan alkalmas levélnehezéknek, az e-mail korában azonban minden bizonnyal jobban hasznosítható piszkos bomba formájában.

Nos, egy Matthew Bunn nevű úriember agytekervényeit nem kímélve vette a fáradságot és kiszámolta, hogy a közeljövőben mintegy 29 és 50 százalék közé esik egy nukleáris terrorcselekmény elkövetésének valószínűsége. Természetesen ő is hozzáteszi, hogy ez az érték megfelelő óvintézkedésekkel töredékére csökkenthető, az emberben ennek ellenére óhatatlanul felmerül a kérdés, érdemes-e még egy liter tartós tejre beruháznia.

Szóval legjobb ha már az elején tisztázzuk, bár egy ilyen esemény kétségtelenül nem volna népünnepély, mégis, a világvége ezúttal elmarad. Egy nukleáris terrorcselekmény nagyon messze volna attól a bizonyos rettegett totális atomháborútól, azonban - ironikus módon - épp annak elrettentő hatására építene. Márpedig a terrorizmus nem csak népszerű szakma, de egyre nehezebb is, amennyiben az embernek egyre nagyobb durranást kell prezentálnia, hogy a kívánt médiahatást elérhesse. S épp ekkor jöhetnek kapóra a politikusokban és átlagemberekben a nukleáris fegyverekkel - meg úgy általában az atommal  - kapcsolatban élő félelmek, vagy akár tévhitek.

Nem meglepő tehát, hogy a legkülönbözőbb csoportok tervezgetnek és próbálkoznak e területen. Terrorizmussal való ijesztgetés sosem lehet kellően fajsúlyos Oszama bin Laden és az Al-Kaida emlegetése nélkül, aki tömegpusztító és konkrétan nukleáris fegyverekkel kapcsolatos szándékainak is több ízben hangot adott s egykoron e téren kiváló pakisztáni kapcsolatokat is kiépített. Különböző csecsen szeparatisták ugyanakkor nem csak hogy számos támadást terveztek és kíséreltek meg orosz nukleáris létesítmények ellen, de 1995-ben Moszkva egy parkjában el is helyeztek egy piszkos bombát (melynek használatára végül nem került sor). Sőt 2002-ben az orosz csendes-óceáni flotta egy atomtengeralattjárójának eltérítésével is megpróbálkoztak (komolyan! bár nem sok sikerrel).

Ebből is látszik, a gyakorlatban számos lehetőség áll a nukleáris eszközök bevetésére törekvő terrorista csoportok előtt vérmérsékletüknek, felkészültségüknek valamint anyagi és technológiai eszközeiknek megfelelően a nukleáris robbanószerkezetek felhasználásától különböző szabotázsakciókon át piszkos bomba felhasználásáig. Bár ez utóbbiak szigorú értelemben véve már inkább radiológiai, mintsem nukleáris cselekményeknek számítanának, pszichológiai hatásuk - ami tulajdonképpen a terrorizmus lényegét képezi - egyaránt súlyos volna. Lássuk tehát milyen választások állnak a nukleáris terrorizmus utjára lépni készülő csoportok előtt.


Kész robbanószerkezet


A legegyszerűbb kétségtelenül az volna, ha valahonnan sikerülne kész atombombára szert tenni. A gyakorlatban azonban ez bizonyulhat a legnehezebben megvalósítható, s éppen ezért a legvalószínűtlenebb lehetőségnek. Ma mintegy 8-9 atomhatalommal számolhatunk világszerte. Az Atomsorompó Szerződés értelmében a klub tagja az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína, a szerződés keretein kívül ennek ellenére atomhatalmi státuszra tett szert Izrael, India és Pakisztán is. Felmerülhet továbbá Észak-Korea neve is, akik megeshet, hogy rendelkeznek bizonyos nukleáris képességekkel, sőt 2006 októberében egy - egyébként igencsak kétes sikerű - kísérleti atomrobbantást is végrehajtottak. E hatalmak összesen mintegy 20.000 hadrendben álló és 10.000 tartalék nukleáris robbanószerkezettel rendelkeznek, ezek több mint 90 százaléka azonban az USA és Oroszország kezében van. Nos, tőlük kellene tehát valamilyen úton-módon bombát szerezni.

Az atomfegyver az államok számára a hidegháború kezdete óta sokkal többet jelent, mint pusztán egy nagyon nagyon nagy és nagyon nagyon ijesztő bombát. Mindig is elsősorban egyfajta tárgyalási érvként, nyomásgyakorló eszközként tekintettek rá, státusszimbólumként, mely egyszerre jelképezi gazdasági, katonai és technológiai fejlettségüket. Kinek nagyobb, ugyebár.

Gyakorlati alkalmazásának elterjedését azonban épp elrettentő ereje akadályozta meg. Ebből a szempontból bizony - hangozzék akármilyen hülyén is - az atomfegyver a szó legtipikusabb értelmében terrorista eszköz, amennyiben nem az erőszak fizikai alkalmazásával, hanem annak pszichológiai hatásával ér célt. Vegyünk csak egy mindennapi helyzetet: sokkal egyszerűbb a csaposnak lekeverni egy akkora pofont, hogy a takony menetet vág a nyakán, mintsem végigverni az egész kocsmát, hogy hírnevünket ezáltal kellően megalapozzuk. Megkockáztatom, hogy nukleáris elrettentés nélkül az elmúlt évtizedek azért sokkal kellemetlenebbül is alakulhattak volna.

S éppen ezen okokból kifolyólag erősen valószínűtlen hogy egy állam önként (és dalolva) atomfegyert biztosítson terrorista elvbarátainak. Hisz igazából nem szól racionális érv amellett, hogy lemondjon biztonsága és nemzetközi tekintélye központi eleméről egy olyan szervezet javára, mely felett nem, vagy alig rendelkezik ellenőrzéssel, s emellett magára vonja a nemzetközi közösség minden bizonnyal komoly retorzióit is. Hisz míg a nukleáris elrettentés nem állami szereplők ellen minimum bajosan lenne alkalmazható, a számukra nukleáris képességeket biztosító államok azonban továbbra is gond nélkül kiiktathatók volnának a történelem további folyásából.

Harmatosabb lelkű olvasóim e ponton felhívhatnák szíves figyelmemet, hogy de hát vannak a világban gonosz rezsimek akik őrült hatalomvágyból a terrorizmust támogatják és az életünkre törnek. Mint hogy azonban nem illk az olvasót élből lehülyézni, fogalmazzunk úgy, hogy nevezett rezsimek a legrosszabb esetben is csupán gonoszak, azonban semmi esetre sem hülyék. Politikájukat - s különösen biztonságpolitikájukat - igencsak körültekintően alakítják, sőt, néha komolyan eltűnődöm, hogy teszik ezt hatékonyabban, mint egyes kelet-közép-európai kisállamok.

Ennek ellenére természetesen létezhetnek kivételes esetek, amikor egy államtól anélkül szerezhetünk atomfegyvert, hogy különösebb ellenállásba ütköznénk. Első helyen szokás említeni a lehetőséget, hogy egy atomhatalom sarokba szorítva, mintegy végső kétségbeesésében nukleáris arzenálját átjátszhatná nem állami szereplők kezére. Erre szokás példaként Észak-Koreát, valamint esetleg és talán és majd egyszer Iránt említeni. Ez azonban nem csak hogy eléggé szélsőséges példa, de a nemzetközi közösség elég komoly szuicid hajlamokat feltételező hathatós közreműködését is megkövetelné. A másik lehetőség, hogy a felbomló államhatalom nyomán elburjánzó káosz közepette egy-két bombának lába kél. Ezirányú félelmek a Szovjetunió felbomlását is kísérték, manapság pedig elsősorban Észak-Korea és Pakisztán kapcsán fogalmazódnak meg időről-időre.

S mit tehet az egyszeri terrorista, ha fájó szívvel bár, de le kell mondania annak eshetőségéről, hogy egy szép napon öltönyös állami hivatalnokok csöngetnek ajtaján egy csinos ólomládával kezükben? Ha minden áron profi szerkezetet akar, megpróbálkozhat még annak eltulajdonításával is. Azonban igazából túl nagy sikerrel ez az út sem kecsegtet, lévén az atomhatakmak világszerte komolyan veszik fegyverzetük megóvását. E tekintetben kétségtelenül az amerikai, brit és francia biztonsági rendszerek bizonyulnak a leghatékonyabbnak. A Szovjetunió felbomlását követően annak nukleáris arzenálját is sikerült - hathatós amerikai segítséggel - orosz fennhatóság alatt összevoni és legalább kielégítő védelemmel ellátni. Ezzel kapcsolatban szokás azonban a biztonság technikai aspektusai mellett az úgynevezett biztonsági kultúra fofontosságát kiemelni. Hogy miről is van szó, azt jól kiemeli pár történet. Orosz létesítményekben ugyanis többször megesett például, hogy az őrség nemes egyszerűséggel kikapcsolta a riasztórendszert, mert a téves riasztások zavarták pihenésüket. Egy másik esetben egy egész erőmű védelmét ellátó, Kalasnyikovval felszerelt egy szem portást faggattak újságírók. Kérdésükre, hogy hogyan akadályozna meg egy esetleges csecsen támadást, azt válaszolta, azokat messziről felismeri a pofájukról. Szintén komoly problémát jelent, hogy az alulfizetett alkalmazottak szolgálatai bizony felkelthetik kevésbé tisztességes szándékú, ám nagyvonalúbb játékosok érdeklődését is. Mégis, nukleáris fegyvereik védelmének téren komolyabb aggodalomra inkább talán az újabb atomhatalmak, India, Pakisztán, Észak-Korea, illetve valamelyest Kína adhatnak okot.

Azonban még ha sikerülne is meglovasítani egy-két bombát, az embernek át kell verekednie magát azok integrált biztonsági rendszerén is. E téren ismét a nyugatnál a pont (bár a történetet hallva, mely szerint a brit fegyveres erőkben rendszeresített atombombák a kilencvenes évek végéig egy darab biciklilakathoz való kulccsal voltak élesíthetőek, az ember legalábbis eltöpreng). Az oroszoknak sincs különösebb szégyenkezni valójuk, leszámítva pár ősrégi robbanófejet, melyek gyakorlatilag semmilyen védelemmel nem rendelkeznek, viszont legalább leszerelés alatt állnak. Ezzel szemben a kínai, indiai és pakisztáni fegyverek biztonsági berendezései nem különösen bonyolultak, azonban mentségükre szól, hogy gazdáik rendszerint szétszerelt állapotban, alkatrészeiket egymástól távol elhelyezve tárolják őket.

A modern atomfegyverek védelmi rendszerei nem csupán megnehezítik azok élesítését, de gyakorlatilag lehetetlenné is teszik, hogy jogos tulajdonosaik kifejezett szándékától eltérő bármely más esetben működésbe hozhatóak legyenek. Éppen ezért ha egy szervezetnek sikerülne is kéz alatt alig használt (megkímélt, silóban tárolt, stb) nukleáris fegyverhez jutnia, a legjobb amit vele tehet minden bizonnyal az volna, ha kettéfűrészeli, s a benne talált hasadóanyagot, miegymást egyéb úton - mondjuk piszkos bombaként - hasznosítja. A nukleáris terrorizmus kétségkívül legaggasztóbb eshetősége, hogy terroristák kész atomfegyver birtokába jutva kövessenek el támadást, azonban az atomhatalmak óvintézkedései - minden hiányosságukat figyelembe véve - ezt teszik a legnehezebben megoldható s egyben legkevésbé valószínű opcióvá.


Csináld magad mozgalom


S ha már képzeletbeli terrorszervezetünknek le kellett mondania a legkényelmesebb útról, rögtön eszébe ötlik - személyes kedvencem - a házilag elkészített atombomba opciója. Azért természetesen akárki nem dobná össze hátul a sufniban de a technológia ma már kétségtelenül nem elérhetetlen.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az USÁ-ban a hatvanas évek során lefolytatott ún. N-edik ország kísérlet. Ennek célja az volt, hogy felmérjék a nukleáris fegyverek elterjedésének valószínűségét. Eredeti jegyzőkönyve pdf formában megtekinthető itt, bár az izgalmasabb részek - olykor egész oldalak - sajnálatos módon az elővigyázatosság áldozatául estek. A kísérlet keretében két (az évek során összesen három) doktorátusát frissen megszerzett fizikust kértek fel, hogy ugyan már tervezzenek atombombát. Korábban egyikük sem foglalkozott atomfizikával, s munkájukban is kizárólag nyilvánosan elérhető információkra támaszkodhattak. A szimuláció kereteként egy a korabeli Ghánának megfelelő gazdasági és technológiai képességekkel felvértezett állam hátterét határozták meg, ami valljuk be, akkoriban sem lehetett különösebben félelmetes. Hőseink '64-ben láttak munkához, s három éven belül előálltak tervükkel, melyhez szakmai büszkeségből a bonyolultabb, plutóniumra épülő implóziós felépítést választották. Végül számítógépes tesztek igazolták, hogy az elkészült tervek alapján megépített robbanószerkezet működőképes volna. És mindezt a hatvanas években.

A kétezres évek elején aztán még egy amerikai kísérletre is sor került a témában. Ennek keretében kutatók szintén csak nyilvános információk felhasználásával terveztek atomfegyvert, melyet aztán kizárólag kereskedelmi forgalomban kapható eszközök és alapanyagok segítségével meg is építettek. Csak a hasadóanyag hiányzott belőle. Ebből is látható tehát, hogy a feladat napjainkban már nem állami szereplők számára sem megoldhatatlan, a dolog szűk keresztmetszetét pedig a szükséges hasadóanyag beszerzése képezi. A fentebb említett kísérletekben ezt adottnak tekintették, a valóságban azonban ezek előállítása csak speciális laboratóriumokban, reaktorokban lehetséges, komoly anyagi erőfeszítések árán. Az önkifejezés reménysugarát a barkácsolásban felfedezni vélő nukleáris terrorista előtt tornyosuló legkomolyabb akadály tehát egyértelműen a szükséges hasadóanyag beszerzése volna.

Ennek örömére vessünk is egy pillantást a szóba jöhető összetevőkre. Itt van mindjárt a plutónium, kiváló ötlet, pár kiló már elég is volna belőle. Igen ám, de kivételesen agresszív, csúnyán radioaktív elemmel van dolgunk, mely nem csak szállítóira veszélyes, de ennél fogva elég könnyen ki is mutatható. S minthogy a természetben nem igazán fordul elő említésre méltó mennyiségben, kizárólag reaktorokban vagy speciális huladéktárolókban találkozhatunk vele, ahol végtermékként, használt fűtőelemekben múlatja felezési idejét.

Ám még ha sikerülne is a példánkban szereplő terrorista csoportnak bejutnia egy ilyen létesítménybe, s ott nehány megfelelő fűtőelemet zsákmányolnia, nem csak azzal a kihívással kellene szembenézniük, miszerint bajosan mozognának észrevétltenül ily termetes tárgyakkal, hanem a plutónium kinyerésének feladatával is, mely bizony igen költséges és bonyolult ipari hátteret igényel.

S épp ezért valószínűsíthető, hogy még ha terroristák képesek is volnának egy megfelelő reaktor hatalmukba kerítésére, a legtöbb amit a helyzetből kihozhatnának, valamilyen szabotázsakció elkövetése volna. A plutónium mellett akadnak még más, mesterségesen előállított elemek, melyek elvileg szintén alkalmasak volnának a célra, mennyiségük azonban világszerte olyan alacsony, hogy a belőlük eredő fenyegetés gyakorlatilag elhanyagolható.

Sokkal ígéretesebbnek tűnik ezzel szemben az urán felhasználása, mely kevésbé sugárzó, így megfelelően leárnyékolva vígan szállítható és nehezen kimutatható. Ebből az uránból azonban valamivel többre lesz szükség, mint plutóniumból,  de hát legfeljebb többször fordul az ember. Aztán dúsítani is kell, legyen benne jó sok 235-ös izotóp. Fegyver tisztaságú anyagnak általában 90 százalék felett illik ilyesmit tartalmaznia, ami a természetes uránban található 0,7 százalékhoz képest nem kevés. Feltételezett terroristáink céljára azért ennél valamivel kevesebb is elég lenne, ez azonban nem sokat könnyít helyzetükön. Az urándúsítás ugyanis szintén eléggé bonyolult folyamat mely speciális létesítményeket igényel, s ezek megteremtése még komolyabb állami háttérrel is bajosnak bizonyulhat. S minthogy egy terrorszervezetnek esélye sem volna hogy valami barlang mélyén barkácsoljon össze ilyesmit, a szükséges urán eltulajdonítása marad egyetlen választása.

A legegyértelműbb minden bizonnyal egy erőmű megostromlása volna, ám amellett, hogy a civil nukleáris létesítmények közül rendszerint ezek rendelkeznek a legerősebb védelemmel, viszonylag kevés is működik közülük dúsított uránnal (mely általában még így sem közelíti  meg a fegyvertisztaságot). Sokkal ígéretesebbnek tűnhet az a világszerte mintegy 130 kutatóreaktor, melyek dúsított uránt használnak és biztonsági felkészültségük is rendszerint alacsonyabb. Még ennél is jobb célpontot kínálhat azonban az egészségügyi izotópok ipara. Ilyesmit a világon csak pár cég gyárt, például Dél-Afrikában vagy Hollandiában. Tevékenységükhöz az alapanyagot jórészt a dúsított urán jelenti, melyet általában importból fedeznek, s így nem csak e cégek telephelyei, de a szállítási útvonalak is viszonylag könnyű célponttá válhatnak.

Végül létezik még egy lehetőség hasadóanyag megszerzésére, ez pedig az atomhatalmak plutónium és dúsított urán készleteinek megdézsmálása. Ezeket természetesen komoly biztonsági intézkedésekkel óvják, tárolásuk körülményei - általában por formájában - azonban elvileg nem zárják ki, hogy leleményes próbálkozók apránként nagyobb mennyiséget tulajdonítsanak el belőle.

Egy terrorcselekményre készülő csoport akár magára vállalja a szükséges hasadóanyag megszerzését, akár az erre specializálódott feketepiaci szereplőkhöz fordul - mint amilyen a hírhedt pakisztáni A. K. Khan által kiépített hálózat volt - a feladat nem lehetetlen. S ha egyszer annak birtokába kerültek, egy nukleáris robbanószerkezet megalkotása - mint azt fentebb láthattuk - már nem okozna komoly kihívást. Abban megoszlik a témával foglalkozó szakértők véleménye, hogy egy az ehhez szükséges nyilvános információk és kereskedelmi forgalomban elérhető kellékek beszerzésével foglalatoskodó csoport tevékenysége milyen gyorsan - illetve egyáltalán - felkeltené-e a hatóságok figyelmét. Abban azonban gyakorlatilag kivétel nélkül egyetértenek, hogy az állam a hasadóanyag-készletek megóvása terén előnyben van, s egy azzal már rendelkező terrorszervezet a szükséges tudás, eszközök és összegek előteremtése során már nagyságrendekkel nehezebben volna leleplezhető mint annak megszerzése előtt.


Szükségmegoldások


Amint az a fentebbiekből kiderülhett, ma már nem állami szereplők számára sem teljesen lehetetlen atomfegyverek megszerzése. Azonban még azok számára is van némi remény, akik a szükséges szellemi és anyagi képességeket egyaránt nélkülözni kénytelenek, ám mégis szeretnének egy aprócska szeletet a rettegett atom hírnevéből. Az ő utuk lehet a már említett radiológiai terrorizmus, mely gyakorlatilag a "féljetek, mert olyan lesz, mint Csernobil"-hatásra épül. Bonyolultabb esete valamilyen nukleáris létesítmény, például erőmű elleni szabotázsakció volna, melynek sikeres véghezvitelére nem is olyan kicsi az esély. Ezt bizonyítja több - ráadásul erősen korlátozott szimulációs körülmények között végrehajtott - biztonsági kísérlet, mely a támadásokkal és rongálással szembeni számos gyenge pontra mutatott rá.

De ha egy csoport intellektusa számára történetesen még egy ilyen támadás által megkövetelt műveletek lebonyolítása is leküzdhetetlen kihívást jelentene, még mindig bizalommal fordulhat a piszkos bomba kínálta lehetőség felé.  Ez magyarul egy teljesen szokványos, hagyományos robbanószerkezetet jelent, melyet az ember a hatás kedvéért némi sugárzó anyaggal bolondít meg. Pusztító hatása az igazi nukleáris fegyverekhez képest komolytalannak tűnhet, pszichológiai szempontból azonban még így is kellően nagyot szólna. Ennek megkomponálásához némi robbanószerekkel kapcsolatos általános műveltség - ami terrorista körökben azért minden bizonnyal kellő mennyiségben ragad az emberre - és szinte bármilyen radioaktív anyag megteszi. Utóbbi szinte bármilyen, gyakorlatilag egyáltalán nem őrzött forrásból is beszerezhető. A célnak kiválóan megfelel szinte minden kórházi berendezésekben fellelhető izotóp, a füstérzékelő berendezésekben előszeretettel alkalmazott amerícium, vagy például az olajkutaknál és az élelmiszeriparban használatos számos más sugárzó anyag.

Végeredményben az itt ismertetett lehetőségek közül a piszkos bomba jelentené a legegyszerűbben megvalósítható, és ezáltal legvalószínűbb fenyegetést. S bár egyúttal pusztító ereje is a legkisebb volna - hatása olyan tényezőktől is nagyban függ, mint  a környező épületek elhelyezkedése, vagy az uralkodó szélirány, áldozatai pedig túlnyomórészt a hagyományos robbanásnak esnének áldozatul -,  az általa keltett nemzetközi méreteket öltő rémület és felfordulás, az ebből fakadó károk, valamint a helyreállításra és sugármentesítésre fordított erőforrások a terroristák számára mégis kifejezetten csábító opcióvá teszik.


Célbajuttatás


Végül tegyük fel, hogy oly sokat emlegetett terrorszervezetünknek valahogy mégiscsak sikerül atombombát alkotnia. Valószínűleg nagyobb, rondább és kevésbé hatékony lenne, mint egy igazi, a célnak azonban tökéletesen megfelelne. Egyes számítások szerint a legegyszerűbb, "ágyúcső"-felépítésű urán alapú bomba egy ilyen példánya nem lenne nagyobb egy kb. negyven centi átmérőjű és két méter hosszú hasábnál, ami kétségtelenül nem kicsi, azonban egy teherautón, hajón, repülőn, vagy akár egy teherszállító konténer tetszőlegesen kiválasztott sarkában is kiválóan elférne.

Magához a kézbesítéshez minden bizonnyal szükségessé válna néhány államhatár átlépése. Ez minden további nélkül megtehető legális utak - repülőterek, kikötők vagy közúti határátkelőhelyek - igénybe vételével is. Léteznek korszerű felderítő módszerek, melyekkel az ilyen szállítmányok is leleplezhetőek, kellően forgalmas átkelőt választva - ahol gyakorlatilag lehetetlen minden jármű tüzetes átvizsgálása - azonban ez jó eséllyel megúszható. Tulajdonképpen a kábítószerkereskedelem is ezen az elven működik, kis túlzással mondhatjuk, elég atombombánkat egy bála marihuanába rejteni, s nyert ügyünk van. Csak hát a kábítószerkereskedelem számol az időről-időre lebuktatott szállítmányok jelentette kárral is. Ez a kockázat egy terrorcselekmény kellékeinek utaztatásakor viszont már nem biztos hogy vállalható.

Ebben az esetben meg lehet próbálkozni az illegális határátlépéssel is. Ezzel elkerülhető a szállítmány esetleges ellenőrzésése, azonban az illegális határátkelés sajnos rendszerint önmagában is üldözendő cselekménynek számít, és a zöld határon egy méretes ládával keresztülsompolygó lelkes kis csapat is minden bizonnyal könnyen magára vonja az illetékesek figyelmet. Mintegy köztes megoldásként kínálkozik hogy az eszközt a megérkezést követően, de még az átvizsgálás előtt hozzák működésbe. A célra szinte bármilyen hajó vagy repülő megfelelne egy kellően forgalmas kikötőben vagy repülőtéren. Különösen kreatív megoldás lehet egy tankhajó rakterének igénybe vétele, melynek ellenőrzése a szállított hatalmas mennyiségű olaj miatt közvetlenül és műszaki eszközökkel egyaránt megoldhatatlan.

Graham Allison - aki annak idején a kubai válsággal kapcsolatos kutatásairól híresült el, s manapság élénken érdeklődik a nukleáris terrorizmus témaköre iránt is - egy másik érdekes módszert is felvet. Szerinte a legcélszerűbb, ha az ember atombombáját egyszerűen feladja postán, nemzetközi teherszállítmányként. Allison becslése szerint annak esély ugyanis, hogy egy ilyen csomagot a kiindulástól a célállomásig bárhol ellenőrizzenek, mintegy 3 százalék körül mozog.


Tanulság


"It's kind of a depressing thing to know, that it could be that easy," ... "On the other hand, it's far better to know the truth."

/David Dobson, az N-edik ország kísérlet egyik résztvevője/

A nukleáris terrorizmus tehát egyáltalán nem csupán egy elméleti lehetőség. Ha egy csoportnak pont ez volna a szíve vágya, hát minden további nélkül találhatnak képességeinek és vérmérsékletüknek megfelelő megoldásokat. Nem meglepő hát, hogy az állami és nemzetközi biztonságpolitika alakítói is kitüntetett figyelemben részesítik az ilyen cselekmények megakadályozásának ügyét.

Az ezen munkálkodó számos nemzetközi szervezetek legjobb példája a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, mely amúgy is központi szerepet játszik a nukleáris fegyverzetkorlátozás területén, de említést érdemel még a számos többoldalú exportellenőrzési rezsim és az ENSZ által elfogadott ide vonatkozó egyezmény (pdf) is. Az egykori Szovjetunió nukleáris arzenálját biztonságba helyező közös orosz-amerikai program mellett az államközi együttműködés különböző formái a dúsított urán készleteinek csökkentésétől a nemzetközi konténerforgalom szabályainak szigorításán át a technológiai és titkosszolgálati együttműködés kiszélesítéséig számos területen hozzájárulnak a nukleáris terrorizmus esélyeinek csökkentéséhez.

Az ilyen törekvéseket azonban egy sajátos pszichológiai hatás is hátráltatja. Az atomfegyver máig államok biztonsági stratégiáinak alapjaként, überelhetetlen státusszimbólumként, s ezáltal már-már az elképzelhető fenyegetések legrosszabbikaként jelenik meg a világ, s gyakran annak vezetői előtt is.
Ebben minden bizonnyal nagy szerepe van a hidegháború beidegződéseinek is, és akkor a nukleáris technológiával úgy általában kapcsolatos hiedelmekről még nem is szóltunk.  S e hatások az atomfegyvert bizony igen csábító színben tüntetik fel a minél nagyobb feltűnést kereső terrorista csoportok szemében.

Egyértelműen láthattuk, hogy a nukleáris fegyverek mára már nem állami szereplők számára sem teljesen elérhetetlenek. A nemzetközi közösség előtt számos lehetőség áll, hogy egy ilyen támadás esélyeit csökkentse, azonban e törekvéseket minden bizonnyal nagyban segítené, ha e fegyvereket nem övezné az a mai már-már misztikus félelem, mely a megszerzésükhöz szükséges aránytalan erőfeszítéseket is vállalhatónak mutatja.

 

6 komment


| More

Címkék: atom izrael oroszország terror pakisztán korea

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr16296236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SchA · http://katpol.blog.hu 2008.01.19. 15:08:07

Hát igen, kb ez az, amit már a korábbi atomos cikkemben említettem - az orosz doktrína része, hogy ha egy védekező háború során konvencionális túlerő miatt nincs más mód az ellenség megállítására, akkor azt bizony taktikai atomfegyverekkel fogják visszaverni.
Viszont ezzel nem csak Oroszország van így, szóval a "Atomfegyvert is bevetne Moszkva" (i.e. rettegj, paraszt!) címmel lehozni a hírt feleslegesen hatásvadász és russzofób. (Van erre értelmes magyar szó?)

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2008.01.20. 17:22:39

"Van erre értelmes magyar szó?"

"Oroszellenes", gondolom. Más kérdés, hogy a "russzofób" kifejezés használata valakire (a sajtóban) gyakran propagandisztikus jellegű, mert azt sugallja, hogy az illető valami irracionális, beteges okból gyűlöli az oroszokat, nem pedig azt, hogy egyszerűen ellenzi a politikájkat stb.

"...ha egy védekező háború során konvencionális túlerő miatt..."

Nos, ha már az oroszok ilyen helyzetbe kerülnek, az régen rossz, és régebben teljesen elképzelhetetlen lett volna. Persze az 1991 után végrehajtott tömeges leszerelés óta más a helyzet.

Nate Fisher 2008.01.26. 23:34:55

Szóval, ha jól értem: a saját atombombámhoz kerítsek néhány fizikusnak tanult fanatikust, akik mellesleg tudják használni a Google-t. Miközben a terveket készítik, szervezzek meg egy sejtet, akik Dél-Afrikában, a híresen fejlett közbiztonság hazájában feltérképezik az egyik eü. célokra gyártó, hasadóanyagot használó cég szállítási útvonalát, és elrabolják a kellő mennyiséget, amit mondjuk eljuttatnak Szomáliába, vagy hasonló országba. Az ebay-en rendeljem meg azokat az alkatrészeket, amik kellenek a bombához, és a példa kedvéért Szomáliában rakjam össze. Onnan juttassam el valamelyik békésebb országba, ahol vannak embereim, például Qatarba, ahonnan egy tankhajó fedélzetén eljut az USA valamelyik kikötőjébe. Ahol aztán bumm. Jól értem?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2009.06.27. 15:42:28

Aranyom, túl hosszú. Ezt előtted leírták már 1001-en.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2010.04.10. 19:33:22

Jó cikk--ismét!
Mindig mondom,hogy az irtás a jó módszer a terroristákkal szemben--nincs erre valami spray? pl.:mint a chemotox vagy ilyesmi,.......
süti beállítások módosítása