by 5.g & SchA

"- Ezredes, ezek lőnek ránk! Ezredes, ezek lőnek ránk!
- Hát lőjön vissza!"
(Black Hawk Down)

Hála a mindenhatónak, ismét olyan incidens történt a világban, melynek kapcsán a sajtó jól tájékozott képviselői biztonságpolitikai szakértőknek, no és persze az utca népének szegezhetik a shakespeare-i kérdést: kitör-e végre a III. világháború? Nos, egy kicsit jobban belegondolva ez azért nem túl valószínű - bár azt se felejtsük el, hogy anno a Téli Háború is úgy kezdődött, hogy Finnország egyszer csak agresszív módon a szovjet tüzérség lövedékei alá állt.

Mi is történt?

Kedd délután 14:43-kor észak-koreai lövegek - 122 mm-es, 152 mm-es ütegek és partvédelmi ágyúk - tüzet nyitottak a Dél-Koreához tartozó, ám a két ország vitatott határvizein elhelyezkedő Jonpjong szigetére, és közel egy órán keresztül, három összehangolt sorozatot adtak le egy parti erődítmény közeléből. A kilőtt 200 lövedék mindössze fele-harmada találta el a szigetet, megölve két dél-koreai haditengerészt és megsebesítve 17 másikat, valamint 3 civilt. Dél viszonozta a tüzet, összesen 80 lövedékel szórva meg az északi tüzérség pozícióit. Némileg kérdéses, hogy ők pontosan hova is lőttek, az északon esett károkról ugyanis mindeddig senki nem számolt be.

Az incidens előzményeként Phenjan felszólította Szöult, hogy a vitatott területek közelében zajló haditengerészeti gyakorlatát sürgősen fejezze be. Az északiak állítása szerint ugyanis 13:00-kor dél-koreai egységek egy tucat tüzérségi lövedéket lőttek ki észak-koreai területre. E vád megalapozottsága minimum kérdéses, hisz a gyakorlaton részt vevő déli erők valóban bevetettek tüzérséget is, azonban (a hivatalos verzió szerint) végig nyugati irányba, a tenger felé - tehát nem északi felségterületre - céloztak. Mindazonáltal könnyen előfordulhatott, hogy a lövedékek olyan ponton csapódtak a tengerbe, melyet Észak már saját területének tekint. Phenjan fokozott érzékenységét a vitatott tengeri határok kérdésére kiválóan érzékelteti az incidens nyomán sajátos északi bájjal megfogalmazott hivatalos közlemény.

 Forradalmi erőink a jövőben is habozás nélkül fognak kíméletlen katonai csapásokat mérni a déli bábkormányra, ha akár csak 0,0001 miliméterre is behatolnak vizeinkre.

Ez persze minden bizonnyal csak a zöld lámpa lehetett a tüzérek számára, nem pedig az események valódi oka. Maga az incidens jó eséllyel előre elterveztetett, hisz a szubszidiaritás, kezdeményezőkészség és önálló döntéshozatal aligha szerepelnek az észak-koreai csapatok legfőbb jellemzői közt. Csak egy ürügy kellett amit Phenjan már nem tűrhet szó - sőt mi több: ágyútűz - nélkül.

Dél-Korea - a visszaküldött 80 lövedék mellett - egyelőre főleg a gesztusok és szavak szintjén válaszolt a kihívásra, ám önmagában ez a hangnem is szokatlan reakciónak számít.

"Tekintettel arra, hogy Észak-Korea fenntartja agresszív hozzáállását, úgy gondolom, hogy a szárazföldi erőknek, a haditengerészetnek és a légierőnek egyesült erővel, sokszoros tűzerővel kell megtorolnia a (északi) provokációt." mondta Lee. "Úgy gondolom, szigorú megtorlásnak kell Észak-Koreát képtelenné tennie arra, hogy újra provokáljon minket." (...)

Lee elnök utasította (a hadsereget) hogy szükség esetén mérjen csapást  Észak-Korea partmenti tüzérségi állásai közelében elhelyezkedő rakétatámaszpontjára... ha az újabb provokáció bármely jele fennáll.

A kremlinológia reneszánsza

A hidegháború éveiben kremlinológia néven vált ismeretessé a hanyatló nyugat ama tudományos irányzata, mely a béketábor - és különösen a Szovjetunió - vezetésével,  belső életével kapcsolatos legapróbb mozzanatokat is egyetlen hatalmas kirakósjátékba passzírozva akart minél több információhoz jutni. Törekedve e megközelítés csapdáinak elkerülésére mégiscsak érdemes szemügyre vennünk, milyen motivációk húzódhatnak Phenjan e sajátos lépése mögött.

Az egyik leggyakrabban emlegetett indok minden bizonnyal a Kim-dinasztia életét bemutató folytatásos családregény legutóbbi, "hatalmi örökösödés" című epizódja. A Kim Dzsong-il örököse körüli kezdeti bizonytalanságot mára lényegében felváltotta a legkisebb királyfi, Kim Dzsong-ün hatalomba lépésének előkészítése. De az élet nem csak játék és mese, az észak-koreai rezsim nem éppen mostanában éli népszerűsége legfényesebb napjait. A lakosság még az egykoron - kétségkívül nem teljesen önzetlenül - Kedves Vezérként emlegetett id. Kimet is egyre nyíltabban, egyre keményebben bírálja. Manapság már - skandallum! - a vezér nyílt szidalmazása sem megy ritkaságszámba.

Egy másik menekült azt mesélte: mikor idén januárban egy határmenti városban jártam, hatalmas transzparens hirdette: "Éljen a 21. század Napja, Kim-Dzsong-il tábornok!" De mikor a mellettem álló fickó azt mondta: "Tudja egyáltalán ez a rohadék, hogy milyen érzés naponta 20 kg rezet elcipelni a hátamon Kínába, hogy rizshez juthassak?", megdöbbentem.

S ha Kim Dzsong-ilt újabban nem igazán zárja szívébe a nép, fokozottan igaz ez legkisebb fiacskájára, akit a közvélemény szinte egyöntetűen elkényeztetett, puhány, tapasztalatlan kölyöknek tart. Nem sokat segít rajta az sem, hogy a nép szintén Kim Dzsong-ün és tanácsadói nevéhez köti a won hónapokkal ezelőtti átértékelését (a régi fizetőeszközt 100:1 váltották át), mely gyakorlatilag eltörölte a lakosság megtakarításait, és súlyos csapást mért a csődbe ment állami gazdasági rendszer mellett egyre inkább virágzó feketepiacra.

Éppen ezért, mióta a phenjani politika porondjára lépett, Kim Dzsong-ün megállás nélkül turnézza körbe az országot, gyárakat látogat, katonai parádékon vesz részt, és bizony egyes feltételezések szerint a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztése is tettrekészségét, a haza védelme iránti elkötelezettségét volt hivatott alátámasztani. E gondolatmenetbe márpedig kiválóan illeszkedne az arcátlan déli támadásra adott erélyes, államférfiúhoz méltó válasz története is.

Az örökösödés mellett a rezsim túléléséhez ugyancsak szorosan kapcsolódó szempont Észak-Korea külső biztonságának, közelebbről atomprogramjának kérdése. Mint ismeretes, a Clinton elnök regnálása alatt indult hatoldalú tárgyalásokon alapuló rendezési kísérlet pár látványos, ám jelentéktelen eredményétől eltekintve - nem utolsó sorban Bush elnök áldásos tevékenységének hála - 2009-re végképp csúfos kudarcot vallott. Szinte ezzel párhuzamosan kezdtek szaporodni az incidensek is. 2009 áprilisában került sor Észak-Korea második kísérleti nukleáris robbantására, 2010 márciusában a Cshonan elsülyesztésére. November elején egy amerikai tudóscsoport látogathatott egy épülő könnyűvizes reaktor, és egy zavarba ejtően jól felszerelt, több mint ezer centrifugából álló urándúsító létesítmény területére. Végül tegnap került sor az Észak és Dél közti legújabb tűzpárbajra.

A fenti események sora remekül illeszkedik abba a gondolatmenetbe, mely szerint Phenjan - nem utolsó sorban kínai nyomásra - készen áll a tárgyalások folytatására. Az egyre fokozódó provokációkkal pedig egyszerre kíván minél kedvezőbb kiindulási alkupozíciót kiharcolni, valamint a helyzet súlyosságát újra és újra alátámasztva - a belpolitikai narratívára ezúttal is kínosan ügyelve - Washingtont, és persze Szöult tárgyalóasztalhoz kényszeríteni.

Jaj, mi lesz most?

Észak-Korea szövevényes ügyeiről az idők végezetéig értekezhetnénk, most térjünk vissza mégis legelső kérdésünkhöz. Az utóbbi években több komoly tengerészeti tűzharc is volt a közvetlenlül a demarkációs vonal mellett fekvő Jonpjong szigetek környékén. A halottak és sebesültek arányából itélve (2 DK-haditengerész KIA, 17 sebesült, többségük katona) arra lehet következtetni, hogy a mostani esetben a célpont nem en bloc a szigeten található halászfalu volt, hanem katonai létesítmények. A többi már csak az észak-koreai tüzéreken és eszközparkon múlt, mellyel kapcsolatban ne legyenek illúzióink: nem véletlen, hogy a lövedékek fele a tengerbe csapódott.

Kezeljük az eseményeket a saját súlyukon. Az északi vezetés szemszögéből nézve tüzet nyitni a határon sertepertélő dél-koreai katonákra nem bűn, sőt erény, a járulékos civil veszteség és károk - egyáltalán a koreai civilek élete északon és délen egyaránt - meg vajmi keveset számít.  Arról a rendszerről beszélünk, amely szívbaj nélkül küldött öngyilkos kommandókat Dél-Koreába, Burmában felrobbantotta a fél dél-koreai kormányt, stb, stb.

Manapság gondterhelt időket élnek Phenjanban, és egy ilyen helyzetben a gyengeség legkisebb jelét sem engedhetik meg maguknak. Egy dél-koreai sziget megszórása - még ha ott halászok is élnek - simán belefér a dzsucse eszmerendszer "most megmutatjuk, hogy kemény gyerekek vagyunk" kategóriájába. Azt a bizonyos közmondásos húrt Phenjan valóban kezdi túlfeszíteni, de az eset aligha az utóbbi évtizedek legsúlyosabb Korea-közi incidense. Pláne, hogy számos forrás szerint a harmadik északi nukleáris robbantás is küszöbön áll. Akkor lesz majd igazán gáz, ha már Szöult lövik - a tüzérségük hatósugarába ugyanis az is beleférne.