A feminista tollforgatók által már ezerszer elátkozott patriarchátus egyik utolsó bástyája is nemrég a porba omlott a tengerentúlon: Robert Gates amerikai honvédelmi miniszter  még februárban jelentette a törvényhozásnak, hogy a többi fegyvernem példáját követve immár a haditengerészet tengeralattjáró-flottája is be fog engedni női önkénteseket a soraiba. Mivel a honatyák részéről nem volt ellenvetés, április végén hivatalosan is  véget ért a szebbik nem képviselőire vonatkozó tilalom.

Egy, a Pentagon berkein belül elterjedt gúnyos mondás szerint az amerikai haditengerészet történelme "200 évnyi hagyomány, amit sosem akadályozott a fejlődés". Annak vezetői már többször megpróbáltak rácáfolni erre a "rágalomra", pl. azzal, hogy az erre vonatkozó babona ellenére 1978-ban az ellátóhajókon, 1994-ben pedig a felszíni hadihajókon is engedélyezték a nők szolgálatát. Ez a lehetőség a tengeralattjáró-fegyvernemnél is már több éve napirenden van, de egészen eddig elvetették (elsősorban) azzal az indokkal, hogy a tengeralattjárókon ehhez egyszerűen túl kevés a hely - ami ugyebár nem hat a meglepetés erejével, elvégre azok tervezése során a legénység életminősége nem túl lényeges szempont a gazdaságossághoz és a méretminimalizáláshoz képest.

A Los Angeles osztályú vadásztengeralattjárókon pl. lényegében 130 fő él összezárva az akár másfél hónapig is eltartó küldetéseken akkora területen, mint egy nagyobb családi ház, és összesen három WC és 4 zuhanyzó áll rendelkezésükre. Ráadásul az emeletes priccseken is osztozniuk kell, és a torpedókamrában is matracokat helyeznek el a számukra; csak a két legmagasabb rendfokozatú tisztnek van saját kabinja, de azok sem nagyobbak, mint egy beépített szekrény. A legénység mindennapi életébe bepillantást enged ez a TV-riport:

A modernebb Virginia osztályú vadásztengeralattjárókat pedig kifejezetten költséghatékony fegyvereknek szánták, így azok még szűkösebbek. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy egy 1999-es becslés szerint fekvőhelyenként 300 ezer dollárba kerülne a tengeralattjárók belső átalakítása az esetleges női személyzet integrálása céljából - elvégre egyetlen típusra sem terveztek elkülönített hálóhelyeket és WC-ket a hölgyek részére -, míg ugyanez az összeg repülőgép-hordozók esetében "mindössze" 4 ezer dollár.

A haditengerészet álláspontja szerint tehát hajóin a férfi és női "legénységet" lehetőleg egymástól minél jobban elkülönítve kell elszállásolni - elsősorban azért, mert a múltbéli tapasztalatok szerint az efajta együttlét könnyen hátrányos hatással lehet a hölgyek harcértékére. Az 1991-es Öböl-háború idején pl. a USS Acadia ellátóhajó női személyzetének 10 százaléka (36 fő) került áldott állapotba, mire az megérkezett a Perzsa-öbölbe - közülük 22 a kihajózás után, egy részük minden valószínűség szerint a Hawaii- ill. Fülöp-szigeteken, ahol útközben egy időre lehorgonyoztak. (A USS Acadia meg is kapta a "szerelemhajó" gúnynevet.) 2003-ban hasonló problémák adódtak a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó fedélzetén. Hugh P. Scott altengernagy egy 2000-es beszámolója szerint a haditengerészet aktív női állományának - akkor 10%, ma 15% (53 ezer fő) - 9 százaléka állandóan terhes. A helyzet azóta sem sokat javult, sőt: több támaszponton már létszámhiányhoz vezetett.

Egy  koedukált tengeralattjáró esetében pedig az ilyen "balesetek" még nagyobb mértékben rontanák a harckészültséget - már csak az atomsugárzás potenciális hatásai miatt is -, elvégre egy ilyen egységet kissé körülményesebb lenne mondjuk a Csendes-óceán mélyéről vagy az Északi-sark jégpáncélja alól visszarendelni az egyik támaszpontra vagy annak közelébe, hogy egy helikopter/hajó visszaszállíthassa a szárazföldre a kismamá(ka)t. Barry Bruner altengernagy blogján a  többnyire kritikus álláspontot képviselő kommentelők nemcsak erre hívták fel a figyelmet, de pl. arra is, hogy a nők nem biztos, hogy bírni fogják a fizikai megterhelést, amit a tengeralattjárók legénységétől mindenki elvár.

[Egyébként nem példátlan történelmi fejleménnyel állunk szemben - Ausztrália, Norvégia és Svédország már korábban engedélyezték a nők katonai szolgálatát a  tengeralattjáró-fegyvernemnél. A különbség az, hogy hagyományos (dízel-elektromos) meghajtású hajóik ritkábban - és kisebb távolságokra - indulnak bevetésre, és akkor sem 60-90 napra. Náluk a fentebb vázolt problémák tehát már matematikai okokból sem jelentkez(het)nek olyan mértékben.]

A jelenlegi reformot egyes beszámolók szerint nem a régi vágású tisztek, hanem a tengeralattjárósok feleségei és barátnői ellenzik a leginkább - ami, lássuk be, nem meglepő annak ismeretében, hogy élettársaik/férjeik hűségét hamarosan ilyen fiatal, barátságos leányzók teszik majd próbára:

Szóval a Pentagon eme döntésétől nincs mindenki elájulva, és az integráció nyilván már csak a várható ellenállás mértéke miatt is egyelőre a tisztekre korlátozódik - annak folytatására pedig jelenleg nincs határidő vagy konkrét terv. A nyáron 24 női kadét megy továbbképzésre, és 2012 elején kezdik meg a szolgálatot két Ohio osztályú ballisztikus rakétahordozó (SSBN) ill. két cirkálórakéta hordozó (SSGN) tengeralattjárón - ezek  értelemszerűen nagyobbak, mint a vadásztengeralattjárók, és több rajtuk a hely -; mindegyik hajón hárman, egy külön kabinban elszállásolva.

A fenti tudósításban elhangzik a döntés hivatalos indoklása is: a tengeralattjáró-flottában igen magasak a követelmények - alighanem a legmagasabbak az összes fegyvernem között -, elsősorban a műszaki ismeretek terén, elvégre az atomtengeralattjáró egy meglehetősen összetett fegyverrendszer, amelynek a felszíni hadihajókkal ellentétben nincsenek ellátóhajói meg kiszolgáló személyzete, így a karbantartási/szerelési munkálatokat bevetés közben a legénységnek kell elvégeznie. Márpedig jelenleg az Egyesült Államokban műszaki végzettséget szerző diplomások 51 százaléka nő, így a haditengerészet a közeljövőben egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a potenciális önkéntesek egy jelentős hányadától megtagadja a szolgálat lehetőségét. (Mondjuk ezzel sem ért mindenki egyet.) Ez viszont azt jelenti, hogy az integrációt egy szép napon majd ki kell terjeszteni a legénységre is, és akkor a már említett problémák kezelése sem tűr majd halasztást.