...pontosabban csak kész lesz, majd egyszer - de a tesztelése már megkezdődhet. A Visakhapatnam-i haditengerészeti bázison India a napokban vízre bocsátotta a félelmetesnek szánt névre elkeresztelt, első atomtengeralattjáróját.      

A jeles eseményre stílusosan a kargili háború győzelmes lezárásának 10. évfordulóján, nemzetbiztonsági megfontolásokból a sajtó kizárásával került sor, ezért sem fénykép, sem videofelvétel nem készült a világ legnagyobb demokráciájának legújabb büszkeségéről, és a paramétereit illetően is jobb híján csak a hivatalos közleményekre hagyatkozhat a nagyérdemű (ezekről bővebben itt). Ami a PR-t illeti, mindenki lefutotta az ilyenkor szokásos köröket: a miniszterelnök köszönetet mondott a fejlesztési program vezetőjének, Verma nyugalmazott altengernagynak az áldozatos munkáért, Oroszországnak a fejlesztésben való közreműködésért. Mindenkit biztosított arról, hogy a az új fegyver India védelmi képességeinek fejlesztését szolgálja, míg a pakisztáni kormány előre borítékolható véleménye szerint "veszélyezteti a regionális békét".

Az információk bosszantó hiányát mellesleg kreatív indiai tévések úgy próbálták meg áthidalni, hogy az eseményről szóló riportban a haditengerészet egy szovjet gyártmányú, már 2001-ben kiselejtezett és azóta múzeumi tárgyként kiállított Foxtrot osztályú tengeralattjáróját mutatták be. Hadd gratuláljak ezúton is az egész szerkesztőség nevében a szakmai hozzáértésükhöz.

Melyek tehát a nagy esemény katonapolitikai következményei? Egyelőre nem sok minden. Az INS Arihant egy 1985 óta tartó, nagy csúszások és nehézségek dacára véghezvitt fejlesztés eredménye, melynek alapjául valószínűleg a szovjet Charlie osztály egy lízingelt hajója szolgált, márpedig az sem egy mai csirke. Más országok hasonló típusaihoz képest méretben, fegyverzetben, technológiai színvonalban nem egy nagy szám - ráadásul legfőbb alkatrészeit (pl. a reaktor) az oroszoktól importálták, tehát a hazai hadiipar kénytelen osztozni az elért dicsőségen.

Hadrendbe állítására optimista vélemények szerint is 2, míg hivatalos bejelentések szerint inkább 3-5 év múlva kerülhet sor (addig a legénység egy Akula-II osztályú, szintén lízingelt orosz tengeralattjárón gyakorlatozik majd). Ennek előfeltétele természetesen az, hogy addig befejeződjön a majdani fegyverzetet alkotó Sagarika rakéták tesztelése, és felépüljön az új egységeknek otthont adó támaszpont is (Rambilli). India 2015-ig még két ugyanilyen tengeralattjárót szándékozik vízre bocsátani, 2020-ig pedig összesen tízet. Ezzel pedig folytatni lehet a hagyományos rivalizálást Kínával, amelyet pl. az indiai légierő parancsnoka joggal tekint nagyobb fenyegetésnek, mint a relatíve instabil Pakisztánt.   

És mindennek nem elsősorban a haditengerészet fejlesztése a célja, elvégre ilyen egységekkel nem lehet tengeri útvonalakat ellenőrizni stb., hanem az áhított nukleáris triád - más kifejezéssel atom-triumvirátus - kiépítése. Ezzel India - amely E. P. Thompson brit történész szavai szerint a "legfontosabb ország a világ jövője szempontjából" - fontos lépést tesz majd az olyannyira áhított nagyhatalmi státusz megszerzése felé.

És nem ez az első - a Kelet másik nagy kolosszusa látványosan fejleszti egyéb katonai képességeit is, bár ezen a nyugati sajtó nem szokott annyit szörnyülködni, mint a vörös Kína hasonló tevékenységén. Pedig szintén egy nacionalizmustól fűtött országról van szó, amelynek szinte az összes jelentős szomszédjával feszült a viszonya - Kínával, Pakisztánnal ugyebár látványos háborúkat is vívott -, és az évszázados elmaradottság és megaláztatás után vissza akarja küzdeni magát az "őt megillető" helyre Ázsiában.

India a külföldi hadiipari cégek egyik legnagyobb piaca - csak a megrendelt többfunkciós vadászgépek leszállításáért majd' 11 milliárd USD üti majd valamelyikük a markát, az oroszok pedig kb. 2 milliárd dollárért gyártanak nekik repülőgép-hordozót - és (Kína után) a világ második legnagyobb fegyverimportőre (a részleteket lásd ebben a pdf-ben). Amerikai újságírók azt is megállapították, hogy 2001 óta több orosz gyártmányú harckocsit vásárolt, mint...Oroszország. Más kérdés, hogy ez nagyrészt kényszermegoldás volt az indiaiak részéről: a hazai fejlesztés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket...

(Egyébként mennyire májer dolog már, hogy az isteneikről, az eposzaik hőseiről és egykori királyaikról keresztelik el a fegyvereiket? Ardzsuna, Bisma, Agni, Vikramaditya...mintha valami teológiai előadáson lenne az ember.)

A fegyverkezési versenyben (is) megnyilvánuló indiai-pakisztáni rivalizálás egyébként meglehetősen hátrányos következményekkel jár egy országgal odébb: a pakisztáni hadsereg, ahogy egykor a NATO és a Varsói Szerződés tagjai, egy végtelen síkságokon megvívandó konvencionális háborúra készül évtizedek óta, erőinek zömét pedig az indiai határ közelében vonja össze - és már csak ezért is teljesen felkészületlen az északnyugati határvidékén akciózó tálibok elleni harcra. Más kérdés, hogy hasonló problémája Indiának is van.