A világ legnépesebb muszlim országáról, Indonéziáról az utóbbi pár évben a relatív stabilitás és a demokratikus fejlődés jutott az emberek eszébe. A 2002-es bali robbantások kitervelőinek tavalyi kivégzését sem követték közvetlenül atrocitások. A mai jakartai szállodarobbantások azonban megmutatták, hogy az elmúlt években a hatósági intézkedések által meggyengített radikális szervezetekben még igenis van potenciál. (folyt=>)
Indonézia 1998 óta tartó demokratikus átalakulása az első években meglehetősen turbulens időszak volt. Nemcsak a rendszer gazdasági stabilitásának elmúltával reményt vesztett emberek által követelt demokratikus átalakulás és gazdasági reformok iránt volt erős társadalmi igény, de - a függetlenség óta a rendkívül heterogén etnikumú és kulturális, valamint civilizációs szinten is megosztott országban az addigi autokratikus államrend által elfojtott, de a demokratizálódás és a gazdasági válság okozta szociális és etnikai különbségek által felszínre hozott különféle etnikai és vallási közösségek közötti helyi viszályok (Maluku, Ambon, Poso, Dél-Celebesz) megjelenése miatt - megnőtt az igény a biztonságra is.
A belpolitikai instabilitás számszerűen megjelent a kalóztámadások növekvő számában (ami már közvetlenül a válság kirobbanása előtt megindult), az etnikai konfliktusokban (Ambon, Poso), függetlenségi törekvések felerősödésben (Aceh, Irian Jaya/Papua) és a növekvő terrortámadásokban, melyekből elég csak a legfontosabbakat említenünk: templomrobbantások 2000-ben, a 2002-es bali terrormerényletek, 2003-as (épp a 2009-ben ismét megtámadott Mariott ellen) és 2004-es jakartai robbantások, majd 2005-ben ismételten Balin.
2005 óta viszont – 2009. július 17-ig - nagyobb terrortámadás nem történt az országban. Felmerülhet a kérdés: miért nem tudtak a hatóságok eredményesen fellépni 1998 után a katonai dominanciát épp csak maga után hagyó Indonéziában, és 2004-2005 óta mi volt a relatív biztonságérzet alapja?
Arról már korábbi cikkünkben is szóltunk, hogy a hadsereg milyen szerepet töltött be az 1998 előtti Indonéziában. Az erősen centralizált közigazgatási és (a vele párhuzamosan kiépített) katonai szervezet (melyen 1999-ig része volt a rendőrség is) elegendő volt a központi hatalomnak ahhoz, hogy ne csak a társadalmat tartsa szorosabb kontroll alatt, de a rendszerrel szemben megmutatkozó ellenzéki tevékenységeket a diktatúra eszközeivel visszaszorítsa.
1998-ban épp ezért a demokratikus folyamatok megkezdésben a túlcentralizált politikai és katonai berendezkedés tűnt a legfőbb akadálynak. A hadsereg (TNI) ugyan hajlandó volt intézményesített politikai szerepéről lemondani, de a közvetlen ellenőrzést biztosító territoriális struktúra és a hadsereg sajátos (ön)finanszírozási rendszere lehetőséget adott bizonyos mértékű függetlenségre az államhatalomtól.
A diktatúra felszámolásának fontos állomása volt a rendőrség (PolRI) 1999-es leválasztása a hadseregről, és a korábbi központosított közigazgatás decentralizálása (mely 2001 januárjától életbe is lépett). A szervezetileg függetlenné váló, 1999-ben (a 2 millió négyzetkilométerre és 17 000 szigetre jutó) 190 000 főt számláló rendőrség emellett kizárólagos jogkört kapott a belbiztonsági kérdések kezelésében (a hadsereg csak a rendőrség után léphetett fel), amitől viszont a TNI-t megfosztották. A terrorizmus alapvetően belbiztonsági kérdés volt, és lényegében a hadsereg is annak ítélte. A terrorizmus ugyanis - a vele gyakran párhuzamba állított, 1950-es években virágzó szeparatista mozgalmakkal ellentétben - alapvetően nem az ország egységét fenyegette a szó szoros értelmében, hanem inkább helyi problémát jelentett.
Az épp átalakuló rendőrség azonban képtelen volt megküzdeni a problémával, és ahol a hadsereg lépett fel, ott is problémák adódtak. A hadsereg ugyanis a) sokszor nem volt érdekelt a probléma megfelelő kezelésében. Az 1998-99-es reformtörekvések ugyanis csak az intézményesített politikai szerepet szüntették meg, az 1999-ben megválasztott Abdurrahman Wahid elnök (1999-2001) azonban a hadsereg komoly szervezeti átalakításába fogott bele. A TNI pragmatikus okokból a konfliktusok intenzitásának erősödésben volt érdekelt, hisz ezzel nyomós érvet tudott felsorakoztatni a további, „bizonytalanságot keltő” reformlépések ellen – és a megszüntetni kívánt szerepkör és struktúra mellett. A másik b) probléma a széleskörű korrupció volt, aminek révén például egyes, a hadsereg helyi csoportjai által támogatott, szeparatizmusellenes, avagy pusztán favorizált szervezetek jutottak fegyverhez, tovább rontva a biztonsági helyzeten. Végül c) a TNI maga is sokszor militáns csoportokkal végeztette el a „piszkosmunkát”. Mindez persze az ezekkel a csoportokkal gyakran személyi átfedésben lévő radikálisoknak is tágabb mozgásteret adott.
A 2002-es bali terrormerényletek jelentettek fordulópontot. Bár Wahid bukásával a hadsereg reformjai már korábban leálltak, és 2001 szeptember 11-től a Kelet-Timor miatt elszigetelt TNI hirtelen a terrorizmus elleni harc fontos bástyája szerepében tündökölhetett az - Indonéziát az 1991 előtti, emberi jogokkal kapcsolatos hidegháborús kritikátlanságot feladó - legfontosabb szövetséges, az Egyesült Államok szemében. Bali adta meg tehát azt a löketet, ami a terrorizmus elleni komolyabb fellépéshez vezetett.
A Megawati-kormány (2001-2004) által a bali terrortámadás után elfogadott terrorizmus-ellenes kormányrendelet és a 2003-as Védelmi Fehér Könyv a nem-háborús fegyveres konfliktusban való fellépésre is a hadsereget hatalmazta fel, effektíve visszaadva a TNI belbiztonsági szerepkörét. A biztonság iránt megnövekvő hazai igények, illetve a terrorizmus elleni háborúból amúgy kimaradó Indonézia a nemzetközi elvárások hatására keményebben és szervezettebben fel tudott lépni a biztonsági problémák ellen, legyen az terrorizmus, vagy szeparatizmus – bár utóbbiak esetében nem mindenhol a katonai út volt célravezető (lásd Aceh). A TNI mindenesetre profitált a keményebb fellépésből, hisz az USA 2008. februárjára gyakorlatilag helyreállította az 1991 és 1999 nyomán fellazított, majd szüneteltetett (pénzügyi és képzési) együttműködést.
A rendőrség forrásainak bővítése illetve együttműködésének fokozása a hadsereggel és a titkosszolgálatokkal, illetve a terrorizmusellenes jogszabályok meghozatala szintén fontos momentum volt abban, hogy a hatóságok hatékonyabban fel tudtak lépni a különféle radikális szervezetek ellen. Fontos szerep jutott a más országok hatóságaival való nemzetközi együttműködésnek is, amit különösen az USA és Ausztrália forszírozott. Bár a territoriális struktúrát jelentős kritikák érték 2001-2002 után is (különösen a 2004-es szökőár utáni mentést övező katonai impotencia okán), de Yudhoyono elnök (2004-) - a 2005-ös bali terrortámadások miatt újra terítékre kerülő biztonsági kérdéskör miatt - 2005-ben hitet tett a struktúra fenntartása mellett. Sőt, az új Nemzetbiztonsági törvény 2006-os tervezetébe is bekerült a hadsereg és a rendőrség szorosabb szervezeti együttműködése, ez a terv azonban többek közt a PolRI - TNI-be való belovasztásától való félelmében mutatott - ellenállása nyomán vakvágányra került.
Tény azonban, hogy 2005 szeptemberét követően nem rázta meg Indonéziát nagyobb terrortámadás, ami a hatóságok otthoni és nemzetközi együttműködésének összehangolásának volt tulajdonítható, és ami Yudhoyono elnök egyik sikerét is jelentette kormányzásának első ciklusában, hogy ti. az ezredforduló környékének zűrzavaros évei után képes volt konszolidálni az ország biztonsági helyzetét – ennek kései szimbóluma volt a 2002-es bali terrormerénylők kivégzését követő nyugalom. A terrorszervezeteket sikerült meggyengíteni, azonban 2009. július 17. megmutatta, hogy az utóbbi évek koordinált együttműködése és vitathatatlan sikerei ellenére a radikális szervezetek – még ha korántsem olyan erős formában, mint az ezredfordulón – továbbra is léteznek.
A mai merényletek hátteréről meglehetően kevés a konkrétum. A legfrissebb hírek szerint két öngyilkos merénylő hajtotta végre a robbantást a Ritz-Carlton és a Mariott szállodákban, melyet egyelőre senki nem vállalt magára – sokan a 2002-es bali merényletet elkövető, az ezredforduló után igen aktív Jemaah Islamiyára gyanakodnak, a szervezet szellemi vezetőjének tartott Abu Bakar Ba’asyir nem kommentálta az eseményt. Az elnök a merényletek múlt heti választásokkal is kapcsolatos esetleges politikai céljára és újraválasztásának akadályozására utalt, míg múlt heti ellenfelei a kérdés aktuálpolitikától való elvonatkoztatását követelték. Kérdés, hogy valóban a választások időszaka volt-e a fő faktor (a parlamenti és elnökválasztások ugyanis rendben lezajlottak, igaz, ha második fordulót tartanának, a kampány szeptemberig elhúzódna - márpedig egy ilyen akció kitervelése és előkészítése nem megy egyik napról a másikra) - valószínűleg nem. Ami biztos, a robbantások komoly csapást mértek Indonézia mint terrormentes ország imázsára és a biztonsági kérdések felmelegedése a Yudhoyono elnök másik eredményének tartott, még a mostani válság idején is viszonylag stabilnak bizonyuló gazdaságnak és a SBY múlt heti nagyarányú győzelme miatt idáig bizakodó, Indonézia által igencsak igényelt befektetőknek is kihívást jelenthet.
Utolsó kommentek