by 5.g & Rammjaeger83 & SchA

A mai napon ismét a KatPol humor rovat jelentkezik. FIGYELEM! Az alábbi események a fantázia szüleményei, bárminemű hasonlóság vélt vagy valós személyekkel, helyszínekkel vagy eseményekkel csak a fantázia műve.

Az alternatív történelem egy érdekes műfaj, sokat lehet gondolkozni ama bizonyos "mi lett volna, ha" kezdetű kérdéseken a történelem számos meghatározó eseményével kapcsolatban. Legnépszerűbb a második világháborús német győzelem, de ezt inkább hagynánk. Abból a korszakból most inkább megvizsgálnánk azokat a mára nagyrészt elfeledett  felvetéseket, melyek szerint ha Németország követte el azokat a bűnöket, amiért a szövetségesek valamiféle kárpótlásként önálló államot akarnak adni a zsidó népnek, akkor azt német területen alapítsák meg, ne a Közel-Keleten, hiszen sem az arabok, sem a britek nem felelősek az elkövetett népirtásért. 1945-ben Ibn Szaúd király ezt javasolta Roosevelt amerikai elnöknek (lásd eme cikk 8. oldalát), hasonló javaslatot vitattak meg a kanadai külügyminisztérium munkatársai 1947-ben, illetve David Ben-Gurion is felvetette ezt. Vegyük szemügyre, hogyan is válhatott volna mindebből valóság.

1944. május. Churchill és a brit főparancsnokság elfogadtatja az amerikaiakkal a tervet, mely szerint az Overlord-hadműveletet kiegészítendő dél-franciaországi partraszállás helyett az Olaszországban harcoló szövetséges erőket kell megerősíteni, hogy döntő áttörést érjenek el az olasz fronton, majd a Triesztben partraszálló brit egységekkel egyesülve az ún. "ljubljanai résen" keresztül haladjanak tovább Bécs és Magyarország felé (erről az opcióról bővebben itt és itt). Közben titkos tárgyalások folynak Törökországgal. Churchill odaígéri Ciprust  és több más görög szigetet, amennyiben belépnek a háborúba.

1944. június 6. A normandiai partraszállással egyidőben megkezdődik az olaszországi offenzíva és a Bagration-hadművelet a keleti fronton. Ugyanezen a napon Törökország váratlanul belép a háborúba a szövetségesek oldalán, hadat üzen Bulgáriának, Romániának és Németországnak, csapatai behatolnak Bulgária és Görögország területére.

1944. július. Olaszországban a szövetségesek  áttörik a Gót-vonalat és gyors ütemben haladnak Velence felé. A német Közép Hadcseregcsoport zöme megsemmisül a minszki és breszti katlancsatákban. Bulgária, Románia ekkor átáll a szövetségesekhez. A keleti front összeomlik, a németek sietősen visszarendelik minden egységüket a Balkánról és Magyarországról a német keleti határ védelmére. Erősödik a jugoszláv partizántevékenység.

1944. augusztus. Brit partraszállás Isztriában, az ellenállás elenyésző.

1944. szeptember. A magyar vezetés sikeres kiugrási kísérletet hajt végre, és fegyverszünetet kér a szövetségesektől. Ekkorra a román-bolgár-török csapatok már az ország délkeleti részén nyomulnak előre.

1944. október. Az egyesült brit-amerikai erők betörnek Dél-Ausztria és Szlovénia területére.

1944. december. Megkezdődik a végső szovjet offenzíva, Zsukov és Konyev csapatai átkelnek a Visztulán és felmorzsolják a Lengyel-síkságon védekezni próbáló német erőket. Januárra hídfőállásokat hoznak létre az Oderán. Közben a nyugati fronton Patton 3. Hadserege átkel a Rajnán. A szövetségesek elérik a Brenner-hágót és Bécset.

1945. január vége. A szövetséges és szovjet csapatok a Duna mentén találkoznak. A német hadsereg öszeroppan.   

1945. február 9. Európában véget érnek a harcok, a szövetségesek elsöprő győzelmet aratnak. Sztálin javaslatára Ausztriát egyelőre nem választják le Németországról, hanem  azzal együtt négy megszállási zónára osztják fel. Ekkor Roosevelt előhozakodik  legyőzött tengelyhatalmak területén "büntetés" gyanánt létrehozandó zsidó állam tervével, amit Ibn Szaúd javasolt neki. A britek természetesen támogatják a tervet, mivel az addigi tapasztalatok alapján ők is tudják, hogy az általuk megszállt Palesztinában kezelhetetlen válsággóc jönne létre még több zsidó bevándorló odaérkezésével. Látva a britek hozzáállását, a cionista szervezetek is támogatni kezdik azt. Ben Guriont biztosítja a brit kormány arról, hogy támogatni fogja a zsidó államot. Sztálin titokban arra számít, hogy egy ilyen országból zsidó kommunista ügynökei segítségével hamar szovjetcsatlós államot kreálhat, úgyhogy ő sem ellenkezik, de természetesen attól elzárkózott, hogy a szovjet megszállási zónában jöjjön létre az új zsidó haza. Az amerikaiak és britek pedig Nyugat-Németországot tartották erre alkalmatlannak, mivel titokban attól tartottak, hogy egy ilyen instabil államalakulat könnyedén válhatna szovjet aknamunka, esetleg katonai támadás célpontjává, és így veszélybe kerülne a Ruhr-vidék és Nyugat-Európa védelme. Hosszas viták után végül a szövetségesek kompromisszumot kötnek: Ausztriát és Dél-Bajorországot felosztják egy zsidó és egy osztrák államra. A részletek kidolgozását az újonnan létrejövő ENSZ-re hagyják. 

1947, Párizs környéki békék. a szövetségesek közötti kompromisszumok eredményeképpen Jugoszlávia   kommunista, de nem szovjet befolyás alatti állam lesz, mivel Tito mozgalma igen erős. Albánia visszanyeri függetlenségét, és helyreáll a királyság. Ugyanez történik Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is, amelyhez odacsatolják a Lajtától keletre eső egykori osztrák területeket, de ezt leszámítva újra érvénybe lépnek a trianoni határok.  A szövetségesek úgy döntenek, hogy a magyar trónra behozzák Habsburg Ottót, Horthyt pedig portugál száműzetésre kényszerítik, nehogy még később államcsínnyel próbálkozzon.  Olaszországtól elcsatolják Triesztet, és a kialakuló zsidó államnak adják, hogy legyen kikötője; cserébe  az olaszok megtarthatják Líbiát.

Bulgária, Magyarország, Románia semleges államokká válnak, a területükön a békeszerződés értelmében nem állomásozhatnak sem nyugati, sem szovjet csapatok, és egyik katonai tömbhöz sem csatlakozhatnak. A SZU kötelezi magát arra, hogy Csehszlovákiából és a keletnémet megszállási zónából véglegesen kivonja csapatait.

1946-ban britek és amerikaiak egyesítik a megszállási zónákat (Bizónia), 1947-ben a franciák is beszállnak (Trizónia), erre a területre fog vonatkozni az ENSZ felosztási terve.

1945-1947. Több millió zsidó bevándorló érkezik az egykori Ausztria területére. Nagy-Britannia igyekszik áttelepíteni őket Palesztinából, hogy véget érjenek az elmúlt évtizedekben dúló arab-zsidó villongások.

1947. november 29. Az ENSZ közgyűlés megtárgyalja a német helyzetet és a létrehozandó zsidó állam kérdését. A szövetségesek felügyelete alatt megalakul egy nyugatnémet állam (NSZK),  és külön államként függetlenedik az NDK. Az  ENSZ határozat ezenkívül kimondja Dél-Németország és az egykori Ausztria kettéosztását egy zsidó és egy osztrák államra.

Közben a cionista szervezetek nyomást gyakorolnak Svájcra, hogy szolgáltassa ki a nácik által összerabolt, svájci bankokban elhelyezett zsidó aranyat, mert kell a pénz az illegális fegyverimportra. A svájci kormány ezt elutasítja, igyekszik a zsidók közös ellenségeivel, az NDK-val és Magyarországgal haverkodni.

1948. május 14. Hosszas viták után Ben Gurion Salzburgban kikiáltja a független Izrael államot. Sztálin arra számított, hogy egy szovjetbarát baloldali párt veszi át az új ország vezetését, ehelyett Izrael deklaráltan az Egyesült Államok felé húz. Ezért Sztálin szemet huny a közép-európai államok háborús tervei felett, akik kezdetektől fogva ellenségesen viseltettek a zsidó állam létrehozásával szemben.

1948. május 15. Az NDK, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Magyarország és Svájc hadat üzennek Izraelnek. Izrael többszörös túlerővel néz szembe, azonban több körülmény is segíti - egyes támadó országok kommunista pártjai még nem érzik szilárdnak a hatalmukat, ezért a hadseregük komoly részét otthon tartják, ráadásul az izrael-ellenes koalíció tagjai egymással szembeni bizalmatlansága megakadályozza, hogy összehangolják a hadműveleteiket. A Szovjetunió ugyan a támadókat segíti pénzzel és fegyverrel, de közvetlenül nem akar beavatkozni a harcokba. Nagy-Britannia és az USA viszont ugyanilyen módon Izraelt látja el modern fegyverekkel.

1949. március. Az immáron anyag- és emberfölénybe került IDF minden fronton győzelmet arat ellenségei felett. Az osztrák állam nem jön létre, de egyes részeit a támadók sikeresen elfoglalják. Ciszlajtánia és Dél-Bécs Magyarországhoz kerül, míg a Linz-övezet az NDK-hoz. (Balra: a 2. világháborúban hírnevet szerzett Pumák egyike egy izraeli Spitfire-t lő le. A magyar pilóták kezdeti sikerei ellenére Izrael képes volt megfordítani a légiuralomért vívott harcot Ausztria fölött, elsősorban a kimeríthetetlen angolszász hadianyag-importnak köszönhetően.)

A háború alatt több millió osztrák menekül el lakhelyéről, többségükben Magyarországra és Svájcba. Az izraeli kormány magyarázata szerint erre azért került sor, mert a magyar, csehszlovák és keletnémet állami rádiók felszólították az osztrák civil lakosságot: hagyják el lakóhelyüket, hogy az "imperialista cionisták ellen harcoló győzelmes seregeik" akadálytalanul nyomulhassanak előre, sok osztrák pedig egyszerűen félelemből menekült el. NDK, Csehszlovákia, Magyarország következetesen ragaszkodik a magyarázathoz, hogy a cionisták módszeresen elűzték az osztrák civileket, és nem engedik őket visszatérni. A "menekültprobléma" a későbbiekben az osztrák-izraeli nézeteltérések állandó forrása lesz. Közben a megmaradt csehszlovákiai és magyarországi zsidó diaszpóra részben önszántából, részben az államhatalom nyomására Izraelbe menekül.

1950. Romániában a király módszeresen üldözi a kommunistákat, de a szélsőséges Vasgárda híveit is, mert túl sok belpolitikai problémát okoznak. A fiatal kommunista párttagot, Nicolae Ceausescut is bebörtönzik, de fogsága alatt egy cellába kerül ortodox fundamentalista papokkal, akik őt is megtérítik. Kiszabadulása után Ceaucescuból híres vallástudós lesz, pópának nevezi magát és állandóan a "korrupt, züllött" monarchia ellen agitál. Ezért újra és újra visszakerül a börtönbe, míg végül 1963-ban Zágrábba menekül, majd onnan 1978-ban Párizsba, ugyanis Tito sem tolerálta szélsőséges eszméit.

1952. Líbiában és az albán tengerparti területeken jelentős kőolajlelőhelyeket fedeznek fel. Olaszország - miután megtarthatta afrikai gyarmatait - hamarosan a kontinens legjelentősebb olajexportőre lesz, a vezető réteg óriási vagyonra tesz szert.

1956. Az NDK megalakulását kimondó szerződés nemzetközi felügyelet alá helyezi a Duna-Rajna-Majna csatornát, mint a legfontosabb közép-európai folyami hajózási útvonalat. Walter Ulbricht, az NDK vezetője elégedetlen ezzel az állapottal, és államosítja a remélt kereskedelmi bevételek miatt. Franciaország és Nagy-Britannia ráveszi Izraelt, hogy támadja meg az NDK-t, majd ezt ürügynek használva meguk is csapatokat küldenek a térségbe. Izrael sikeresen tör keresztül Kelet-Bajorországon, és eljut a csatornáig, miközben francia és brit ejtőernyősök érkeznek a helyszínre, és elfoglalják a stratégiai pontokat és reptereket. De az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak nem tetszik, hogy újra háború dúl német területen, ráadásul mindezt a hátuk mögött hozták össze, ezért határozott diplomáciai fellépéssel letiltják az offenzívát, Ulbricht pedig diadalmasan kerül ki a konfliktusból.

1967. május. Ulbricht kiutasítja az ENSZ-békefenntartókat Kelet-Bajorországból (arra hivatkozva, hogy izraeli agresszió esetén veszélybe kerülnének), melyek az 1956-os háború óta ott állomásoztak, és csapatösszevonásokat hajt végre a határvidéken. Erre Izrael mozgósítja a tartalékosait. Sorozatos határvillongásokra kerül sor, a szovjetek azt jelentik Csehszlovákiának, hogy Izrael támadni fog, erről azok tájékoztatják NDK-t.

Az NDK már korábban védelmi szövetséget kötött a „testvéri” Csehszlovákiával, majd általános megdöbbenésre II. Ottó ugyanilyet ír alá az NDK-val, noha az izraeli kormány megpróbálta lebeszélni erről. Általános vélemények szerint Ottó lépése egyszerűen azzal magyarázható, hogy izraeli támadástól tartott.

Az egyre feszültebb helyzetben az ENSZ és az amerikai kormány is hiába próbálkozott diplomáciai közvetítéssel, keletnémet és csehszlovák katonai vezetők pedig egyre gyakrabban fenyegetőztek győzelmes offenzívákkal, melyekben legyőzik a „cionista területrablókat” és „felzavarják őket az Alpok kietlen, havas csúcsaira”.

Mivel az izraeli vezetés meg volt győződve arról, hogy az NDK és Csehszlovákia titkos szovjet biztatással összehangolt támadásra készül, június 5-én váratlan és megsemmisítő erejű légicsapások sorozatát indította az ellenséges repülőterek ellen Kelet-Bajorországban, a Szudéta-vidéken és Ciszlajtániában, majd az általános zűrzavart és a légi fedezet hiányát hiányát kihasználva az izraeli hadsereg előrenyomult Regensburg és Nürnberg irányába. A keletnémet erők nagy összevisszaságban vonultak vissza.

Erre a magyar és csehszlovák erők Ulbricht „nagy német győzelmekről” szóló hazug bejelentései hatására rosszul előkészített támadásokat indítottak, II. Ottó lövetni kezdte Bécs északi külvárosait, de a merész izraeli ellencsapások hamar elsöpörték őket, átkerítették a magyar csapatokat, elfoglalták Ciszlajtániát, nem sokkal később a Szudéta-vidéket is. Ezek azóta is izraeli megszállás alatt vannak. Az osztrák civil lakosság tömegesen menekült magyar területekre, ami II. Ottónak később sok problémát okozott.

1962-70: a SZU kommunista felkelést szít a Görögországban abban a reményben, hogy majd bábállamot hoz létre és ott katonai bázisokat létesít.  Az NDK-val együtt a köztársasági felkelőket támogatja délen. Görögország szétesik. Északon Görög Népi Demokratikus Köztársaság néven kommunista állam jön létre, délen pedig köztársaság. Szaloniki a szovjet haditengerészet egyik fő támaszpontja lesz. Ulbricht tervet dolgoz ki egy kommunista föderációra Közép-Európában ("Egyesült Szocialista Köztársaság") amihez ideiglenesen csatlakozik Csehszlovákia és Észak-Görögország, de a kezdeményezés később felbomlik a belső problémák miatt.

1970. szeptember. Miután szélsőséges osztrák elemek hatalma megdöntésére szervezkedtek, II. Ottó király nyílt harcot hirdet az ÖBO - Österreichische Befreiungsorganisation, osztrák felszabadító szervezetek laza szövetsége, mely még 1964-ben alakult, vezetőjük Kurt Waldheim - ellen Magyarországon, akik a több, mint fél éves összecsapások után kénytelenek Svájcba menekülni. A konfliktus "Schwarze September" néven ismert, amiről a később hírhedtté váló osztrák terrorszervezet a nevét kapja.

1972. Túszdráma a Palesztinai Arab Köztársaság fővárosában, Jeruzsálemben rendezett olimpián. Az SS (Fekete Szeptember) terrorszervezet fegyveresei izraeli sportolókat ejtenek túszul. Izrael felajánlja, hogy kommandósokat küld a foglyok kiszabadítására, de a palesztinok elutasítják, mivel még neheztelnek a zsidókra a brit mandátum idején elkövetett atrocitások miatt. Végül a palesztin hatóságok teljesen  elbaltázzák a túszmentő akciót, mind a 11 izraeli túsz, és 5 terrorista életét veszti. Az eset után a Moszad megtorlóakciókat indít az európaszerte rejtőző osztrák terroristák ellen, akiket kapcsolatba hoztak a véres jeruzsálemi eseményekkel.

1973. 1970-ben meghal Ulbricht, helyére Erich Honecker lép. A karizmatikus vezető több látszat-támadással is fenyegeti Izraelt, majd 1973. október 6-án, kihasználva  a Jom Kippur miatti alacsony készültséget, meglepetésszerűen benyomul az Izrael által megszállt Kelet-Bajorországba. (Balra: az NDK csapatok átkelése.) Ezzel összhangban a Csehszlovák Néphadsereg erői is támadást indítanak és visszaszerzik a Szudéta-vidéket. Habár a csehszlovák hadsereg előtt ott a lehetőség, hogy lezúduljon a Szudétákból Izrael védtelen szárnyára Alsó-Ausztriában, de ehelyett a csehszlovák csapatok beássák magukat. Izraelbe megindul az amerikai hadianyag-áradat, és az IDF lassan visszaszorítja a németeket.

Egy páncélos tábornok, Ariel Sharon kihasználja, hogy a nagy kavarodás közepette a 2. és 3. keletnémet hadsereg között Nürnbergnél egy rés támadt, és páncélosaival  átkel az NDK területére. Henry Kissinger közvetítésével az USA megállapodást hoz össze Golda Meir és Honecker között. Ezek után az IDF teljes erejével a felkészületlen csehszlovák hadsereg ellen fordul, majd látványos győzelmet arat. Az izraeli tankok csak néhány kilométerre Prága előtt állnak meg. 

1975. A Svájcba beáramló osztrák menekültek felborítják az addigi etnikai és vallási arányokat. A németajkúak kerülnek többségbe, de komoly társadalmi feszültségeket okoz az is, hogy a a sokkal magasabb demográfiai rátával rendelkező osztrák menekültek katolikusok, míg a svájciak nagy része református. A svájci gazdasági fejlődés megáll, majd recesszióba csap át. Az egykori gazdagság és életszínvonal a múlté, megjelennek az utcákon a különböző kantonok szabadcsapatai és szórványos harcok kezdődnek szerte az országban. Bernbe már régebben befészkelte magát az ÖBO, és komoly fegyveres erőket épített ki a keleti blokk országainak támogatásával, és rajtaütéseket hajt végre nyugati-izraeli célpontok ellen. Svájc egészen 1990-ig polgárháborúba süllyed. 1976-ban a kormány a helyzet stabilizálása érdekében keletnémet közvetítéssel csehszlovák katonai segítséget kért, mivel arra számít, hogy a franciákkal vagy a nyugatnémetekkel ellentétben ők semlegesen fognak beavatkozni.

1979. A franciaországi száműzetéséből visszatérő Ceaucescu pópa élére áll a király elleni, főleg ortodox fundamentalisták által támogatott forradalmi  mozgalomnak, ami hamarosan elsöpri a királyságot, és radikális ortodox rendszert vezet be. Ceausescu a román ortodox egyház feje és államfő lesz. Hatalmának fő támasza az elit Vasgárda, melynek aktivistái elfoglalják a bukaresti amerikai követséget, és ezzel hosszadalmas túszdráma veszi kezdetét. Az USA és Románia között megszakadnak a diplomáciai kapcsolatok. 1980 áprilisában Carter amerikai elnök engedélyt ad egy titkos túszmentő akcióra, ami totális kudarcba fullad, amikor a Duna-delta egyik szigetén kijelölt titkos találkozási ponton a nagy ködben egy helikopter összeütközik az egyik szállítógéppel.    

Erich Honecker egy váratlan politikai fordulattal elismeri Izraelt, és szakít a SZU-val, cserébe amerikai nyomásra Izrael fokozatosan kivonul a megszállt  kelet-bajorországi területekről. Honecker ezzel a lépésével igen népszerű lesz nyugaton, és közmegvetés tárgya Közép-Európában.

Jugoszláviában meghal Tito , helyére a később hírhedté vált Szlobodan Milosevics kerül.

1980. szeptember. Az évtizedek óta tartó határviták után Jugoszlávia  új diktátora, Milosevics lerohanja Romániát, de a tervei, hogy pár hónap alatt beveszi Bukarestet megtörik a románok fanatikus ellenállásán. Turnu Severint ostrom alá veszik, de elfoglalniuk sosem sikerül. Északon Temesvárnál, délen Craiovánál alakulnak ki kegyetlen harcok.  Hónapok múlva a jugoszláv invázió megakad, és 1982-re Milosevics visszavonja a határig a csapatait, de Ceaucescu le akar számolni a jugoszláv diktátorral és erőlteti a támadást Belgrád felé. A patthelyzet és a mészárlás még 1988-ig folytatódik, eközben Milosevics SCUD-okkal löveti Bukarestet, míg a Vasgárda fanatikus egységei az emberi hullám taktikát alkalmazzák, de megfelelő légi fedezet hiányában indított frontális támadásaik sorra megtörnek a Belgrádtól keletre kiépített masszív jugoszláv védelmen. (A képen egy jugoszláv aknavetős egység felkészülten várja a vegyi - valószínűleg mustárgáz - csapást a román vonalak ellen.)

1980 ősze - kiégett jugoszláv harckocsi Turnu Severin külterületén. 

1983 - a román légierő vadászgépei sikeres támadás végrehajtása után a Duna felett hazafelé tartanak. 

1981. Az NDK fennállásának 32. évfordulóján rendezett kelet-berlini katonai parádén a Christliche Brüderschaft radikális szervezethez köthető Forradalmi Sejtek tagjai sikeres merényletet hajtanak végre Erich Honecker pártfőtitkár ellen, akit gerinctelen árulónak és az amerikaiak bábjának tartanak, amiért békeszerződést írt alá Izraellel. Utódja Egon Krenz lesz.

Opera-hadművelet: Izrael egy meglepően merész akció keretében lebombázza a Pancsovában épülő jugoszláv atomreaktort, miután a román légierőnek ez többszöri próbálkozásra sem sikerült. Milosevics álmai a jugoszláv nukleáris potenciálról szertefoszlanak.

1982. Miután Izrael 1978-ban már átcsapott Svájcba, hogy megfékezze az átszivárgó osztrák terroristákat, 1982-ben minden eddiginél nagyobb akciót indít ("Operation Peace for Salzburg") hogy kifüstölje az ÖBO vezérkarát Bernből. A hadművelet sikerrel jár, Waldheim kénytelen Norvégiába menekülni.  Azonban Izrael ezúttal nem vonul ki teljesen, hanem az Aar folyóig kiterjedő "biztonsági zóna" kialakítása érdekében tartósan megszállja Északkelet-Svájcot az elsősorban katolikus franciákból és németekből toborzott bábhadsereggel, az NSA-val közösen. 

1983. A svájci polgárháborúba beavatkozva a szélsőséges román rendszer katolicizmus-ellenes érzelmei által vezetve nyíltan támogatni kezdi a svájci német protestáns szervezeteket, melyekből később összeáll a Gottespartei - ami a '90 évekre komoly gerillaszervezetté növi ki magát. A román állami propaganda szerint ők "az Izrael talpnyalói, az amerikaiak gátlástalan zsoldosai és a Vatikán fizetett ügynökei ellen harcoló szabadságharcosok, akik meg akarják menteni hazájukat a cionista világösszeesküvés aknamunkájától". A Berni-magasföld területén felerősödik a román ügynökök tevékenyége, akik a forradalmi eszméiket szeretnék terjeszteni. Ugyanebben az évben egy protestáns öngyilkos merénylő robbanószerrel megrakott teherautóval belehajt az amerikai tengerészgyalogság berni támaszpontjába és felrobbantja magát, megölve 241 amerikai katonát. (A bal oldali képen a Gottespartei zászlaja látható.)

1985. A tel-avivi és damaszkuszi repülőtereken osztrák fegyveresek véres mészárlást rendeznek a közel-keleti vakációjukról hazatérő izraeli turisták között. Először mindenki az ÖBO-t gyanúsította, de később kiderült, hogy a hírhedt ex-náci osztrák terroristavezér, Otto Skorzeny emberei hajtották végre a támadásokat. 

1987. Felkelési hullám söpör végig Izraelben az elnyomott osztrákok között, állandósulnak az összecsapások Ciszlajtániában és a Linz-övezetben, ami az Erste Revolte néven vonul be a történelembe. Ezzel egyidőben Jörg Haider vezetésével megalakul a második nagyobb osztrák ellenállási mozgalom, a Kawibe (Katolische Wiederstandsbewegung - Katolikus Ellenállási Mozgalom), amit a pletykák szerint maga Izrael pénzel az elején, hogy így teremtsen konkurrenciát az ÖBO-nak. A későbbi évtizedekben Románia válik a szervezet fő támogatójává, de a szakértők szerint ez egyértelműen Izrael gyengítésére szolgáló, vallási megfontolások nélküli cinikus politikai lépés, elvégre a Kawibe katolikus fundamentalista, míg a román rendszer ortodox keresztény.

1988. Milosevics vegyi fegyverek bevetésére ad parancsot a szerinte Romániát támogató bosnyákok ellen. A jugoszláv diktátort már korábban is elítélte a nemzetközi közösség, amiért intenzíven alkalmazott vegyi fegyvereket a Románia ellen vívott háborúban. 

1990. Jugoszlávia megrokkanva és hatalmas adósságokkal jött ki a Romániával vívott 8 éves háborúból. Milosevicset roppant módon idegesíti az albán király viselkedése, aki a jugoszláviának nyújtott több milliárd dolláros hitelek visszafizetését követeli. Gondolván, hogy a nagyhatalmak elnézik a háborúkat egy olyan barbár vidéken, mint a Balkán - hiszen eddig is támogatták -, Milosevics egy gyors katonai akcióval lerohanja Albániát. Az albán lobbi azonban latba veti minden erejét az Egyesült Államokban, megrázó képeket mutatva a kifosztott és lerombolt Tiranáról, és sikerül meggyőznie az amerikai vezetést, és így az ENSZ közgyűlését is, hogy avatkozzanak be, és szabadítsák fel Albániát.  Az amerikai kormány az olaszok sorsáért is aggódik, akiket szerintük Milosevics komolyan fenyeget. A térség államai, melyek egyre nagyobb aggodalommal szemlélik a jugoszláv diktátor növekvő hatalmát, szintén támogatják az akciót.

1991. január-február. A koalíció "Adriai Vihar" névre keresztelt hadművelet keretében elsöpri a jugoszláv hadsereget, és kiűzi a megszállókat Albániából (a szövetségesek váratlan támadást indítanak északról, Olaszországból izraeli területen át Ljubljana felé.). Miközben azt vitatják, hogy tovább nyomuljanak-e Belgrádig, az elnyomott horvátok felkelést indítanak Milosevics ellen, harcuk azonban nemzetközi segítség híján elbukik, és véres megtorlások veszik kezdetüket a horvát etnikum ellen.

1991. A szovjet csapatkivonás után választásokat tartanak Lengyelországban, amiket a konzervatív katolikus pártok nyernek, de az oroszbarát katonai vezetés megijed, semmissé teszi az eredményt és diktatúrát vezet be. Lengyelország síkságain kegyetlen gerillaháború kezdődik, katolikus fundamentalista terrorszervezetek (Fegyveres Katolikus Csoport, Katolikus Mozgalom az Imáért és Harcért) a hadsereg erőit, támaszpontjait támadják. Csak Varsó és a tengerparti területek maradnak szilárdan a kormány kezén.

1994. II. Ottó király békeszerződést köt Izraellel.

A '90-es évek eleje - A Kurt Waldheim személyével az évek során összefonódó Lederhosen viselése világszerte az osztrák nép, az osztrák ügy iránti szimpátia jelképévé vált. (A baloldalt látható képen Lederhosent viselő Izrael-ellenes tüntetők egy hatalmas, felcsavart izraeli zászló elégetésére készülnek.) 

2000. Ariel Saron, a Likud párt elnöke jelentős rendőri kísérettel Bécsben meglátogatja a Szent István Dómot. Az ÖBO ezt provokációnak minősíti, és ezzel kezdetét veszi a Zweite Revolte. A Likud hamarosan megnyeri a parlamenti választásokat, és Saron lesz a miniszterelnök. Ezzel megszakad az 1993 óta tartó rijádi békefolyamat, és világszerte egyre többen veszítik el hitüket abban, hogy az izraeli-osztrák konfliktus valaha is békés véget érhet.