Az iráni atomprogramhoz köztudomásúlag külső információ bevitele nélkül is mindenki rendkívüli módon ért, így hát feltehetőleg a NAÜ főigazgatójának minap elkészült jelentése (pdf) is csak keveseket fog felvillanyozni. Pedig a dokumentum külön érdekessége, hogy elvileg még nem is nyilvános, a NAÜ honlapján sem található meg, s csak 27-én kerül majd a kormányzótanács elé. (folyt.=>)

De szerencsénkre vannak olyan jófej népek, mint a David Albright féle ISIS, vagy az Arms Control Wonk munkatársai, akik már-már sportot űznek a naprakész információk megjelentetéséből. Igy történt ez az itt taglalt jelentéssel is, melyben Mohamed El-Baradej a szeptember óta eltelt időszak fejleményeit foglalja össze a NAÜ szemszögéből.

Merthogy az állítólag napi 24 órában, váltott műszakban és nagyon (de NAGYON!) gonosz iráni vezetés valamiért mégsem mondta fel a NAÜ-vel kötött biztosítéki szerződését. Így hát időről-időre NAÜ-ellenőrők jelennek meg perzsa földön, vizsgálódnak, kutakodnak, mintákat vesznek, majd hazamennek, kiértékelik a látottakat és jelentéseket írnak, melyeket aztán lehetőség szerint szinte senki sem olvas el, mielőtt magvas gondolatait a világra bocsátaná.

Na de lássuk, mire jutottak a NAÜ-szakemberei:

Kezdjük mindjárt az urándúsítással. Iránnak egy 3000 centrifugából álló egység áll rendelkezésére, melyen 2007 februárja óta 9750 kg urán-hexafluoridot zavartak keresztül, 630 kg enyhén (5% alatti) dúsított cucchoz jutva ezáltal. Hogy ez mire jó, arról később. Van ott azonban még 3000 centrifuga, melyet a franc se tudja, miért nem indítottak el eddig, de minden bizonnyal hamarosan sort kerítenek rá. Mint ahogy a NAÜ-nek bejelentették egy harmadik háromezres csokor centrifuga felállítását  is. Ugyanakkor ezek a létesítmények az összes felhasznált és előállított anyaggal egyetemben a NAÜ ellenőrzése alatt állnak, s mindenben megfelelnek úgy a vonatkozó előírásoknak, mint az Irán által hivatalosan közölteknek.

Van aztán egy nagy rakás más létesítmény (így a teheráni kutatóreaktor, az orosz segítséggel épülő-szépülő busheri erőmű, egy üzemanyag előállító telep, stb., stb.), melyek szintúgy a NAÜ felügyelete alatt állnak, s nem sok vizet zavarnak.

Ennél bajosabb eset az Arakban épülő nehézvizes reaktor, lévén az iráni vezetés egy a műszaki leírások előzetes benyújtásával kapcsolatos NAÜ előírást érintő fenntartásaira hivatkozva nem teszi lehetővé a létesítmény területén végzett ellenőrzéseket. A NAÜ-höz lejuttatott tervrajzok alapján a reaktor nem szolgál majd plutónium előállítására, de ezt ugye bemondásra talán mégse kellene elhinni. Amit a NAÜ műholdképek (pdf) alapján egyelőre képes volt megállapítani, az annyi, hogy az építkezés zavartalanul folytatódik.

Eleve a NAÜ úgy általában is nehezményezni szokta, hogy Teherán nem írt alá a biztosítéki szerződést kiegészítő jegyzőkönyvet (íme a minta: pdf). Ennek hiányában ugyanis sem az esetlegesen be nem vallott nukeáris tevékenységek, sem az atomfegyver előállításához kapcsolódó egyéb kutatások (robbanószerek, miegymás) hiányát nem lehet hitelt érdemlően alátámasztani. Még akkor sem, ha a NAÜ jelentései újra és újra leszögezik, a rendelkezésre álló információk nem utalnak katonai jellegű iráni atomprogramra.

Például önmagában nem egy túlságosan ijesztő kezdeményezés, de a kialakult bizalmatlanságot jól példázza a 2007 elején bejelentett, Darkhovinban felépítendő nyomottvizes erőmű esete is, melyről a NAÜ 2007 decemberében kért előzetes terveket, ám máig nem kapott.

S hogy mindebből mi a tanulság? Először is, messze nem igaz, hogy Irán mindenfajta együttműködéstől elzárkózna, vagy teljesen kiszámíthatatlan volna. Másodszor - a közhiedelemmel ellentétben - per pillanat Irán kapcsán nem a különféle reaktorok okozzák a legnagyobb fejfájást, hanem az urándúsítás, illetve az egy esetleges fegyverprogramhoz kapcsolható kutatások ellenőrizhetetlensége.

David Albright és csapata egy külön oldalt is szenteltek kérdésnek. Minden amit valaha is meg akartál tudni az iráni atomprogramról, de sosem merted megkérdezni. Nos, ezek a jóemberek a NAÜ-féle jelentést ezúttal is megtámogatták egy rövid elemzéssel (pdf), melynek három oldalából kettő a dúsítással foglalkozik. Minden mást csak úgy mellékesen említenek.

És ami igazán érdekes: ISIS-ék kiszámolták, hogy optimális esetben úgy 700-1000 kg - valamivel kevésbé szofisztikált iráni technikát feltételezve 1000-1700 kg - alacsony dúsítottságú anyag raktáron tartása, pontosabban e készlet továbbdúsításának lehetősége alkalomadtán nagyban lerövidítené az egy (igaz, meglehetősen baltával tervezett színvonalú) robbanószerkezethez szükséges 20-25 kg - kiforratlanabb műszaki képességekkel 25-30 kg - fegyverminőségű urán előállításának idejét.  Namármost az alsó küszöböt Albrighték számításai szerint 2x3000 centrifugával, jelenlegi teljesítménye mellett Irán hónapokon belül elérheti, a felsőt pedig úgy egy év alatt. Íme tehát egy újabb adalék az esetleges háború időpontját illető találgatásokhoz.

S végül a harmadik tanulság: a gonoszság - sokkoló módon - egyik szakértői beszámolóban sem képez elemzési kategóriát. Minthogy azonban ezt magasabb polcokon is sokaknak hiába magyarázzák a hozzáértők, egy Irán valós biztonsági érdekeit is figyelembe vevő tárgyalásos megoldás minden bizonnyal legalább oly valószínűtlen marad, mint egy hatékony, pragmatikus katonai beavatkozás. Talán Edward Luttwak volt ugyanis, aki jóideje megmondta valami interjúban, hogy Irán nukleáris létesítményeit - se többet, se kevesebbet - már réges-régen rommá kellett volna bombázni. Nem a demokratikus békeharc első lépéseként, nem valamiféle erkölcsi megfontolásból, csupán azon prózai okból kifolyólag, hogy Amerikának nem érdeke az atomklub bővítése, s ezt nem ártana világossá is tennie. De mint tudjuk, a pragmatikus megoldások manapság semmilyen formában sem különösebben kelendőek.