"The Georgians must have been smoking crack and watching 1930s-era German propaganda films when they concocted this little stunt of theirs."
(forrás a cikk végén)
Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, de tény, hogy az oroszok visszafogottan és szervezetten vívták a háborút, különösen a múltbeli teljesítményük tükrében (pl. Afganisztán), míg a grúzok csapnivalóan harcoltak, amikor egy konvencionális erővel kerültek szembe a dél-oszét milícisták helyett. Érdemes egyébként elgondolkodni, hogy Szaakashvili mire számított - nem fognak beavatkozni az oroszok? Olyan nincs, hogy egy hadművelet során nem készül fel az ember, hogy bekövetkezik valami gebasz, hanem csak és kizárólag a legoptimistább lehetőségre számít. Ez nem katonai tervezés, ez idealista ábrándozás. Ha meg minimálisan is belegondoltak, hogy egy-két orosz tank mégis csak át fog csusszanni a Roki alagúton, belerondítva a grúz Blitzkrieg közepébe, akkor nem kellett volna jobban felszerelni az egységeket tankelhárító eszközökkel, kiépíteni egy védelmi vonalat Goritól északra, etc., arra az esetre, ha netán, NETÁN mégis balul ütnének ki a dolgok?
Csak a humor kedvéért felvázolnék néhány érdekes párhuzamot a dél-oszét háború és 1) a 2006-os libanoni háború, valamint 2) az 1999-es NATO beavatkozás között. Tudom, ez egyáltalán nem jó hasonlat, ezek csak kiragadott mozzanatok, egyébként is ott a nagyoknak volt igaza, és különben is Grúzia nem Közel-Kelet vagy Balkán, mert ők fehér, keresztény, kaukázusi - USA szóhasználat - emberek.
2006. vs 2008.
Grúzia és a Hezbollah - Kontraszt a köbön.
Érdekes módon a célok hasonlóak voltak a két háborúban: Grúzia a szakadár területeit akarta visszaszerezni, a Hezbollah pedig az Izrael által megszállt területek felszabadítását tűzte ki hosszú távon. (Ebből a szempontból még pontosabb párhuzam lehetne az 1990. és 2000. közötti gerillaháború Dél-Libanon felszabadításáért). Mind a grúz erők, mind a Hezbollah kapott masszív külföldi anyagi segítséget, kiképzőket, egyéb kat. szakértőket, ezért lehetőségeikhez mérten jól fel voltak szerelve. A Hezbollah a kezdetektől fogva egy konvencionális hadsereg, az IDF ellen folytatta a harcát (vagyis arra a háborúra készült, amit később megvívott), ezért 2006-ban nem érte felkészületlenül az izraeli offenzíva. Mivel számított a támadásra, 2000. és 2006. között egy masszív védelmi rendszert épített ki Dél-Libanonban, hogy megállítsa a dél felől érkező izraeli csapatokat.
Ezzel szemben Grúzia végig a dél-oszét paramilitáris erők elleni harcra gyakorolt (arra a háborúra, amit meg szeretett volna vívni), erre készítették fel a grúz katonákat az amerikai kiképzők, és nem számítottak arra, hogy Oroszország egy nagyobb katonai egységet dob át Dél-Oszétiába, pláne nem Abháziába. (Megjegyzem a tervek szerint az augusztus 8-i offenzíva során az orosz békefenntartók is tűz alá kellett, hogy kerüljenek. Ennek biztos tudatában sem vártak orosz választ?) A grúz vezetés fejében meg sem fordult, hogy defenzívába kényszerülhetnek - legalábbis az események ezt támasztják alá - holott a Kaukázus jellegéből adódóan (Hegyvidék, az egyik, ha nem a legideálisabb terep a védekező harcra!) egyszerű dolguk lett volna feltartóztatni akár hetekig is az oroszokat. Goritól északra mintha lenne egy szoros, ahol esetleg meg lehetett volna állítani - mármint a megfelelő előkészületekkel - ideig-óráig az oroszokat, amíg a balladai homályba vesző amerikai nyomásgyakorlás és segítség megérkezik, ehelyett a teljes grúz hadsereg beállt Tbiliszi védelmére. Mit akartak, újrajátszani Sztálingrádot? Ahhoz azért a támadó beleegyezése is kell.
Fordított a helyzet a veszteségtűrésnél a libanoni és az oszét háború között. Míg az előbbiben a gyengébb fél felvállalta a veszteségeket, hogy időt - és ezzel háborút - nyerjen, az utóbbiban a grúzok tűrték gyengébben az áldozatokat, és az oroszok harcoltak bevállalósan. Érdekes, hiszen hiába voltak kevesebben a grúzok, mint az oroszok, a létszámfölény Libanonban is az IDF-nél volt, továbbá az ilyen háborúk ritkán szoktak "Last Man Standing Death Match-é" fajulni. Az oroszok által zsákmányolt működőképes grúz harckocsik és APC-k tömege azt jelzi, hogy a személyzet gyakran választotta a megfutamodást a harc helyett.
Disproportionate response - Hát ha konkrét esettel kéne ezt a fogalmat definiálnom, jó eséllyel a 34 napos háborúra szavaznék. 8 katonája elvesztéséért Izrael all-out háborút indított egész Libanon ellen, tönkrelőve mindazt az infrastruktúrát, amihez a Hezbollahnak vajmi kevés köze volt. Hasonlítsuk össze ezt az oszét háborúval: a grúzok kezdték a háborút, de az oszétok provokálták ki azt, és emiatt semmi kivetnivaló nincs azon, hogy Tskhinvalit szanaszét kapták tüzérséggel. Na most amikor az 58. hadsereg is beszállt a játékba, az erőalkalmazás hirtelen átmegy "aránytalanba". Izrael 34 nap alatt közel 1200 libanoni civilt ölt meg, az orosz hadsereg elvileg 155 grúz civil haláláért felelős. Mindkét hadsereg (és a grúzok is) alkalmazott fürtösbombákat, igaz Izrael kissé többet, ezenkívül az utóbbi még egy környezeti katasztrófát is sikeresen összehozott. A szerintem mindenki által szeretve tisztelt Condoleeza Rice Libanon pusztulása kapcsán jegyezte meg, hogy ez csak "az új Közel-Kelet születési fájdalmai". Hogyhogy, hogy nem, amikor most augusztusban gyorsan Tbiliszibe sietett, nem örvendeztetett meg minket a fájdalmak és a szülés egy újabb frappáns hasonlatával a politikai helyzet összefoglalásaképpen.
2006-ban a nemzetközi közösség megerősítette Izraelt, hogy joga van az önvédelemhez, és az USA még gyorsan le is szállított az IAF-nek egy rakomány precíziós bombát. 2008-ban az önvédelem joga véletlenül a határ grúz oldalára esett, Oroszország meg birodalmi törekvéseit hajszolva beavatkozott egy szuverén demokrácia belügyeibe. (2006-ban mindenki ballisztikus ívben tett Libanon szuverenitására, belügyeire, és arra a nem mellékes tényre, hogy a Közel-Keleten mégis csak az egyik legdemokratikusabb állam.) Ha már médiaháború - talán egy dolgot mégiscsak tanultak a Hezbollah-tól a grúzok. 2006-ban volt egy kisebb botrány, amikor a Reuters egyik fotósa photoshoppal tette drámaibbá a füstölő Bejrút látképét - most hasonló vádakat fogalmaznak meg grúz propagandával kapcsolatban, akik állítólag szintén számítógépes trükkök és megrendezett jelenetek segítségével akarják kiváltani a világ részvétét.
A Hezbollah-s hasonlat némiképpen biztos torzít, de nem én vagyok az egyetlen, akinek ez az eszébe jutott. War Nerd nemrég jelentetett meg egy cikket, amiben lehúzza az agyatlan mainstream amerikai "szakértőket", akik most a Hezbollah-hoz hasonló jelleget szánnának a grúzoknak, hogy megtörjék az orosz hegemóniát a Kaukázusban. Elképzelem, ahogy az izraeli kiképzők átadják a helyüket a barakkokban az Iráni Forradalmi Gárda tiszjeinek, és ahogy Szaakashvili kivágja a kabinetből a két izraeli miniszterét, és gyorsan keres helyettük két síita grúzt... A különbség köztem és War Nerd által leszólt írások között, hogy szerintem a grúzoknak a háború előtt kellett volna példát venniük Naszrallah seregéről, és létrehozni egy többszintű védelmi vonalat, meg úgy egyáltalán ésszerűen tervezni, mielőtt nekiállnak orosz rulettet játszani, míg az utóbbiak most, a háború után javasolják Grúziának, hogy modern fegyverekkel, amit majd az USA fog adni, kezdjen elhúzódó gerillaháborúba. Ez persze wipeout lenne a grúzoknak, de az mit számít. Hezbollah of the Black Sea? Küldjetek inkább síita imámokat téríteni Tbiliszibe!
A 2006-os háború tanulságul szolgálhatott volna a grúz vezetésnek (Szaakshvilinek a Téli háború története helyett talán ezt kellett volna olvasgatnia): a XXI. században egy kisebb, technikailag hátrányban lévő hadsereg is győzelmet tud aratni egy nagyobb és erősebb ellenség felett, ha kellően elszánt, felkészült és a saját területén folytat védekező háborút. No de nem egy díszhadsereggel, és pláne nem egy merész offenzívával, mert habár lefogadom, hogy az oroszokat némileg sikerült meglepni, de ez a "fait accompli", amit összehoztak Tskhinvaliban csupán néhány gúnyos mosolyra volt elég.
1999. vs 2008.
A grúzok, mint a Kaukázus szerbjei. Kosovo Osetija je sveta gruzinska zemlja!
A másik konfliktus, amihez többen szeretik hasonlítani a dél-oszét háborút, az az 1999-es NATO hadművelet (Operation Allied Force, a fantázia az egeket verdeste a névadásnál) Szerbia ellen - közismertebb nevén a koszovói háború. Itt is számos hasonlóságot fedezhetünk fel a két eset között: Koszovó szerb tartomány, amit többségében, de nem teljesen albánok laktak, akik ráadásul mindenféle szeparatista terveket szövögettek. Szerbia ezt nem nézte jó szemmel, és úgy gondolta, hogy ha kiűzi az albánokat en masse, azzal végérvényesen pontot tesz az etnikai konfliktus végére. Hasonló volt az elképzelés a grúzok részéről is idén augusztusban, (Operation Clear Field - beszédes név) - ha az oszétokat elzavarják Oroszországba, pontosabban Észak-Oszétiába, akkor lakosság hiányában az egész szeparatista mozgalom okafogyottá válik. Sőt a grúzoknak még egyszerűbb dolga is lett volna a sokkal kisebb terület és népesség miatt. (A koszovói albánok kb. 10-12-szer annyian voltak 1999-ben, mint a dél-oszétok. Ráadásul miután a nagy testvér beszállt a játszmába, az etnikai tisztogatás mindkét helyen tovább folytatódott, csak immáron ellenkező irányba: albánok -> szerbek ki, oszétok -> grúzok ki)
Van egy másik érdekes párhuzam is Koszovó és Dél-Oszétia között: az amerikai és egyéb grúzpárti sajtó gyakran hangoztatja, hogy Dél-Oszétia tkp. egy maffiaállam, bevételeinek nagy része csempészésből, és egyéb törvénytelen ügyletekből származik. Ez igaz (Az ilyen helyeken mégis mit lehetne csinálni? Falusi turizmust?), de ugyanúgy igaz Koszovóra is - a csempészet és a prostitúció virágoztatta fel az UCK-t, és a koszovói demokráciát, és szerintem ez a hajtóerő mindmáig, legalább is nem tudok róla, hogy hi-tech ipari parkok sora nőtt volna ki gombaként Pristina közelében.
Node nézzük magát a háborút: az erőviszonyok hasonlóak - A szerb hadsereg vígan kergeti széjjel az albánokat, majd jő a NATO, és a vadász űzött vaddá válik. A NATO indoklása szerint humanitárius okok miatt kellett beavatkoznia, és csak "humanitárius háborút vívott" (egyes nyilatkozatok a "humanitárius bombázás" kifejezéssel is gazdagították a szókincset). Ismerős lózung, nem? Oroszország dettó ugyanerre (is) hivatkozott, hiszen az oszétokat elűzték lakhelyükről, házaikat lerombolják, etc. Ekkor jön az igazságos hős, és a nemzetközi jog szerint neccesen legitim módon pofánvágja az agresszort. A NATO szerint a koszovói akció kivétel volt, hát ugyanezt az oroszok is megígérhetik, ha Amerika ettől jobban érezi magát.
És akkor a kedvenc rész - aránytalan erőalkalmazás. (What's wrong with overkill anyway?) A Szerbia elleni légihadjárat 78 napig tartott, ami alatt a NATO gépei 10.484 csapásmérő bevetést (strike sorties) repültek, + számolhatjuk még a kilőtt cirkálórakétákat. (A háború végére a műveletben résztvevő egységek majdnem annyi Tomahawkot használtak el, mint a Sivatagi Vihar során (94%). Nice.) A NATO bevetett F-117 és B-2 lopakodó repülőgépeket is, és elveszített összesen két repülőt, amiből az egyik a már említett, híres F-117 volt. Ehhez képest a "lúzer" oroszok 4-6 gépet vesztettek, köztük egy Tu-22-est.
Mivel a NATO nem küldött harcba szárazföldi erőket, hanem kizárólag a bombázással akarta megtörni Szerbiát, a katonai célpontokon kívül lerombolt mindenféle "kettős felhasználású" (értsd: civil és katona egyaránt hasznát veszi - gyak. minden) célt is, mint a dunai hidak, erőművek, telekommunikációs létesítmények, gyárak, TV székházak, de a "közeli mellé" kategóriás találatok között volt börtön, albán menekültkonvoj, és persze a kínai nagykövetség épülete. (2003-ban az iraki akció előtt a kínaiak stílusosan átnyújották az amerikaiaknak Bagdad térképét, amin vastag piros filccel be volt karikázva az ottani kínai nagykövetség helye.)
Szóval a NATO nem kímélte Szerbiát, és a HRW szerint kb. 500 civil áldozatot sikerült is felhalmoznia, ez némileg több a jelenleg hivatalosan elismert 155 grúz civil veszteségnél, amit már említettem. Az oroszok a NATO-hoz képest visszafogták magukat, és szisztematikusan csak a grúz katonai létesítményeket és Poti kikötőjét pusztították, meg persze magukkal vittek minden fegyvert, és egyéb hadfelszerelést, amit tudtak. A grúz hadsereg ebben a pillanatban gyakorlatilag nem több, mint könnyűfegyverzetű gyalogság.
"Érdekes módon" a koszovói konfliktus pontosan ellentétes előjellel jött le a médiában (Ez mindenkit meglepett, mi?) : igazolható humanitárius beavatkozás, jogos függetlenség a koszovói albánoknak, az anyaország érdekeinek semmibevétele pedig nem számít, mert Szerbia "nem volt demokratikus". Hát úgy néz ki, rövid távon felrúgni, illetve saját szájíz szerint újraalkotni a nemzetközi jogot hosszú távon már kevésbé nyerő. Persze lehet, hogy az oroszok ugyanezt fogják tapasztalni a saját bőrükön, mert azért náluk is elég tarka néhol az etnikai térkép. Legalább anno 1999-ben senki nem szólított fel világméretű összefogásra és gazdasági szankciókra az amerikai agresszorral ("Clinton cár") szemben, pláne nem ajánlotta senki a szerbeknek, hogy gerillataktikákkal folytassák a harcot a KFOR ellen.
Lessons for Szaakashvili - szép dolog, hogy a távolban van egy nagyhatalom, ami szolidaritást vállal veled (lám a szerbek mellett is kiálltak az oroszok úgy-ahogy), de inkább azzal törődjél, hogy ne rúgd össze a port azokkal a hatalmakkal, akik oda is tudnak csapni neked.
Végezetül álljon itt egy kitűnő, kronologikus összefoglaló a Dél-Oszét háború harci eseményeiről. Külön ajánlom benne a "The plan's sheer brilliance" részt. (A cikk elején az idézet is ebből van)
Utolsó kommentek