A Varsói Szerződés - elméletileg

Június negyedike „nagy nap” a volt szocialista államok életében: 1955. június 4-én az albán ratifikációval hatályba lépett a három héttel korábban (május 14-én) aláírt Varsói Szerződés (VSZ). Figyelemre méltó sebesség, különösen az EU-szerződések körüli mizériát ismerve…

A Közel-Kelet gyöngyszeméről mostanság nem sok szó esett a blogon, pedig zajlik azért ott is az élet, Netanyahu például nemrég próbált lobbizni Obamánál az Irán ügyében, látszólag nem sok sikerrel, de hát ki tudja, mit hoz a jövő. De a mostani írásnak nem is ez az apropója, hanem, hogy a szokásos blogszemlézés közben rábukkantam egy akkora bullshit-halmazra, hogy egyszerűen többet kell szánni rá egyszerű linkelésnél. Az írást a Commentary Magazine közölte le, melynek főszerkesztője személyesen John Podhoretz, Norman "negyedik világháború" Podhoretz fiacskája, a neokon lángelme, aki ifjabb Bush-t a "XXI. század első nagy vezetőjének" nevezte. Maga a cikk is ebben a stílusban íródott, témája: 7 fenyegetés, ami Izrael létezését veszélyezteti. (folyt. =>)

    A nemzetközi, s néhanapján a hazai sajtóban is felröppennek Macedóniát érintő hírek, általában a névvita kapcsán (ha nem épp az albánokról írnak), mely Görögország és a kis FYROM között zajlik – immár 18 éve. De pontosan miért zavarja Görögországot, hogy Macedónia Macedóniának vagy ne adj Isten Makedóniának akarja hívni magát? A számunkra – enyhén szólva – furának tűnő vita mögött két nemzetépítés összeütközése húzódik meg.
    Az első és legfontosabb dolog, amit tisztázni kell a téma kapcsán, hogy Macedónia területe korról korra változott, és a mai államalakulat is egy nagy verseny eredményeképp jött létre.

A Katpol Blog régóta jelentkezett egyenruhákról szóló cikkel. A téma iránt érdeklődő olvasóinkra gondolva Angyalbőrben… című sorozatunk keretében készítettünk interjút dr. Békési Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával, akiről talán kevesen tudják, hogy a szovjet egyenruhák gyűjtője és kutatója, aki több tudományos művet is írt a témában, valamint „A 22-es csapdája” háborúellenes katonai bolt (Budapest, Aradi utca 3.) tulajdonosa. Interjúnkban a szovjet és orosz katonai egyenruhák ki-és átalakulásáról, emellett az uniformológia területén sok minden másról is kérdeztük

A vallást belekeverni a háborúba egy elég ellentmondásos dolog. Alapvetően a háborúnak racionális érdekek, nem pedig teológiai kérdések erőszakos érvényesítésének kellene lennie, de vannak esetek, amikor a vallási hevület, a fanatizmus komoly harcérték-bónuszt ad a katonáknak. Ezen kívül stabil ideológiai háttérként is szolgál, jóval hatásosabban, mint a XIX. század összes politikai alapeszméje és azok leágazásai, vagyis egy feladattal kevesebb a politikai vezetés számára. Azonban vannak esetek, ahol a saját oldalnak nem hogy nem szerencsés erőltetnie a vallási identitását, hanem egyenesen katasztrofális következményekkel jár, ha megteszi. Ilyen eset az a COIN háború, ahol idegen katonák vívják harcukat a helyi felkelők ellen. Ehhez képest milyen Afganisztánból származó felvételt tett közzé nemrég az Al-Dzsazíra? (folyt. =>)

70 évvel ezelőtt a mai napon egy, a semmi közepén elterülő ázsiai földdarabon, a Halha (más átírás szerint Halaha v. Halhin) folyótól (Halhin-Gol) keletre a japán bábállam, Mandzsukuo területéről ideérkező és a lovaikat legeltető bargut (mandzsúriai mongol) fegyveresek tüzet nyitottak a mongol határőrökre. Más források szerint kb. ennek a fordítottja zajlott le, de ez végső soron lényegtelen. A legelőkért hagyományosan rivalizáló nomád népek között mindig és mindenhol rendszeresek voltak az ilyen összecsapások. Valószínűleg tehát ez az eset is gyorsan feledésbe merült volna. Csakhogy a szóban forgó területet mind Mandzsukuo, mind a Szovjetunióval szövetséges Mongol Népköztársaság a magáénak tekintette, és egyik fél sem mutatott hajlandóságot arra, hogy engedjen az álláspontjából.

A poszt címe arra a hasonló nevű könyvre utal, amit 1999-ben írt két kínai ezredes, Qiao Liang (乔良) és Wang Xiangsui (王湘穗). Nem titkos, bárki letöltetheti a netről és elolvashatja az angol fordítást, ezen a blogon is található hozzá link lent a jobb oldalon. Mégis van egy olyan sejtésem, hogy nem túl sokan olvasták ezt a művet szerte a világban, talán Kínát leszámítva, mert így tíz év távlatából, 2009-ben félelmetes implikációi vannak, mind a jelenlegi gazdasági válság, mind kis hazánk másik aktuális problémája kapcsán, amiket az emberek valahogy nem akarnak felismerni.

Miért lesz valakiből kalóz egy olyan gondtalan, napsütötte bukott államban, mint Szomália? A válasz kézenfekvőnek tűnhet: könnyű fegyver, könnyű pénz (bár mostanában már talán nem annyira), temérdek szabadidő, esetleg egy kis 17. századi karibi életérzés utáni vágy. Ez azonban csak a látszat, kedves olvasó! (folyt.=>)

Úgy látszik, az amerikaiak most a diplomácia frontján indított támadással igyekeznek úrrá lenni az Afganisztánban és Pakisztánban (a Pentagon zsargonja szerint "AfPak") tapasztalható nehézségeken: a hamarosan közel-keleti körútra induló Gates védelmi miniszter nem mást, mint a szaúdi uralkodót és kormányát akarja rávenni arra, hogy segítsenek közvetíteni a pakisztáni kormány és a tálibok között a politikai konszenzus reményében. (folyt.=>)

"Ebben a háborúban egyetlen módon lehet elkerülni, hogy az ember megőrüljön: patakokban kell ontani a vért!"
(harctéri parancsnok nyilatkozata orosz újságíróknak, 1993)

Folytatva korábbi jó szokásunkat, ma ismét egy kevéssé ismert fegyveres konfliktussal foglalkozunk, ez pedig az 1992-ben kirobbant és hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1997-ig folyó tadzsikisztáni polgárháború. A boszniai háborúval nagyjából egy időben kitört és a nemzetközi sajtó által méltatlanul elfeledett konfliktus nemcsak súlyossága miatt érdemes figyelmünkre (az áldozatok számát a különböző források 50-100 ezer főre teszik, ezek nagy része a háború első fél évében esett el), hanem mert a konfliktus, és maga az ország, Tadzsikisztán jellemző iskolapéldája a manapság divatos "összeomlott" vagy "bukott" államokkal (failed states) foglalkozó elméleteknek.