Az állam bizony csúnya dolgokra képes. De szerencsére megvannak az emberek, akik védelmére kell, hogy keljenek még akkor is, ha mélyen elítélendő tettei napvilágra kerülnek. Az ő megsegítésükre Stephen M. Walt a gördülékeny mentegetőzés és magyarázkodás 21 lépcsős segédletét állította össze. Írását tagadhatatlanul az elmúlt napok gázai eseményei ihlették, mégis olyan örök érvényű igazságokat fogalmaz meg, melyek a jövőben a világ minden táján szorult helyzetbe került kormányszóvívők életét könnyíthetik meg. A listát éppen ezért szabad fordításban a KatPol is közre bocsátja.
 

Egyik rendszeres - nálunk és máshol Rynard néven kommentelő - olvasónk egy korábban tett ígéretéhez hűen nemrég rendelkezésünkre bocsátotta a 20. század egyik többé-kevésbé feledésbe merült (ill. Kína esetében feledésbe kényszerített) fegyveres konfliktusáról, a - rendhagyó módon két kommunista állam között lezajlott - kínai-vietnami, más elnevezés szerint harmadik indokínai háborúról készített írását, melyet előzetes engedélyével két részben fogunk megjelentetni. Ez egyben hiánypótló lépés is a részünkről, mivel eredetileg a harcok kezdetének 30. évfordulóján akartunk részletesen foglalkozni a témával. Köszönjük a cikket, Rynard! (Aki pedig dícséretes módon követni szeretné a példáját, az a jobb felső sarokban látható e-mail címen érheti el a szerkesztőséget.)

A háborúellenes tüntetők eme örökzöld jelmondatát a jelek szerint az amerikai katonai stratégák az elmúlt évtized kellemetlen afganisztáni és iraki tapasztalati ill. a gazdasági helyzet miatt elkerülhetetlennek tűnő költségvetési megszorítások következtében komolyan fontolóra vették, mivel arra a következtetésre jutottak, hogy a  nagy volumenű COIN-műveletek - figyelem! - túl sok erőforrást és egységet kötnek le, ráadásul ritkán járnak sikerrel, így a jövőben inkább el kell kerülni azokat.

Röviden megemlékezve Izrael tegnapi afférjáról a Free Gaza Movement hajóival: napok óta kíváncsi voltam, mi lesz Izrael reakciója, ugyanis az izraeli sajtóban napok óta ment a ötletelgetés, hogy mit kéne csinálni, hogy ne legyen sikeres a "provokáció", de a segélykonvoj se érje el a célját. Erre ma mit látok? Nekik estek, mint tót az anyjának, lelőttek vagy 10 aktivistát (többségük török, külön gratulációm), elrabolták a hajókat és elvontatták őket Asdod kikötőjébe. Ráadásul tették mindezt a nemzetközi vizeken, 75 mérföldre a parttól, ahol aztán végképp semmi joguk nem lett volna megtámadni a segéllyel és széplelkekkel megpakolt hajókat.

Állandóan aktuális, vissza-visszatérő téma a törökországi kurdok helyzete. Ezt nemcsak a PKK tevékenysége, de a népes németországi és franciországi kurd kisebbség akciói is színesítik.  Kb. egy évvel ezelőtt a török kormány egy nagy "nyitást" kezdeményezett nemcsak a kurdok, de a többi törökországi kisebbség irányába is, mely lassan meghozza gyümlcseit. Az alábbi, két részes írásban a török-kurd együttélés történelmét, és az aktuális problémákat vizsgáljuk meg.

A feminista tollforgatók által már ezerszer elátkozott patriarchátus egyik utolsó bástyája is nemrég a porba omlott a tengerentúlon: Robert Gates amerikai honvédelmi miniszter  még februárban jelentette a törvényhozásnak, hogy a többi fegyvernem példáját követve immár a haditengerészet tengeralattjáró-flottája is be fog engedni női önkénteseket a soraiba. Mivel a honatyák részéről nem volt ellenvetés, április végén hivatalosan is  véget ért a szebbik nem képviselőire vonatkozó tilalom.

Ahogy azt már itt a KatPolon is említettük, az elmúlt hónapok sok-sok látványosságot tartogattak a nukleáris leszerelés iránt érdeklődők számára, melyek sora korántsem ért még véget. Az események árnyékában azonban megbújik egy állam, amely nem csak hogy meglehetősen nagyívű nukleáris ambíciókkal bír, de egyes - aligha figyelmen kívül hagyható - jelek szerint egyenesen atomfegyver megszerzésére törekszik.

Ez az állam nem más, mint Brazília, helyzete pedig az iráni atomprogram körül állandósult felhajtásnak és az Atomsorompó egyezmény jövőjét illető vitának is sajátos metszetét adja.

Ma megint konzerv recenzió a menü - a Svéd Védelmi Kutatóintézet számára még 2010. márciusában írt az amerikai légierő nyá. ezredese, Sam Gardiner egy tanulmányt a halhatatlan slágertémáról, az Irán elleni izraeli légicsapásról és lehetséges következményeiről. Az ezredes lényegében történelmi események, Izrael, USA és Irán megnyilatkozásai, sajtóhírek, elemzések, és amerikai diplomáciai és háborús szimulációk alapján állított fel egy forgatókönyvet a konfliktus valószínű kibontakozásáról. Tessék észben tartani, hogy ez csak egy korlátozottan megbízható előrejelzés, jobban megalapozott, mint egy Tom Clancy regény, de akkor is csak spekuláció. Az alábbi cikk a tanulmány tömör összefoglalása, a saját vélemény dőlt betűvel szerepel.

A blogon ugyan már többször volt szó arról, hogy korunk meghatározó háborúiban nem a technológiai fölény játssza/fogja játszani a döntő szerepet, nemrég azonban napvilágot látott egy hír, ami nem csupán az autóstérkép kezelésére képtelenek és a sarki kocsmáig is GPS-jel alapján közlekedők számára lehet érdekes.

A Győzelem Napja mostanában gyakran szolgál újdonságokkal szolgált a Vörös téren. Két évvel ezelőtt nehézfegyvereket is felvonultattak az ilyenkor szokásos díszszemlén - 1990 óta először - és akkor debütáltak az orosz hadsereg új egyenruhái is, tegnap pedig példátlan módon a nyugati szövetségesek, Lengyelország és a volt szovjet tagköztársaságok katonai egységekkel is képviseltették magukat, így megemlékezve a második világháború idején tett közös erőfeszítésekről. Ráadásul ez volt a legnagyobb vörös téri díszszemle a Szovjetunió felbomlása óta, mivel több mint 10 ezer katona, 160 harcjármű és 127 katonai repülőgép ill. helikopter vett rajta részt. (folyt.=>)