A 2007 elején a védelmi miniszteri posztra emelt Anatolij Szergyukov az első valódi civil hadügyér, egyúttal az első valódi katonai reformer volt az Oroszországi Föderáció történetében. Az adóhatóság éléről érkezett új védelmi miniszter működésének fő célja eredetileg az volt, hogy a növekvő olajbevételek miatt dinamikusan bővülő védelmi költségvetés korábbinál sokkal hatékonyabb és ésszerűbb felhasználását érje el a fejnehéz fegyveres erőkben, illetve a diszfunkcionális, drága és korrupt hadiiparban. Szergyukov már tevékenységének első évében komoly konfliktusokat vállalt a tábornoki karral, majd az orosz haderő 2008-as Grúzia elleni háborúban nyújtott nem túl meggyőző teljesítménye hatására a politikai vezetés teljes támogatásával 2008 októberében megindította az 1991 utáni legnagyobb és legátfogóbb  haderőreformot.

Szergyukov minisztersége (2007-2012): Valódi reformok, nem csak illúzió

Az orosz vezetés 2007-re minden bizonnyal aggódni kezdett amiatt, hogy a növekvő olajbevételek mellett továbbra is a régi, pazarló, belterjes struktúrában működnek a fegyveres erők és a hadiipar (aminek köszönhetően Vitalij Slikov és más elemzők szerint a katonai büdzsé 30-50%-a a korrupcióban és pazarlásban tűnik el). Szergej Ivanov ugyanis számvevőszéki vizsgálatot indított a védelmi költségvetés felhasználásáról, és az eredmény lehangoló volt. A 2008 áprilisában bemutatott belső audit több mint 5 milliárd dollárnyi sikkasztott pénzt tárt fel, ami a hivatalos büdzsé közel ötödét tette ki. Nem véletlen, hogy Putyin egy pénzügyekben tapasztalt (igaz, hadügyekben ugyanakkor egyáltalán nem járatos) embert nevezett ki hadügyérnek. A védelmi miniszteri pozícióra 2007. február 15-én kinevezett, közgazdász végzettségű Anatolij Szergyukov ugyanis titkosszolgálati múltú elődjével szemben valódi civil volt, az 1990-es években a Mebel Market nevű szentpétervári bútorkereskedő cég marketing-, majd ügyvezetője volt. A politikában akkori adóügyi miniszterhelyettes apósnak, Viktor Zubkovnak köszönhetően 2000-ben a pétervári adóhivatal helyettes vezetőjeként, majd egy évre rá vezetőjeként kezdett karriert. Az após hátszele minden bizonnyal erős lehetett, mert 2004-ben Szergyukov lett a Szövetségi Adószolgálat vezetője és rögtön bizalmi feladatban vizsgázhatott sikerrel, ugyanis az újdonsült adóhivatali vezető felügyeletével zajlott a nem sokkal korábban bebörtönzött Hodorkovszkij-féle Jukosz-birodalom szétbontása. A miniszterként a hadsereg költségvetésének és működésének hatékonyabbá tételével megbízott Szergyukovot a védelmi miniszteri pozíciójában minden bizonnyal segítették az adóhivatal élén tanúsított menedzseri képességei, lojalitása, első pénzügyminiszter-helyettes, majd miniszterelnök apósa, illetve saját, ellentmondást nem tűrő természete is.

Hokedli marsall, a szoknyás zászlóalj és a kicsi zöld emberek

Szergyukov már indulásakor nem hagyott kétséget afelől, hogy jelentős változtatásokat kíván új szakterületén végrehajtani. Első megrökönyödést kiváltó intézkedései közt volt az, hogy a minisztérium főleg katonai státuszú irodai apparátusát megharmadolta és a felszabadított helyekre az adóhivataltól hozta át civil, jobbára pénzügyes hátterű kollégáit. Az új munkatársak közül ráadásul kb. ötven nő volt, ami a maszkulin védelmi szektorban megrökönyödést és ellenkezést váltott ki, különösen, hogy számosan közülük vezető beosztásokba is kerültek. Szergyukov emellett már 2007 tavaszán olyan reformtervet vázolt fel, ami a felsőoktatásai intézmények, katonai egységek számának jelentős csökkentését irányozta elő. A katonai felsőoktatási intézmények ugyanis csak 60-70%-os feltöltöttséggel működtek, az ésszerűsítés és költségcsökkentés érdekében a miniszter  összevonásukról döntött. Szergyukov újszerű megközelítésére korai példa volt az, hogy még minisztersége elején egyszer váratlanul ellátogatott a szentpétervári Nahimov Haditengerészeti Akadémiára. Az ottani higiéniai és egyéb állapotokat látva azonnal elbocsátotta az intézmény vezetőjét, Alekszandr Bukin ellentengernagyot. A miniszter szinte azonnal komoly ellentétbe került Jurij Balujevszkij hadseregtábornok, vezérkari főnökkel és a tábornoki karral is, mely nemcsak megaláztatásként fogta fel a civil miniszter kinevezését, de az Ivanov idején látott néhány belső adminisztratív átalakítással megelégedve fejezte volna be a hadsereg reformját.

Szergyukov ugyanakkor rámutatott a csak tisztekkel működő, 20-40%-os feltöltöttségű ún. káderegységek feleslegességére, a tisztikar létszámának túlméretezett voltára, a katonai felsőoktatás nagy méretére, régimódi struktúrájára és mindenekelőtt a mindennapi működés és a fegyverbeszerzés drágaságára, illetve a hadiipar alacsony hatékonyságú működésére. A miniszter a hadsereg fölösleges ingatlanjai értékesítésének tervével, a vezérkar és az apparátus fölötti szigorúbb pénzügyi ellenőrzés bevezetésével és a Haditengerészet parancsnokságának Moszkvából Szentpétervárra helyezésével egyenként kiverte a biztosítékot (a haditengerészet a fővárostól való 700 km-es távolság miatt befolyásának elvesztésétől, Balujevszkijék a katonai struktúra felkavarásától és működésének nehezítésétől tartottak). A miniszter és a tábornoki kar viszonyára jellemző, hogy amikor a vezérkar tiltakozott a minisztérium központi apparátusának csökkentése miatt, Szergyukov válaszul állítólag a tervezett 20%-os számot 40-re javította. A miniszter és a hadsereg viszonya annyira elmérgesedett, hogy az egymás iránti formális tiszteletre is alig futotta. Katonai körökben a miniszter (bútorkereskedői múltja miatt) megkapta a "Hokedli marsall", illetve (a bútorokra és a német őrmesteri rendfokozatra utalva) a "Feldmebel" gúnynevet, az adóhivatalból hozott női munkatársakat pedig csak "szoknyás zászlóaljnak" csúfolták. A miniszter sem maradt adós, gyakran csak "kicsi zöld embereknek" titulálta a tábornokokat. 

Még Ivanov döntése alapján a sorkatonai szolgálat idejét 2008-ban 1 évre szállították le (az intézményt magát a tábornoki kar ellenállása miatt eltörölni nem merték, de figyelembe kellett venni a társadalom  sorkatonaság intézményével szembeni ellenállását is), ez már önmagában a tisztikar elégedetlenségével találkozott. Szergyukov 2008 elején ugyanakkor további komolyabb személyzeti változásokat kívánt bevezetni. Mivel a fiatal tisztek 26%-a 2008 első félévében megbukott a fizikai teszten, a miniszter a fizikai felmérés újragondolását indította el. Szergyukov 40%-kal csökkentette a katonai hírszerzés (GRU) létszámát is, az ellenvéleményt kinyilvánító parancsnokát, Alekszandr Rusin vezérezredest pedig elbocsátotta. A szerződéses katonák helyzete sem volt kielégítő: egyrészt továbbra sem volt vonzó pálya a fiataloknak, másrészt a hadsereg szervezetileg sem tudott lépést tartani a tervekkel. A szerződéses állomány 2003-ban meghatározott keretlétszámát 2008-ra nem sikerült teljesíteni, a 400.000 (tiszteket is beleértve) helyett alig 200.000 kontraktnyikot tartottak nyilván, a 147.000 fő helyett pedig alig 100.000 volt állandó készültségben. A szerződéses katonák elégedetlenségét látva (akiknek közel harmada fel kívánta bontani szerződését a rossz életkörülményei miatt) Szergyukov tervet dolgozott ki a kontraktnyikok életkörülményeinek javítása és a szerződéses katonaság mint foglalkozás népszerűsítése céljából.

Szergyukov a tábornoki kar ellenállását leszerelendő már 2007 őszén számos vezető katonatisztet elbocsátott: Vlagyimir Mihajlov vezérezredes, a légierő főparancsnoka, Anatolij Mazurkevics vezérezredes, a nemzetközi kapcsolatokért felelős osztály vezetője, Alekszej Moszkovszkij hadseregtábornok, a fegyverzetért felelős osztály vezetője és Vlagyimir Maszorin flottatengernagy, a haditengerészet főparancsnoka mind a kirúgottak listáján voltak (utóbbi egy, a miniszter előzetes engedélye nélkül átvett amerikai kitüntetés miatt). 2008 tavasz-nyár folyamán a vezérkar és a miniszter közötti feszültség elérte a csúcspontját. Szergyukov pozíciói ugyanakkor a létező legstabilabbak voltak: 2007 szeptembere és 2008 májusa közt apósa, Viktor Zubkov Oroszország miniszterelnöke volt, emellett Putyin közeli munkatársa, Dmitrij Medvegyev elnökké választásával sikeresen végrehajtott utódlása a hatalom stabilitását, a 140 dollárt verdeső olajárak pedig gazdasági legitimációt adták a politikai vezetésnek, mely messzemenően felsorakozott Szergyukov törekvései mellé. Így az ellenkező tábornokoknak nem maradt más, mint a távozás. 2008 júniusában a korábban kétszer lemondását benyújtó Balujevszkij hadseregtábornok, vezérkari főnök harmadik lemondását immáron elfogadták. A vezérkari főnököt hamarosan számos munkatársa és helyettesei is követték. Balujevszkij utóda a vezérkari főnöki poszton Nyikolaj Makarov hadseregtábornok (balra) lett, aki korábban fegyverzetért felelős osztályvezetőként Szergyukov számos nézetét osztotta.

Grúz háborús tapasztalat, ahol a hadsereg minden gyengesége megmutatkozik

A Szergyukov-féle ésszerűsítés által szorongatott, ám érdemben alig-reformált putyini orosz haderő a Grúziával vívott ötnapos háborúban (2008. augusztus 8-13.) vizsgázott. A még az 1990-es évek elején kvázi orosz védnökség alá került két grúziai szakadár terület helyzete régóta mérgezte Moszkva és Tbiliszi viszonyát, különösen miután a 2003-as rózsás forradalommal hatalomra került nyugatbarát Mihail Szaakasvili elnök országegyesítési programot hirdetett (ennek első elemeként a grúz kormány a szintén szakadár Adzsáriát már 2004-ben "visszacsatolta"). A 2006-ra mélypontra jutott orosz-grúz kapcsolatokon tovább rontott, hogy Oroszország állampolgárságot adott a hivatalosan Grúziához tartozó területek lakosságának, Grúzia pedig amerikai támogatással fegyverkezésbe kezdett. Az 1995 óta folyósított összesen 2 milliárd dolláros amerikai segély, a grúz fegyverkezés, az amerikai kiképző program (GSSOP) és katonai tanácsadók jelenléte (utóbbi kettő hivatalosan elsősorban az Irakban szolgálatot teljesítő grúz egységeknek szólt), illetve a Grúzia NATO-csatlakozási igényét propagáló tbiliszi vezetés magatartása dühítette Moszkvát. 2008 első felében Oroszország megnövelte del-oszétiai "békefenntartói" létszámát, Abháziában pedig lelőtt egy grúz UAV-t és az észak-kaukázusi orosz erők némileg provokatív módon komoly csapatösszevonásokat és hadgyakorlatokat tartottak. Mindeközben az USA és Grúzia is közös hadgyakorlaton vett részt.

2008 júniusában-júliusában egyre intenzívebb harcok kezdődtek a dél-oszét szakadárok és a grúz erők között, egyre több fórumon a konfliktus eszkalálódására figyelmeztettek. 2008. augusztus 7-8-án a pekingi olimpia megnyitójának árnyékában a grúz hadsereg kb. 12.000 főnyi erővel átfogó támadást indított a dél-oszét főváros, Chinvali ellen. A grúz haditerv nem számolt az orosz fegyveres beavatkozással, miközben Tbiliszi nyugati támogatást vagy jóváhagyást sem kapott. A grúz támadásban elesett 10 orosz békefenntartó katonára hivatkozva az orosz fegyveres erők békefenntartásra és humanitárius intervencióra hivatkozva még aznap beavatkoztak a konfliktusba. Az 58. hadsereg és a 76. légideszantos hadosztály kb. 40.000 katonájának bevetésével visszavetették a grúz hadsereget, majd az Abháziában és a Gori városa ellen indított támadással augusztus 13-ra kapitulációra kényszerítették a döbbent grúz vezetést.

Noha a harcok kimenetele az orosz erők bevetését követően nem lehetett kérdéses, Moszkva a győzelem ellenére mégsem dőlhetett magabiztosan hátra. Az orosz haderő teljesítménye alul, a veszteségei viszont felülmúlták a várakozásokat, és ami még rosszabb, mindez a külvilág előtt sem maradt rejtve:

• Az elégtelen felderítés a háború hetében folyamatosan kínozta a hadvezetést. Az orosz erők nemcsak a grúz támadást nem tudták előre jelezni, de a lejárt szavatosságú, szovjet-kori térképek alapján dolgozó légierő (VVSz) és a tüzérség a grúz fegyveres erők lehetségesnél kevesebb fontos pontjára tudott csapást mérni, noha Szaakasvili korábbi években telenyilatkozta a médiát az újonnan nyitott grúz támaszpontokról (és hollétükről) szóló információkkal. Az már csak hab volt a tortán, hogy a háború második napján az orosz 58. hadsereg parancsnoka, Anatolij Hruljov altábornagy fedezet nélkül előrehaladó támadó oszlopának 30 járműjéből 25-öt megsemmisített a grúz tüzérség és a tábornok is súlyosan megsérült. 
• A legfelső irányítás sem volt a helyzet magaslatán, a miniszter és az alig egy hónapja kinevezett vezérkari főnök a grúz támadást követően órákig nem volt elérhető, a Szergyukov által 2008 júniusában nyugdíjba küldött hadműveleti igazgatóság vezetője, Alekszandr Ruksin vezérezredes, vezérkarifőnök-helyettes helyére pedig a miniszter még nem nevezett ki új tisztet. A nyugdíjból kényszerűen visszahívott Ruksin viszont csak Putyin kormányfő kapacitálására volt hajlandó visszatérni.
• A tisztikar képzetlensége további súlyos körülmény volt, a részben a csak tisztekből álló, feltöltetlen káderegységekből érkezett vezetők inkompetenciáját a hadvezetés Oroszország más részeiről gyorsan átdobott, harctéri tapasztalatokkal bíró kollégák bevetésével próbálta orvosolni. Emiatt viszont napokig a taktikai irányítás szintjén az orosz erők egyértelműen hátrányban voltak.
• A képzetlen tisztek problémáin tovább rontott az orosz katonák (mind a második csecsen háború óta elvileg be sem vethető sorkatonák, mind a szerződésesek) amerikai COIN-kiképzést kapott grúzokkal szembeni harckészségi hátránya. 
• Az elavult haditechnika is folyamatosan cserbenhagyta az orosz erőket, az 1970-es és 1980-as évekből származó harckocsik és pszh-k 70-80%-a meghibásodott a háború egy hete alatt, a reaktív páncélzat pedig nem volt feltöltve.
• A légierő is siralmas teljesítményt nyújtott, amiben a felderítés problematikája mellett az is gond volt, hogy az integrált hadvezetés nem igazán működött.  A légierő egységeit nem a harctérről (pl. az észak-kaukázusi katonai körzetből) irányították, hanem azt személyesen Alekszandr Zelin vezérezredes, a légierő főparancsnoka tette moszkvai irodájából, mobiltelefonon. A légvédelem kérdéseit is figyelmen kívül hagyták, Grúzia pedig a nem sokkal korábban Ukrajnától vett Tor és Buk légvédelmi rakétákkal öt nap alatt 3 Szu-25-öst, 2 Szu-24-est és egy Tu-22-est lőtt le. 
• A katonák személyi felszerelésében is jelentős különbségek voltak. A NATO-standard alapján amerikai és török öltözetbe, taktikai mellénybe, testpáncélba és kevlársisakba öltöztetett grúz katonákkal szemben az orosz erők nehéz acélsisakban, éjjellátó készülék nélkül vették fel a harcot. Az orosz katonák ráadásul a szenaki bázis elfoglalásakor a grúz katonák szálláshelyét látva (és azt szitkozódva mobiltelefonra felvéve) ismét rádöbbenhettek szolgálati körülményeik gyatraságára. 
• A kommunikáció problémáin sem tudott túllépni az orosz hadvezetés. Az orosz GLONASS navigációs rendszer nem működött, az amerikaiak a GPS-t pedig a konfliktus helyszínén blokkolták. Az orosz tisztek a Dél-Oszétiában kizárólagosan működő grúz mobilszolgáltatókra csatlakozva mobiltelefonon kommunikáltak egymással. Az oroszok a grúz kommunikációt sem igazán tudták blokkolni. Noha túlterheléses támadásokkal megbénították a kezdetleges grúz kormányzati IT-rendszert, erre válaszul a grúz hivatalos szervek nehezen kontrollálható blogokra, valamint európai és amerikai kormányszervek honlapjára költöztek át.
• Az orosz erők a grúzokkal ellentétben az elmúlt két évtized olyan újdonságaival sem rendelkeztek érdemben, mint az UAV-k vagy a barát-ellenség felismerő rendszer.
• Ahol az orosz erők viszonylag jól teljesítettek, az a stratégiai tervezés (a szovjet korból maradt offenzív felfogás mellett ebben jelentős szerepe volt annak, hogy 2008 nyarán a hadgyakorlatokon a hadműveletek jelentős részét már elpróbálták) és a légideszantos hadviselés, bár ebben komoly hátrányt jelentett, hogy a VVSz a Tbiliszi által még a háború elején földre parancsolt grúz légierő inaktivitása ellenére napokig nem tudta megszerezni a légtér feletti teljes kontrollt, így a deszantosakat nem a grúz vonalak mögött ledobva, hanem gyalogosként alkalmazták.

Oroszország az orosz-grúz háborúban összességében bebizonyította, hogy bár szükségtelen veszteségekkel, elavult technikával, számbeli fölényben konvencionális háborúban továbbra is akadály nélkül képes legyőzni egy kisebb szomszédját. Csakhogy egy nagyhatalmi pozícióját megerősíteni kívánó állam és hadserege számára ez kevés volt.

A következő, befejező részben a Szergyukov-féle reformokat és Sojgu eddigi miniszteri ténykedését tekintjük át (a források is az ötödik rész végén lesznek feltüntetve).