A második világháború Bécsben fellelhető emlékeit már korábban bemutattam, a mai jeles ünnep alkalmából pedig a tavalyi nyaralás során a bécsi hadtörténeti múzeumban (Heeresgeschichtliches Museum) készített azon képekkel kedveskedem az olvasónak, amelyek nem a történelem legjobban kivesézett és népszerűsített fegyveres konfliktusához, hanem más korszakokhoz, pl. az 1848-49-es szabadságharchoz kötődnek. Mivel a szóban forgó kultúrprogram előtt nem ruháztam be egy új digitális fényképezőgépre, sajnos a képek nagy része bevallottan nem nyújt elsőrangú vizuális élményt, így a mai posztot elsősorban kedvcsinálónak szánom azoknak, akik az egykori császárváros meglátogatását tervezik.
Az intézmény (cím és elérhetőség itt) hivatalos mottója szerint "a háborúnak a múzeumban a helye":
Heeresgeschichtliches Museum from Omanbros on Vimeo.
Ezzel természetesen nem ért feltétlenül mindenki egyet, de ezen most lendüljünk túl. A főbejárat előtt egy harckocsi 1:1 méretarányú makettje látható (balra). Günther Burstyn főhadnagy tervezte 1911-ben egy amerikai lánctalpas traktor alapján, de nem jutott túl a rajzasztalon, mivel sem az osztrák-magyar, sem a német hadügyminisztérium nem látott benne fantáziát. Mert ugye minek is egy ilyen flancos eszköz a gyalogság támogatására olyan semmicske célpontok ellen, mint a lövészárok, a szögesdrót meg a géppuskafészek, nem igaz? Burstyn egyébként korábban egy páncélautót is tervezett, amelyet 1906-ban egy hadgyakorlat során bemutattak I. Ferenc József császárnak, de ő arra jutott, hogy egy ilyen eszköznek semmiféle katonai haszna nem lenne. Miért? Mert az megijesztette a lovait. Hát ilyen zsenikkel az élen nem csoda, hogy nem sokkal később mindkét monarchia a történelem szemétdombjára került. A tavacska közelében néha osztrák hagyományőrzőkkel is találkozni lehet (jobbra).
A múzeumhoz tartozik két, falfestményekkel díszített csarnok, melyeket összesen 550 régi ágyúval és ágyúcsővel rendeztek be művészi módon.
A pénztáron túljutva a Tábornagyok Csarnokában találja magát a nagyérdemű, amely a díszítésére használt szobrokról kapta a nevét. Közülük több is arról tanúskodik, hogy a sógorék tágan értelmezik az "osztrák tábornagy" fogalmát. A letűnt birodalom történelmi szennyese szemmel láthatóan nem feszélyezte a csarnok tervezőit, mivel a Magdeburgot leradírozó két zsoldosvezér, Tilly és Pappenheim is mint afféle makulátlan héroszok vannak itt kőben megörökítve (jobbra). Nem tudom, hogy a szobrászmester a két gróf közötti kölcsönös ellenszenvről és állandó vitákról akart-e sugallni valamit, mindenesetre az alakok egymáshoz viszonyított elhelyezése elég beszédes.
Tilly kétkezes díszkardja, melyet a Katolikus Liga katonai főparancsnokának minőségében kapott (balra és középen). III. Ferdinánd császár /1637-57/ díszkardja (jobbra).
Bevett szokás szerint az épület különböző termeiben az egyes konfliktusok, pl. a harmincéves háború, az oszmánok és I. Napóleon elleni hadjáratok stb. idejéből megmaradt relikviákat gyűjtötték össze. Az oszmán hadsereg 17. századi kézifegyverei (balra). Ebben az időszakban ilyen eszközzel készítették a muskétagolyókat (jobbra).
Osztrák mozsárágyú. Egy laikus számára első ránézésre nyilván nem tűnik valami pontos eszköznek, de Belgrád 1717-es ostroma során mégis telibe találták vele a város fő lőporraktárát, melynek következtében 3 ezer török védő életét vesztette. A teremben egyébként a győzelem után ejtett gazdag hadizsákmány sok darabja is megtekinthető. A 3. és 4. képen egy 1759-ben gyártott 125 mm-es orosz ágyú ill. annak egy igényes rajza látható.
Ernst Gideon von Laudon mellszobra (jobbra). A klasszicista stílusból fakadóan az öltözet értelemszerűen nem történelemhű. A hétéves háborúban elhíresült táborszernagy 1790-ben bekövetkezett halálát többek között egy lantra írt költeménnyel gyászolták meg a birodalomban (balra). A "nemzetek atyja" jelzőért utólag is csak gratulálni tudok a szerzőnek, remélhetőleg az őszinte tisztelet sugallta azt, nem pedig bizonyos földhözragadtabb megfontolások.
Schwarzenberg Károly Fülöp herceg szobra (balra). A napóleoni háborúk idején szerzett magának hírnevet, akkor léptették elő tábornaggyá. Főleg az ő nevéhez fűződik a lipcsei "népek csatájában" aratott győzelem. A mögötte látható lépcső falát egyébként többek között Radetzky gróf és Haynau báró szobrai díszítik (lásd itt). Egy dísznek használt, de ennek dacára meglehetősen hányaveti módon elkészített osztrák birodalmi sas (jobbra).
Az 1848-49-es háborúkban elhíresült katonai parancsnokok - Windisch-Grätz Ferdinánd herceg, Jellasics horvát bán és Radetzky - fejszobrai (jobbra). Ismerve a szervilis beidegződést, amely játszi könnyedséggel ereszt gyökeret a szerencsétlen sorsú kis népek fiaiban és lányaiban, egyből azzal a rosszindulatú gyanúval éltem, hogy a három műalkotás közül minimum az egyik jó eséllyel magyar művész keze munkáját dicséri. A tájékoztató szövegből kiderült, hogy ez bizony megfelel a valóságnak (balra).
Ez lett volna az osztrák-magyar állam lobogója a remélt első világháborús győzelem után (középen). Ember tervez... És bizony volt időszak, amikor Ausztriában rokonszenv nyilvánult meg a törökök felé - legalábbis az állami propaganda részéről (jobbra). Az osztrák szociáldemokraták egyik plakátja a '20-as évek elejéről (balra). Élesebb szemű olvasók bizonyára könnyen észreveszik üzenete magyar vonatkozását.
A továbbiakban következzen néhány első világháborús osztrák-magyar fegyver. Egy 70 mm-es L/42 típusú partvédelmi löveg és egy 240 mm-es M.98 mozsárágyú, mindkettő 1898-as fejlesztés. Jobbra egy 104 mm-es Skoda gyártmányú M1915 ágyú. 
Az Albatros B1 prototípusa 1914-ből, továbbá a Bécsi Autógyár (WAF) A-XII-930 típusú teherautója..
A francia fejlesztésű AMX-13 könnyűpáncélos. Legfőbb jellegzetessége az ún. lengő típusú torony, melynek lényege - parasztosan megfogalmazva - az, hogy nemcsak a torony fordítható el a kocsitesten, hanem a torony felső része is (függőlegesen) az alsón. Ez a leleményes megoldás ideális volt az automata töltőberendezés alkalmazásához, lehetővé tette a kisebb toronyméretet, a löveg és a célzóberendezés rögzített mivoltából fakadóan az egyszerűbb tűzvezetést, mégis a 20. századi haditechnika egy evolúciós zsákutcájának bizonyult, mivel pl. menet közben nem igazán lehetett használni a löveget, az automata töltő ötlete nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul a hatos forgótárak miatt 12 lövés után az ismételt feltöltéshez a 3 fős legénység egyik tagjának el kellett hagynia a járművet. Az AMX-13-at felderítő és páncélvadász feladatokra tervezték, a 40 mm-es maximális páncélvastagság nem is nagyon tett volna mást lehetővé. A harci alkalmazás során túl meggyőző eredményt nem nyújtott, ám ennél bizonyára nagyobb súllyal esett latba a nagy tűzerő és a kis tömeg vonzó párosítása, mivel az összes altípusból 1952 és 1987 között legyártott 7700 darab kb. felét sikeresen exportálták több mint 25 országba. Jobbra a típus műszaki mentésre rendszeresített változata látható.
A Centurion műszaki mentő, hídvető ill. tolólappal ellátott változatai.
Egy M109 önjáró löveg és a haditechnikai improvizálás egyik tipikus példája, a Centurion páncélos lövegét a Cromwell páncélos alvázával ötvöző FV4101 Charioteer páncélvadász. Ausztria 56 darabot vásárolt belőle.
Két osztrák fejlesztés: a Saurer 4K 4FA csapatszállító harcjármű és az 1973-ban rendszeresített Steyr SK-105 Kürassier könnyűharckocsi. Ugyanazt a 105 mm-es löveggel ellátott FL-12 típusú tornyot kapta, mint az AMX-13 késői verziói. A meggyőző harctéri teljesítmény hiánya itt sem volt akadály a piaci siker előtt - a típusból több százat exportáltak összesen hat országba.
Egy Saab J 35O Draken vadászgép. Az osztrákok 24 darabot vásároltak használtan, és a világon utolsóként, 2005-ben selejtezték ki.
A Saab J 29 Tunnan vadászgép, melyet könnyen felismerhető okból "repülő hordónak" is neveztek. A Drakennel ellentétben ez a típus élest bevetést is látott, mégpedig az 1960-64 közötti kongói ENSZ-misszió idején. Egyébként Ausztrián kívül máshova nem exportálták, bár a gépet elnézve ez engem annyira nem lep meg.
Életképek 1991 nyaráról, amikor a szlovéniai háborúsdi következtében Ausztriában mozgósítást rendeltek el.
...
A múzeum ideiglenes kiállítást is rendezett a hamvukba holt 20. századi osztrák haditechnikai fejlesztésekről. Bizony még ott sem lesz sikeres minden ambiciózus projekt, ahogy a kerítés sincs kolbászból. Egy 12,7 mm-es MK 3 Gepard mesterlövész-puska (balra) és az Osztrák Autógyár (ÖAF) 35 mm-es Oerlikon gépágyúval felszerelt, 6*6-os gyalogsági támogató harcjárműve 1977-ből (jobbra).
Az SK-105 Kürassier alapján 1981-ben gyártott harckocsi-prototípus (balra) és a JT3 harckocsitorony a 105 mm-es M68 típusú löveggel, melyet a Kürassier tervbe vett utódjához szántak. . ... ...... . ...... . ..... . . . .. . ......... ......... . . . . .. ....... . . .. . . .. . .......... . . . .. . . . . . .
A Saurer alapján kifejlesztett harcjármű-prototípus brit 30 mm-es L21A1 RARDEN gépágyúval................................
Egy kísérleti gránátvető íjpuska 1915-ből. Valószínűleg még ma is lenne érdeklődés egy efféle eszköz iránt.
Egy 90 mm-es ágyúdizájn 1917-ből (jobbra). L/11V típusú 104 mm-es hegyi löveg 1912-ből (balra).
.jpg){kind=link}
Utolsó kommentek