A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy Líbia és Bahrein idegen fegyvereseket alkalmaznak a belső rendfenntartásra. Egy másik közel-keleti rezsim, melyet velük ellentétben többnyire elkerült az „arab tavasz” forradalmi hulláma, a hírek szerint – alighanem (legalábbis részben) a történtekből okulva – az ebben a szektorban elérhető legmagasabb színvonalú szolgáltatást kívánja igénybe venni. Nemrég ugyanis az Egyesült Arab Emírségek (UAE) 529 millió dolláros szerződést írt alá a Reflex Responses (R2) katonai magáncéggel egy terrorelhárító és rendfenntartó különleges zászlóalj felállításáról.

Az egységbe dél-afrikai, kolumbiai és egyéb külföldi veteránokat toboroznak, a kiképzés nyugalmazott amerikai tisztek ill. a brit és német különleges erőknél szolgált kollégáik közreműködésével folyik egy újonnan felépített katonai táborban. A helyi tisztviselők úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben az egység beváltja a hozzá fűzött reményeket, dandár méretűvé bővítik ki.

Az ambiciózus művelet aligha kapott volna nagyobb médiafigyelmet a Közel-keleten kívül, ha azt nem napjaink leghírhedtebb zsoldosvezére, Erik Prince irányítaná. Az általa alapított Blackwater Worldwide 2007-ig összesen 1 milliárd dollár értékben nyújtott biztonsági szolgáltatásokat az amerikai kormánynak Irakban, ahol elsősorban embereinek túlkapásairól vált ismertté. Az ezekkel kapcsolatos bírósági hercehurca és politikai botrány következtében a cég nemcsak egy 100 millió dolláros dél-szudáni megrendeléstől esett el, hanem az iraki működési engedélytől, ergo a bevételeinek harmadáért felelős külügyminisztériumi megbízástól is. Prince nem sokkal ezután lemondott, de a jelek szerint kapcsolati tőkéje még mindig jelentős az általa végrehajtott átszervezés és profilváltás sikeres volt, hiszen a Xe Services névre átkeresztelt vállalat később 220 millió dollárért szerződött a CIA és a külügyminisztérium afganisztáni létesítményeinek őrzésére.

Ezután úgy döntött, más ügyfelek után néz ott, ahol egy óceán választja el az amerikai bíróságok és politikusok további kotnyeleskedésétől. Eladta tulajdonrészét egykori cégében és tavaly az Emírségekbe költözött. Itt jegyezte be új cégét, az R2-t is, amely 51 százalékban helyi tulajdon. Új mecénásainak hamarosan tető alá hozott egy szerződést egy dél-afrikai zsoldoscég, a Saracen International képviselőivel szomáli kormánykatonák kiképzésére és az Emírségek üzleti érdekeltségeinek a szomáli kalózok elleni védelmére. Az UAE hadseregének vezérkari főnökét, az uralkodó féltestvérét és egyben a különleges zsoldoszászlóalj ötletgazdáját, a jó nyugati kapcsolatokkal rendelkező Mohamed bin-Zayed koronaherceget Prince már régóta ismeri, és jelenleg az ő pártfogásával munkálkodik egy impozáns komplexum létrehozásán az Emírségekben, ahol külföldi kormányoknak képeznek majd ki rendvédelmi erőket és biztonsági őröket.

Mindezt természetesen nemcsak Prince kapcsolatai és üzleti célkitűzései tették lehetővé, hanem az UAE katonapolitikája is. Hadseregük 2006-os adatok szerint hivatalosan 50 ezer fős aktív állománnyal rendelkezik – ez a szám a valóságban biztosan alacsonyabb –, és 30 százalékuk külföldi, a belbiztonsági félkatonai egységeknél pedig jóval magasabb az arány. (Egyébként minden létező piszkos munkát leleményes módon külföldiekkel végeztetnek el, ők adják a teljes munkaerő-állomány háromnegyedét.) Ami azt illeti, ez a gyakorlat az egész térségben nagy népszerűségnek örvend. Bahrein példáját már említettem, de pl. rosszindulatú pletykák szerint a beludzsi zsoldosokat más Öböl-menti monarchiákban is nagy számban alkalmazzák, a szaúdi uralkodócsalád pedig 1975-ben egy amerikai cégen keresztül ezer vietnami veteránt szerződtetett a belső rendfenntartásra létrehozott Nemzeti Gárda (SANG) kiképzésére. Az UAE különleges zászlóaljához további érdekes adalék, hogy az önkéntesek kiválogatásában a katonai/rendőrségi múlt mellett a muzulmán hit hiánya volt a fontos szempont, amelyben tetten érhető a logika, mely szerint egy rendvédelmi katonának lehetőleg semmiféle szolidaritást nem szabad éreznie a potenciális célpontjaival.

Ezek a fejlemények persze egyáltalán nem meglepőek. A középkori itáliai városállamok példája is bizonyítja, hogy a kiváló pénzügyi lehetőségekkel bíró, de katonailag nudli rendszerek számára ha nem is mindig hatékonyabb, de mindenképpen praktikusabb és kockázatmentesebb zsoldosokat toborozni, mint egy önálló hatalmi tényezőként működő, állandó reguláris hadsereget fenntartani.