Legendás német precizitás, viszonylagos politikai korrektség, "techno-fétis", és a kettéosztottságból adódó történeti "előnyök". Röviden ezekkel a benyomásokkal lehetne jellemezni a német (és tegyük hozzá rögtön, szövetséges) légierők Berlin nyugati részén elterülő múzeumát. A múzeumnak otthont adó Gatow repülőtér a berlini légihíd történetét ismerők számára ismerősen csenghet, hiszen a légibázis akkor és később is az RAF berlini bázisaként, Nyugat-Berlin brit szektorát ellátó állomásként szolgált egészen 1994-ig, amikor is a Luftwaffe átvette - pontosabban visszavette, hiszen a légihíd alatt kiépített francia Tegel-el ellentétben, már a világháború idején is a német légierő bázisaként szolgált.  

 A repülőtér egyik fele túlélte a környező zöld területen terjeszkedő lakóparkok rohamát, bár a kifutópályát abszurd módon félbevágták; az aszfaltcsík egyszer csak véget ér egy kerítéssel, hogy némi üres terület után új építésű kertes házak vegyék át a helyét, míg a másik irányban még a leszállójelzések is épen maradtak. Gatow még így is jobban járt, mint a centrumhoz közelebb található, civil forgalmat is lebonyolító amerikai légibázis, Tempelhof, amely 2008-as bezárását követően a szomszédos Neukölln török családjai számára "fenntartott" közparkként és grillezőhelyként végezte.

Gatow maradéka a RAF-laktanyával együtt azonban a Bundeswehr kezelésében maradt, és a rendelkezésre álló kiterjedt területen rendezték be a német légierő és légvédelem történetét és felszerelését bemutató kiállítást. A múzeum ingyenesen látogatható, bár megközelítése - különösen autó nélkül - nem egyszerű. 

A kifutópályák és gurulóutak által határolt területen találhatóak a nyugat- és keletnémet légierő, illetve a brit és francia szövetséges légierők gépei, illetve légvédelmi eszközei. A rendelkezésre álló nagy terület előny, hiszen a technika nincsen egymásra zsúfolva, mint például Prágában. Ahol lehet, a németek törekszenek a szovjet eredetű és nyugati haditechnika párhuzamos bemutatására. Mivel a hidegháborús típusok legnagyobb része olvasóink előtt bizonyára ismert, eltekintünk a kiterjedt képgalériától, és csak néhány érdekességet villantunk fel.

Ezek egyike vitathatatlanul a légvédelmi és radartechnikára helyezett nagy hangsúly. A reptér lakóépületek felé eső részén, kissé összevissza, míg a kiállóteremként szolgáló hangár előtt egymással szembeállítva, "párosítva" állították ki a nyugati és keleti légvédelmi technikát a Phantomtól kezdve a szovjet légvédelmi rakétarendszerekig.

Kissé rozsdás állapotú SZ-200 Vega légvédelmi rendszer balra, mellette SZ-75 Dvina. Felhívjuk a figyelmet a háttérben "sarokba hajított" rakétára, mint az igényes kiállítás jó példájára. 

A szovjet rendszer nyugati "ellenlábasa", a Nike-Hercules Bundeswehr-festésű rakétái balra. Az első kép jobb oldalán látható kisebb rakéta, az előd Nike-Ajax rendszer tartozéka, valószínűleg csak "helykitöltőnek" került oda. Jobboldalt a közepes hatótávolságú Hawk-rendszer.

A mai napig rendszerben álló, kis hatótávolságú, német-francia fejlesztésű Roland-rendszer MAN-alvázra szerelt indítóegysége.

A szabadtéri szekció egyetlen hidegháború előtti büszkesége, a szövetséges bombázók rettegett ellenfelének számító Würzburg-Riese radar.  A háttérben a reptér szövetségesek által emelt, valamivel modernebb radartornyai.

Néhány szemelvény a szabadtéri kiállítás repülőgépeiből:

A keletnémet-haditechnikai sor távlati képe. Jól érzékelhető a "keleti" technikai hiteles bemutatásának koncepciója. Minél retróbb, minél kopottabb, annál jobb. Valószínűleg nem tesz jót a gépeknek a folyamatos szabadtéri tárolás sem, de vitathatatlan, hogy a "nyugati" sor egyes gépei észrevehetően jobb állapotban vannak. 

Balra a rendkívül bizalomgerjesztő Mi-4, amely első nagy méretű, többfeladatú keleti blokk-helikopterként egészen 1980-ig állt keletnémet szolgálatban. A legtöbb gépen a nagyjából lekapart NVA-jelvény mellett megtalálható a Bundeswehr fekete keresztje is. A bejáratnál amúgy egy jó állapotú, újrafestett, a 90-es években VIP-szállításra használt Mi-17-es helikopter emlékeztet arra, hogy azért nem ment minden keletnémet technika az újraegyesítés után azonnal a kukába.

Nem, ez nem egy román SZU-22. (A keleti gyűjtemény amúgy teljes egészében NVA) A fenti vadászbombázó a keletnémet haditengerészeti légierő egyik egységében szolgált, Mecklenburg-Előpomeránia hagyományos színeire festve.

Szemezgetés a Kriegsmarine-t kiszolgáló egységek közül. Balra a múzeum egyik legújabb szerzeménye, egy tengerészeti távolfelderítő Breguet Atlantic, míg jobbra a "múzeum legrondább gépe" kategória abszolút nyertese, egy tengeralattjáró-vadász Fairey Gannet. 

A nyugati repülőtechnika két érdekesebb képviselője. A fényképbe tökéletesen "beférő", még mindig ijesztő szárnyfesztávolságú F-104 Starfighter, amelyet a Luftwaffe is nagy mennyiségben használt, jobbra a kontinensünkön elég ritkán előforduló RAF-vadászgép az 50-es, 60-as évekből, az English Electric Lightning.  

 A szállítógépek soráról egy ritkaság; az első háború utáni német fejlesztésű sugárhajtású repülőgép; egy elektronikai felderítő specifikációjú Hansajet. Mellette egy "budapesti" típusú szemetes, amibe Németországon belül először itt a reptéren sikerült a szerzőnek belefutnia, így nagyon örült neki. 

A nyugatnémet forgószárnyasok képviselői. Egyes pletykák szerint hazánk a kiöregedő Mi-8/Mi-17 flotta helyettesítésére ilyen, baloldalt látható Bell UH-1-eket is vásárolhat(na), akár a Bundeswehr-készletből. Jobbra a repülő banán néven is ismert Piasecki H-21, az NSZK szárazföldi erőinek jelzéseivel.  

A szabadtéri kiállított tárgyak sorát zárjuk néhány extrával a rakétatechnika repertoárjából.

F-104 G Zell kísérleti indítórakétával felszerelt Starfighter. Az amúgy is életveszélyesnek tartott gépet olyan gyors indító rendszerrel szerették volna felszerelni, ami lehetővé tette volna, hogy szétbombázott kifutópálya esetén is, rámpáról felszállhasson, és atomot dobálhasson a reptér körül nyüzsgő szovjet erőkre. Bizalomgerjesztő, nemde? Természetesen nem lépett szolgálatba. 

A hangárok mögött, kis kitérővel megközelíthető területen rejlenek az igazi meglepetések, a fekete keresztes atomütőerő eszközei. (!)

A "hatalmas sárga Bundeswehr - V-1" valójában amerikai fejlesztés, egy MGM-1 Matador irányított rakéta a 60-as évekből, bár a koncepció tulajdonképpen ugyanaz. Az NSZK-n kívül csak Tajvanon és Dél-Koreában, tehát igazán "forró hidegháborús színtereken" telepített rakéták atomrobbanófejét amerikai katonai alegységek biztosították, ugyanakkor a fegyverzet kiszolgálásban a Bundeswehr katonái is részt vettek.

Hasonló elven működött a későbbiekben a Matadorokat váltó, közepes hatótávolságú Pershing atomrakéták kiszolgálása. A NATO-alárendeltségbe tartozó, német katonák által kiszolgált FKG 1-2 alakulatok az NSZK területén telepített taktikai atomütőerő részét képezték a 80-as évek végi kölcsönös taktikai leszerelésig.

A két hangárban és a reptéri irányítótoronyban megtekinthető beltéri kiállítás legalább ilyen kiterjedt és alapos, de sajnos egyrészt az olcsó, digitális kézi fényképezőgéppel nem sikerült túlságosan sok jó minőségű fotót készíteni, másrészt a Luftwaffe újraegyesítés utáni történetét és haditechnikáját, így egyebek mellett egy Mig-29-est is felvonultató hátsó hangár éppen zárva volt, ezért a beltéri kiállítás anyagából csak néhány érdekes kuriózumot osztunk meg a nagyközönséggel, elsősorban a háborús időszakból és a keletnémet propaganda termékeiből.

Az amúgy meglehetősen szegényes - vagy az arányosságra kínosan ügyelve a hangár egynegyedére szorított - második világháborús gyűjtemény kiváló állapotú Bf-109-ese. Ezen kívül csak egy Fi-Storch (Gólya) felderítőt sikerült elhelyezni a kiállításon, a birodalmi repülőtechnika többi képviselője csak makettek formájában tekinthető meg. A hangár maradék részén egyenlő arányban szentelnek teret az első világháború repülőeszközeinek, illetve a kelet- és nyugatnémet légierőnek, többek között Mig 21-est és Phantomot is találunk a hangárban kiállított gépek között.

A német birodalmi fegyveres erőkben egyedülálló féllánctalpas-mánia legkisebb képviselője a Kettenkrad, amelyet egyebek mellett Gatow repülőterén vontatóként használtak, így került be a kiállítás anyagába. A Flak88-at remélhetőleg nem kell bemutatni. A különféle gépészeti megoldások iránti, mai napig töretlen német lelkesedést a hangár oldalán elhelyezett különféle tematikus kiállítások (pl. hajtóművek, fedélzeti rádiótechnikai eszközök) testesítik meg.

Az irányítótorony épületében az egyes korszakokhoz tartozó kisebb kiállítási tárgyakat, egyenruhákat, felszereléseket tekinthetjük meg. Néhány érdekesség:

Karácsonyi életkép, 1941; amíg a gyerekek a fa alatt az ajándékba kapott Führer-el és barátaival játszanak... 

Addig papa a légvédelmi üteg mellett Zielwasser-t iszogat... mama pedig meggyújtja a JG 51-es gyertyatartóra helyezett gyertyákat.

Végezetül az egész család együtt játszik a Flak-os társasjátékkal. Hát nem megható?

A teremben találunk még amúgy különböző Luftwaffe- és munkaszolgálatos egyenruhákat, egy XXL-es hófehér Göring-uniformist, óvóhely-bejáratot és hasonlókat. 

A hidegháborús korszak relikviáit bemutató vitrineket sajnos nem sikerült túl nagy sikerrel lefotózni, ezért a népi szocialista művészet két remekművével tisztelgünk az NVA légiereje előtt.

Születésnapi gyermekrajz a keletnémet hadsereg részére, egész igényesen kidolgozott ZSU-57-2 önjáró légvédelmi gépágyúval. 

És a keletnémet népi tábori életet népszerűsítő remekmű, az elmaradhatatlan munkásnadrággal.

 A látogatás zárásaként érdemes felsétálni az irányítótoronyba, ahol a korhű kommunikációs eszközök mellett kilátás nyílik a teljes gépparkra. 

 Nagyjából ezt látta az irányító. Szemben elől a nyugati vadászgépek sora, a háttérben a szállítógépeknek szentelt sor.

 Zárásként megragadjuk az alkalmat, hogy még egy helyszínt bemutassunk Berlinben, ahol kiállított vasak találhatóak. Ez a szovjet hősi emlékmű (és temető) a Bundestag és a Tiergarten közvetlen szomszédságában.

A Berlin ostroma után közvetlenül a szétlőtt város közepére emelt építmény előtt két-két T-34-es (ezek nem tűnnek a legkésőbbi specifikációnak, valószínűleg azokra nagyobb szükség volt, mint hogy emlékművekre pakolják őket) és 152 mm-es nehézlöveg emlékeztet a Vörös Hadsereg csapataira. 

Az emlékmű egyes oszlopain a különböző Vörös fegyvernemek (és a Szovjetunió) hősei vannak felsorolva, a lövészektől kezdve a tüzéreken és a páncélosokon át a műszaki csapatokig és a légierőig, akik Berlin ostrománál nyerték el a kitüntetést, és ezzel együtt veszítették életüket legtöbb esetben. 

Ajánlásként és további fotókért érdemes még megnézni az alábbi forrásokat:

A Szövetséges csapatok múzeuma Berlinben

Német-orosz háborús múzeum Berlinben

A Luftwaffe hivatalos történeti weboldala (ilyen is van)

A Német Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Kutatóintézete

A Gatow-i múzeumot bemutató további cikk (magyarul)

Az itt bemutatottnál jóval részletesebb galéria a kiállított repülőeszközökről

Végezetül, hazai vonatkozásban ajánljuk még a nemrég nyílt zsámbéki légvédelmi múzeumot.