Június 7-én több ország is dönt a sorsáról - csak egyes helyeken kicsit jobbak a döntési alternatívák, mint idehaza. Libanonban parlamenti választásokat tartanak vasárnap, ahol a tét az ország jövőjének alakítása, vagy a helyén marad, és megerősödik a nyugatbarát szunnita-drúz vezetésű Március 14 szövetség, vagy átadja a helyét maronita-síita ellenzéki koalíciónak. Persze ez a kép erősen leegyszerűsítő, mert a libanoni társadalom, és így a politikai élet annyira sokszínű, hogy nehéz róla nem leegyszerűsítő frázisokban beszélni. (folyt.->)

Elöljáróban érdemes néhány szót ejteni magáról a libanoni választási rendszerről, aminek kitalálásakor bizony igencsak fantáziadúsak voltak odaát a cédrusok hazájában. A libanoni parlamentben  a Taifi Egyezmény alapján 128 hely van, (eredetileg 108 lett volna, de szíriai nyomásra megdobták még egy huszassal) amit felekezeti alapon előre is leosztanak, 64 hely jut a keresztényeknek (maronita, ortodox, stb.) és 64 a muszlimoknak (szunnita, síita, drúz, alawita).

Libanon megyéiből (qada) a 2009-es választásokra 26 körzetet állítottak össze a Dohai Megegyezés után a korábbi 14 helyett (ami mögött némi gerrymandering-et is sejthet az ember), és a libanoni hagyományok jegyében minden egyes körzetnél meg van határozva, hogy melyik felekezet hány képviselőt delegálhat a parlamentbe. Példaként Tripoli körzet összesen 8 képviselőt fog adni, ebből 5 szunnita, 1 alawita, 1 maronita és 1 görög katolikus kell hogy legyen. Na most hogy bonyolítsuk a képet, a következő elvek érvényesülnek:

Egy helyért csak az szállhat versenybe, aki a megfelelő felekezethez tartozik. Pártlistás szavazás nincs, minden képviselőt egyénileg választanak meg. Szavazni felekezettől függetlenül lehet, méghozzá annyi jelöltre, ahány hely az adott körzethez tartozik, persze a megfelelő felekezeti leosztásban, azaz a példánál maradva Tripoliban nem lehet 8 különböző szunnita jelöltre szavazni. A szavazólapra vagy maga a választópolgár írja fel a jelöltek nevét, vagy pedig magával is hozhat egy kinyomtatott cédulát, ami szerepelnek az általa támogatott jelöltek. Ezeket előre is össze szokták állítani - ezt nevezik választási listának - és az érdekessége, hogy ellentétes politikai oldal jelöltjei is gyakran kerülnek közös listára, mert ugye aki a parlamentben ellenfél, az adott körzetben már nem feltétlenül az, mert eltérő felekezethez tartozik. Persze az előre kézhez kapott listát a szavazópolgár a saját szája íze szerint is módosíthatja, egyes neveket kihúzva és újakat beleírva.

Minden helyet az nyer, aki az adott körzetben a legtöbb szavatot kapta felekezeten belül, a felekezetek közötti szavazatarány nem számít. Azaz ha Tripoliban a maronita jelöltekre szavazna szinte mindenki, akkor is csak a legtöbb szavatot szerző maronita jut be a parlamentbe, még ha a második helyet megszerző maronita jelölt több szavazatot kap, mint az 5 szunnita együttvéve.

Remélem érthető. Kis hazánkban valószínűleg sok jómunkásember életét követelné az agygörcs, ha itt is megpróbálnának hasonló rendszert bevezetni. Viszont ha már a párhuzamoknál tartunk, az egyik libanoni szlogen viccesen figyelmezeti a szavazókat, hogy "térdig fognak járni a kátrányban", arra utalva, hogy a helyi politikusok, mint az őrültek, útjavításokat végeznek mindenhol az oszágban, ahogy közeledik a választások napja. (by al-Arabiya. Ismerős szituáció, nem?)

Alaphelyzet

Egyik oldalon a Március 14 nevű pártkoalíció áll, amit a 2005-ös, Szíria-ellenes  tüntetések napjáról neveztek el. Ez a nyugatbarát blokk, habár azt hozzá kell tenni, hogy ebben a "nyugatban" azért Szaúd-Arábia is benne van. Vezető pártja a Future Movement/Tayyar  al Mustaqbal (a pártneveket nem fordítom le, sorry, de 1-2-nek elég bénán hangzik a neve magyarul), élén a 2005-ban megyilkolt elnök, Rafik Hariri fia, Szaad Hariri. Az ifjabb Hariri szeretne apja nyomdokaiba lépni, de népszerűség és karizma terén még van mi pótolnia e téren.  A Március 14 másik nagy pártja, a Progressive Socialist Party, egy drúz párt élén Walid Dzsumblattal, aki, egy igen érdekes figurája a libanoni politikai életnek, valószínűleg már mindenkinek volt a szövetségese és az ellensége is. Példának okáért most egykori polgárháborús ellenfeleivel, Szamir Dzsa'dzsa'val (Lebanese Forces) és Amin Dzsemayellel (Kataeb/Falangista Párt) van egy politikai táborban. Ez utóbbiak két kisebb keresztény párt, amihez illik hozzátenni, hogy a libanoni felekezetek közül a keresztények (összes változatuk) a leginkább megosztott a két szembenálló blokk között, és valószínűleg ők lesznek a mérleg nyelve vasárnap.

A túlodalon az ellenzék, két korábbi blokk, a Március 8 (ha valaki nem sejtené, ezt pedig egy Szíria-barát tüntetés dátumáról nevezték el) fogott össze Aoun tábornokkal, a legnagyobb keresztény párt, a maronita Free Patriotic Movement vezetőjével, ami a hozzá csapódott kisebb politikai formációkkal alkotja a Változás és Reform blokkot. A Március 8 magva a két nagy síita párt, a Hezbollah, élén Haszan Naszrallah-val (őket gondolom nem kell bemutatnom) és az Amal, a régebbi síita párt, amit túlnőtt a HA, és aminek az élén Nabih Berri, Libanon 1992. óta folyamatosan posztján lévő parlamenti házelnöke áll. Ide tartozik még az SSNP, a Syrian Social Nacionalist Party, ami egy... nos egy érdekes párt. A Március 8. külföldi támogatói Szíria és Irán, de ezért még ne soroljuk őket feltétlenül a "gonosz tengelyéhez", mert az említetteken kívül max. még Azerbajdzsánt tudnám említeni, mint síita vezetésű országot. A pártok - többségében angol nyelvű - honlapjaira mutató linkeket a cikk végén talál az olvasó, ha bővebben is kíváncsi a hátterükre, ideológiájukra, szervezetükre. (Én személy szerint simán becserélnék pár hazai pártot rájuk. Élmény lenne nézni, ahogy pl. a matét kortyolgató Walid Dzsumblatt atyai szeretettel figyelmezteti a népet, hogy bizony, "lehet más a politika"...)

Az előrejelzések szerint egyik oldal sem veheti biztosra 64+ helyet, vagyis a parlamenti többséget, de a választási rendszer miatt eleve nem is nyerhetik magukat túl. Sőt, a libanoni törvények értelmében a három legfőbb politikai posztot is felekezetek szerint kell leosztani, a miniszterelnök mindig szunnita, a házelnök mindig síita, az elnök mindig keresztény (jelenleg Michael Suleiman tábornok). A házelnöki tisztséget valószínűleg már csak hagyománytiszteletből is ismét meg fogja kapni Berri, de a helyzet az, hogy ha az ellenzék nyerné a választásokat, akkor is minimum egy kompromisszumos megoldással kellene miniszterelnököt választani. Eddig például felmerült Najib Mikati (leggazdagabb üzletember Libanonban, ex min. elnök 3 hónapos hivatalban töltött idővel 2005-ben) neve, mint új miniszterelnök, mert mind Szíriával, mind Szaúd Arábiával jó kapcsolatai vannak. és többé-kevésbé mindkét oldal elfogadja őt, ellentétben a fiatal Haririval.

Ahogy közeledik június 7., egy csomó libanonit  utaztatnak haza a pártok a választásokra, biztosítva nekik a repjegyet, némi útiköltséget, hogy a maguk javára fordítsák az eseményeket. Hiába, Libanon hivatalos, közel négy milliós lakosságából tekintélyes rész külföldön él, és ebben még nem is számoltam bele a libanoni diaszpórát, ami becslések szerint a 15 milliót(!) is elérheti. De mindenképpen megéri hazatérni, ha az ember olyan politikusokra szavazhat, mint Ghassan Rahbani, az FM-nél induló "rocker", (kinézetre az, no de zeneileg...) akinek állítása szerint nincs öltönye, és a jelöltsége miatt vette meg élete első nyakkendőjét, valamint szerepelt már politikai témájú tévéinterjúban "Sweet, sweet beer" feliratú pólóban, csak hogy rácáfoljon a Közel-Kelettel kapcsolatos előítéletekre.

(A képen: "Légy szép és szavazz", hirdeti az FPM plakátja. Mindenesetre még mindig jobb szlogen, mint a "Ki döntsön Libanon sorsáról, 200.001 ex-SLA tag, vagy a hezbollahosok" lenne.)

Apropó előítéletek. Az ellenzék győzelme (értsd Aoun FPM-je karöltve a Március 8-cal) kiválthatja a régi reflexeket Amerikánál és főleg Izraelnél a Hamasz gázai győzelmének mintájára, mert még ha a helyzet teljesen más is (nagykoalíció, Naszrallah 100% nem lesz miniszterelnök), a média agymosása a "Hamasz=Hezbollah ergo ellenzék=terror" témában esetleg túl magasan lévő fejekbe is eljutott. Nagy-Britannia és Franciaország már kijelentették, hogy akármelyik oldal (hangsúlyozva, nem párt, hanem oldal) nyeri a választásokat, hajlandóak együttműködni vele, és ennek jegyében a britek 2009. márciusában újból felvették a hivatalos kapcsolatokat a HA-val. De ha már a külföldön legismertebb pártnál, Isten Pártjánál tartunk, 2 fő okot is lehet mondani, miért nem áll érdekükben pártjuk elsöprő győzelme (ami amúgy sem túl reális opció, hiszen a választási rendszer maximalizálja a síitáknak adható helyeket) :

- a libanoni politika elég érzékeny egyik-vagy másik felekezet dominancia iránti törekvéseire. Egy túl nagy mértékű győzelemben a libanoniak síita hatalomátvételt látnának, nem is alaptalanul. Azonban a komoly libanoni pártok óvakodnak a társadalmi törésvonalak szélsőséges elmélyítésétől, mert még él az emberek emlékezetében az 15 évig tartó polgárháború katasztrófája.

- földhözragadtabb indok, de a HA imidzse az ellenállás, a haza dicsőséges védelemzése a cionista agresszor ellen, a megszállt területek felszabadítása, aminek a ragyogását már mérsékelheti, ha mondjuk a gazdaság talpraállítása érdekében, vagy a palesztin kérdésben kellene nem túl népszerű intézkedéseket hozniuk. "Izraellel szembeszállni még mindig dicsőségesebb, mint elintézni, hogy a libanoni vonatok végre ne késsenek." (by Foreign Policy)

Az Egyesült Államok persze ügyel a demokráciára, személyesen az amerikai alelnök, Joe Biden utazott nemrég Libanonba, hogy felszólítsa a helyieket a szabad, tisztességes és demokratikus választások szükségességére, és leszögezte, ők nem szólnak bele az eseményekbe, mert Libanon népének magának kell döntenie a jövőjéről DE, ha a Március 14 veszít, a katonai és pénzügyi segítséget azért "átgondolják".

"During the afternoon press conference with Murr, Biden, flanked by an M60 tank and Huey helicopter, both gifts of the US assistance program, praised the courageousness of the LAF soldiers who fought in the three-month battle against Islamist militants in the Nahr al-Bared refugee camp in the summer of 2007. He lauded their "dedication," saying they won "a decisive victory.""

(A "Sátán Pártja". Az FM-nél is akadnak még kreatív emberek photoshoppal.)

Kár lenne azokért a drága fegyverekért, mert habár a nyugati sajtó nem szokta kiemelni, a Március 14-nél is elöl áll a politikai programban a  haza védelme Izraeltől, valamint a megszállt területek visszavétele. Hiába, ez arrafele a nagy büdös realitás, csak náluk még a belső fegyveres erők (értsd: HA) és Szíria is fenyegetésként jelenik meg. Hát igen, Szíria is kavarja a dolgokat, de Damaszkuszban többé-kevésbé a status quo fenntartásában érdekeltek - ha a nyugatosok nyerik túl magukat, az nekik szopá teremt kellemetlen helyzetet, ha az ellenzék, akkor meg erőteljes külső beavatkozásra lehet számítani, ami megint csak a befolyásuk rovására megy.

Az viszont még kérdéses, hogy ki felelős (Izrael/USA/Szaad Hariri?) a legszemetebb propagandahúzásért - alig két héttel a választások előtt a Der Spiegel "leleplező cikket" közölt le, amiben egy Erich Follath nevezetű firkász azt fejtegette, hogy váratlan áttörés és drámai fordulat következett be a Rafik Hariri gyilkosai utáni hajtóvadászatban, és az új információk szerint a HA áll a Hariri ellen elkövetett merénylet mögött.

Kisebb technikai problémák a cikkel, hogy egyetlen, magát megnevezni nem kívánó forrásra alapozza az összes állítását, ami finoman szólva sem hiteles. Tartalmaz nem csekély tárgyi tévedéseket is (A HA terrorakciók Dél-Amerikában 1992-ben és 1994-ben voltak, nem pedig 2002-ben és 2004-ben, ha valaki a téma szakértője, ilyeneket illene tudni), és egy cseppet furcsa, hogy a HA állítólagos lebukásának oka, hogy a merényletet előkészítő sejt egy tagja nem bírt magával, és az akció során belső kommunikációra használt mobilról hívta fel a barátnőjét. Romantikus, nemde?

A durvább probléma, amire elég sokan felhívták a figyelmet, hogy gyakorlatilag tökugyanez a cikk már egy párszor megjelent régebben is. A Le Figaro pontosan ezt a sztorit közölte le 2006. augusztusában: váratlan fordulat, új infó, a mobiltelefonokkal bukott le a HA merényletért felelős különítménye, kézzelfogható bizonyíték azonban még nincs, az indíték, hogy Hariri személye, népszerűsége gondot okozott HA-nak és Iránnak a síita befolyás kiterjesztésében. Sőt, mondok jobbat. Ugyanaz a szerző - Erich Follath -  aki a mostani Der Spiegel cikket jegyzi, már lehozta ugyanezt a sztorit 2005-ben is, ahogy erre a Counterpunch felhívta a figyelmet. Ergo a Hezbollah sátáni összeesküvésére már 4 éve fény derült, bizonyíték azóta sincs, és szigorúan titokban tartják a gyanút, de azért annyira nem titokban, hogy időről időre ne jelenjen meg a mainstream sajtóban. Ügyes.

Habár felmerül a gyanú, hogy valaki Libanonból játszotta el a - az egyik korábbi cikkben már említett - "hivatkozzunk a neves külföldi lapra" trükköt, azért én spec. inkább valamilyen Libanonon kívüli elemre tippelnék. Maga Walid Dzsumblatt - aki ugye a túloldalon, a Március 14 berkeiben politizál - nyilatkozta, hogy ennek a cikknek a célja viszályt szítani az országban, és hogy rosszabb, mint az Ain al-Rummaneh incidens, ami a libanoni polgárháború kirobbantó szikrája volt. Ez némileg talán túlzás, de valóban veszélyes dolog ilyen cikkekkel dobálózni arrafele.

Habár a választás alapővetően kétesélyes, radikális változásokra senki sem számít, de a cédrusok országában szvsz nincs is erre szükség. Hogy ki kerül ki győztesként, miről fog szólni az új libanoni politika, ezzel együtt mi lesz a Libanon iránt korántsem önzetlen barátsággal viseltető szomszédok reakciója, az hamarosan kiderül. Mindenesetre több tétje van, mint a hazai komédiának.

**A cikk június 7-e után (vagy talán már aznap) frissülni fog a választási eredményekkel.**

Linkek a pártok honlapjaira

Március 14

Future Movement (szunnita, Szaad Hariri)

Progressive Socialist Party (drúz, Walid Dzsumblatt)

Lebanese Forces (keresztény, Szamir Dzsa'dzsa')

Lebanese social Democratic Party/ Lebanese Kataeb (falangisták) (keresztény, Amin Dzsemayel)

Ellenzék

Free Patriotic Movement (maronita, Michel Aoun)

Hezbollah (síita, Haszan Naszrallah)

Amal (Sajnos nekik nincs minimálisan is angol nyelvű oldaluk. Síita, Nabih Berri)

Syrian Social Nacionalist Party (szekuláris párt, felekezeti besorolásban szunnita-alawita)

Lebanese Democratic Party (Angol weblapjuk nekik sincs. Drúz, Talal Arszlan)

Bónusz

The Main Lebanese Political Parties

/Disclaimer - Let's be civil, shall we? A cikk a libanoni parlamenti választásokról szól, ha valaki kommentelne, ebben a témában tegye. Ha mégis jönne a kommentcirkusz, hogy ki kit szeret, és kit utál a Közel-Keleten származása, politikai meggyőződése, egyéb paraméterei okán, mert neki "számít a véleménye", két következménye lesz - 1. Lesza*om. 2. Mod + ban. Libanonban demokrácia van, itt nincs./